A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-24 / 51. szám

Házasulandók iskolája 19 Végeredményben minden szerelmet aszerint értékelünk, hogy milyen a lefolyása és ml az eredménye. Nem feltétlenül szükséges, hogy minden nagy szerelem házassággal végződjön. Altalános tapasztalat, hogy ahol túltengnek az érzelmek, ott leszürkülnek, háttérbe szorulnak az értelmi tényezők. Mindegy, hogy az érzelem szerelem, lelki fájdalom vagy szomorúság-e. Az ember eltompul, ha egyetlen érzelem Irányítja minden cselekedetét, elveszíti a realitások Iránti érzékét. Ha Ilyen állapotban cselekszik, autoszuggesztió áldozata lesz. Sajnos, különösen a „fülig szerelmesek" között gyakran találkozunk ilyen esetekkel. Egy fiatalember például szentül meg volt róla győződve, hogy szerelmesének minden szabad Idejét vele kell töltenie. Minden nap ott várta őt a gyár előtt, elment vele bevásárolni, a fodrászhoz stb. Felmerül Itt a kérdés, hogy mindez az igazi, a mély szerelem megnyilvánulása-e vagy a bizonytalanság, az önbizalom hiányának jele, attól való félelem, hogy elveszti azt a lányt, akit eláraszthatott a szerelmével. Ügy gondoljuk, hogy a válasz egyértelmű. Szerelmünkkel nem fojthatjuk meg a partnerünk egyéniségét, a szerelem nem megáradt folyó, amely fékevesztetten eltépi a gátjait, nem képes önmagán uralkodni, magát féken tartani. Itt kell megemlítenünk azokat az eseteket ls, amikor a szerelmes fiú vagy lány öngyilkossággal fenyegetőzik, ha hűtlenek leszünk hozzá. Mindez a szerelem borzalmaihoz tartozik. Így kínozzák magukat is a fanatikus szerelmesek. Csakhogy a fanatizmus a szerelemben is ártalmas. Nem más, mint egyoldalú nyaktőrés, végtelen önzés vagy álcázott alacsonyabbrendűségl érzés, ami a háttérbe szoruló szerelmesben kifejlődik. Az igazi szerelem kiegyensúlyozott kapcsolat, toleráns viszonyulás a másikhoz, üdvös mértéktartás, helyes alkalmazkodó érzelem és nem „esztelen szenvedély*. Valamikor a szerelmes lovagok elrabolták az Imádott lányt. Ez szép és romantikus cselekedet, amely akkor talán elkerülhetetlen volt. Ma azonban senkinek sem ajánlatos a menyasszonyrablás. Természetesen a szerelem ls mindig más és más. Van bolondos szerelem és van házassággal végződő. Ml ennek a másik fajtának a pártján állunk. Ha a nagy érzelmet nem támasztja alá Igazi barátság, bizalom, megértés, akkor ez nem a legjobb előjele a boldog házasságnak. Ha a fanatikus udvarló képtelen uralkodni magán, akkor jobb, ha soha nem nősül meg. A házasságban ugyanis két forrása van a szenvedéseinknek: ha az élettársunk idővel elhidegül, vagy ha az agyára megy a „nagy szerelem". E második fajta a ritkább s a veszedelmesebb. A végső tanulság tehát az, hogy nem minden „istenien nagy szerelem" biztosítéka a boldog házasságnak. Mai eszmefuttatásunkkal befejezzük a „Házasulandók Iskolája" sorozatot. Korántsem érintettünk minden problémát, reméljük azonban, hogy igy ls sok hasznos tanácsot, eligazítást nyújtottunk a házasság előtt álló fiataloknak. Az „Emberi sorsok" rovatban a jövőben is foglalkozni szándékszunk a házasélet, a családi élet problémáival. Orvosokat, pszichológusokat és más szakembereket kérünk fel, hogy válaszoljanak a beérkező levelekben felvetett közérdekű problémákra. Stubnya Arnold felvétele szaporodó gondok hatására az olyan házastársak is elhidegülnek egymástól, akik valamikor nagyon szerették egymást és később is hűek maradtak egymáshoz. De már nem egymással, hanem csupán egymás mellett élnek, életük megszokott folyása a folyók alsó szakaszához hasonlít, ahol már nincs meglepetés, nincs többé változós, az egyik nap úgy hasonlít a másikhoz, mint egyik tojás a tojáshoz. Ez az egyforma szürke életmód érzelmileg eltompít és közönyössé tesz. Néha előfordul, hogy az érzelmileg gazdagabb házastárs gondolkodni kezd és rádöbben, hogy hihetetlenül üres az életük. Képtelen megérteni, hogy hol követték el a hibát, hiszen a házaséletük első évei az ellenkezőjét ígérték: boldog, érzelmekben gazdag házaséletet. Változtathatunk-e ezen a különös helyzeten? Felébredhetnek-e érzelmi tompultságukból az egymástól elhidegült házastársak? Nemegyszer tesznek fel ilyen kérdéseket a Hét olvasói, az Emberi sorsok rovatának levelezői is. A beküldött levelekből kiderül, hogy az egymástól elhidegült házastársak idővel hűtlenek lesznek élettársukhoz, inni kezdenek és durvák egymáshoz. Ezért nagyon is érdemes ezen a jelenségen elgondolkodni, annál is inkább, mivel nálunk évente több mint húszezer házasság bomlik így fel. Valóban a válás lenne az egyetlen kiút? Hogy a kihűlő, tompuló érzelmeket ismét fel lehet éleszteni, azt nem egy példa Igazolja. Ha alaposan körülnézünk, magunk is láthatunk ilyen példákat. Házastársak, akik különböző okokból egymástól elhidegültek, s évekig csupán csak mint jó ismerősök éltek egymás mellett, hirtelen ismét összemelegedtek. Akárcsak fiatal korukban, kézen fogva járnak, mintha nem tudnának egymás nélkül élni, elkísérik egymást mindenhová. Joggal kérdezhetjük: mi történt velük? Miféle varázsló élesztette fel bennük a régen halottnak hitt szerelmet? Pedig nem történt semmiféle csoda, csupán érzelmileg ismét egymásra találtak. A változást leggyakrabban valamilyen nagy életmegrázkódtatás Idézi elő. Előfordul, hogy a férjet a munkahelyén igazságtalanul megvádolják, leváltják és így lényegében elveszti az egzisztenciáját. A barátai cserben hagyják, senki sem hisz neki. senki sem hajlandó segíteni raita. Egyetlen ember, aki szilárdan mellette áll, aki megérti és a nehéz helyzetben biztatja, a felesége, aki az elmúlt években már teljesen közömbös lett száméra. És megtörténik a varázslat, egyik napról a másikra minden megváltozik köztük. Mindketten figyelmesek, gyöngédek lesznek egymáshoz, jobban megfontolják a mondandójukat, és így nincs okuk a torzsalkodásra, veszekedésre. Egyszóval egész életük minőségileg megváltozik. Elindíthatja ezt a változást olyan esemény is, amelyre egyikük sem számított, de mindkettőjüket mélyen érinti. Előfordul, hogy valamelyik gyerek súlyosan megbetegszik és a közös aggodalom indítja el őket a közeledés útján. Ilyen körülmények között a lehetetlenek is lehetővé válnak. Megtörtént, hogy az évek óta különélő, érzelmileg mindketten másokhoz kapcsolódó házastársak ismét találkoztak a súlyosan beteg lányuk kórházi ágyánál, beszélgetni kezdtek s úgy döntöttek, hogy ismét visszatérnek egymáshoz és együtt fognak élni. Nem feltétlenül szükséges, hogy valamilyen súlyos megrázkódtatás idézze elő a házastársak érzelmi beállítottságának változását. Néha elegendő hozzá egyszerű hétköznapi apróság, egyetlen kedves szó, mosoly vagy kézszorítás az arra alkalmas pillanatban, s a szemek máris csodálkozva kitágulnak, a szív izgatottan dobogni kezd. Élettársunk egyszerre egészen másnak tűnik, sokkal rokonszenvesebb és vonzóbb, mint eddig. Semmi se veszett el végleg — döbbenünk rá hirtelen s valóban így van. Az a tény, hogy minden nap újól kezdjük az életünket, lehetővé te3zi, hogy a házastársak életének szürkeségét egyik napról a másikra napsugaras fény váltsa fel, és visszatérhet otthonunkba a megértés és a béke. Eletünk elszürkülésének és eldurvulásának megakadályozásában sokat segíthetnek a művészetek, közülük is elsősorban a zene, amely közvetlenül az érzelmeinkhez szól. Az irodalom és a költészet megtaníthat arra, hogy miként tehetjük életünket érzelmileg gazdaggá, változatossá. Kell találnunk olyan efoglaltságot, amely mindkettőnket érdekel és leköt, igyekeznünk kell egymást megérteni, egymáshoz igazodni, és az életünk ismét a normális kerékvágásba zökken. Naponta harcolnunk kell az élet szürkesége és üressége ellen, mert ezek közönyt szülnek, és a közöny a szerelem leghatalmasabb lángolását is elfojtja. Z. Mináíová felvétele Ne féljünk mindent újra kezdeni Mai számunkban dr. Jozef Prchal neves prágai pszichológus fejti kl nézetét azzal a problémával kapcsolatban, amit az Emberi sorsok sorozatának levélírói igen gyakran felvetettek: rendbe lehet-e hozni az elromlott házaséletet, remélhetik-e a csalódott házastársak, hogy egyszer ismét helyreáll a nyugodt és boldog családi életük? Csak igen ritkán találkozunk olyan házastársakkal, akiknek az egymáshoz fűződő érzelmei az együttélés hosszú évei során alapvető változásokon ne mentek volna keresztül. Ha mégis látnánk ilyeneket, meglepődünk és meghatódunk. Hihetetlennek tűnik, hogy az életben ilyesmi is létezik. Alig hisszük, hogy nem alakoskodnak, nem színészkednek. Ugyanolyan figyelmesek és gyöngédek egymáshoz mint amilyenek az udvarlás és a mézeshetek idején voltak. Együtt sétálnak, fogják egymás kezét és csicseregnek, mintha a hosszú házasévek során semmi se változott volna közöttük. Minden szavuk, mosolyuk, mozdulatuk arról árulkodik, hogy erős érzelmi szálak, a szerelem szálai kötik őket egymáshoz. Sajnos, az Ilyen, hosszú évek múltán is szerelmes házaspár ritka, sőt kivételes jelenség. Olyan ritka, mint a fehér holló, de mégis örülnünk kell, hogy ilyesmi létezik. A hétköznapok szürkesége, egyformasága, a folyton • l'E'í Süli'!illk 8 hot