A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-10 / 49. szám

Miroslav Válek miniszter írása a Pravda 1971. november 9-i számában jelent meg. A cikk legfontosabb részeit kivonatosan közöljük. A kultúrát és a művészetet vissza kell téríteni eredeti küldetéséhez sok tagja néhány konkrét művészi munka esetében komoly eszmei hibákat állapít meg, nos ennek ellenére, vagy talán éppen emiatt, jutalomra vagy kitüntetésre javasolják ezeket a műveket. Ezt az opportunizmust a gyakorlatban nem így képzeljük sem az állami művelődéspolitikával szembeni opponentúrát, sem az együttműködést. A marxista kritika szükségessége Mint már többször, most is ismételni akarom, hogy marxista irodalmi és művészeti kritika nélkül nem lehet művelődéspolitikát úgy folytatni, hogy az marxista is meg kulturális is legyen. Napjainkban konkréten meggyőződhetünk arról, hogy ez a tézis a kiadói munkában nagyon nyilvánvalóan és kézzelfoghatóan jelentkezik. A marxista művészet hiánya ezen a területen azt jelenti, hogy olyan könyvek is megjelennek, amelyek nem kimondottan szocialista ellenesek, viszont vitathatók, s ezzel átengedjük a terepet. De miért és kiknek a számára tesszük ezt? Hiszen az ideológia területén semmilyen elvont terep, semmilyen „senki földje" nem létezhet. Hol kezdjük tehát? Mindenki ismeri a valós helyzetet a kritika frontján, mindenki tudja, hogy nemrégen még milyenek voltak a viszonyok. Feltételezem, hogy napjainkban is vannak erők, és vannak objektív lehetőségek a „kritika fegyverének" alkalmazására, ha természetesen nem is akarunk túlozni, és arról beszélni, hogy Szlovákiában már megalakult a marxista kritikusok iskolája. Olyan követelmények ezek, • amelyeket idáig nem tudunk teljesíteni. A munkát elsősorban is lapjaink kultúrrovatánál, a televíziónál, és a rádiónál kell kezdeni. Felkértük a Közvéleménykutató Intézetet, vizsgálja meg néhány napilapunknál, hogy ezek kultúrrovatai mennyi figyelmet fordítottak kulturális problémákra, s ugyanakkor hogy milyen területekről valók ezek a problémák. Nem akarok foglalkozni a felmérés valamennyi eredményével: az 1968—1970-es évekkel foglalkozik, és nagyon szerteágazó. Csupán néhány olyan adatra szeretnék hivatkozni, amelyek megvilágítják számunkra, hogy noha tömegtájékoztatási eszközeink nagy munkát végeztek az utóbbi időben, s érdemük van abban, hogy olyan hatalmas sikerekkel zárultak kulturális rendezvények, mint pl. a Szovjet Kultúra Napjai vagy nemrégen a Német Kultúra Napjai hazánkban, napilapjaink és folyóirataink kulturális rovatai az összes pozitív megnyilvánulás ellenére még távolról sem használtak ki minden lehetőséget. Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a kulturális rovatok érdeklődése kétharmad részben a szlovák kultúrára irányul. A jelentés ezt kedvezően értékeli s én ezzel mint pozitív jelenséggel teljes mértékben egyetértek. Persze, ha megnézzük, mennyi helyet és mennyi figyelmet fordítottak a kulturális rovatok a kapitalista kultúrára, illetve a nyugati országok kultúrájára és a Szovjetunió vagy a szocialista országok kultúrájára, a számok mennyiségileg más képet kezdenek mutatni. Így például a Dud kulturális rovatában a kapitalista kultúra 1967-ben az anyag 27,5, 1968-ban 33,4, 1969-ben 23,3, 1970-ben 23,6 százalékát képezte. A Pravda kulturális rovatában a nyugati országok kultúrája 1967-ben 12,4, 1968-ban 8,1, 1969-ben 2,6, 1970-ben 4 százalékkal szerepelt. A Smena például 1968-ban a közölt anyagban 12,8, 1970-ben már csupán 9,3 százalékkal adott helyet a nyugati kultúrának. Ha mindezt összehasonlítjuk azokkal az anyagokkal, amelyek ezekben a lapokban megjelentek és kapcsolatban voltak a szovjet kultúrával, egész érdekes következtetésre jutunk. így például a Pravdában 1967-ben a közölt anyag 8.9, 1968-ban 1,7, 1969-ben 3,3, 1970-ben 11,8 százaléka foglalkozott a szovjet kultúrával. A Prácában 1967-ben a nyugati országok kultúrája 8,6, a szovjet kultúra 2,7, 1968-ban a nyugati országok kultúrija 9,7, a szovjet kultúra 1,5, 1969-ben a nyugati országok kultúrája 10,3, a szovjet kultúra 0,9, 1970-ben a nyugati országok kultúrája 5,4, a szovjet kultúra 0,7 százalékkal szerepelt. Nem akarom azt állítani, hogy ez az elemzés A CSKP XIV. kongresszusának közvetve vagy közvetlenül a kultúra vagy a művészet problémáját érintő határozatai és állásfoglalásai mindenekelőtt egyetlen valamennyiünket elgondolkoztató fontos szempontot hangsúlyoztak, amely e területek konkrét problémájának a konkrét megoldásával foglalkozik. Ez pedig a következő: szocialista társadalmunkban a kultúrának és a művészetnek vissza kell térnie eredeti küldetéséhez! Ez azt jelenti, hogy társadalmunkban a kultúrának és a művészetnek hozzá kell járulnia az ember felszabadításához, biztosítania kell az ember specifikus részvételét a világ átformálásában; emellett, persze, a kultúrát nemcsak mint az alkotás értékét értelmezzük, de — és ebben az időszakban joggal hangsúlyozhatjuk — mint a konkrét történelmi időben lejátszódó alkotás értékének a folyamatát. Ezért kerül előtérbe — jóban, mint valaha — a kultúrának, a művészetnek, valamint az olyan megnyilvánulásoknak, mint az alkotás szabadságának, a demokráciának stb. az osztályalapja. Konkrét programot a művészetnek A XIV. kongresszus a kultúra területén nemcsak a revizionista törekvések elleni harc befejezésének szükségességét hangsúlyozta, de azt is, hogy konkrét pozitív program kialakításán kell munkálkodnunk. Ügy gondolom, hogy minden nehézség ellenére, sőt annak ellenére is, hogy elég sok itt a régebbi gyökerű megoldatlan probléma, a legfontosabb objektív feltételek adva vannak egy ilyen pozitív program kidolgozásához és végrehajtásához. Ez a művészet területein mindenekelőtt azt követeli meg, h»gy megtisztított művészi alkotó szövetségekben minél előbb úgy kezdjenek gondolkozni és dolgozni, mint eszmeileg egységes szervezetekben. Ideje, hogy ezen a területen is megszűnjön a hamis szolidaritás. Egész nyugodtan hangsúlyozhatjuk, hogy társadalmunkban a művészeteket és a művészeket semmilyen veszély nem fenyegeti. A művelődéspolitika szabályozó szerepe csak azok számára lehet kellemetlen, akik monopolisztikusan akartak rendelkezni az anyagi eszközökkel és a művészet területén az eszmei ráhatás eszközeivel, akik ily módon akarták befolyásolni az alkotóművészek gondolkozását. Nézetem szerint a félmegoldások nem vezetnek éppen az alkotó szövetségekben célhoz. A Nová Mysl negyedik számában Václav Seda azt írta, hogy az elmúlt években (a szerző a 68— 69-es esztendőkre gondol) a kultúra területén, egyrészt ennek a területnek az alkotói szakaszán, másrészt a kulturális értékek közvetítő szakaszán jelentkezett az opportunizmus és a revizionizmus. Idézem : „ ... bizonyos részeivel (művészi szövetségek vezetése, tömegkommunikációs eszközök) az opportunizmus és a revizionizmus egyik fő hordozójává vált. Kultúrpolitikai szempontból ezeknek az éveknek jellegzetes vonása a kultúrának mint oppozíciós szférának a formálása és felhasználása volt pártellenes és antiszocialista célokra". Ha Szlovákiában a fejlődésnek meg is voltak a maga specifikus sajátságai, úgy tűnik, hogy néhány alkotóművésznél és néhány intézménynél ezek az irányzatok bizonyos mértékben tartják magukat. Vannak még ambíciók, ha nem ellenzéki de legalábbis a szocialista állam politikájával szembenálló opponens magatartásra. Ezzel szemben részünkről a szakmailag képzett opponentúra elengedhetetlen előfeltétele a problémák rendezésének, és szerves része minden értelmes politikának, különösen akkor, ha a politikát is mint alkotó folyamatot értelmezzük. Azokkal az alapelvekkel szembeni opponentúrát, amelyekre a szocialista társadalom épül, s az e fogalmakkal való visszaélést nem engedhetjük meg. így például a különféle díjak odaítéléséért felelős bizottságok