A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1971-07-30 / 30. szám
ezdetben volt a kvarc... mMM Nem tudom, igaz-e, hogy a költők valóban nyomorban alkotott műveikkel lettek igazán nagyok. Ugyanúgy nem tudom, hogy ez a megállapítás érvényes-e a szobrászokra, festőkre, zeneszerzőkre. Igaz, olvastam, róla, hogy egyik-másik nagy író meg művész valóban nyomorgott, tengődött, de hogy valóban e kétségbeejtő pillanatokban alkotta-e halhatatlan műveit, azt nem vagyok hivatott eldönteni. Csak azt tudom, hogy a fájdalomból csiszolódik ki a legszebb érzés, mint ahogy ugyancsak a fájdalomból születik minden ékszer legszebbike — az igazgyöngy. A gyöngy a leggyakrabban emlegetett ékszerek sorába tartozik, hiszen bevonult az irodalomba, művészetbe, zenébe — bevonult a kereskedelembe. Különösen értékes a Hátsó Indiából kikerülő gyöngy, de asszonyaink akkor is örülnek, ha Japánból importált mesterségesen tenyésztett gyöngyöt vagy a spanyolországi manacorl gyárból kikerült gyöngysort kapják ajándékba. A manacori gyár készítményeivel egyenértékűek a jabloneci gyárból kikerülő gyöngyök és más ékszerek. Nehéz lenne megmondani, mióta is divat a gyöngy, az ékszer. Azonban jól tudjuk, hogy a nők, bármilyen szépeknek is alkotta őket a természet, mindig még szebbek akartak lenni. Hiszen igaz az is, hogy az ékszer a nőt még szebbé, még vonzóbbá teheti. Ezt már ősanyáink is nagyon jól tudták, erről tanúskodnak a különböző ásatások alkalmával felszínre került őskori ékszerek, de nem marad el korunk szebbik neme sem, hiszen a nők ma is ékesítik magukat divatos, ízlésüknek és pénztárcájuknak megfelelő csecsebecsékkel. Az már aztán csak természetes, hogy mindenben igyekeznek a legdivatosabbat, a legízlésesebbet és ezzel kapcsolatosan nem mindig a legolcsóbbat kiválasztani. Ezek után azt gondolom, hogy rátérhetek a tárgyra — a kiindulási pontra, a kvarcra, erre a bámulatos, kemény, csillogó kőre, melyen megpihen az ember szeme és gyönyörködik csillogásában, a színerek sokféleségében. Eleinte az ember nem is tudta, mihez kezdjen vele, csak később vezette rá a nő, mi mindent lehet ebből a csillogó kőből csinálni. Mert szép volt a kő, szép volt az asszony. De, még szebbé lehetett tenni a követ, ha feldolgozták, csiszolták, megmunkálták. Évszázadok múltak el és talán csak itt-ott hajolt le érte az ősember, hogy valamilyen szerszámot készítsen belőle. És még szebb lehet az asszony, ha ilyen megművelt csillogó szépséggel ékesíti magát. És így történt, hogy a természet adományai és az ember közé beékelődött a munka, hogy gyarapítsa az ember gazdagságát. Mintegy hat évszázaddal ezelőtt Jablonec vidékén tüzet I gyújtottak az egyik kohó alá, hogy mindmáig ki ne aludjék. Ebből a kohóból, az alchimisták bámulatos boszorkánykonyhájából és a szűnni nem akaró ritmikus mozdulataiból nagyon sok szép alkotás került ki, melyek megteremtették a jabloneci üveg hagyományainak alapját. * * * Ahogy az óceán homokos fenekén fekvő kagylóba bekerül a porszem és a kagyló testét izgatja, súrolja, sérti, sebzi, fájdalmat okoz és a kagyló könnyezni kezd, hogy a fájdalom könnyeiből megszülhessen a gyöngy, ugyanúgy az emberalkotta szépség is nagy fáradozás, megerőltetés, nyomorgás és szenvedés után nyeri el végső, tökéletes, majdnem abszolút szépségű formáját. Szegény volt ez a vidék, az itt lakóknak bizony sokat kellett nélkülözniök, nehezen kellett dolgozniok. Ma már szinte hihetetlennek tűnik mindaz, amit a történetírók feljegyeztek a tájról, lakosairól. Mert Jablonec egyre nőtt, terjeszkedett, lakosainak száma növekedett, és az első világháború idején már elérte eredeti lakosainak tízszeresét, a házak száma az eredeti szám ötszörösére emelkedett. Mindez pedig egy század leforgása alatt történt. És minden évben néhány milliárd darab készítmény hagyta el az itteni műhelyeket. Így fejlődött ki lassan a bizsugyártás, melynek legfőbb célja az volt, hogy megtörje a legdrágább ékszerek és kincsek tulajdonosainak egyeduralmát, hogy az elérhetetlen kincseket jól sikerült utánzatokkal hozzáférhetővé tegyék, hogy mindenkinek alkalma legyen a szépségben gyönyörködni és szépség adományozásával másoknak örömet szerezni. A nehéz emberi munkát csakhamar gépek vették át. És az új kombinációk, az új formák, a képzeletből kirobbanó, az ihletés pillanatában születő elképzelések már képzőművészek tervszerű munkája nyomán kerültek ki a gyárból. A készítmények túlnyomó részben kiviteli célokat szolgáltak. A kivitel pedig elsősorban a Közel-Keletre irányult, csak később hódított teret a jabloneci bizsu az észak-afrikai partok lakosai közt. Csak természetes volt, hogy Európában is elterjedt. ^ A bizsu a divat szférájába tartozik. A divat pedig a kultúrába és ezzel a bizsu története egyben a kultúrtörténet egy részét is alkotja. Ezért nem is csodálkozhatunk, ha bizsugyártásunk büszkélkedni akar készítményeivel és háromévenkint megrendezi a jabloneci nemzetközi kiállítást. A divatot az ízlés határozza meg és ennek az ízlésnek néhány évtizedes hagyománya van már és nemcsák az életszínvonal növekedésével változik, hanem befolyásolják a külfölddel való kapcsolatok is. E kapcsolatok eredménye, hogy a jabloneci kiállítás nemzetközi jellege egyre jobban kidomborodik és 1971-ben már 14 ország mutatja be bizsugyártásának legszebb darabjait, gyűjteményeit. Ügy gondolom, ilyen kisterjedelmű ismertetésben nem lehet felsorolni a kiállítás egész anyagát, ezt nem lehet megkísérelni még egyes kiállítási tárgyakra vonatkoztatva sem, mindezt a szépséget látni és felfogni, megérteni kell. Bo Svédországi apróságok Fejlett ipari országokban nemcsak a technika nagy eredményeit érdemes megfigyelni, hanem néhány látszólag talán megmosolyogtató apróságot is. Az alábbi svédországi példák mindenképpen ezt bizonyítják. A távolságok az üzemen belül, sőt sokszor egy műhelyen belül is igen nagyok. Gyalog tíz percekbe is telhet, amíg egyik helyről a másikra eljutnak, járműveket pedig erre a célra mégsem lehet beállítani. Svédországban ilyen esetekben a legkedveltebb közlekedési eszköz a roller. Ugyanaz a roller, amelyet nálunk a gyerekek használnak, csak persze szolidabb kivitelben, hogy felnőtt emberek is igénybe vehessék. Egyetlen felnőtt sem szégyell rollerezni, és így egyes üzemekben nagyon sok időt takarítanak meg. Megtalálható a rolle* a stockholmi és a koppenhágai repülőtéren is, s az utasok vígan gurigáznak egyik kijárattól a másikig. A selejt és a lassú munka minden üzemben nagy károkat okozhat. A svéd üzemek vezetői igyekeznék a munkásokat erről minél hathatósabban meggyőzni. Egy-egy papirosból készült doboznak az ára nem nagy összeg, de ha sokat rontanak el, a sok kicsi is sokra megy. Ezért az automata csomagológép mellett ott áll egy-egy doboznak az ára. Hadd tudja a munkás, mekkora kárt okozott gondatlanságával. Ilyen értékjelző táblák vannak más gépek mellett is, még olyan üzemekben is, ahol az okozott kárt nem vonják le a munkás keresetéből. Biztos, hogy jó hatással van, ha minden dolgozó tudja, milyen következményekkel jár egy-egy hibás mozdulata. Az irodákban mindenki naphosszat görnyed, de az üzemekben is sok olyan műhely van, ahol a munkások egész nap ülőmunkát végeznek, vagy meghatározott helyzetben állnak a gép mellett. Mindenki, aki ilyen munkát végzett, tudja, hogy már csak a jó közérzet érdekében is néhány erőteljes mozdulatra van szüksége. Ezért Svédországban egyes iroda- és műhelyfolyosókon kis nyújtókat vagy létrafokokat erősítettek a falhoz, s a munkások és tisztviselők, ha nagyon elgémberedtek a tagjaik, kimehetnek és néhány erőteljes húzódzkodással „lazíthatnak". A büfébe való szaladgálás és a büfében ácsorgás teljesen ismeretlen fogalom a svédországi üzemekben. Vannak üzemek, ahol a műhelyekben üdítőital-automaták állnak, de még ez is ritka. Ételt árusító automata a műhelyben viszont még véletlenül sincs. Akadnak azonban ilyen automaták a műhelyek melletti kis étkező helyiségekben. Ezek az automaták azonban csak meghatározott időben működnek, tehát senki sem mehet munkaidőben a büfébe enni vagy inni. Egyaránt vonatkozik ez a munkásokra és a tisztviselőkre. A meghatározott időben viszont — általában kétszer egy negyedórára — megindulnak az automaták, s akkor mindenki elláthatja magát étellel, itallal, feketekávéval, de csak annyival, amennyit helyben elfogyaszt, mert a munkahelyre bevinni ebből semmit sem szabad.