A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-31 / 52. szám

tészeti remekmű ez a 385 méter magas tévétorony, melynek csodájára jár a Berlinbe érkező turista. Berlinben különben nem ritkaság a magas ház. Elég, ha csak a Stadt- Berlin elnevezésű szállodát említem, melynek 39 emelete 123 méter magasságig nyúlik. Egyszerre kétezer vendéget tudnak elszállásolni benne. Berlini sétánkat befejezve, elidőztünk az Uránia-oszlop előtt, melynek világ-órája pontosan megmutatja, hogy az adott pillanatban mennyi az idő Moszkvában, Montrealban, New Yorkban, vagy a világ bármely nagy városában. A Népszínház dobogóján Vasárnap délelőtt került sor az együttes első előadáséra. Mit ls mondjak a fellépés előtti hangulatról? Aki már egyszer is belekóstolt abba, hogy mit jelent a reflektorok fényében állni, tudja jól, és érzi a felelősséget. Ez a felelősségérzet külföldi szereplés alkalmával legalább megduplázódik. így érthető volt az izgalom, a lámpaláz. Kulcsár Tibor, az Ifjú Szívek igazgatója, biztatgatta a tagokat: — Csak úgy, mint máskor. Lányok, fiúk, mindent adjatok bele. A siker nem maradhat el. Mi, akik elkísértük együttesünket, kíváncsian és feszengve ültünk be a nézőtéri-e. Vártuk, hogy mikor jön be az első Igazi taps. Peregtek az egyes műsorszámok. Liszt Ferenc Ünnepi dalát a Hősök emlékműve című tánckompozíció követte, mely gondolkodásra késztette annak a városnak lakóit, melyet a nagy világégés romba döntött. A szenvedést ezek az emberek nagyon jól Ismerik. Nekik ls vannak hőseik, akik az igazságért, az elnyomás ellen emelték fel szavukat. Elég, ha csak a legismertebbek közül Kari Liebknecht, Rosa Luxemburg és Ernst Thälmann nevét említem meg. A Hősök emlékműve, mely a kosúti és krompachi sortűz áldozatainak állít maradandó emléket, érthető és elgondolkoztató abban a Németországban, ahol ezrek és ezrek vállalták a kínzást és meghurcoltatást a második világháború előtt. Nincs szándékomban külön-külön minden egyes műsorszámmal foglalkozni, hiszen megtettük ezt már máskor, csupán egy más közönség reagálását lestük és figyeltük. Féltem, a magyar nyelven előadott kórusművek után, persze, felesleges volt a félelmem. A dal nem ismer határokat, hangozzék az bármilyen nyelven, főleg, ha kitűnően tolmácsolják. Együttesünk énekkara úgy kitett magáért, hogy megérdemelten aratott vastapsot. Szorongva néztem a Pásztortáncot és a Lucajárás című táncot. Nem tudom, mennyire értették a németek, hogy mit fejeznek ki azok a kompozíciók, melyek a magyar nép szokásalt vitték színpadra. A nyíltszíni tapsból ítélve, az az érzésem, hogy megértették. Sorolhatnám egymás után a neveket, akik sikerre vitték együttesünk vendégszereplését. Kit említsek? Az igazgatót, a karnagyokat, a koreográfusokat, a szólistákat, a titkért vagy a kosztümöst? Nem. Itt a Német Demokratikus Köztársaságban mindenki az együttes sorkatonája volt. Mindenkit egy cél vezetett. Sikerre vinni mindazt, amit otthon tanultak. Ezt pedig megtette az együttes minden tagja. Nemcsak Berlinben, hanem Rüdersdorfban is, ahol a második fellépésre került sor. Itt főleg fiatalok foglaltak helyet a nézőtéren. Fiataloktól fiataloknak szállt a dal. Mi énekkel és tánccal, ők pedig tapssal köszöntöttek bennünket. Legtovább a Népek barátsága című tánckompozíció után zúgott a taps. Találkozások Vendéglátóink gondoskodtak arról ls, hogy együttesünk vezetői és tagjai találkozhassanak német barátaikkal. Az ünnepi vacsorán, melyet tisztele-A 365 m magas berlini tévétorony tünkre rendeztek, egymás után hangzottak el a pohárköszöntők. Számomra mégis az volt a legkedvesebb, amikor a vacsora megkezdése előtt az emelvényen álló ötven tagú énekkarból kilépett egy német kislány és magyarul köszöntötte együttesünk tagjait. Gyerekek szájából őszintébben hangzik a szó, még akkor is, ha a kiejtésbe hiba csúszik be. Feledhetetlen marad számunkra az a néhány kórusmű, amit előadtak. Tőlük hallottam a Gerencsért utca című dalt is, persze németül. A gyerekek elvonultak. A rövid műsor után vendéglátóink csapra ütötték a hordókat. Német fiú magyar kislányt kért táncba, és együtt ropták a csárdást. Igaz, nem kivilágos kivirradtig, mert másnap indult a vonatunk Drezdába. Egy ember az utcán így karácsony előtt Berlinben is, mint szerte a világon, sok az ember az utcán. Itt is fényárban úsznak a kirakatok. Általában mindenki vidám és jókedvű. Már éppen meg akartam valakit szólítani, amikor tolókocsi állt meg mellettem, ötven év körüli férfi ült benne láb nélkül, ölében skatulya volt, tele csecsebecsékkel. — Tessék venni tőlem — szólít meg németül. — Köszönöm, nem kérek. — Turista? — Igen. — Honnét? — Csehszlovákiából. Felvidult az arca. Cseh nyelven folytatta, és csak mondta, mondta élete legszomorúbb napjainak rövid történetét. — 1938 októberében, amikor hltlerék elfoglalták a Szudéta-vidéket, a hamis jelszavak engem is fellelkesítettek, és elindultam otthonról haza. De mit adott nekem a haza? Behívót és puskát a kezembe. A tolókocsit már a háború után kaptam meg. Két lábamat otthagytam a fronton. Nem tudom, akna vagy bomba vágta-e le. Hányszor megbántam már azóta azt az egyetlen elhibázott döntést, amikor elindultam a hazába, önmagamtól mentem — ismételte szinte percenként, mintha igazolni akarná tettét. Csak a háborút és önmagát okolja. Tekintete a távolba réved. Mintha nem is nekem mondaná azt, amit mond, hanem másoknak, mindenkinek. Nem tudom, mennyire hallja a világ e tolókocsikhoz kötött emberek hangját. Mellettük rohan az élet, felettük már elszállt az idő, de itt élnek köztünk mementóként. Azután erős, izmos kezével, mely Szenvedély — Nincsen )ó színben. Piroska — szóltam • napokban kolléganőmből —, sápadt, a szeme karikáé, ajka vártaién... — Azt hlazem, abba fogom hagyni a dohányáéit — felelte Piroska —, néha annyira tá) a fejem, hogy a legszívesebben leugranék az ema,etr01. És a nyakamon ls Itt, ezen a ponton, fogja csak mag, de jaj, meg ne nyomfal Az orvos szerint as Is a dohányzás miatt van. Abba fogom hagyni. — Nagyon tisztelném magét, Piroska, as akaraterejét, — mondtam Piroskának —, ha mag tudná tannl. Mert én bizony meg sem kísérelném, hogy leszokjam róla — Ea bizonyításul mindjárt rágyújtottam egy bagúra. Másnap Piroska nem cigarettázott. Harmadnap sem, negyednap sem. Mindanynylan Plroakának sznrkolunk és tapintatosan klmentttnk a szobából, amikor cigarettára gyújtottunk. Nem akartuk megnehezíteni Piroska harcát a méreggel, Illetve a méreg hiányéval. Otödnapra Piroska arcára halvány ptr költözött, szeme élénkülni látszott, túl volt a nahezén. Mátfél kllú csokoládéi nápolyit hozott magával, íróasztalába rejtette, azl eszegette álló nap. — Kóstolja meg, Bála — kínált meg Piroska a nápolyival —, jó. Amióta azt csipegetem, szinte eszembe earn fut már a cigaretta. — Ez pedig azt jelenti — mondtam Plroakának, — hogy sikerült lagyósnte az undok bagót. A nikotint már nem kívánja, hanem a beidegződés még megmaradt. A nápolyi a cigarettát helyettesíti, hogy a szája el legyen foglalva valamivel. Ogy is nevezik ezt tudományosan, hogy üsztönszükzáglet. De ez már kátiégtelenül győzelmet jelent a bagó felett, őszintén gratulálok hozzá. Az albérlők Schlomplgstefner Kenázné, született Ildomos janka a város központjában nyomnrgott, mert hiába hagyott rá a tárja — életében nyugalmazott fótámán — tekintélyes özvegyi nyugdijat, és háromszobás lakást az összez mellékhelyiségekkel, Kanézné, született Ildomos janka a nyugdiját kevésnek találta, terjedelmet otthonát pedig a marha Jó szive miatt nem élvezhette, hanem kénytelen volt a lakosztály konyhájában meghúzni terjedelmei — derekát. Kenázné, izületeit Ildomos Janka ugyanis kimondott aranyszív, jólétek volt és hiába mondták közvetlen lzmeróiel, hogy csak a légynek nem árt, mart Janka a híresztelések ellenére maga volt a megtelteiült Jóság, huminismuz, htt, remény és izerelet. Ezért, amikor a fórja — ahogy mondta: „az án drága jó Kenlm" — meghalt, káptalan volt nemet mondani annak a fiatal egyetemlitának, akt albérlet ügyében kért tőle segítséget és nam tudott nemet mondani a továbblaknak sem, nevezetesen egy fiatal újságírónak, egy mérnüknek, két pedagógusnak és egy szemüveges bérelszámolónak. Kenázné, született Ildomos janka a három ssobfit kiadta hat embernek albérletbe 6a azaal a von Haus aui áldott aztvável csupán a kazaláal költségeket hagyta megtéríteni — fejenként potom 300 koronát. megedződött az elmúlt 25 év alatt, nagyot lök a tolókocsi kerekein, és elindul a lejtőn lefelé. Lefelé jól szalad a kocsi. Drezdában Az Elba mindkét partján elterülő város köszönti a világ különböző részeiről jött látogatóit. A háború nyomait égbenyúló romok őrzik, de mellettük új lakótelepek, helyreállított múzeumok, tudományos intézetek és főiskolák hirdetik az ember győzelmét a pusztulás felett. A városnézés után ellátogattunk a képtárba. A felbecsülhetetlen értékű műkincsek között járva az ember Néhány hát után Piroska mulatságosan gömbölyödni kezdett, a bevallotta, hogy napjában hétszer étkezik, sót éjszakánként ls tatkai, és kosztol ezt-azt. Ennek ellenére rossz színben volt: a szama körül karikák, és nehasen lélegzett. — Piroska — mondtam neki egy csöndes érában, mikor kettesben voltunk a szobában. — Tudom, nyugtalanítja as a buta beidegződés a szájával. Le kall azoknla erról a cslpegstásTÓI. Másnap reggel, szobánkba lápve, maghökkenve álltam meg. Piroska már ott ült tx íróasztala mellett, halkan ssájharmunlkázott. Szomorú, bocaánatkérö pillantást vetett felém, megártöen bólintottam. Ogy viselkedtem, mint akt nem is hall semmit, pedig tizenegy óra felé már szörnyen idegesttett az egyhangú szájharmonikáiéi. Néhány nap múlva caúnyán összeszidta a csoportvezetőnk Piroskát. Égési héten nem haladt semmit a munkájával, teli van restanclávall Vem ts haladhatott azegány, mert csak egy kézzel gépelhetett, a mázlkkal szájharmonikázott. Piroska megvlset'ebb állapotban volt, mint a legerősebb dohányzásaink Idején. A következő napon, ahogy beléptem a szobánkba, Piroska kedvesen sietett elém, és Igy szólt: — jó reggelt, Béla — azzal pedig karjatt a nyakam köré fonta, és sjkávsl ajkamra tapadt. — Piroskám — lihegtem lavegóhöt jutva —, én már régen akartam mondani, de nem volt hőssé bátorságom... Szó nálkül átölelt, ét ismét a szálamat kereste. — Csak a beidegződés miatt teszem — suttogta a csók után. Egy hétan balül feleségül vettem Piroskát. A nászát után pedig arra kényszerftettem, hogy szokjon rá a dohányzásra. SOMOGYI PAL ' Aki esetleg rossslndulatú szörszálha sogatással soknak tartaná a havi 180Q korona kezsláti költséget, az végképp nem tndja, hogy ml mindent adott ezért Kenázné, született Ildomos lanka az albérlőinek. Például kát izemétyre jutott egy szoba, minden szobának volt ajtaja és két ablaka, mindenki kapott egy ágyat. Igaz, hogy ezeket a szemétdombról szedte össze a janka, de havi háromszázért nem adhatott rokokó itllusú medvebőrrel takart mennyezetes fekvőhelyet. Az albérlőknek — a havi háromszázírt — joguk volt betőpnl a bérleménybe, — lábujjhegyen — megközelíteni a mellékhelyiségeket, este 10 óráig égetni a Villányt — „pazulja azt a drága jó áramat az a sok piszok albérlő" — szokta mondani a Janka £s a lélegzésben sem korlátozta őket, csupán annyit Jegyzett meg, hogy akt pedig dohányfüsttel szenynyazl a bérleményben az életkürnyezetet, azt úgy kirúgja, hogy ahhoz a rúgáshoz képest az Inter legjobb csatárjának mérkőzést eldöntő rúgása csupán annyi, mint amikor egy kát hónapos csecsemő rogdalja a pólyát. Kenézná, született Ildomos janka egyébkint nagyon jól néz kl, ciak a kávéházban, barátnőt társaságában szokott strnl, mert azt caak a jó itten tudja, togy ő mennyit szenved a sok ronda átértő miatt. PETERF1 GYULA nagyságáról, alkotó erejéről beszélgettünk. „Itt a jónak, a szépnek, a humánumnak és békének levegője árad." Ezeket a kifejező sorokat írta 1958-ban a Német Demokratikus Köztársaság elhunyt elnöke Wilhelm Pieck a képtár vendégkönyvébe. És ez mindennél többet mond. Drezdai látogatásával az Ifjú Szívek együttese befejezte németországi körútját. Amikor megérkeztünk a Német Demokratikus Köztársaság fővárosába, így köszöntöttük: Jó napot, Berlin, itt vagyunk! Amikor elbúcsúztunk, azt mondtuk, hogy a viszontlátásra! Újra eljövünk. CSIKMÁK IMRE 7