A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-10 / 49. szám

valami véglegeset mondhat a kulturális rovatok helyzetéről. Hangsúlyozom, hogy a mennyiség elemzéséről van szó, a minőség elemzését még most kell elvégeznünk. De ebben az irányban is a rendelkezésünkre álló tények azt mutatják, hogy a kulturális rovatok nem mindig olyan hathatós támogatói az állami művelődéspolitika megvalósításának, mint amilyenek lehetnének. Sajnos még mindig megjelennek olyan cikkek, még mindig futnak olyan műsorok, amelyeknek megjelenniük, illetve futniok már nem lenne szabad. Javítsunk a kiadói politika minőségén Nézzük például néhány könyv-publikáció kiadásának a területét. Nemcsak hogy állandóan találkozunk olyan kiadványokai, amelyek legalábbis vitathatók, de a kiadói tervek összességét, illetve a jövő évi terveket még nem lehet értékelni, mint a művelődés-politika megértését támogató megnyilatkozást. Megértem például, hogy a szórakoztató irodalomnak is van helye és létjogosultsága a kiadói tervekben. Persze a szórakoztató irodalomnál is ügyelni kell arra, hogy ne csak irodalmi de erkölcsi színvonala is legyen. Ügy vélem, hogy ennél a fajtánál ilyen általánosan elfogadható színvonalról egyből nem lehet beszélni. És ezen változtatni kell. Az irodalom a széles tömegek, de főként a fiatal emberek nevelésének eszköze, nem pedig jó alkalom arra, hogy néhány tucat fordítónak jelentősen emelkedjék az életszínvonala. Ügy gondolom, hogy mivel az ezen területen még állandóan uralkodó kommersz eszmei-politikai irány kárára vannak, tehát tekintet nélkül arra, hogy le kell győznünk azoknak az embereknek az ellenállását, akik az effajta irodalom gyártásával foglalkoznak — ha a gyártás szót használom, valóban a műszaki előállításra, ezeknek a megalkotott és fordított könyveknek a gyártására gondolok —, tekintet nélkül arra, hogy kénytelenek leszünk legyőzni néhány intézmény és hivatal ellenállását is, amelyek úgy tekintenek a könyvek kiadására, és eladására, mint kereskedelmi fajtájára, nagyon következetesen és egyre következetesebben érvényesítenünk kell az eszmei-politikai kritériumokat. De a kiadás területén a fogyatékosságok, a veszteségek és a kudarcok ellenére sikereket is lehet elkönyvelni, örvendetes például, hogy a szlovákiai kiadóvállalatok 1972-es kiadói terveiben 117 szovjet irodalmi alkotás szerepel. Ebből legtöbbet, huszonhármat a Tatran Könyvkiadó ad ki. Az úgynevezett szórakoztató művek száma a tervekben még mindig hatvanöt, ami semmi lényegeset nem kellene hogy mondjon a laikus számára, ha nem említenénk meg egy fontos tényt további koordinátákra, éspedig azt, hogy ezek a szórakoztató művek 2 152 000 példányban látnak napvilágot és a kiadók számára hozzávetőlegesen 15 millió korona nyereséget jelentenek. Ismétlem, a szórakoztató műveknek is helye van a kiadói tervekben, könyvpiacainkon, persze keresnünk kell a megfelelő arányokat. A könyvpiacon egyenlőre nincs kellő mennyiségű klasszikus szlovák mű és klasszikus világirodalmi alkotás. Persze, a legjobb molnár is csak olyan magból őrölhet, amit behoznak a malmába, ezért sokkal energikusabban, aktívabban és céltudatosabban kell befolyásolni új irodalmi művek. ösztönözni elkötelezett szocialista irodalmi alkotások születését, és így korlátozni annak az irodalomnak a gyarapodását, amelyet napjainkban úgy ítélünk meg, ami könyvpiaci előfordulását illeti, mint túlméretezettet. A konszolidációs folyamat nem játszódik le frontálisan, nem folyik úgy, hogy a kultúra területén az egyik szakasz konszolidálódik, és azután hozzálátunk egy másik szakasz konszolidálásához. vagy hogy bizonyos szakasz véglegesen és mindörökre konszolidálódik; bonyolult és ellentmondó folyamat ez, amit aktívan kell befolyásolni. Az eredeti alkotás a döntő A művészi intézmények sikeres tevékenységét nem lehet elképzelni az eredeti alkotások további fejlődése nélkül. Ha az alkotás folyamatába nem is lehet közvetlenül beavatkozni, mégis lehet befolyásolni értékes erkölcsi és anyagi ösztönzők létrehozásával. A CSKP megalakulásának 50. évfordulóia hasznos lehetőségnek bizonyult a művészeti front aktivizálására, tovább kell tehát fejlesztenünk s rendszeressé kell tennünk ebben az időszakban szerzett tapasztalatokat. Főképp komplex művészeti versenyek feltételeinek kidolgozására gondolok itt, különös tekintettel azokra a területekre, amelyeken mostanáig nem értük el a megkívánt eredményeket. Ha az egyik oldalon meg is lehetünk elégedve, a zenei művekkel általában, ha a szlovák kéozőművészet fokozatosan vissza is tér a realista meynvilqtkozásokhoz és megszabadul a divatos kliséktől, az irodalmi alkotások területén egy helyben topogás tapasztalható. Központi problémaként a marxista művészeti kritika hiányosságairól beszéltem, és ezért, mert olvan téma ez. amely nemcsak ma, de mindennap szerepelhetne a programon. lltót .V 1+:! •te'-v:^ i Leesett az első hó JESUS CAPÓ (Chile) Három kisfiú A hirdetés az újságban jelent meg. Pontosan úgy, ahogy leadták. Reggel jelent meg és így már délelőtt mindenki elolvashatta. Ez a hirdetés körülbelül kétszáz escudóba került. Később beesteledett, de a kutya nem került elő. Az ember olvasta a hirdetést: EGY KUTYA ELVESZETT. A kutya a parkban volt. Az úr, aki a hirdetést leadta, csak elolvasta, de nem kereste a parkban. Egészen kicsi kutya volt. A kétszáz escudós úr szomorúnak látszott. Kitekintett az ablakon. Több házi alkalmazottja volt. Több autója volt. Több háza volt. Több nője volt. Több mániája volt. Nem sportolt. A kétszáz escudós úr kinézett az ablakon. Tél volt, holddal és egyébbel. Gazdag vagyok — gondolta. De a kutya elveszett. Több szolgája volt, és mindet keresni küldte, mert habár gazdag volt, a kutya az övé volt mégis. A kutya sok mindent tudott. A kutya a sárga labda után szaladt, ugatni, enni tudott és mindig az égszínkék díszpárnára pisilt. A kutya sok mindent tudott, de nem tudta, hogy tél van. Két napig reszketett. Az éjszakát a bokorban töltötte. Egy kutya nem tudja megmondani, hogy éhes vagy fázik. A kutya reszketett. A kutya összevissza szaladgált és fölfelé nézett. így találtak rá. Hárman voltak. Nem azért, mert reszketett, de a kutya valóban kicsi kutya volt. A három gyerek rátalált. Képtelenek voltak megegyezni, melyikük volt az első. Az egyik félrelökött egy horgot, mert mindhárman mezítláb voltak. Késő este volt. Először végigfutottak a parkon, de a kutya lemaradt. Egyikük kis madzagot akart kötni a nyakára. Melléje térdelt, de a kutya kilógatta vékony kis nyelvét, amely olyan volt, mint egy papírdarabka. Megsajnálta a kutyát. A gyerek nem a legnagyobb volt. Ha megmérik őket, egyformák lettek volna. Egyszerűen gyerek volt. És igen, mezítláb járt. A gyomra üres volt. A feje kemény. Gyakorlatilag a három gyerek egyforma volt. A madzaggal végül a nadrágját kötötte meg. Az út keresztezésénél több gépkocsi jött. A gyerek megfogta a kiskutyát és érezte, mennyire kiállnak a bordái. A kutya remegett. Akkor ölbe vette. A kiskutya kidugta egyik lábát a lyukas ingből. A kisfiú nevetett. A három kisfiú nevetett. Ez nem a madzagos kisfiú volt. De valójában egyformák voltak. Mikor a központba értek, csökkentették a sebességet. Itt a kiskutya is követhette őket. Egyikük hátratett kézzel, csupasz karral ment. Ha akkor este valaki hátratett kézzel sétált, feltűnő volt, mert mindenki kabátot viselt. Egy moziból kifelé jöttek az emberek. Az egyik kisfiú kéregetni kezdett. A másik kettő arra gondolt, hogy most nem szabad kéregetni, mert talán el akarják venni majd a kutyát. Egyik az ingébe rejtette. Az, amelyik koldult, egy magas gallérú, kékkabátos, nagyképűen sétáló úrra tekintett. És ugyancsak sétálni kezdett. Azután a mozi plakátját nézegette. Egy mosolygós nő volt. — Szervusz — mondta, és nyálas ujjával megérintette az arcát. Amíg eszébe nem jutott a kutya. A másik két fiúcska az utca vége felé tartott. Amikor utolérte őket, azok egy kis harapást néztek egyikük mellén. A megharapott nem a legnagyobb volt, mert valójában mindhárman egyformák voltak. A harapás kékes volt. Mintha egy fémpénzt nyomtak volna a bőrére. Egy vékony vonal. De kék. Mindhárman nevettek, mert még sohasem láttak kék harapást. Csodálkoztak, hogy a kiskutya nem nevetett. A kutya tovább reszketett. Fázott. Ismét ölbe vette. Amíg valahol egy cukrászdához értek. Nekem tetszik ez a zöldszínű. A másiknak mindegyik tetszett. Miután sokat vitatkoztak azon, miért tetszik a zöld sütemény, továbbindultak. A kiskutya mereven fölfelé, a cukrászdából a kisfiú nyakára szűrődő zöldes fényre nézett. A Plaza de Armason rövid ideig a zenepavilonban játszottak. A kutyával hemperegtek. Egyikük őrködni akart egy kicsit, de azon a téli éjszakán senkinek sem jutott eszébe arra járni. Aztán az egyik megszomjazott, és ivott a vízmedencéből. Akkor mind megszomjaztak és ittak a vízmedencéből. A kiskutya orrát belenyomták a vízbe. Míg az egyik azt mondta, hogy mosdassák meg. Nem. Igen. Hideg van. A kutya az enyém. Én találtam. Megmosdatom. Nem. Pofozkodni kezdtek. Mivel egyikük érdektelennek találta az ügyet, nem avatkozott bele, csak Időnként leakasztott egy-egy istenes pofont a vitatkozóknak. Végül elhatározták, hogy csak egy kicsit mosdatják meg. Tenyerükkel merték a vizet és gyengéden a kiskutya sovány gerincére öntötték A kutya reszketett és lerázta magáról a vizet; mintha apró szivárványt permetezett volna a fiúcskákra. Aztán vakkantott egyet. Ez tetszett a fiúknak, és megint leöntötték. De a kutya megugrott. Amikor megfogták, egyiküknek sem jutott eszébe a medence. Az egyik, amelyik nagyobbnak tűnt, habár valójában mindhárman egyformák voltak, egy vörös épület felé indult és a fal mellé telepedett. A többiek a járdán szaladva követték. A kutya is fölélénkült és időnként elvakkantotta magát. Mindhárman letelepedtek. A kutya csöndesen nézegette őket. Kettőt ugatott'... Az egyik elaludt. A zöld tésztás fiú elővett egy cigarettát és belekotort az alvó zsebébe. Több horoggal együtt a gyufát is kivette. A kutya velük szemben ült. Abban az órában csend volt. A cigaretta szájról szájra járt, és a füst, mint hidegben a pára, a f.al felé szállt. Az egyik hirtelen a kutya szájába nyomta a cigarettát. A kutya majdnem fulladozott és eltörte. De azért még többször szívtak belőle. Azután mindhárman aludni próbáltak és a kutya közéjük bújt, ahogy tudott. Kevéssel később arra jött az ember és zseblámpáját a kutyára irányította. Egyszer és még egyszer. De csak a kutyára. Halkan mondott neki valamit, megfogta és elment, ök mintha semmit sem vettek volna észre. Mert — bár hideg volt — elaludtak. Asztalos Lajos fordítása heL 11