A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-10 / 10. szám

I grúzok, saját nyelvükön

Akartvélik (régebbi európai elnevezésük az ország egykori védőszentjéről, Szt. Györgyről — georgiaiak)

1 régi kultúrájú nép. Grúzia

területén az i. e. 6.—4. században korai rabszolgatartó királyságok jöttek létre: Kolkhisz Nyugat-Grúziában és Ibéria Kelet- és részben Dél- Grúziában. Kolkhisz már az argonauták mesés kalandjáról ismert ókori vidék. Városait: Faziszt (most Poti) és Diokuriaszt (most Iskuria) milétosziak alapították. Kolkhisz később Bizánc hatáskörébe került, Ibériát Perzsia hódította meg. A kereszténység a 4. században terjedt el; ekkor indult meg a feudális állam kialakulása is. A 7. században az arabok hódították meg, de a grúzok a 11. század elején kivívták függetlenségüket s egységes királyságot hoztak létre. Az ország egyesítését követő nagyarányú gazdasági és kulturális fejlődést a tatár betörés bénította meg. (Timur Lenk tatárjainak betörését követően, a 14. század végén az ország lakosságának csak a fele maradt életben.) A tatár uraAhol mindig kék az ég — Szuhumi tengeri fürdője

Napfényes G

R

Ú

Z

I

A

lomtól felszabadulva Grúzia területén átmenetileg több kisebb feudális fejedelemség jött létre; ezek azonban legyengültek a belső harcokban s a 16.—17. században részben török, részben perzsa fennhatóság alá kerültek, majd Grúzia 1801-ben végleg a cári Oroszországhoz került.

Aki ismeri a grúzok viharos történelmét, nem csodálkozik, hogy üdvözléskor miért kívánnak egymásnak békét vagy győzelmet. Az európai illemszabályokkal ellentétben a grúz férfi nem ok nélkül vezeti balkéz felől az asszonyát — jobbjának szabadon kellett lennie, hogy akármikor kardot, pisztolyt ránthasson, mert valaha akármikor váratlanul felbukkanhattak dagesztáni lovasok, akik sok grúz szépséget elraboltak. A számos vár és erőd sem tudta megvédeni az ország népét a reája leselkedő veszélyektől.

Csak a szovjet uralom hozta meg a békés fejlődést az ország négy és fél millió lakosa számára. Ma szabadon lélegzenek a grúzok és a velük egy országban autonóm köztársaságokban, ill. autonóm területen élő abházok, adzsarok és oszétok.

Grúzia nehézipari termelése száztizennégyszerese az első világháború előttinek, másfél nap alatt ugyanannyi villamos energiát termel, mint

1913-ban egész év alatt; mérföldes léptekkel halad előre a kohászat, a gép-, textil- és élelmiszeripar, ma már több mint ezer új nagy ipari üzemben folyik a termelés — mindez a rendszer . életképességét bizonyítja, mely megszüntette a nyomort és a kizsákmányolást.

Grúziában ma 150 000 hektáron négyszáz féle szőlőt termesztenek.

Bizánci templom Gelatiban

Teatermelésben első a Szovjetunióban, de elsők között van a citrusfélék, selyemgubó és dohány termelésében is. Az ország kolhozaiban és szovhozaiban tizenegy jó minőségű búzafajtát termesztenek.

A mai életmód eltűntette a múlt árnyait, de a grúzok megbecsülik, féltékenyen őrzik nemzeti múltjuk, kultúrájuk hagyományait. Jellegzetes folklórjuk, népművészetük, népi építészetük, népköltészetük van. Dalaik megőrizték az ősi mondákat, a halhatatlanság - babérkoszorújával övezik hőseik fejét.

Nem ok nélkül mondják, hogy minden grúz költő s a grúz költő kétszeresen az. Lehet, hogy talán ezért ihlette meg Lermontovot a 6. század végén egy pogány istenség templomának romjain épült Dzsvári kolostor kertjében halott romantikus história Meyry (A zárda-novicius) című nagyszerű epikus költeményének megírására.

Ha Grúziában valami új épületnek az alapjait kezdik ásni, mindjárt ott rajzanak az archeológusok. Igen gyakran bukkannak értékes leletekre, amelyek azt bizonyítják, hogy az itt élt népek már régen időszámításunk előtt mázas agyagedényeket, üvegtárgyakat, arany ékszereket készítettek.

Az ember itt lépten-nyomon találkozik a történelemmel. Minden lépésre vigyázni kell, mert mi történnék, ha az ember véletlenül rálépne a szépséges Tamara királynő sírjára, akit kortársa, a titokzatos Sota Rusztaveli énekelt meg A tigrisbőrös lovag című nagyszabású eposzában. A monda szerint, amikor Tamara királynő 1213-ban meghalt, temetése

Tbiliszi — metróállomás

napján tizenkét koporsót vittek el Tbilisziből az ország különböző részeibe, hogy ellenségei ne tudják, hol van a sírja s ne gyalázhassák meg. De mind a tizenkét koporsó üres volt. A királynő földi maradványait rejtő koporsót az éj sötétjében két lovag vitte magával s temette el ismeretlen helyen, és hogy ne árulhassák el a titkot, kölcsönösen leszúrták egymást.

Grúzia nem nagy, területe 69 700 km2 (kb. fele akkora, mint Csehszlovákia), de igen eltérő jellegű tájakat olvaszt magába. Területén vonulnak keresztül a Nagy- és a Kis- Kaukázus 3—4000 méter magas láncai (legmagasabb csúcs az Elbrusz, 5633 m), ezek magas fekvésű völgyeket és tágas katlanokat zárnak be; Kolkhisz vidéke pedig mocsaras alföld. Ennek megfelelően változatos az éghajlat is: nyugaton szubtrópusi, bő csapadékkal, keleten kontinentális, aszályos. A növényzet a partvidéken mediterrán, sok az örökzöld pálma. Így egyazon időben lehet a hegyekben sízni s a tengerben fürdeni.

A városokról építészetük, kultúrájuk beszél a legékesebben. Tbiliszi a 4. században épült katonai erőd körül alakult ki. Ma milliós nagyváros, mely állandóan újabb és újabb modern negyedekkel gyarapodik, de a város történelmi magvát változatlanul megőrzik, hiszen a régi építészet számtalan nagybecsű emléke maradt itt fenn. A városnak ma 11 főiskolája, 14 múzeuma, 12 színháza, filharmóniai zenekara és két filmstúdiója van, s itt működik a Grúz Tudományos Akadémia.

A templomok és az erődítmények a régi fővárosban, az ősi Mcchetában, Ananuriban, Goriban és másutt a régi mesterek tudásának, művészetének bizonyítékai. A 10. században élt Arszakidze mesternek, a Szveticchoveli templom építészének levágták a kezét, hogy soha többé ne tudjon hasonló gyönyörű templomot építeni. A feudális urak — mint korunk előkelő asszonyai — nem szívesen látták, hogy más is büszkélkedhessék olyan szép dolgokkal, mint ők.

Ma nem vágják le az építészek és más mesterek kezét; ellenkezőleg, csak örülnek neki, ha átadják tudásukat, ismereteiket a fiatalabb generációnak, mely olyan körülmények között él, amiről forradalmár nagyapáik, apáik csak álmodhattak.

BRIT HONDURAS

Területe: 22 983 km2 Lakossága: 120 000 (1988)

FSvárosa: Belize, 50 000 lakos (1987) Államforma: Önkormányzattal rendelkező brit gyarmat

Brit Honduras Kőzép-Amerlkában, a Karib-tenger partján, Mexikó és Guatemala .szomszédságában fekszik. A hozzá tartozó szigetek közül legnagyobb a Turneffe.

Lakosságának 38 százaléka néger, 20 százaléka mesztlc, 17 százaléka maja Indián őslakos, 12 százaléka mulatt, 7 százaléka zambó, 4 százaléka európai, 2 százaléka Indiai.

A Jelenlegi autonóm gyarmat területe a XIV. és a XV. században a maja birodalom része, 1662-től két évszázadon át angol favágók és kalózok tanyája, majd 1862-től — különböző közigazgatási formákban — minden Jog híján levő angol gyarmat volt. 1964. Január 6-tól belső önkormányzattal rendelkezik. A lakosság küzd a teljes függetlenségért.

Felszínének 57 százaléka mocsaras partvidék, amely trópusi őserdővel borított dombvidékbe megy át. Legmagasabb pontja a Victoria csúcs (1122 m). Éghajlata forró, trópusi. Az évi csapadék 3000 mm körüli. Folyól közül leghosszabbak a Belize — 290 km — és a Rio Hondo — 210 km.

Brit Honduras elmaradott mezőgazdasági ország. Gazdasági életének alapja a fakitermelés. Legfontosabb üzemei a fűrésztelepek. Ipara cukrot, gyümölcs- és halkonzerveket, dohányárukat, cserzőanyagokat, szappant; gyertyát, mahagóni bútorokat állít elő.

A mezőgazdaság fő termékei a grapefruit, banán, narancs, kókuszdió, kakaó, cukornád, továbbá a kukorica, rizs, köles és borsó.

Jelentős a szarvasmarha-, sertés- és baromfitenyésztés, továbbá a méhészet, a tengeri halászat és a teknősbéka-vadászat.

Az őserdőkben bizonyos mennyiségű mahagónit, cédrust, ébenfát és rózsafát termelnek ki. Fontos kiviteli cikk a chlclegumi, a rágógumi alapanyaga.

A közutak hossza mintegy 600 km. A légi közlekedés központja Stanley Fleld. A kis ország fő kikötője Belize.

A lakosságnak csak elenyésző kisebbsége írástudó.