A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-17 / 50. szám

böző kombinációkat alkotnak és együttműködnek. A műholdas hírközlő csatornák felhasználása ilyen értelemben műszakilag sok előnnyel jár. Egyebek között műszakilag kedvező, hogy a műholdon keresztül az összeköttetés egynemű. Nincs szükség a földi átmenő, úgynevezett tranzitközpontokra, így jobb az átvitel minősége és kisebb a hibás kapcsolások lehetősége is. A nagy távolságú nemzetközi földi összeköttetésnél a közbenső országok hírközlő hálózatai igénybevételéért tranzitdíjat kell fizetni. Globális hálózatok A híradástechnikai műholdakkal úgynevezett globális, azaz a Flöd minden pontjára kiterjedő . hírközlő hálózatok is létesíthetők. Ezek jelentősége nem abban rejlik, hogy például egy lakatlan sziget is be tud kapcsolódni a nemzetközi hírközlés hálózatába. A globális hírközlés jelentősége az, hogy a nemzetközi gazdasági, politikai, kulturális, közlekedési és egyéb kapcsolatok fejlődését segíti, az információáramlás lehetőségei kibővülnek s a mai tudományos és technikai eredmények hasznosításával magas színvonalra emelkednek. A globális hírközlő hálózattal nemcsak a kommunikációs — telefon, távíró, rádió, televízió stb. — kapcsolatok száma bővíthető, hanem segítségével könnyen össze lehet kapcsolni például egymástól nagy távolságra levő elektronikus számítógépeket is. A híradástechnikai műholdak nagy kiterjedésű földfelszíni területeket „világíthatnak" meg. Az ilyen műholdak egész családja dolgozik már a kozmoszban. Az Orbita-rendszer Molnija típusú műholdakkal napi "6—8 órán át sugározza adásait. Eljutnak a sarkvidék, a nehezen megközelíthető északi tundrák világa felé és ezeken a helyeken is lehetővé teszik például a moszkvai televízió vételét. A másik műholdas hírközlési rendszerben a híradástechnikai műholdak az egyenlítő fölött 36 ezer kilométer magasságban egy helyben állnak (a valóságban együtt forognak a Földdel) és a földi állomások meghatározott rendszerével állandó összeköttetésben vannak. Ilyen geostacionárius hírközlési műholdak „világítják be" az Atlanti-, a Csendes- és az Indiai-óceán térségeit. Előnyük, hogy sok földi hírközlő állomás csatlakozhat hozzájuk és léphet rajtuk keresztül közvetlen összeköttetésbe más földi állomásokkal. Mindkét űrtávközlési rendszerrel megvalósul több ezer távbeszélő-előfizető egyidejű kapcsolata, beszélgetése, egyszerre több televízióprogram közvetítése, nagy mennyiségű adatok továbbítása az űrhírközlés rendszerein keresztül. Nemzetközi társulások A műholdas távközlési rendszer — a hírközlési műhold és a hozzá csatlakozó földi adó- és vevőállomások — önálló létrehozására csak iparilag fejlett országok vállalkozhatnak. Kisebb lehetőségekkel bíró országok bekapcsolódására a nemzetközi társulások jelentenek megoldást. A jelenlegi időszakban három nemzetközi társulás összpontosítja tevékenységét globális vagy regionális (a földfelszín egyes területeit átfogó) műholdas távközlő rendszer kidolgozására. A szocialista országok Interszputnyik szervezetében 1067 óta folytatnak közös tevékenységet saját fejlesztésű műholdas távközlő rendszer kidolgozására. Magyarország már 1968-ban bekapcsolódott a rendszer kidolgozásába. Az Interszputnyik szervezet műszaki-tudományos célja olyan műholdas távközlő rendszer létrehozása, amely lehetővé teszi kontinentális — tehát egy földrészre kiterjedő — és interkontinentális — földrészek közötti — sokcsatornás távbeszélő-összeköttetések, beleértve a távírójelek és adatok átvitelét, továbbá fekete-fehér vagy színes televíziókép és több kísérő hang nagy távolságú továbbítását is. Az Interszputnyik műholdas hírközlő rendszert a szocialista országok hozták, illetve hozzák létre, de távközlési műholdjaikhoz más országok is csatlakozhatnak földi állomásaikkal. A nyugati országok Intelsat szervezete 1964-ben alakult meg. Célja szintén olyan társulás, amelynek tagjai a globális távközlő hálózat létesítésére alkalmas műholdas hírközlő rendszert valósítanak meg. A nyugat-európai országok 1970-ben saját szervezetbe tömörültek, regionális műholdas távközlő hálózat kidolgozását megjelölve feladatként. Ez a távközlő rendszer a nyugat-európai és észak-afrikai országok közötti regionális műholdas összeköttetések megvalósítására készül. Szakembereink jelenleg vizsgálják földi állomás létesítésének konkrét feladatait. Egy nagy, több évre szóló munkaprogram része. SZLUKA EMIL A születés előtti élet » A méhben elszigetelődött magzat a legutóbbi évekig hozzáférhetetlen volt a sebészi beavatkozás számára. De forradalmi változás történt ezen a téren, s ma már arról számolhatunk be, hogy milyen műtéteket végezhetnek az anyaméh belsejében élő, fejlődő magzaton. A beavatkozásokat az embrió, a magzat életének megmentése céljából végzik. A magzat élete legtöbbször az ún. Rh-összeférhetetlenség miatt forog veszélyben. Ennek a betegségnek az a lényege, hogy amikor az anya és a magzata más más Rh-vércsoportba tartozik, az Rh-negatív anya szervezete olyan anyagot termel, amely elpusztítja a fejlődő Rh-pozitív magzat vörös vértestjeit. A vörös vértestekre a magzatnak ugyanolyan szüksége van, mint a felnőtt embernek, hiszen a vörös vértestek szállítják az éltető oxigént szerte az egész szervezetbe. Oxigén nélkül nincs anyagcsere, nincs fejlődés, nincs élet. Ha az embrióban nagymértékű a vörös vérsejtek pusztulása, akkor fejlődése megáll, majd el is pusztul a magzat. A következmény: vetélés, az elpusztult magzatot „kidobja" magából a méh. Ha a vörös vértestek nagymértékű pusztulása a magzati élet későbbi szakaszában következik be, akkor a magzat szervezetében vizenyő halmozódik fel: életképtelen koraszülött jön a világra. Szerencsés esetben a betegség a terhesség utolsó időszakában fejlődik ki, ilyenkor a súlyos beteg újszülött élete megmenthető, ha azonnal és többször vérátömlesztést hajtanak végre rajta. Ez az eljárás az ún. vércsere: az újszülött vérét egészséges, átömlesztett vérrel valósággal kicserélik. A mai orvostudomány alapelve a megelőzés. A magzat életét fenyegető vérszegénységet is meg kell tehát előzni. De hogyan? Egy új-zélandi klinikán hajtották végre néhány évvel ezelőtt először az első méhen belüli vérátömlesztést, hogy friss, egészséges vérrel pótolják az embrió testében elpusztult vörös vértesteket, és ezzel ismét biztosították a magzat oxigénanyagcseréjét. Azóta máshol is végzik ezt a műtétet, és a szakirodalom már több száz ily módon megmentett újszülöttről számolhat be. A műtétet amniocentézisnek vagyis az amnion (a magzatburok) felmetszésének nevezik. Valójában sokkal többről van szó. Hiszen az amniocentézís csak az utat nyitja meg, azután következik — több szakaszban — maga a műtét. Először is a magzatburokban levő folyadékból — a magzatvízből — kiszívnak egy keveset vizsgálat céljából. A magzatvíz „beszámol" arról, hogy mi játszódik le a magzat szervezetében. A vörös vértestek bomlástermékei — mint általában a magzat anyagcseretermékei — megtalálhatók a magzatvízben. A bomlástermékek milyenségéből következtetni lehet tehát arra, hogy milyen fokú vérszegénység fejlődött ki a magzatban. Ez fontos a beavatkozás időpontjának és az átömlesztendő vér menynyiségének a meghatározása szempontjából. Amennyiben vérátömlesztésre van szükség, a következő lépés az, hogy a méhen belüli helvzet látható legyen. Ez röntgensugarak révén érhető el. A magzatburokba folyékony röntgen-kontraszt anyagot fecskendeznek, amely egyenletesen eloszlik a magzatvízben. A röntgenvilágítás során hamarosan láthatóvá válnak a magzat körvonalai. A sebész most már nem dolgozik „vaktában", valósággal látja, hogyan helyezkedik el a magzat a méhben. De az is kiderül, hogy nincs-e valamilyen fejlődési rendellenesség — mint említettük az oxigénhiány megzavarja a magzat rendes feilődését. Ha már kialakult valamilyen súlyos fejlődési rendellenesség — a legtöbbször vízfejűség —, akkor már nincs sok értelme a további beavatkozásnak. Az első gyors röntgenátvilágítás után — természetesen arra is gondosan ügyelni kell, hogy ne kapjon túl sok röntgensugarat a magzat, hiszen a röntgensugárzás is veszélyt jelent! — a sebész vár néhány órát. Mi történik ezalatt? A magzat reflexmozgásai közé tartozik a nyelés is. A magzat időnként nyel egy-egy kortyot a magsatvízből, ez esetben tehát kontrasztanyagot is nyel. Egy-két óra múlva a kontrasztanyag megjelenik a magzat bélrendszerében. Az újabb átvilágítás ezt jól mutatja. A sebész tehát még jobban tud tájékozódni: tudja, hogy hol van az embrió hasürege. És ez a legfontosabb, mert ide ömlesztik be az életmentő vért! Ez kissé szokatlannak tűnik, hiszen megszoktuk, hogy a vérátömlesztést mindig az érrendszerbe adják. Az embrió hasüregéből azonban felszívódik a vér, tehát ugyanaz játszódik le, mint felnőttnél a rendes vérátömlesztésnél. A sebész most hosszú fémeszközzel az anya hasfalán, a méhen keresztül benyúl a magzatburokba, megcélozza az embrió hasát — és behatol a hasüregbe. Ezután következik a vér lassú átömlesztése. A méhen belüli vérátömlesztést általában többször kell végezni. Első ízben 25—26 hetes magzaton végzik el a vérátömlesztést s utána másfél-három hetenként megismételik. Hatalmas erőfeszítések a magzat érdekében! Az eredmények azonban biztatók: az ily módon kezelt magzatok 70 százaléka ma már életképesen, egészségesen születik. A •>