A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-24 / 51. szám

Félmillió karácsonyfa a »11115 »s­országai KONGO/KINSHASA Portugál Nyugat-Afrika - Területe: 1 246 700 km2 Lakossága: 5,4 millió (1968) Fővárosa: Sao Paulo de Luanda, 224 500 lakos (1960) Jövendő fővárosa: Nova Lisboa, 37 000 lakos (I960) Államforma: Portugália tengerentúli tartománya. Angola Portugália 2,1 millió négyzetkilométernyi gyarmatbirodalmának legnagyobb országa. Területe majdnem akkora, mint Spanyolország, Franciaország és Olaszország együttvéve. A XVI. század végétől a .múlt század közepéig portugál és brit gályák mintegy 4,5 millió négert hurcoltak el Innen, akik azután rabszolgaként brazíliai ültetvényeken ember­telen munkában kínlódtak és haltak meg. Az ország őslakosságának több mint 90 százaléka bantunéger. A negyedmilliónyi fehér lakosság első­sorban Portugáliából vándorolt be, számuk a kor­mány intézkedései nyomán az utóbbi időben jelen­tősen megnövekedett. Mulattok viszonylag kevesen vannak: számuk legfeljebb 35 000. Angola Délnyugat-Afrikában a Kongó torkolat­vidékétől délre terül el. Északon és északkeleten Zair (a volt Kinshasa-Kongó), keleten Zambia, délen Délnyugat-Afrika határolja. Nyugati partjait az Atlanti-óceán hullámai mossák. Közigazgatásilag Angolához tartozik a Brazzaville-Kongóba beékelődő parányi Cabinda gyarmat is. A portugálok az 1580-as években léptek először a mai Angola területére, amely akkor három néger állam: Kongó. Lunda és Ngola között oszlott meg. Alig telt el 50—60 év, megindultak az első rabszolga­szállítmányok, s a régebben virágzó országok foko­zatosan elnéptelenedtek. A XVII. század közepén megsemmisítették az utolsó néger királyságot, a kongóit, s azóta az itt élő népek Portugália gyar­mati elnyomása alatt élnek. Portugália a második világháborút követő évek­ben még mindig mereven ragaszkodott a gyarmat­politikáját jellemző módszerekhez. A gyarmati köz­igazgatási rendszer jóformán változatlan maradt. A portugál parlament 1951-ben módosította ugyan az alkotmányt, a gyarmatokat az anyaországhoz tartozó tengerentúli tartományoknak keresztelte át, az alkotmányreform azonban csak az ENSZ alap­okmányában a gyarmattartó hatalmak számára elő­írt kötelezettségek elhárítását szolgálta. 1961-ben formát öltött a függetlenségi mozgalom. Fegyveres felszabadító harc bontakozott ki az ország északi részén, majd később a Zambiával határos vidékeken is. A technikai felkészültség szempontjá­ból egyenlőtlen küzdelem súlyos áldozatokat követelt a felkelőktől. Az ország középső részén vonul végig a Blél­fennsík, Angola legkellemesebb éghajlatú vidéke. A téli 16-18 C°, a nyári 20-21 C° átlaghőmérséklet és az 1000 mm-en felüli csapadék a mérsékelt övre jellemző körülményeket teremtett. A magasföldektől északra megváltozik a táj képe. Az éghajlat forró, a csapadék is több, mint a délebbre fekvő magas­földek vidékén. Ezt a gyéren lakott országrészt bo­zótos puszták és őserdők borítják. Az ásványkincsek közül elsősorban a gyémántot kell megemlítenünk. A termelés évi 1,3 millió karát (1967), s ezzel az ország a kapitalista világban az ötödik helyet foglalja el. A gyémánt lelőhelyei a kongói határ közelében, Malange környékén vannak. A gyémánton kívül a mangán- és rézércbányászat, valamint a kőolajtermelés érdemel figyelmet. 1963-ban Cassingánál Afrika egyik leggazdagabb vasérc­lelőhelyének kiaknázását kezdték meg. Az ország feldolgozó ipara fejletlen. Két nagyobb ipari központ keletkezett. Az egyik a fővárosban. Luandában, a másik a tengerparti Bénguelában. Angola elmaradott, mezőgazdasági ország. Szlzál-és kávétermelése világviszonylatban is jelentős, de exportja főleg az európaiak ültetvényeiről kerül ki. a dolgozók jövedelmével és az igényességgel is. Mi ennek az igénynek igyekeztünk elébe sietni, és ki­elégíteni azt. Ez így, asztal mellett elmondva nagyon egyszerű­nek és természetesnek tűnik. A valóságban azonban sokkal bonyolultabb. Mert mi is kell ahhoz, hogy elkészüljön egy karácsonyi kollekció? Először is — természetesen — nyersanyag. Az alapanyagok egy részét, a cukrot, a tejet, a különböző gyümölcsízeket hazai termékekből nyerik. De kakaócserje, ugye, nálunk nem terem, így a csokoládé alapanyagát Af­rikából s Dél-Amerikából hozzuk be. Terebesre fő­leg Ghánából és Nigériából érkezik. Hosszú a ka­kaócserje termésének az útja. S ha megérkezik Te­rebesre. még mindig csak nyersanyag. Itt hántolják, pörkölik, darálják, míg végül egy bonyolult techno­lógiai folyamat után színes alumíniumfóliába kerül, s az dobozokba csomagolva az üzletekbe jut, hogy aztán tovább vándoroljon falukba, városokba, s le­gyen a karácsonyfák ékessége. Vavrek Júliusszal járjuk végig az üzemet. Fehér köpenyes lányok, asszonyok állnak a gépsorok mel­lett, én is kapok egy fehér köpenyt, mert a szabály alól az újságíró sem kivétel; s így akár magam is felcsaphatnék cukorkakészítőnek. Ha értenék hozzá. — Elég nehéz volt az idei szezon — mondja Vav­rek elvtárs —, mivel folyamatban van az üzem rekonstrukciója. Az NDK-ban vásárolt teljesen új, automata gépsorokat szerelünk fel. A fontos azon­ban az, hogy még így, a szükségmegoldások mellett is teljesíteni tudtuk a tervet időre. — Hány karácsonyfát lehetne feldíszíteni azzal a cukorka- és csokoládé mennyiséggel, amit az idén a karácsonyi piacra készítettek? — Ha egy karácsonyfára egy kilót raknánk, akkor félmillió karácsonyfát díszíthetnénk fel. Félmillió karácsonyfa. Egész erdő. Sejtelmem sincs, hány karácsonyfát fognak az idén az ország­ban feldíszíteni, de azt hiszem, nem sokról fognak hiányozni a trebisovi Déva díszei. —gs— ANGOLA Mikor ezek a sorok megjelennek, mindaz, ami­ről szólnak, már ott csillog-villog a feldíszített ka­rácsonyfákon. Talán békesség lesz a szívekben s a világon mindenütt, ha igaz, hogy a karácsony a sze­retet, a békesség ünnepe. Gondolom, akkor már a hegyeket s a hegyek alján elterülő síkságokat tiszta hó fedi; de talán az volna a legszebb, ha éppen akkor hullana, fenyőkre, házakra, utakra ... Mondom, valahogy így képzelem el, most, amikor még vagy három hét választ el a karácsonytól. Per­sze, van olyan hely is, ahol a karácsonyi szezon már akkor elkezdődik, amikor másnak még eszébe se jut, hogy rá gondoljon. Ezek közé tartozik a trebi-Sovi (tőketerebesi) Deva. Ez a Déva a terebesi élelmiszerkombinát egyik üzemegysége, ahol száz­féle cukorkát, csokoládét és más hasonló finomsá­got készítenek. A gyár — mert mi másnak lehetne nevezni — 1951-ben épült, s azóta minden évben tonnaszámra gyártja a karácsonyfára való édessége­ket. Az idén sincs ez másként. Itt, ahogy GaSko Stefan igazgatótól és Vavrek Július technológustól megtud­tam, már vége a karácsonyi szezonnak. A tervezett mennyiségű csokoládédíszeket elszállították, üresek a raktárak. — Mikor kezdődik a Dévában a karácsonyi sze­zon? — kérdeztem az igazgatótól. — Július végén, augusztus elején — mondja Ga§­ko elvtárs. — Először a szaloncukorféléket gyártjuk le, mivel ennek a gyártásához kisebb kapacitással rendelkezünk. De majdnem egy időben kezdjük a csokoládédíszek és egyéb karácsonyi termékek gyár­tását is. — Hányféle karácsonyi kollekciót készítenek? — Az idén tizenkétfélét hoztunk piacra: nyolc csokoládédísz- és négy szaloncukor-kollekciót. — Melyik a keresettebb? — A megrendelésekből az tűnik ki, hogy a vá­sárlók a jobb minőségű, drágább karácsonyi kész­leteket vásárolják. Ez nyilván összefüggésben van

Next

/
Thumbnails
Contents