A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-03 / 48. szám

Batta György Huszadik világháború Nesztelen özönlik el az eget a hópihék, a világ leggyönyörűbb bombázói és fehéret virágzik alattuk a föld. Sóhaj Mi fáj? Lábam alól ellebeg pilleként a labda már mint szemek kék fényrostjait át- meg átszövi izmaimat a halál. Varga Erzsébet háromszög szerette egy virág a napot szerette a hold a virágot szerette a nap a holdat a virág az égig sosem ért a hold sem járt a földön soha s a naptól ijedten menekült a holdvilágos éjszaka a virág elszáradt hát csöndben lassan a hold is elfogyott a nap szívében valami megszakadt és sírva a tengerbe bukott szerelmes vers gyöngédséged hópelyhek csókjában hópelyhek csókjában gyöngédséged haragod szelek vonításában szelek vonításában haragod tekinteted égbolt kékjében égbolt kékjében szemed Kezdetben Turgenyev, Goncsarov és Lev Tolsztoj voltak a munkatársai, később pedig a bátor szavú forradalmi demokraták: Dobroljubov és Csernisevszkij. Ez utóbbiak az orosz forradalmi mozgalmak irányítói voltak, akik tisztán látták, hogy Oroszországban erőszakkal kell megváltoztatni a társadalmi rendet, mindenekelőtt meg kell törni a nemesek uralmát és emberibb társadalmat kell felépíteni. E program propagálásával folyóirata egyik irányítója lett a forradalmi mozgalmaknak. Versei bizonyítják, hogy Nyekraszov mint költő bátran hirdette ezeket az eszméket. Rajongásig szerette a népet, valósággal együtt szenvedett a parasztokkal. A nép védelme forradalmi humánummal töltötte meg verseit. Kíméletlenül leplezte le a nemesi előjogokat élvező földbirtokos osztály bűneit és a cári uralom korlátlan hatalmát — pedig tudta, hogy az írók és költők lázongó tiltakozására a kormány részéről cenzúra, börtön és bitó a felelet. Nem volt híve a tiszta, az öncélú költészetnek. Hangsúlyozta, hogy a költő munkásságával legyen hasznos polgára a hazának, a társadalomnak. A költőben az örök igazság szónokát látta, a történelmi feladatok vállalóját. Az ötvenes években, működése fénykorában, a jobb jövő boldog Oroszországáról álmodozva honfitársait a haza és a munka szeretetére s az elnyomottak támogatására tanította. Szót emelt az asszonyok elnyomott helyzete, a gyermekmunkások kizsákmányolása és a politikai rendszer ellen, amely tudatlanságban tartja a népet. A nők és a gyermekek sorsa viszszatérő témája költészetének. Mindez akkor lázító újdonságnak számított a „sötétség birodalmában". Verseit országszerte mohón olvasták, főként a forradalmi gondolkodású ifjak rajongtak érte, akikre nagy hatással volt költészete. Népszerűsége túlszárnyalta Sevcsenko népszerűségét. De nemcsak a tanult ifjak, a nép gyermekei is nagyon szerették. Sok verse népdallá vált, s még ma is él a nép ajkán. Nyekraszov szerette a vidám életet, de ha kellett, páratlan szorgalommal a kimerültségig tudott dolgozni. A lap többszöri beszüntetését követő izgalmak és túlfeszített munka alaposan aláásták egészségét. Barátai, orvosai aggódni kezdenek érte, és szakorvosi gyógykezelést ajánlanak neki Bécsben. E célból külföldre utazik. A bécsi orvosi konzultáció után ellátogat Rómába, Londonba, hogy közelebbről megismerkedjék a nyugati kultúrával. A világvárosok kulturális és társadalmi életét szemlélve, ráeszmélve az igazságra, szomorúan állapítja meg hazája elmaradottságát. Külföldön szerzett tapasztalatai és benyomásai új munkára serkentik. Megírja nagy művét, a Ki él boldogan Oroszországban című szatirikus elbeszélő költeményét, amelyen 13 évig dolgozott, s amelyet végül is befezetlenül hagyott hátra. Ebben a népmesei motívumokkal átszőtt eposzban azt akarta bemutatni, hogy Oroszországban senki sem boldog — kivéve azokat, akik egész életüket a nép ügyének szentelik, a nép boldogságáért küzdenek... A költő ekkor már súlyos beteg volt, de betegágyán is a munka hasznát és szépségét dicsőítette s arról álmodozott, hogy Ororszország egykor boldog ország lesz: A magvetőkhöz Magvető, hív a hajnal: előre! ' Vidd a tudás magvát a mezőre, Éhes a magra a föld. Félre, ki gyáva! —a munka temérdek. Jöjjön elő, kit a munka, az élet Tiszta szerelme betölt. Légy te igazszívű, bölcs szavú, bátor, El ne szakadj a nép igazától! Állj mellé, ki nem érzi magától, Hogy mi is a jó, mi a szép. Vesd a magot: kihasadt a barázda, S majd ha víg ének hív aratásra: Művedet áldja a nép. A költő halálos ágyán sem tagadta meg önmagát. Végrendeletül hagyta, amire egész életében tanította költőtársait: szeressék a munkát, a népet, és dolgozzanak a jobb jövőért, amely bizonyosan elkövetkezik. S napjainkban korunk gyermeke tisztán látja a költő álmának beteljesedését. OZORAI FERENC . 1 C