A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-30 / 30. szám

Zöld mezőben egy ember A címereket szokták valahogy ilyen formán leírni: Zöld vagy valamilyen más színű mezőben kardot tartó kar, vagy: holló, csőrében gyűrűvel stb. Zöld mezőben egy ember. Most azonban valóságos zöld mezőről és valóságos, élő emberről van szó, aki így, a nagy zöld mezőben akár címer is lehetne. Hogy minek a címere? A mezőgazdaságnak. Különösen a nagy nyári szárazságok idején. Az embert Zórád Árpádnak hívják, a nagy zöld mező pedig Galánta és Vágsellye (Sala) között terül el. A közúttól jó karbantartott egykilométeres kis bekötő út vezet el hozzá, aki itt az Állami Talajjavító Intézet igazgatósága alá tartozó vágsellyei öntöző-telepet irányítja. A telep néhány épületből áll, ahol a gépek, a munkaeszközök találhatók, motorok, csövek, dugattyúk, kapcsolótábla, műszerfal, elektromos berendezések még kinn az udvaron is — ez az ö birodalma. A kerítésen túl, amerre a szem ellát, végtelenbe terülő mezők, gabonatáblák üdítik a szemet, s az emberben önkéntelenül is felüti fejét a gondolat: ez a hely valóságos idegszanatórium. A világ zaját csak egy távolban pöfögő traktor képviseli, meg néhány zümmögő bogár. — Gyönyörű szép itt magánál, Zórád elvtárs, de mégis: nem túl nagy néha a csönd, nem unalmas a magány? Különösen télen, mikor kint csak a végtelen fehérség, s maga a kis kényelmetlen helyiségbe zárva, ahol egy szék, egy íróasztal, egy keskeny kemény pad, no és persze ami nagyon fontos: egy villanykályha az összkomfort? — Mégsem cserélnék senkivel. Bármikor elmehetnék más állásba, például anyagbeszerzőnek. Talán többet is kereshetnék néhány százassal, de nagyon megkedveltem ezt a munkát. Nem unatkozom én itt soha. A figyelmet és odaadást igénylő gépkezelés mellett szalad ám az idő. Ha pedig akad egy-egy üres órám, akkor leköt a hobbym, az olvasás. Magányról pedig szó sincs! Alig van nap, hogy ne tévedne ide be valaki hivatalosán, vagy nem hivatalosan, ha éppen a határban jár. — Mikor került az öntözőtelepre? — 1965-ben Cseklészen (Bernolákovo) részt vettem egy meliorációs iskolázáson, utána vettem át ezt a telepet. Ki gondolná, hogy ilyen távol eső helyet, mint ez, nemcsak nappal látogatnak, de éjjel is. Ebben aztán nincs köszönet. Hiába a kerítés, ha hazamegyek este, csak a csillagok vigyáznak mindenre. — Beszéljünk hát kellemesebb dolgokról. Mekkora ez a végtelennek tetsző birodalom? — Száztizenhét hektárt látok el vízzel. Ez így nem sokat mond, de ha hozzáteszem, hogy az öntözésbe befektetett minden korona ötvennyolcvan fillér hasznot hozott, így már érthető. Az öntözött területeken a búzatermés 48—50 mázsa hektáronként, míg a nem öntözött földeken csak 40—41 mázsa terem. Árpánál is hat-hét mázsa a különbség, hogy a cukorrépáról, ahol hektáronként a differencia nyolcvan mázsát is kitesz, ne is beszéljünk. Azaz öntözéssel 430—450 mázsa terem, míg „szárazon" csupán 330—350 mázsa. Ezek a számok a gyakorlati életben nagyon sokat jelentenek. Jobb ellátóttságot kenyérből, húsból, cukorból. Megnézzük a szivattyúkat, motorokat, az egész gépházat, amely ennek a tájnak a szívét jelenti, mert úgy löki szét az éltető vizet a csövekben, mint a szív az erekben a vért. Csak a körforgása sokkal áttételesebb. — Milyen a gépek teljesítménye? — Ötvenöt öntözőpisztollyal tudok egyszerre dolgozni. Egy pisztoly másodpercenként hét liter vizet lő ki. — Van a galántai járásban ezenkívül más öntözótelep is? — Van. Ezzel együtt éppen egy tucat. A kerítésen túl fut a kibetonozott csatorna. Most alacsonyan folyik benne a víz, de ha felduzzasztják, csak az úszni tudók ereszkedhetnek bele veszélytelenül. Valóban nem unalmas itt az élet, nyáridőben strandolni is lehet. Zórád Árpád különben sem ismeri a tétlenséget. Ezt könnyen meg lehet állapítani, ha az ember körülnéz. Az udvaron, ahol csak egy talpalatnyi hely is akad, gondosan megmunkált veteményest és virágágyásokat látok. A kerítés tövében földieper, bizony sajnálhatjuk, hogy szedés után jöttünk, mert hiába böngészünk a bokrok között, csak itt-ott találunk még egy-egy szemet. Az itt termő burgonyát egy kisebb háztartás el sem fogyasztja télen át. — És télen mit csinál itt, hiszen akkor nincs szükség öntözésre, a víz is megfagy ... — Munkában azért télen sincs hiány, ilyenkor végzem az ellenőrzést, a karbantartást, hogy nyáron ne legyen egy percre sem fennakadás. A szükséges festéseket is télen kell elvégezni. Végül pedig, mert a nyári idényben nálunk szabadságra gondolni sem lehet, a szabadságot télen vesszük ki. Én tehát nem nyaralni, hanem telelni szoktam. Azért a nyár sem múlik el csak csupa munkában, gondoskodnak a szórakozásról is. Most például készülődnek a sportnapra. Hamarosan nagy labdarúgó-mérkőzésre kerül sor. A technikusaink fognak játszani a gépészeinkkel. — Árulja el, gyakran vetődik erre újságíró? — Hát nem túl gyakran. De tanulmányi látogatások már sokkal inkább akadnak. Még nemzetközi szinten is. Legutóbb is egy mezőgazdasági szakemberekből álló csoportnak mutattam meg a telepet. Azt hiszem, valamennyi szocialista ország képviselve volt. Néha a nyugati országokból is jönnek erre vendégek. Mikor búcsút intünk és visszanézünk a távolodó öntözőtelepre, akaratlanul ez a hasonlat vetődik fel bennem: oázis. Igen, ez találó. Oázis az oázisban. O. K. Prandl Sándor felvétele .eányszálláson A leányszálláson van berendezve. A dohányzó asztalon magnetofon. Amikor beléptünk, szólt a zene. Amikor kijöttünk szólt a zene. Valószínűleg most is, azóta is szól a zene. S valószínűleg boldogan élnek majd míg ... ésatöbbi. Valószínűleg... ZS. NAGY LAJOS P. Hasko felvételei Zórád Árpád a gépházban A szobában a négy vaságy foglalja 1 a legtöbb helyet, holott csak keten lakják. Egyszerű berendezés, két izekrény, asztal, éjjeliszekrények. A aion néhány újságból kivágott tánclal énekes(nő). Az asztalon hamutaró, pedig a szoba lakói nem doháíyoznak. A pádlón tarka szőnyeg, azt íiszem a szoba legértékesebb és legvonzóbb tartozéka (a lakókon kívül természetesen). Ha valaki azt gondolná, nem nagy lolog férfinak feljutni ebbe a szobája, téved. E sorok írója és kollégája mindenféle igazolvánnyal igyekezett bebizonyítani, hogy nincsenek sanda szándékai, a házmester, helyesebben a házmesternő férje csak úgy engedett fei, hogy ő is jött velünk s vé-Motúzová Marika gig ott is maradt. Különben örültünk is neki, ámbár többet beszélt a kelleténél. Elmondotta, hogy száznyolcvan lány lakik a szállóban és mind nagyon rendes és rendszerető. (Ezt egyébként mi is láttuk.) Kevés velük a baj. Azért van baj velük? Hát akad az ls, mondotta Struhár bácsi, a házmesternő férje, nem is velük, inkább a fiúkkal, akik járnak utánuk s minden módon szeretnének bejutni. Nem juthatnak be egyáltalán? — érdeklődöm. Csák komoly szándékkal és csak este tízig, emeli fel ujját az öregúr, de nem nagyon magyarázza meg, mit ért „komoly szándék" alatt. No, de hogyan érzi magát itt a két lány. Marta Krupanská, aki a talpragasztó részlegen dolgozik és most kissé ijedtnek látszik, meg van elégedve a szállással, azt hiányolja csupán, hogy az egyetlen „tévészobán" kívül nincs a szállóban semmi szórakozási lehetőség. Viszont a számára ez sem jelent túl nagy hiányt. Szeret olvasni, elszórakozik egyedül is. Mennyi a fizetése? 1500 korona. Különben Nová Lehota-i, minden hétvégén hazautazik. Mária Motúzová nem ilyen elégedett, különben is igen szókimondó leányzó, rögtön elmondja, hogy nincs itt semmi, még a fürdőszoba is közös, aztán még fiúkat se lehet Ide felhozni. A fizetésével elégedett, 1800 koronát keres a csomagoló-részlegen, „de ezért meg is kell ám dolgozni, nemcsak lófrálni, mint holmi riporterek meg házmesterek", mondja nevetve. Egyébként sportoló, tagja az üzem kézilabda csapatának és ha esetleg leszerződtetjük őt mondjuk valamelyik bratislavai csapatba „úgy itt hagyja a gyárat, mint a pinty." Mert például itt a szállóban még sportolási lehetőség sincs, legfeljebb bikiniben kifekhet az erkélyre a napra, de az eső is mindig esik, azonkívül a két napernyő is mindig eltűnik és próbálna meg csak a „riporter úr itt élni!" Persze, folytatja szélsebesen pergő nyelvvel, ha olyan szép lennék, mint az a nő ott, mutat a falon egy képre, akkor könnyű dolgom lenne, felcsapnék filmszínésznőnek, megbolondítanám a legcsinosabb férfiakat, nem kéne gürcölni és zsörtölődni a házmesterrel. Addig beszél, míg csak a pótházmester be nem fogja a száját. Meg is járja vele, mert a kezébe harap. Mindez persze csak kedves évődés és Marika a végén komoly arccal megparancsolja, hogy ne gondoljunk semmi rosszat róla ... Új házasok Struhár bácsi azután átkísér a saját lakosztályába és bemutat egy magas feketehajú fiatalembert: Struhár Marian, vagyis a fiát és „élete párját". A fiú tavaly szerelt le, most technikusként dolgozik a gépgyárban a vágókések gyártásánál. Április elején nősült. Amíg lakáshoz jutnak, feltehetően rövid időn belül, addig a szállóban lakhatnak egy szobában. Ezt jobbára Struhár bácsitól tudom meg, mert a fiatalok eltekintve attól, hogy nagyon kedvesen fogadtak, jobbára egymással vannak elfoglalva. Ha egyéb dolog nem jut eszükbe, hát egymást nézik, egymás szemébe merülnek. Azt azért elmondja a fiatalember, hogy ő az idén második ligába került partizánskéi labdarúgó csapat kapusa, s hogy jövőre is Szeretnék megállni a helyüket a bajnokságban. A kis szoba ízlésesen, új bútorral