A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-10 / 49. szám

Vérben forgó szemmel ugrott ismét Janinak, markolászta mellén a kabátot, szabad jobb kezével ütötte volna, de Laci lefogta őt, hogy mukkanni sem tudott. — Ne bomolj, Jani — mondta Laci szelíd jóindulattal —, nincs ennek semmi értelme, miért akarod elrontani a mulatságot? — Megöllek — hörögte Tildi Jani. — Nézz csak körül, mindenki jól érzi magát, te is örülhetnél, hogy szerencsésen hazakerültél. Táncolj, mulass, érezd jól magad, ne marhaságon törd a fejed! — Addig nem nyugszom, míg ki nem eresztem a beled, te tetves! — sziszegte Jani a foga közt. Erre aztán Laci feldühödött és jól szájon suhintotta. Jani felbukott, mint a nyúl, ha nyakon csapják. Orrán, száján eleredt a vére. Néhányan hozzá ugrottak, köztük Bözsi, a felesége is, és kivonszolták a helyiségből. Nehezen bár, mégiscsak elindult a felesége oldalán hazafelé, aki egész úton szidta őt, mint a bokrot. Laci bocsánatkérőn körülnézett: ne haragudjatok rám, én nem akartam bántani, ő kötekedett, hiszen láthattátok. Gréti ijedten bújt hozzá és kérdőn nézett fel rá. — Semmi — legyintett Laci — semmi az egész. A cigány rázendí^tt, néhány perc múlva már el is felejtették az emberek, hogy kis kellemetlenség történt, csupán az asszonyok suttogtak összebújva, ők aztán tudták, hogy honnan fúj a szél, s miért dühöngött Tildi Jani. Már virradt, amikor Laciék elindultak hazafelé. Hideg volt, talpuk alatt csikorgott a keményre fagyott hó. Az utcát szegélyező fákat vastag zúzmara díszítette. Laciban a báli hangulat zsongott, dudorászott, jót mulatott. — Nem fázol? — kérdezte Grétitől. — Nem... Különben is mindjárt hazaérünk... — Be a jó meleg ágyba, mi?... Azért nincs valami nagy hőség — mondta ironikusan. — Igencsak csiklandozza a fülemet. Nevettek. Otthon, vetkőzés közben, Gréti megkérdezte Lacitól, hogy miért támadt rá az a részeg ember. — Részeg volt — vonta meg a vállát Laci. — Csak azért? — nevetett fel Gréti. — Éppen téged kellett kiválasztania annyi ember közül? — Éppen engem szúrt ki a bolondos — mondta Laci sunyítva. — Mindenki tetszett neki, csak én nem. Van ez így néha... — Van ... — mondta Gréti és gyorsan beugrott az ágyba. Magára rántotta a pöffedt dunnát, megborzongott. — Kihűlt a szoba. Te nem fázol? — Nem én .. . Engem fűt a szesz. Elég sokat ittam. Kicsit szédelgek is. — Nem látszik rajtad ... Megihatsz te egy vödörrel is, nem látszik meg rajtad^.. Igazítsd meg a takarót a gyereken, aztán gyere gyorsan, mert megfázol! Laci tánclépésekkel ment a bölcsőhöz, matatott egy kicsit a takaró körül, aztán beletáncolt az ágyba. — Egész jól befűtöttél már — mondta és megcsókolgatta Grétit, aki hallgatagon nézte a mennyezet gerendáit. Csendesen megjegyezte. — Szép asszony a felesége. — Kinek? — Annak a részegnek. — A Janié? — húzta el a szót Laci. — Nem csúnya. — Szép asszony — ismételte Gréti a szót. — Szép — hagyta rá Laci. — Miért hangsúlyozod annyira, hogy szép? — Mert széo. — Az a helyzet — buggyant ki Laciból —, hogv találkoztam vele néhányszor. míg odavolt a férje, de csak néhányszor. — Gondoltam. — Most haragszol? — Nem, dehogy haragszom — felelte gyorsan Gréti —, de egy kicsit azért fáj a szívem. — Ugyan ne csacsiskodj! — mondta Laci kedvesen. — Megtörtént, hát megtörtént. Inkább letagadtam volna? — Miért?... Sosem szabad letagadni. ami megtörtént. Laci félkönyökére támaszkodva Grétire nézett. Jól látta a félhomályban, hogy lezárt szempillái alól folyik a könnye. — Ejnye, ejnye, te sírsz? ... Mire jó ez? — Szeretlek, nagyon szeretlek — súgta Gréti és átölelte Lacit, de olyan hevesen, hogy szinte ropogtak a nyakizmai. Elmúlt a tél. A hó már teljesen eltakarodott, szikkadt a sár, árkok partján zöldellt a fű, rügyeztek a fák, egyre melegebben sütött a napocska. Később megjöttek a gólyák, fecskék. Tatarozták az eresz alatti fészküket és hajnalonként hanjgos, vidám csicsergéssel ébresztették a ház népét. Különös ízekkel, színekkel és hangulattal telt meg a levegő, az egész élet. Akkoriban már igen-igen emlegették a faluban a szövetkezetesítést. Agitátorok jártak házról házra, gyakran gyűléseztek az iskolában, később aztán megalakult az előkészítő bizottság is. Kocsis István dohogott, s egyre jobban elkomorodott: már pedig neki hagyjanak békét, az ő néhány hold földjére ne fájjon senkinek sem a foga. Hiába ls fáj, abba bele nem teszi a lábát senki, az biztos, villanyéllel töri el a derekát ! — Hiszen te' kommunista voltál, István, neked kellene legjobban megértened és támogatnod a gondolatot — mondták neki többen a régi párttagok közül. — Érdekes — káromkodott István —, most tudják, hogy kommunista voltam, a front után meg le sem tojtak, nem kellettem a pártba, hiába jelentkeztem. Torkig vagyok veletek, menjetek a fenébe és hagyjatok békén! — Változott a világ, István! — Felőlem változhatott... Nekem semmit sem változott!... Én nem azért harcoltam, nem azért tartottam a hátam, hogy most elvegyék a földem — mondta Kocsis István haraggal, konokul. — Ami az enyém, az az enyém! Abban nem parancsol senki! — Előbb-utóbb úgyis megalakul s szövetkezet — mondta Laci esténkén! az apjának. — Belép az egész falu Tetszik, nem tetszik, kiút nincs! — Hogyhogy nincs!?... Dehog} nincs! — káromkodott István nagyokat. — Nekem nem fog parancsolgatn senki sem! Parancsoltak életembei eleget. A magam gazdája akarok len ni és az is leszek, ha tetszik valakinek, ha ném! — Maga tudja —• hagyta rá Laci. Megkezdődtek a tavaszi munkák szántás, vetés, később a kaszálás, gyűj tés, kapálás. Laci kora reggeltől kési estig dolgozott. Igaz, nem valami nag; hévvel és kedvvel, de azért megcsinál ta, amit kellett. — Azért Gréti is kijöhetne qéha néha kapálni a határba — mondti egyszer Kocsis István a fiának. Volt : hangjában valami szemrehányás, tá madó íz, amit Laci nyomban kiérzet belőle. — Van elég dolga a ház körül -mondta. — Meg ott a gyerek is. A ma mára nem hagyhatja, hiszen maga i tudja, milyen ragályos beteg. — Mesebeszéd. Nem kapja az el. — Maga szerint. Különben sincs it annyi munka, hogy ne bírnánk vei ketten. — Most még nincs, de majd lesz! -mondta István rejtelmesen. Vastag ci garettát sodort, rágyújtott. — Az a ba. hogy nem tud kapálni, soha életébe: nem kapált még. — Miért lenne az baj ? . .. Nem széni írás, meg lehet azt tanulni, ha éppe nagyon muszáj, csakhogy most époe nem muszáj — mondta Laci kiss nyersen. — Tévedsz, édesfiam, nagvon té védsz, ha azt hiszed — hördült fe István. — Jövőre bérelek még néhán hold földet. A több földben több les a munka is! — Semmi értelme. — Minek? — Manapság csak az bérel földe: aki nem lát tovább az orránál, api Semmi értelme, higgye el! — Ne oktass te engem, tudom ér hogy mit kell csinálni — makacsko dott Kocsis István. Kemény és nyer volt a hangja, mint a háború előtl években. Hiába: kutyából nem lesz szalonne gondolta Laci keserűen. (Folytatjuk Lenin-filmek alkotója Meghalt Mihail Romm rendező Pár hete, hogv a TASSZ szovjet távirati iroda hírül adta, hogy Mihail Romm Ismert szovjet filmrendező hetvenéves korában meghalt. Több nemzetközi elismerés mellett kétszer érdemelte ki a Lenin Érdemrendet, a legnagyobb szovjet elismerést. A jugoszláv moziközönség a felszabadulás után bemutatott Lenin októbere és Lenin 1918 című két alkotását ismerte meg elsőnek, és jegyezte meg általa Mihail Romm nevét. Ez a két műve világviszonylatban is kimagasló helyet foglalt el. A címszerepben Borisz Scsukin nyújtott kiváló alkotást. Egyik korai alkotásával Balázs Béla, a legnagyobb magyar marxista filmesztéta is foglalkozik. Filmkultúra című ismert könyvében. „Rendkívül tanulságos eset Mihail Romm esete az ő Maupassant-filmjével (Gömböc). Romm legelső filmjét, bár akkor már rég a hangosfilm járta, mégis mint némafilmet forgatta. így a film némasága és minden, ami abból következett, nem techn'kai kényszerűség volt, hanem szándékolt és fudatosan vállalt stílus, akár a rajzoló lemondása a színekről. És Romm jiémafílmjében el is ért sok olyan képhatást és a képhatással drámai hatást, mely hangosfilmekben le7 hetetlen lett volna. A kis párizsi kokottot, akit menekülő nyárspolgári útitársai az omnibuszban tüntetően lenéznek, akinek elemózsiáját ugyan megeszik, de különben bojkottálják, a kis kokottot most rábeszélik, hogy háljon a porosz katonatiszttel, aki máskülönben nem akarja tovább ereszteni a párizsi menekülőket. A szigorú erkölcsű társaságban két -apáca iparkodik a leghevesebben megagitálni a vo nakodó prostituáltat. A szavak záporzása alatt a kis kokott meghajtja fejéi Hisztériás sebességgel jár az apácák szája. Mikor az imént szobrokká dermed ve imádkoztak, nem hittük volna, hogy ilyen áradó hevesség lakozik bennül Az apácák érveit, mellyel rábeszélik a lányt, csak két rövid feliratban olvas tuk: lényege, hogy neki mint kokottnak, úgyis mindegy már: eggyel több vag; kevesebb. Viszont ezúttal Istennek tetsző cselekedetet cselekednék, ha a né mettel hálna. De érveiknél jellemzőbb és hatásosabb beszédjük módja. Ezt csal mutatni lehet. Az a szakadatlan, feltarthatatlan szózuhatag, az a kegyetlenü konok, kibírhatatlan, erőszakos fúrás sokkal meggyőzőbben látható a motolla gyorsasággal, szünet nélkül járó szájakon, mintha hallottuk volna untalan is mételt, variált érveiket. Azokból csak farizeusságuk tűnnék ki. Ebből vad szen vedélyességük is. A beszéd sokasága is jellegzetes. De hallani fárasztó lett vol na. Hangosfilmben az érthetőség miatt nem is hadarhattak volna ilyen taitéko sebességgel. A beszéd mimikája az, amely ezúttal kifejezőbb és meggyőzőbt mint a szavak értelme lehetett volna. Ezért csak a némafilm stílusában mutat ható" —írja Balázs Béla. Romm egyébként 1955-ben elkészítette a Gömböc hangos változatát is. A né ma változatot, amelyről Balázs Béla írt, 1934-ben forgatta, és ez volt első ön álló munkája. Hírnevét rpégsem ezzel, hanem A sivatagi 13-ak című filmjévé alapozta meg. amelyet szintén alkalmunk volt látni. A kalandos történetet kép szerű látásmód és mélyről jövő pátosz jellemzi. Mihail Romm 1901-ben, Irkutszkban született. Képzőművészeti tanulmányoké folytatott: festegetett, majd Moszkvában elvégezte a Filmművészeti Főiskolá melynek később tanára lett. Pályafutását Moszkvában kezdte mint forgatc könyvíró. 1932-ben Alekszandr Macseret rendező asszisztense volt. 1934-ben pe dig önállóan rendezett. A MOSZFILM Stúdió munkatársa. 1956-tól pedig a egyik legjelentőseb alkotócsoport vezetője volt. Művészete a harmincas éve