A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-30 / 30. szám

»Ol STOROilt SOJOV -vlfiusrifv ^KOü CESTOU K DALSIEMU ROZ^ 5ej

SOCI AUS TICK EO VtASTI < Némi helyzetrajz Modern város Partizánske. Utcái egyenesek, rendezettek,- levegősek. Sok a zöld, a virág, tulipánok, szekfűk tízezrei pompáznak. Ipari város, de lakói szerencséjére olyan iparral rendelkezik, amely nem szennyezi utcáit és levegőét. Egyetlen jelentékenyebb (142 méter magas) gyárkéménye füstjét elhordja a szél, amely itt bizony bőségesen fújdogál. A város egyébként a Nyitra folyó felső folyásánál épült. Mint a Bafa és társai cég szlovákiai székhelye kezdte „pályafutását" Bafovany névvel. Ezt a nevet viselte 1949-ig. Az első pár cipőt 1939. július 15-én gyártották az üzemben. 1939-ben még csak alig egymillió pár cipőt gyártott az üzem. öt év múlva ez a szám megháromszorozódott. Viszont mi ez például a tavalyi eredményhez? 1970-ben ugyanis Partizánske-i Augusztus 29-ike üzem (és öt fióküzeme, melyek közül legnagyobb a bardejovi) több mint 36 millió pár cipőt „dobott" a hazai illetve külföldi piacra. A gyár jelenleg 80 országba exportálja termékeit s több mint 16 ezer embernek nyújt munkaalkalmat, tehát megélhetést. A gyár vezetőinek, tervezőinek, munkaközösségeinek a termelés növelése mellett legfőbb törekvése a termékek minőségének a megjavítása; három szempontra ügyelnek: a divatra, a tartósságra, a célszerűségre. Törekvésüket gyakran koronázta siker, így például legutóbb a libereci árumintavásáron, ahol több aranyérmet szereztek, de végeredményben a hatalmas export megrendelések a minőség állandó fokozatos javulását bizonyítják. (Zárójelben jegyzem meg, hogy Partizánske jó hírnevét a világban a gépgyártó vállalat termékei is terjesztik, hiszen harminc államba szállít cipőgyártó gépeket.) A várost 1949 óta nevezik Partizánskénak, a gyárat pedig Augusztus 29-ike üzemnek annak emlékére, hogy dolgozói spontán lelkesedéssel tömegesen vettek részt a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Kirakatnézők A gyár előtt tágas térség, körülötte autóbuszok tizei, zöldségesbódék, epret, cseresznyét, zöldpaprikát árusító asszonyok a fák alatt. Permetez az eső, de azért egyre többen gyülekeznek a téren. Pontosan két órakor megszólal a gyári sziréna, véget ér az első műszak, megnyílnak a kapuk s özönlik kifelé a munkások (munkásnők) tarka áradata: az autóbuszok percenként indulnak, ott ahol a városba vezető utat átszeli az országút, közlekedési rendőr irányítja a forgalmat, percekre leállítja a gépkocsisort s átengedi a munkásnőket. Mondanom sem kell, hogy ebben a gyárban az alkalmazottaknak legalább 90 százaléka nő. Hatalmas áruház nem messze a gyártól, de már bent a városban: a Prior. Üzlethelyiségeiben női konfekciótól a gyermekjátékokig az égvilágon minden megtalálható. Kirakatai ízlésesek és vonzók. Azok a lányok és asszonyok, akiknek később megy az autóbuszuk és vonatjuk, körülveszik az áruházat, mint méhek a kast, de itt vannak maguk a helybeliek is. akik mielőtt hazafutnának, megtekintik a... mit is? Természetesen a női konfekció részleget. Érdekes, hogy legkevesebben a cipőkirakat előtt ácsorognak. — Mi tetszik? — kérdezem az egyik szőkét, mint valami kellően udvarias elárusító. Előbb jól végignéz, azután válaszol: — Amott az a világoskék kötőit nadrágkosztüm. Megveszi-e nekem? De mielőtt még valamit is válaszolhatnék a szőkeség úgy eltűnik, mintha füstté változott volna. Tán egy fél óráig tart a kirakatnézés, legtovább a cukrászda előtt sorakoznak fagylaltért, azután lassan fogy fogyogat az asszony és lánysereg, mígnem visszaáll a megszokott köznapi utcakép. Egyébként a férjes aszszonyokat itt is arról lehet megismerni, hogy mindkét kezük tele van élelmiszeres szatyrokkal, táskákkal. És hogy nem nagyon ácsorognak a kirakatok előtt. A műszak vége