A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-11-19 / 46. szám

A szövetkezet kőbányája Reggel van, a nehéz ködben elvesznek az utak, a házak és a hegyek. Az ismerős tájon az ember inkább sejti, mint tudja, mi merre van. ösz van, október nyugtatgatja a mindig mozdulni kész természetet. Nyugtatgatja? Ez túl szépen hangzik. Inkább megdermeszti. Egyszer fagyos északi széllel, máskor hajnali kristályos faggyal, amely dér-szőnyeggel teríti le a mezőket. A természet láthatatlan fékrendszere lassan-lassan megállít minden mozgást. Csak az emberrel nem bír, bár birkózik vele. Drienovce (Somodi) felé utazva töprengek ezen, látva a növények birodalmán az elmúlás pontos, tiszta jeleit. S közben azt próbálom összegezni magamban, amit erről a faluról tudok. Tudom, hogy a szövetkezet a ko-Sicei (kassai) járás egyik legjobb gazdasága; tudom, hogy az utóbbi pár évben a falu sokat fejlődött, felépült az új kultúrház, s a fürdő környéke is megszépült. Ezek a fejlődés külső, látható jelei. Nyilván akad még más is. Az ember soha nem tudja hol milyen meglepetések várják. • A helyi nemzeti bizottság titkára, Belo Jur^j az írógép mggött ül, szorgalmasan ütögeti a billentyűket. Valami fontos dolgot írhat, mert időnként mélyeket szív a cigarettából. Állok az iroda közepén, s józan tárgyilagossággal állapítom meg, hogy volt már részem udvariasabb fogadtatásban is. — Szóval a falu érdekli? — fordul felém és jól megnéz. — A falu? Kopognak az ajtón. Alacsony, ősz hajú, idős férfi jön be. — Egy pillanat — mondja a titkár, majd az idős férfihoz fordul. — Nos, mi újság? — Még egy papír kell a nyugdíjhoz. Negyed óra alatt elkészült az irat. — Szóval a falu — kanyarodik viszsza a titkár a témához. Rövid szünetet tart, majd váratlanul azt kérdi, tudok-e szlovákul, s igenlő válaszom után szlovákra fordítjuk a szót. — Nem is tudom, hol kezdhetnénk el — mondja —, talán ha a falu krónikáját átlapozná... De az meg nincs itt. Valahol azért mégiscsak el kellene kezdeni... Most már ketten fújjuk a füstöt. Igen, valahol el kellene kezdeni. Ebben egyetértünk. — Kezdjük az utolsó öt-hat évvel — kockáztatom meg. — Lehet, hogyne, miért is ne? Sok mindent építettünk, nehéz lesz felsorolni ... Az irattartó polcairól papírok kerülnek le, a titkár lapoz bennük. Üjra kopognak, nyílik az ajtó, egy néni keskeny nyomtatványt ad a titkárnak. Az áll rajta, mi minden kell ahhoz, hogy kölcsönt kapjanak a lakásépítéshez. — Ez nehéz história — mondja a titkár —, baj van a telekkel. Volt vagy tizennyolc tulajdonosa; néhányan kivándoroltak, mások pedig már nem is élnek. Tavaszig is eltart, amíg telekkönyvileg rendbe tesszük. Lassan fogy a délelőtt, s a dossziék adataiból, ha nehezen is, de összeáll a falu fejlődésének utolsó öt-hat esztendeje. Az említett időben hihető és hihetetlen változásokon ment keresztül ez a falu. A hihető változásokat jóleső érzéssel nyugtázza az ember, de a hihetetlenekkel már nehéz valamit kezdeni. Kezdeném az előbbiekkel. Ezek közé tartozik a falu teljes vízművesítése, amely mintegy másfél millió koronába került, de ide sorolható az utak rendbetétele is. Az elmúlt választási időszak alatt a faluban öt kilométer új utat építettek, két parkot létesítettek, s most a járdák építése folyik. A „Z" akció keretében készült el az új kultúrház, két és fél millió korona összértékben. Mivel Somodin három patak folyik keresztül, hidak nélkül a közlekedés elég bonyolult lenne, a tizenhat új híd azonban megoldja ezt a gondot, s amolyan kis Velencévé varázsolja a falut. Felújították a közvilágítást s kibővítették a helyi híradóhálózatot, s így már az új lakónegyed lakói is hallgathatják a közérdekű híreket. Üj önkiszolgáló boltot is építettek. Szabályozták a patakokat, s természetesen sok anyagi eszközt fordítottak a fürdő rendbetételére, felújítására. A vendőglő mellé fedett tekepályát építettek, s most épül az új szálloda. Itt kell még megemlíteni hogy hetven új családi ház áll az ú; lakónegyedben. Ezek volnának a hihető változások. Hihetők, mert tények Méghozzá dicséretes tények, a nem zeti bizottság jó munkáját dicsérik azok munkáját, akik erejükkel, szorgalmukkal mindezt megvalósították : a szükséges anyagiakat előteremtették • A drienovcei (somodi) szövetkeze 1965-ig a járás leggyengébb szövetke zetei közé tartozott. Abban az időbei a járási szervek már az állami gazda sághoz akarták csatolni. De még eg: utolsó próbát tettek. S ez a próba — be bizonyosodott — nem volt hiábavaló hisz ma ez a szövetkezet, ahogy ko rábban is említettem, a járás egyil legjobb gazdasága. Bodnár Ferenc mérnökkel, a szövet kezet elnökével beszélgettem arról hogyan is jutottak el idáig. — Azzal kezdeném — mondja az el nök —, hogy a falu nem kimondottál mezőgazdasági jellegű. A múltban sen volt az. Sok volt itt a kisiparos, i nagyjából ma is ez a jellemző, csal más előjellel. 1965-ben új vezetőséi került a szövetkezet élére. A fő fel adat a gazdálkodás intenzívebbé té tele volt. Mikor a lehetőségeket fel mértük, elhatároztuk, hogy az állatte nyésztésre specializáljuk a gazdaságot Hogy ez helyes és járható út volt, az egyetlen adat bizonyítja. Az 1964-e évhez viszonyítva 435 százalékka Az új kultúrház Bodnár Ferenc mérnök, a szövetkezet Nagy Sándor, a Csemadok helyi szer elnöke vezetének titkára