A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-24 / 51. szám

mint. a záporeső. — Tudtam én mindig, hogy nem bízhatom benned. Rongyember vagy te, édesfiam ... Hát csak menjetek, majd visszajönnétek ti még, mint a megvert kutya ... — Mondta, mondta a magáét, de ő sem hitte el. Jól tudta, hogy soha többé nem jönnek vissza, ha egyszer elmennek. Jócskán alkonyodott már mire végeztek a kaszálással. Elindultak hazafelé. Ütközben Kocsis István újra meg újra fellángolt s dohogott. — Nem mondanád meg, hogy ki aratja le a gabonát?! — Maga. — De ki szedi fel utánam a markot? Talán bizony a feleséged, az úri ribanc? — Eddig égre-földre dicsérte, most meg ribanc? — Az, ribanc, ő főzte ki az egészet! — mérgeskedett Kocsis István. — Neked sosem jutott volna eszedbe, soha a büdös életben! — Nincs igaza! — tiltakozott Laci erélyesen. — Beszélhetsz, átlátok én a szitán! — Ha tudni akarja, Gréti... Minek magyarázzam?... Ha felvesznek a tanfolyamra és állást adnak, elmegyünk. — Könnyen beszélsz: elmegyünk!... Minket meg egyen meg a fene, a két vén szamarat... a beteg asszonyt... — Nézze, apa — próbálta Laci csillapítani az elmérgesedő helyzetet. — Nagyon jól tudja, hogy mindig tanító szerettem volna lenni. Se maga. se én nem tehetek róla, hogy annak idején nem sikerült megvalósítani a tervem. Olyan világ volt. De most. hogy lehetőség nyílt rá, miért ne használnám ki, ha lehet. Az én helyemben maga is megpróbálkozna vele, tudom biztosan, hogy megpróbálkozna. — Azt hiszed?... Tévedsz... En nem hagynám cserben a... — elharapta a szót. Úgysem változtathat a helyzeten, s csak nem alázkodik meg újra meg újra a taknyosa előtt. Elég marha volt, hogy utána ment, s hogy szánalmat keltőn könyörgött neki. Egy hét sem múlt el, Laci ajánlott levelet kapott Pozsonyból, felvételi megbeszélésre hívták meg. Hirtelen felengedett a feszültsége, szívből örült. Gréti szomorkodott. Margit keservesen sírt, Kocsis István meg hosszan káromkodott. Laci elutazott. Gréti szorongva várta haza, s magában azt kívánta, bárcsak ne sikerülne a felvételije. Kocsisék úgy néztek rá, mint a vasvilla, egész nap nem szóltak hozzá. Laci késő éjszaka érkezett haza. Gréti az ágy szélén virrasztott. Laci ragyogó arcáról leolvashatta az eredményt. — Nekem meg pokol lesz itt az életem. — Ne félj te attól. — Könnyű azt mondani. — Nem tehetnek semmit... Legfeljebb beköltözünk a városba, hiszen van lakásunk. A tiéd, akkor költözünk be, amikor akarunk. — Maradok — mondta Gréti határozottan. Július elején Laci összecsomagolt, a pakkot felkötözte a kerékpár csomagtartójára és virradatkor elindult Grétivel az állomásra. Szótlanul rótták a hétkilométeres utat. Dús harmat csillogott az út menti füvön. — Fel a fejjel, Gréti, meglátod, minden jóra fordul! —Folytatjuk-Dénes György Béke A béke olyan, mint a gyermek, csak mosolyog és szárnyai öntudatlan, őszinte, mint a gyermeki szív, gondolatának nincs árnyéka, nincs árnyéka sehol, csak fényei játszanak, csak tavasza, nyara van, galambok tollászkodnak benne, mint a mindenség, határtalan. A béke ilzenet, a föld üzen vele, a föld és az ég, életet üzennek, életet az élőknek, kenyeret, bort, virágot, pihenést a megfáradt embernek, nyugodt álmot s reményt az ébredőknek, akik nem hallják szive dobogását, magukban minden szépséget megölnek. APN fclv. Csontos Vilmos Csillogó fenyőfa Csillogó fenyőfa, Honnét a varázslat, Hogy téged a béke Es szeretet fénye Jelképének látnak? Nem varázslat vagy te: Anya-szívek lángja, Gyermek-sziv szerelme, Azt ragyogod szerte Az egész világra. I 4 mellé, s akit tegnap még N. Lászlónénak neveztek. Csak az apából csuklott fel egy nehéz hang: — Gyerekem, Erzsikém! Letakarták a halottat egy pokróccal, s már ment is a jelentés a megyei rendőrkapitányságra. Másnap szemlebizottság szállt ki a tanyára. Az orvos megvizsgálta az elhunytat: — Te, Almási elvtárs! — mondta a vizsgálatot vezető alezredesnek. — A halott koponyáján a jobboldali falcsont felett egy ipszilon alakú körülbelül hét és fél centiméteres hosszúságú, csontig hatoló sérülés van. A testen is több horzsolódás, elszíneződés ... — Mikor állt be a halál? — Körülbelül 28—36 órával ezelőtt. — Feltételezhető, hogy bűncselekmény történt? — Igen. Minden bizonnyal. Azt mondta, várandós tőlem Gábor András megdöbbent, amikor a rendőrök keresték. — Nem csináltam semmit, mit akarnak tőlem? — riadozott. — Jöjjön velünk az őrségre! Almási alezredes vezette a kihallgatást: — Mit csinált vasárnap? — Reggel társaimmal együtt kihajtottuk a jószágot a legelőre, ők is tanúsíthatják. Este hét óra után hajtottuk vissza. Otthon megmosakodtam, átöltöztem, egy barátommal elmentünk a vendéglőbe. Éjfél körül értem haza, lefeküdtem, aztán másnap újra a jószággal voltam ... — Nem is tudta, mi történt N-éknál? A férfi láthatólag zavarba jött. — De tudtam ... másnap este jött egy barátom, az mondta, hogy a Laci felesége meg bent van a kútban. — Milyen viszonyban volt maga N.-nével? A fiatalember hallgatott. — Udvarolt neki? — Már nem voltunk jóban. — Hát korábban? — Amikor leszereltem, utána. Laci iskolatársam volt, aztán meg együtt dolgoztunk a legeltetésnél. Gyakran jártam hozzájuk. — Akkor is, amikor a férj nem volt otthon? — Akkor is ... amikor Laciék öszszevesztek, Erzsi meg elköltözött, én elmentem Erzsihez, de házasságot nem ígértem neki... később egy este újra megkerestem, de a kapuban arcul ütött, hogy eredj az anyád úristenit, mert jön Laci. Kérdeztem, visszamész hozzá? Azt mondta, igen... aztán most év elején megkeresett és azt mondta, hogy várandós tőlem ... — Hány órakor hajtották haza az állatokat? — Hét óra után. Almási alezredes merően nézte a fiatalembert, de agya lázasan gondolkodott: abban az időben, az asszony még élt, s a férj a városban volt. — Félt attól, hogy N-né mégis zaklatja majd magát, hogy vegye feleségül? — Igen ... Hajnali beszélgetés Bartha István szomszéd igyekezett mindenben pontosan válaszolgatni a kihallgatást végző rendőröknek. — Igen kérem szépen, ott dolgozom a tanyánál. Vasárnap délután láttam, hogy N.-nék beszélgetnek, azt is láttam, hogy aztán az ember elment hazulról. Később vendégek mentek az asszonyhoz, két közeli szomszéd: Faragó Sándorné, meg Kocsis Sándor. De, hogy ők mikor mentek el, azt nem láttam... — Magának nem mondta N., hogy a felesége eltűnt? — De szólt. — Mikor? — Hétfőn hajnalban, amikor a lovakat itattam. Mondtam Lacinak, hogy hiányzik egy deszka a kút kávájáról. Bele is néztem a kútba, de csak egy döglött tyúkot láttam úszni a vízen, meg a deszkát. Aztán megláttam a vályú alatt a strandpapucsot is. Kérdeztem, hát ez? Erzsébeté volna, mondta Laci. Akkor szólt, hogy Erzsi tegnap elküldte sörért, s mire visszajött eltűnt az asszony. Nem a lányom írta Az öregasszonyt nagyon megrázta a lánya halála. Amikor megmutatták neki a búcsúlevelet, először alig bírta könnyei miatt elolvasni. Ám, amint ránézett, így szólt Almási alezredeshez: — Ezt nem a lányom írta! — Miből gondolja? — Más ez az írás, mint az Erzsié volt... meg aztán, minket a lányom kisgyerek kora óta tegezett. Miért magázott volna éppen a búcsúlevelében? ... Néhány nap múlva a boncolás és a laboratóriumi vizsgálatok után az orvosszakértők megadták véleményüket: „A szöveti kép alapján valószínűsíthető, hogy a sérülés a halál előtt igen rövid idővel — maximum 30 perc — keletkezhetett." Mivel a beküldött vér-, illetve vízmintában kovamoszatokat nem találtak, kimutatható, hogy a halált nem vízbefulladás okozta. • Az írásszakértő is megadta véleményét: „A vizsgálat tárgyát képező búcsúlevelet minden kétséget kizáróan N. László írta." Almási alezredes többször elolvasta a szakértői véleményeket, majd kiadta a parancsot: — Vegyék őrizetbe a Btk. 253 paragrafus 1. bekezdése értelmében, em. berölés bűntettének gyanúja miatt N. Lászlót. Döntés az istállóban N. László hamar összeroppant a kérdések és a bizonyítékok súlya alatt. Már nem volt feleségéért aggódó férj. Csak a saját életéért reszketett. — Mondjon el mindent — mondta neki Almási alezredes. — Ügy, ahogyan történt. — Amikor megesküdtünk, kezdetben nem volt semmi baj közöttünk. Egészen addig, amíg a feleségem meg nem ismerkedett Gábor Andrással. Többször összevesztünk emiatt. A feleségem otthagyott, újra visszajött. Mondtam, váljunk el, menjen feleségül Bandihoz. Aztán megtudtam, írt Andrásnak, hogy gyereke lesz tőle, és kérte, vegye feleségül. Olvastam András levelét is. Azt válaszolta Erzsinek, csak őt szereti, de feleségül nem veszi, azért elbúcsúzik tőle. Kérte, nevelje fel rendesen a gyereket. — És minderre maga? — Megint összevesztünk. Erzsi elköltözött, de csak visszajött. — Visszajött. De sokat veszekedtünk. Vasárnap, amikor a sörrel kínozott, meg veszekedés közben még engem gyanúsított, hogy szerelmes vagyok az egyik szomszédasszonyba, míg a lovakat etettem az istállóban, elhatároztam, hogy elteszem láb alól... nem lehet így élni. — Vagyis megöli? És? Tovább? — Megfojtottam egy tyúkot, bedobtam a kútba, aztán kicsaltam Erzsit nézze meg, beleesett egy tyúk a vízbe. Ki is jött, de észrevette, hogy bele akarom lökni őt is... Leült a kút mellé, úgy kért, ne tegyem ... — És maga? — Amikor nem vette észre, a háta mögé léptem és egy téglával fejbevertem ... aztán ... fejjel lefelé bedobtam a kútba... . — Tovább! — Ott láttam, magához tért.... vettem egy terméskövet az istálló mellől és rádobtam, aztán meg tégladarabokat ... Este felmostam a kút környékét, ne maradjanak nyomok, a papucsot odatettem a vályú alá, ha idegen jön, azt higgye, öngyilkos lett az Erzsi... — A búcsúlevelet mikor írta? — Még akkor este ... Kínlódva, de saját bőre mentésére próbálta magyarázni az alezredesnek: — Tessék elhinni, nem bírtam tovább vele az életet. A bíróság N. L.-t 15 évi szabadságvesztésre ítélte. SZ. GYÖRGY / Hót 15