A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-30 / 30. szám

p pArbAjóU ••• ••• Bajvívás a régi görögöknél (vázarajz) bajvívást. Érdekes, hogy a franciák csak a gyalogvívást engedélyezték az Istenítéleti próbáknál. A bajvívás — egykori feljegyzések szerjnt — az estharang megszólalásáig tartott, a bajvívó is addig volt köteles ellenfelére várakozni, aki — ha alkonyatig nem jelent meg — vesztesnek s egyben bűnösnek minősült, aki ellen országos elfogató parancsot adtak kl. A bajvivások természetéhez tartozott, hogy a pör, melyet istenítéletre bocsátottak, a bajvívás által végleges eldöntést nyert. Fellebbezni ném lehetett. Még valami a perdöntő bajvívásról.. A perdöntő bajvívások gyors elterjedése és gyakorisága, szükségessé tette a bajvívószabályok gondos meghatározását: mikor, milyen formák közt, milyen esetekben, milyen fegyverekkel és kikkel szabad fegyveres párviadalt vívni. Ilyen szabály volt például, hogy a bajvívók fegyvereit, öltözetét és — amenyiben nem gyalogosan vívtak — lovait, a bírák kötelesek voltak a viadal előtt megvizsgálni, nehogy csalás vagy valami „természetfölötti bűvölés" történjék, ami azután igazságtalanul sújtaná az egyik vagy másik felet. Említettem a lovakat — s a kedves olvasó jogosan kérdezheti, mit kellett a lovakon vizsgálgatni egy ilyen bajvívás előtt. Különösebb magyarázat helyett hadd hivatkozzam itt Istvánffy Miklós magyar történészre, aki arról számol be, hogy egy bizonyos Bory Mihály nevű, bakabányai magyar vitéz és Ibrahim, palánkai török lovasvezér között — valahol Érsekújvár környékén, talán éppen az én messzi kis Perbete nevű falum mellett — olyan fegyveres bajvívásra került sor, amely kis híján — botrányba fulladt. Ibrahim effendinek ugyanis olyan lova volt, amelyik be volt tanítva a rúgásra és a harapásra, így aztán — amikor elhangzott a jel — ez a vad természetű ló úgy támadt neki Bory uram kengyelvasban nyugvó lábának, no meg a lovának, mint egy fenevad: rúgott, harapott, ágaskodott veszettül — s így a magyar vitéznek nemcsak a törökkel, hanem a lovával is meg kellett volna küzdenie. Ezt azonbap Bory Mihály elutasította, mondván: amíg Ibrahim nem ül más lóra, ő nem vív ellene. Igen ám, csakhogy a ravasz török erre nem volt hajlandó, így a bírák a viadalt felfüggesztették és — „elnapolták". Hogy aztán végül is mikor küzdöttek meg — és hogy egyáltalán megküzdöttek —, arról nem szól Istvánffy krónikája. A perdöntő bajvívás ideje alatt a vár vagy a város minden kapuját bezárták, a tornyokat, erődöket és sáncokat megszállta a katonaság, az utcákat elreteszelték — a terhes nőket, meg a 13 éven aluli gyermekeket pedig eltiltották a bajvívás nézésétől. A viadal közönségét ugyanakkor felszólították, hogy óvakodjanak mindennemű felesleges mozgástól, zajtól, jeladástól — s ezt annyira komolyan vették, hogy azokra, akik zavart okoztak s ily módon befolyásolták a bajvívás eredményét, szigorú büntetés, sok esetben halál várt. Hazai feljegyzésekből is ismerjük a bajvívások szokásos fegyvereit: dárda, kard, furkósbot, tőr — elvétve nyíl és kelevéz. Önvédelmi eszköz: a pajzs. Mindegyik vívó két kardot vihetett magával — írja Bél Mátyás, a XVIII. században élt tudós író, az első magyarországi latin nyelvű hírlap, a Nova Posoniensia megalapítója. — Az egyik kard hoszszabb volt, a másik rövidebb, és a bajvívón állt, hogy melyiket használja. Ha a viadal lóhátról történik, akkor először is kopját törtek az ellenfelek, s csak utána nyúltak a kardhoz. A krónikák szerint, a gótokon kívül a magyarok kedvelték a legjobban a lóhátról való Verbőczi törvényei szerint a vesztest nemcsak jószágaitól fosztották meg, hanem a jogaitól is: a szerencsétlen soha többé nem élhetett senki ellen panasszal, öt ellenben bárki, bármikor perbe foghatta, élete végéig megkülönböztető gúnyában kellett járnia, kenderzsineggel a derekán, hajadonfőtt és mezítláb. Érthető, hogy Mátyás király annyira felháborodott ezen a kegyetlen eljáráson, hogy a perdöntő bajvívásokat egyszer s mindenkorra beszüntette. A perdöntő bajvívás, amely az ordáliai próbák közül a legtovább tartotta magát, s amelyért — csak kuriózumként említjük meg — annyira lelkesedett De Monarchia című politikai művében az Isteni színjáték halhatatlan olasz költője, Dante Aleghieri — a XIII. században szűnt meg Európa nyugati felén, nálunk azonban — sajnálatos módon — hű kísérője volt az egész középkornak. Mátyásnak, a nép királyának kellett trónra kerülnie, hogy az istenítéleti bajvívás — az akkori törvény szavaival élve: örök időre eltöröltessék ..." Nyomai azonban megmaradtak. Nemcsak a nyelv emlékeket őrző hasonlataiban, jelzőiben, hanem azokban a tréfás népi mulatságokban is, amelyek a hajdani véres bajvívásokat nyilvános piaci hajcihőkké, olasz vásári komédiák magyar kisöccsévé formálták át. Szokás volt például, hogy az „erős emberek", a kovácsok céhe — szent karácsony napján — két izmos inasgyereket öltöztetett fel „páncélos-vitéznek", akikndk azután a céh szállása előtt - nézők jelenléteben - kellett egy szál lándzsával megverekedniük. Ez tréfás bajvívás volt. Ami a külföldet illeti, ott mindössze két olyan esetről tudunk, ahiikor ezeket a régi fegyveres bajvívásokai próbálták felújítani. Méghozzá a XIX. században! A legfurcsább slammasztikába azonban az angolok jutottak, pontosabban az angol parlament, amely benne felejtette a törvénykönyvben a perdöntő bajvívásokról szóló cikkelyt, amiből azután különös kalamajka keletkezett 1818-ban. Az történt, hogy a Themzéből kifogtak egy fiatal lánynak, bizonyos Marie Ashfordnak a hulláját. A testen talált borzalmas sebek minden kétséget kizáróan azt bizonyították, hogy gyilkosság történt. A gyanú egy Abraham Thornton nevű, jómódú gentlemanre esett, akit azonban az esküdtek — bizonyítékok hiányában - felmentettek a vád alól. A lány rokonai azonban nem nyugodtak bele a dologba, hanem azzal a kéréssel fordultak a Királyi Főtörvényszékhez, hogy a fennálló törvény alapján — rendeljen el istenítéleti bajvívást. A bírák iszonyatos zavarba jöttek, de a kérést nem tagadhatták meg, mert az valóban érvényes törvényen alapult, összegyűltek hát, és kihirdették az ilyenkor szokásos fegyveres kihívást. Ezután kesztyűt dobtak a földre — de nem volt, aki felvegye. A XIX. századi angol közvélemény azonban másként ítélkezett. Miután az országban senki sem kételkedett a kétszer felmentett vádlott bűnösségében, a társadalom félelmetes bojkottal sújtotta: minden emberi társaság kirekesztette magából, a kofák, pékek, vendéglősök, mészárosok, boltosok stb. egyszerűen nem szolgálták ki, s amikor Thornton ki akart menekülni Amerikába, nem akadt hajó, amely fedélzetére vette volna. Végül is csak álnéven és álruhában tudott kiszökni Dél-Amerikába, ahol — drámaírónak való téma! .— ismeretlen tettesek belefojtották egy folyóba. Mi tagadás, ez valóban istenítélet volt! Az angol parlament mindenesetre tanult az esetből, mert azonnali hatállyal eltörölte a perdöntő bajvívásokról szóló törvénycikket. Következő számunkban: Gyászos közjáték — Gladiátorviadal. VÍZSZINTES: 1. Alois Indra: A javasoló bizottság jelentéséből (XIV. pártkongr.) idézünk, folytatva a függőleges 14, és 6. számú 'sorban. 14. Hiányos elvonó kúra. 15. Az angolszász eredetű észak-amerikaiak gúnyneve (fon.). 16. Olaj angolul és lágy lém. 17. Meghasad a jég. 18. N-betűvel a végén: Munkácsy Mihály híres iestménye. 19. Édes ..., Kosztolányi Dezső ismert regénye. 20. Egy — németül. 21. Egy pár paripa. 22. Erdei emberke. 23. Ha ugyan szlovákul. 24. Görög előszó, jelentése: kettős, két. 25. Égési termék. 26. Hússzelet. 27. Magot hint. 28. Becézett , Mária. 29. Mohamedán fejedelmi címe? 31. Áramközvetítő. 32. Nem egészen érdekes. 33. Ügynök. 34. Jókedvűen. 35. Együgyű. 36. Kém. 37. Megafonban van! 38 Miklós, a múlt század neves magyar építőművésze. 39. Tisza betűi. 40. Zsidó vallási szertartási tárgy. 41. T. L. 42. Tojás németül. 43. Almás ..., tésztaféleség névelővel (é. h.). 44. ... bíró, Móricz Zsigmond színdarabja. 45. Ék! 46. Fehér színű értékes prémek. 48. Éppen hogy. 49. ASR. 51. Csecsemőhang. 52. A lelátó öröme. 53. Alumínium vegyjele. 54. Tiltószó. 55. A növények kapaszkodására szolgál. 57. Kevert tuz. 58. Selyemanyag. 60. Spanyol édes bor. FÜGGŐLEGES: 1. Római ezerötvenhárom. 2. Szláv férfinév. 3. Idegen tagadás. 4. Hangtalan dán. 5. Bontó. 7. Figyelmeztető (é. h.). 8. T. K. O. 9. Személyes névmás. 10. Apáca — németül. 11. Filmszínház. 12. Nem fölé (ford.). 13. Nem rossz. 18. Mázsálja. 19. Folyó Svájcban. 21. Nagy kikötő város Írországban (k-c). 22. Induló. 23. ...iacta est (ford.). 25. Veka betűi. 26. Nem bent. 27. Norvég sziget 28. Római ezerötszáznegyvenkilenc. 30. Magyarországi minőségi ellenőr. 31. Európai főváros. 32a. Rab ..., Jókai ismert regénye (é. h.). 33. Azonos a vízszintes 43-al. 34. Ütlegeli. 36. Szag. 37. A-betűvel a végén: pulyka — szlovákul. 39. Picike. 40. Ázsiai súly- és pénzegység. 41. A teanövény alkaloidja. 43. Ady Endre biogramja. 44. Angol előkelősködő. 45. Tova. 46. Játsz szlovákul. 47. I. G. 48. Gyümölcs. 50. Hangszer. 53. Angolna németül. 56. Nátriumban van! 58. Francia névelő. 59. Lángol." Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 14, és 6. számú sorok megfejtése lapunk megjelenésétől számított 6 napon belül. Az előző rejtvény helyes megfejtése: Georgij Dobrovolszkij — Vlagyiszlav Volkov — Viktor Pacajev — Szaljut.