A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-10 / 10. szám
H árom öregasszony ül a kapu előtt a fatönkön. Vasárnap délután, az Ipoly mentén meghúzódó kis falu álmos, ünnepi csendben hallgat, az utca kihalt, mozdulatlan. A régi asszonyéletről beszélgetünk. — Jaj, mert nem úgy volt ám, mint most, az asszony csak hallgatott egész életében, a menyecskének mindenki ura volt, mint ahogy az a nótában is meg van mondva: Asszony, te csak hallgass, engem ne háborgass, mert én urad vagyok, igen parancsolok. Az emberek akkor énekelték ezt, amikor ivás után hazafelé jöttek a kocsmából. De nemcsak az urunk parancsolt nekünk, hanem mindenki, aki csak a családban volt. — Hát akkor hányán éltek együtt egy családban? — Én tizennégy éves koromban mentem férjhez. Addig az apám házánál huszonkilenc családtag között nevelkedtem. Bizony, ilyen sokan laktunk együtt, egy házban. Nagyapám volt a család feje, a gazda. Négy fia volt, azok is mind ott laktak feleségükkel, gyermekeikkel együtt. Nagyapám egyik öccse is velünk volt még, meg annak a gyermekei, unokái is. Nagyapám parancsolt, amíg csak meg nem halt. Amit mondott, annak úgy kellett lenni. Nem beszélt neki senki vissza, ö mondta meg, ki mit dolgozzon, akkor még tisztelték az öregeket. — Az emberek leginkább az állatokkal törődtek, asszonyok végezték az egyéb munkát. Azoknak mindenki parancsolt. De míg lányok voltunk, víg életünk volt. Régi asszonyélet I nők és az autó Feltűnően sok mostanában az olyan Írás, tanulmány — vagy csupán meg jegyzés —, amely a világ különböző újságjaiban jelenik meg a kormánykerék és a nők viszonyáról. Az egyik cikk ürömmel kommentálja azt a hfrt, amely tudtul adja, hogy az amerikai Ford először alkalmazott nőt tervezőmérnökként, és remélik, hogy ez a fiatalasszony — akinek hatéves fia van — a rajzasztalnál több figyelmet fordít az autóvezető nőkre és a kocsiban utazó gyermekekre. Egy másik friss információ arról számol be, hogy Herbert Lewronz hamburgi pszichológus közreadta legújabb kutatásainak eredményeit az autóvezető nők lélektanáról. Angliából pedig olyan fényképeket kaptunk, amelyeken egy nagymama — igaz, nem több mint 48 esztendős — autóversenyzőként mutatkozik be. Ezekről a speciális női dolgokról — illetve női autós dolgokról — szólunk most mi is néhány szót. Kezdjük a pszichológus megállapításával, aki tiszta vizet akar önteni a pohárba, vagyis azt kívánja megtudni, hugyan fér meg egymással a női lélek, az autótechnika és a közúti közlekedés. Azt mindenesetre határozottan kimondja, hogy nem lehet egyszerűen általánosítani, és kijelenteni, hogy a férfiak vagy a nők jobb autóvezetők. Ugyanakkor tényként ismerteti, hogy bár a női autóvezetők száma egyre több, a férfiak körében még mindig nem lehetett felszámolni a nő és az autó viszonyát érintő hátrányos előítéleteket. A széles körű tudományos vizsgálat viszont azt is feltárta, hogy a 3D éven aluli nők biztonságosabban vezetnek. Legalábbis a statisztika szerint arányosan kevesebb balesetbe keverednek, jóval több karambol okozói, illetve részesei a 30 és 40 év közötti nők, mint a hasonló korú férfiak . . . A negyvenen túliak, akár nők, akár férfiak, az ötvenéves korig nagyjából azonos biztonsággal autóznak. Az Őtvenen felüli asszonyok viszont — legalábbis Lewrenz vizsgálatai szerint — már több bajt okoztak a volánnál, mint a velők egyidős férfiak. A tudományos vizsgálat egy régi feltevést is megerősített: az autós nők nem olyan agresszívak, mint a férfiak. Ritkábban vétenek tudatosan a közlekedési szabályok ellen, és még olyan esetekben is engedékenyebbek, amikor kétségtelenül abban a htszemben élnek, hogy igazuk van. A baleseteknél viszont veszélyesebb a helyzetük, mint a férfiaknak, és a halálos kimenetelű szerencsétlenségek százalékaránya Is nagyobb a nőknél, mint a gépkocsivezető férfiaknál . . . A Ford Motor Company új konstruktőre, vagyis a cég első női autótervezője, név szerint Madalln R. Pajas — amint nyilatkozatából kitűnik — ugyancsak tisztában van az autózás lélektanával, a baleseti okokkal, no de azzal is, hogy még sok mindenen lehet változtatni. Dj munkahelyén többek között meg akarja oldani azt is, hogy az általa tervezett kocsikban a nők — még a kistermetűnk is — könnyen érjék el és könnyen tudják kezelni a pedálokat. A műszerfalat illetően olyan kiképzésre gondol, amelynél a kapcsolók, a fogantyúk, a gombok nem veszélyeztetik a körmök, a harisnyák épségét, -sőt a retikül számára is valóban megfelelő helyet biztosítana. A fiatal és nagyon csinos tervezőnő, aki komputeres zseniként került az autógyárba, persze a biztonsági övét és annak célszerű alkalmazását igen fontosnak tartja, mint ahogy a kormánykerék és a vezetőülés közötti Jobb harmónia megteremtését Is konstruktőri programjának tekinti. Mert azt, hogy világszerte mennyi nő ül ma már a kormánykerék mögött, valóban hiba lenne nem komolyan venni az autók építőinek. Sőt, a «jelek szerint még arra is kell számítani, hogy két unokával büszkélkedő nagymamák hétvégeken autóversenyzőkké lépnek elő. Igaz, hogy ez ritkaság, de szintén tény. — Már kora reggel jókor felvettük a piros szoknyánkat, s mentünk a kútra vízért. Ez volt a lány egyetlen kötelessége. Meg hogy vidám legyen, jó táncos, szép járású. Azt kapkodták a legények. — A legények nyáron kinn legeltettek a Mátrában, nem sokat találkoztunk velük, de télen, mikor hazajöttek, nem sokat aludtunk mi, lányok. — Már reggel mentünk a fonóházba, egész nap ott voltunk, fonni kellett volna, de inkább játszottunk, daloltunk. Este aztán jöttek a legények is. Énekszóval vártuk őket, hogy bátran bejöjjenek. Akkor aztán éjfélig sem volt vége a játéknak, táncnak. Ott nézték ki a legények, hogy melyik lány keli nekik szeretőnek. Éjféltájban mentünk haza minden este, még a kendőnket sem tehettük le otthon, négy-öt legény már ott leselkedett a ház körül, s bekopogtak, kihivatták a lányt. — Hogy kivel? Hát valamelyik öregasszony ment az ajtóhoz. — Bizony úgy volt, rendszerint valamelyik öreg szüle ment ki: „Mit akartok, fiaim? Kit küldjék ki?“ Mert ugye, több eladó lány is volt egy házban, a legények meg válogattak közülük, minden lányt kihívtak a faluban sorban. A legénybandák egy éjjel négy-öt lányhoz is bezörgettek. Elbeszélgettek vele, aztán továbbmentek. — Akinek megtetszett az egyik lány, az tovább ottmaradt, mint a pajtásai. Egyedül is eljárt később hozzá, szeretője lett. — De nemcsak a legény választott, hanem a lány sem ment ki olyan legényhez, aki nem tetszett neki. Akkor még válogattunk a legényben, nem úgy volt, mint most, hogy csak kalapja legyen. Én csak ahhoz a legényhez keltem fel, amelyikhez kedvem Volt. Volt egy kicsi legény, de nekem nem kellett. Minek a kincs, ha legény nincs — nem igaz? — Ott kellett állni a legényekkel a pitvarajtóban, hajnalig is, ha nekik úgy tetszett. Nem küldhettük el, mert akkor megbosszulták magukat, kitáncoltattak, kiutasítottak bennünket a bálból, ha megharagudtak. — De a szeretőnkkel, akármilyen hideg volt, szívesen álltunk kinn a pitvarban vagy a ház előtt. Mert a szeretőnk is csak éjjel járt, nem jöhetett be a házba. — Hogy mit csináltunk? Nem sokat beszélgettünk, álltunk egymás mellett, hallgattunk, bizony kicsit féltünk is egymástól, volt olyan, aki még megcsókolni sem merte a lányt, nem úgy, mint most... — Nappal rá sem vetettük a szemünket a szeretőnkre, szégyelltünk még csak rá is nézni, ha valaki látta, még egy szót sem váltottunk, akárhogy szerettük egymást. Még olyan lány is akadt, aki nem ismerte meg a napvilágnál a szeretőjét, merthogy mindig éjjel járt hozzá. — Szeretőt a lány meg a legény választott magának, de nem ahhoz adták ám a lányt, akit szeretett, hanem akit az apja, anyja akart. Nem a szeretőjéhez ment férjhez. A legény is csak azt vehette el, akit az anyja választott.
