A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-17 / 50. szám

A CSKP XIV. kongresszusa és a társadalomtudományok A társadalomtudományok szerepével, feladataival foglalkozott a közelmúltban a Pravda hasábjain VILIAM PLEVZA neves szlovák történész. Tekintettel a téma fontosságára, valamint az említett cikk értékes megállapításaira, az alábbiakban közöljük a cikket — némileg rövidítve. A szocializmus építése elképzelhetetlen a tudomány sokoldalú fejlesztése és a tudományos ismeretek alkalmazása nélkül a gazdasági, szociális, politikai és kulturális élet minden területén. Ez a tény a fejlődés mai szakaszában egyértelműen megszabja a tudományok helyét általában és a társadalomtudományét különösen ... Ez a tény meghatározza a szocialista értelmiség küldetését is, különösen a társadalomtudománnyal foglalkozókét. Ez abban rejlik — ahogy G. Husák elvtárs mondta a CSKP XIV. kongreszszusán —, hogy „alkotó energiájukat a népnek szenteljék és sokoldalúan hozzájáruljanak a szocialista társadalom fejlesztéséhez. A hagyományok és országunk történelmi hagyatéka, valamint korunk adottságai szempontjából is megtisztelő történelmi feladat ez melyet értelmiségünk teljesíthet... Arról van mindenekelőtt szó, hogy az értelmiség minden rétege tudását, tehetségét és erejét a szocialista haza felvirágzása szolgálatába állítsa". A társadalmi mozgás üteme elengedhetetlenül megköveteli a tudomány és az élet közötti kapcsolat elmélyítését és szélesítését, s azt, hogy eredményeit a lehető leggyorsabban és leggazdaságosabban a gyakorlatban felhasználjuk. Igaz, ezekre a tényekre, ha nem is olyan sürgetően, mint a XIV. kongresszus, figyelmeztetett bennünket már a CSKP XII. és XIII. kongreszszusa is. Meg kell azonban mondanunk, hogy az akkor kinyilvánított várakozás nem teljesült. Az okok között, ami miatt a csehszlovák kommunistáknak a XIV. kongresszust megelőző két legmagasabb tanácskozásának határozata papíron maradt, több dolgot említhetnénk. Azt mondhatjuk, hogy ennek döntő oka a tudományok, különösképpen a társadalomtudományok társadalmi értékelésének hiánya magában a tudományban is. Azok az elemzések, melyeket ezzel összefüggésben az 1970-es év folyamán és főleg .a CSKP XIV. kongresszusán végeztek, bebizonyították, hogy a tudományos ismeretek gyakorlati alkalmazása terén fennálló nehézségek például nemcsak a műszaki és természettudományos kérdésekre vonatkoznak. Maga az érdeklődés is elégtelen volt egyébként az iránt, hogy a társadalomtudományokat azon kérdések felé fordítsák, melyeknek megoldása a szocialista társadalom és a közösség további fejlődése szempontjából elengedhetetlen volt... Hová vezetett a szavak és a tettek közti ellentét A XIV. kongresszuson Husák elvtárs figyelmeztetett arra, hogy a társadalmi érdekekkel és szükségletekkel ellentétben figyelmen kívül hagyták azt a lenini, a gyakorlat által igazolt alapelvet, hogy az építőmunka lendülete mind igényesebb problémákat vet fel, amelynek megoldását a kommunista pártnak kell elsősorban szorgalmazni, ha teljesíteni akarja a tudománvhoz való kapcsolatában is azt a legsajátabb küldetését, hogy valóban eszmei-politikai irányító központ legven: ..Pártunk vezetőségében a hatvanas évek eleje óta az elért sikerektől való megmámorosodás volt érezhető, s ez volt az egyik oka annak, hogy a politikai és gazdasági célok megjelölésében és gvakorlati megvalósításában fokozódott a szubjektivizmus és a voluntarizmus". Az égető társadalmi kérdések megoldása iránti társadalmi igény hiánya szükségszerűen odavezetett, hogy a tudomány lemaradt a társadalmi szükségletek mögött, a kutatások hatástalanokká váltak s elégtelenné a marxista-leninista elmélet konkrét, a cseh és a szlovák társadalmi feltételekhez való alkalmazása, amely azzal a következménnyel járt, hogy nemcsak a megismerés folyamatában keletkeztek rések, hanem az alapvető társadalmi jelenségek és tények megítélésében eszmei felkészületlenséget és szubjektivizmust eredményeztek... ! A társadalomtudományok esetében a világosan és egyértelműen megfogalmazott társadalmi igény hiánya törvényszerűen vezetett nemcsak a már említett olvan iránvú kérdések felé orientálódáshoz, melyek a szocialista társadalom fejlődését nem segítették elő, hanem az olyanokhoz is, melyek egyenest ártottak neki. A kulcsfontosságú, csehszlovákiai vonatkozású kérdésekben éppúgy mint a nemzetközi munkamegosztás szempontjából nem értékelték kellőképpen az egyes tudományágak közti együttműködés szükségességét. A történettudományok szakaszán, különösen a legújabbkori történelemben került sor ilyen légkörben aztán arra a törekvésre, hogy dicsőítették a München előtti köztársaság polgári demokratikus rendszerét és annak megalkotóit, s lebecsülték és deformálták a munkásosztály és annak a politikai reprezentánsa — a CSKP — szerepét a cseh és a szlovák nép életében; a filozófiában a marxizmusleninizmus elméletét és 'módszereit mint a társadalmi folyamatok megismerésének és a világ megváltozásának eszközeit lebecsülték és revízió alá vették; az állam és jog területén az állam szereoével és szerveivel kapcsolatban helytelenül alkalmazták az osztályszempontokat... stb. Az alapvető kérdésekben a tudomány nem maradhat távol... A CSKP XIV. kongresszusa éppúgy mint az SZLKP ez év májusában megtartott kongresszusa alapos elemzés alá vette a társadalom-tudományokat, s az előző évektől eltérően a bírálatot azzal a törekvéssel párosították, hogy eltávolítsák nemcsak azokat a negatív tényezőket, melyek magában a tudományban hatnak, hanem azokat is, melyek a keretet alkotják, s melyben ezek tevékenykedtek és tevékenykednek. A kongresszus joggal állapítja meg, hogy az a program, melyet a lenini párt tűzött ki az SZKP XXIV. kongresszusán, egészében a legteljesebb társadalmi igényt tartalmazza, melyet valaha is a tudomány elé állítottak. A CSKP XIV. kongresszusának legjelentősebb eredménye, mely egyenest ösztönző hatást és komoly kezdeményezést jelent, tehát a társadalomtudományok számára társadalmi, vagy párt igényt fejez ki, hogy a CSKP kiindulva a társadalom fejlesztésének adott helyzetéből és sürgető szükségleteiből a soron következő kongreszszusíg megalkotja a fejlett szocialista társadalom építésének komplex programját, s azokra az alapvető kérdésekre irányítja a figyelmet, melyek megoldásában a társadalomtudományok sem maradhatnak távol... A CSKP XIV. kongresszusa egyértelműen leszögezte azt is, a társadalomtudományok fejlesztése megköveteli, hogy munkahelyei számára sürgetően megteremtsék azokat az optimális társadalmi és ekonómiai feltételeket, melyek működésükhöz szükségesek. A tudományos munkában viszont a társadalomtudományok dolgozói részéről a marxista-leninista elmélet alapos ismeretére, az eszmei, politikai és tudómányos elvszerűségre s munkájuk céltudatos irányítására van szükség, hogy a régi hibák és mulasztások elkerülhetők legyenek, s a társadalom nemcsak kapjon, hanem hatékonyan a magáévá is tegye a tudományos ismeretek legjobb eredményeit. MISIGÍN CEDENDORDZS (Mongólia) ' A széles völgyet mindenfelől kékség fogta be. Könnyfi, lila pára leng, itt-ott gabona villan aranysárgán, s a lejtők zegznga sötétlik. Halványkéken égnek a messzi hegyek, s szinte tülekszenek a csúcsok égbe szökkenő szirtjei. Hosszú útjáról ide tér be a tiszta vlzü Csaoarang patakja Is, s ahogy erekre, ágakra szakad, csillogó teste a napsütésben ezüst fétyol gyanént ragyog. A szivet gyünyürködtető, különös szépségű tájat keresztül-kasul behálúzza a fül s le futó mindenféle út, csapás. De hogy azok a dűzfüvü talajt kopasztö, küvet, sziklát koptatú utak mikor születtek, hányan tapostak már rajtuk, ki, miért, merre ment, annak történetéről számot adni bizony nem tud senki emberfia. Árokparti rét fölött vivő, akkor még Aj, barnásszürke úton lépkedtem egyszer nagyanyámmal, hazafelé. Amarra hirtelen összetorlódott a legelésző jószág: a keskeny űton sürü, sárga port kavarva néhány lovas közeledett. Azon az északi lejtőn fölkapaszkodó, alig kivehető úton ment el néném a tavalyi újév másodnapján. Nagyon szépen tudott énekelni, s nem akartam megválni tőle. — Nénédet asszonynak viszik, más családba. Majd jövőre meglátogathatod, most azonban nem mehetsz vele. Ha jövőre, a harmincas esztendőben elmégy hozzá, nénéd a legédesebb cukrot teszi majd eléd, ehetsz belőle majd, amennyit csak akarsz! — vigasztalt nagyanyám. Nem volt mit tennem, végül még a kiskésemet, melyet a nagybátyám a városbél hozott nekem, azt ls odaadtam annak az embernek, aki a nénémet vitte. Nagyanyó most észrevette, hogy szemem milyen hosszan Időzik azon a messzi úton. — No, ml lelt, gyerekem? — kérdezte, s a hangja remegett. — Anyó, merre visz az az út? — kérdeztem vissza, de éppen akkor ért oda a szomszédék ürege, s félbeszakította beszélgetésünket. Seprőnek valö füvet szedett, egy kütegnylt vitt a hétén. Itt leült megpihenni, s miközben nagyanyámmal beszélgetett, tekintete a messzeséget kémlelte. — Bácsi, kérem, az az út hova visz? — tudakoltam újra. Az öreg hol nagyanyámra, hol reám nézett, majd nagyot súbajtott: — Az az út nagyon, nagyon messze visz ... — Kinek a szálláséhoz? — Nem is szálláshoz, barlanghoz vezet. Sok év, sok esztendő múlva ha odaérsz, a barlangban szörnyeket találsz. Homlokuk közepén egyetlen vörös szemök van. Emberevő nép az ... — Ej, mire való ilyen fölösleges dologgal tjesztegetnl a gyereket? — Maga már járt arra? — faggattam -volna az öreg szomszédot, de nagyanyám megelőzte a válasszal: — Ugyan! Ha járt volna, nem lenne lttl Mint a néhai nagynénéd, aki már nem jöhet vissza, soha többá. Aztán egymás közt a nénémről kezdtek suttogni. — Nincs azokban emberság... Még hogy a férjei Tél hidegében futérlőra ültetni egy terhes asszonyt... Rábízni a vezetíklovat... Aztán mikor a pusztán szülni kezd, nem orvoshoz viszik, hanem jé messzire, haza, a jurtába. Nem orvoshoz, de abba a rossa, fekete sátorba ... Ott aztán ki segíthet? Persze, hogy elpusztult szegény. Miattuk, a hitványok miatt... — hallatszott szomorú, el-elcsukló hangú beszédük. En csak néztem, bámultam a távolba vivő utat, s fejemben megfordnlt százféle gondolat. Mi volna, ha egyszer arra mennék? Attól fogva mindenkit, akit szivemhez közelinek éreztem, az utakrél faggattam, az utakrél, melyek széltében-hosszában futnak ezen a körben torgé világon. Mikor hazaérkeztem, akkor jött meg a kisebbik bátyám. — Merről jöttél? — kérdeztem. — A déli úton — felelte. Reggel, fölkelés után tovább tudakozódtam: — Ez az üt hova visz? — mutattam arra, amelyen tegnap jött. — Az én kisöcaém jövő ősszel ezen az úton megy majd a járás közepébe — mondta a bátya elgondolkozva. — Oda jársz majd Iskolába. Azon túl a megyébe, városba visz az út. Ott sok-sok iskola van. Az lesz az én klsöcsém ütjal Még sok mindent kérdeztem volna arról az útrál, de bátyám megcsókolta a homlokomat, s elment, hogy összeterelje a ménest. Mikor a nagyobbik bátyám megjött, egy másik útról balihattam tőle. — Aki ezen az úton megy, messzi országokban jut. Egyszer már jártam arra. Űtaj, Kumbum vidékén, Tibetben. Ott sokan utaznak jakháton. Engem ls felültettek a jakra. Orrbavalúját a nyakához húzták, úgy hajtották. Aztán a tibetiek nagyon értenek e parlttyához. Egyszer csak elsüvít mellettem egy kavics, tarr! lecsap az állat szarvára. Hát erre az én jakom elkezd csöndesen ügetni, bojtos farkét lobogtatja ... — mesélte. Akár igaz volt ez a beszéd, akár nem, bennem nagy csudálöjára talált. Csak úgy égtem a vágytól, hogy azon az úton én is szerencsét próbálhassak. Ahányszor csak hallottam, hogy ez meg ez az út Ide meg ide megy, még figyelmesebben vizsgáltam az utakat. Az egyik szélesebb, simább, messze vivő, a másik senki útja, megy, ahova akar, patak partjáig ér, aztán a vízben nyoma vész. De van szomszédlítogató, rövid ösvény és I