A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-11-19 / 46. szám

A szőlészeti csoport tagjai smelkedett az össztermelés. 1072 hektáron gazdálkodunk, ebből 854 hektár a szántó. Főleg takarmányféléket termesztünk. 181 állandó dolgozónk van. A szövetkezet tagságának az elmúlt Évben 2350 korona volt az átlagkeresete, s ez az idén sem lesz alacsonyabb. • Mint az már az elmondottakból kiderült, a falu gazdasági tekintetben olyan szinten áll, hogy azt sok más falu megirigyelhetné. A hnb gondoskodott a közszolgáltatások fejlesztéséről, a szövetkezet pedig az itt élő és dolgozó emberek arryagi felemelkedéséről. Vagyis minden lehetőség megvolna arra, hogy a falu kulturális-szellemi viszonylatban is a megkívánt szintre emelkedjék. A tapasztaltak alapján mégis azt kell mondanom, hogy a kettő — mármint az anyagi jólét és a kulturális színvonal — nincs egymással megfelelő arányban. A Csemadoknak volt a faluban helyi szervezete, de megszűnt. 1969-ben alakult újjá 90 taggal. De ez minden. A helyi szervezet úgyszólván semmilyen kulturális tevékenységet nem fejt ki. Felkerestem Nagy Sándort, a helyi szervezet elnökét, hogy megkérdezzem tőle, mi ennek az oka. — A válasz nagyon egyszerű — mondja —, nincs aki szervezze és vezesse a kulturális munkát. Én a legjobb szándék mellett sem érek rá. A kőbánya vezetője vagyok, két műszakban dolgozunk, s nekem mindenre oda kell figyelnem. Akárhogy is van, a munka az első, kétfelé pedig nem szakadhat az ember. Pedig szeretem a kulturális munkát. Véleményem szerint, ha a szervezet munkáján változtatni akarunk, új vezetőséget kell választani, amely aktivizálni tudja a fiatalokat. • A riporteri szerencse úgy hozta, hogy a nap Somodiban egy kedves' színfolttal zárult. A szövetkezetben befejezték az első igazi szüretet. Igaz, a fiatal szőlő még csak megmutatta magát, kell még neki egy-két év, hogy igazán termőre forduljon. Viszont a szüret hangulata már igazi volt. Nem hiányzott a derű és a dal. • Most, hogy ismét átlapozom jegyzeteimet, méginkább látom azt a kettősséget, amiről már előbb szóltam. A mérlegnek két serpenyője van, s a dolgok akkor vannak rendben, ha a mérleg nyelve függőlegesen áll, mutatva a gazdasági s a kulturális élet egyensúlyát. Sajnos Somodiban a gazdasági eredmények s az ebből származó anyagi jólét erősen kibillenti helyzetéből a mérleg nyelvét. Bízzunk benne, hogy a falu vezetői ezt is megoldják, legalább olyan szinten és olyan gyorsan, ahogy a falufejlesztési vagy a gazdasági kérdéseket megoldották. GÁL SÁNDOR Az új teke-pálya „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még zöldell a nyárfa az ablak előtt.. Petőfi Sándor A mester özvegyénél A váron túl leszállok a 17-es trolibuszról és egy magányos villa felé veszem az utam. Keskeny ösvény vezet a villa kapujáig. Az őszi szél sárga leveleket sodor a lábam elé. A kapuban fordul a kulcs, és Sára aszszony, Jankó Alexy nemzeti művész özvegye, átvezet a fák között. Sára asszony az Idén tölti be 65. életévét. Férjének, míg élt, támasza, segítőtársa, jobb keze volt. Most hátramaradt írásait rendezi. — Azzal, hogy férj és feleség, nem lehet kifejezni, hogy mik voltunk mi egymás számára. Gondolkodásunk, akarásunk, vágyaink harmonikusan egyek voltak. Egyedülállóan jó férj volt. Az évek múlása nem a megúnást hozta magával, ahogyan az általában lenni szokott, hanem az egyetértés és a tapintat finom és ötvös képkeretébe foglalt kettőnket. Együtt írtunk, együtt festettünk. Hivatásának fáradhatatlan munkása volt, jómagam fáradhatatlan társa. Tíz év körüli gyenge legényke volt Jankó, amikor édesanyja egy bratislavai útjáról gyermekeinek fényes képeslapokat hozott ajándékba. A kis Jankó a bratislavai vár romjait kapta. Ámulva nézegette a képet s aznap sokáig nem jött álom a szemére. Emil nagybácsija ceruzát fogott, lerajzolta a várat, tetőt is rajzolt rá és megrajzolta a tornyait, amelyek akkor már rég nem voltak. „Ezt a várat a kertemben fogjuk felépíteni, Jankó" — ígérte. Másnap köveket hordatott a kertbe s felhúzták a vár hegyét, agyaggal összetapasztva. A várat maga Jankó építette fel. A szomszéd bádogos pléhből készítette el tetőzetét és befedte tornyait is. Mestermunka volt, csodájára jártak Liptovsky MikuláS polgárai. — A fiam építette — dicsekedett büszkén az apja, s a család meghozta határozatát: Jankóból építész lesz! Csak luéeneci (losonci) nénjének nem tetszett a dolog. — Ugyan mór, gyenge vagy te az Ilyesmire fiam. Eljössz hozzánk Luéenecre (Losoncra), elvégzed a gimnáziumot, utána elküldünk Roíftavába (Rozsnyóra), a szemináriumba és papot faragunk belőled. Valóban beíratták a luéeneci (losonci) gimnáziumba. Az anyja, amikor a vonatból a gácsi várat meglátta, álmodozón sóhajtozott: — No, majd meglátjuk, pap lesz-e belőled vagy építész... A kis Jankónak sorsdöntő szerepet játszottak életében a bratislavai vár romjai. Azokra gondolt az utcán és az iskolában, aminek az lett az ered-Itt még együtt... Sára Alexy, a művész felesége ménye, hogy az első félévben négy tantárgyból kapott intőt, mire nagybácsija és annak felesége az éjszaka leple alatt terhes gondokba merülten tárgyalták Jankó további sorsát: — Odaadjuk szabóinasnak? — Jankó akaratlanul is fültanúja volt az Üvegajtón ót s elszomorodott saját sorsa felett, mert bizony az olvasás nehezen ment. Az egyik szemére gyógyíthatatlan asztigmatizmust kapott, amit egy Liptovsk? MikuláS-i idegbajos tanító pofonjának köszönhetett. Másnap a bácsi lakásában a helyi kálvinista iskola egyik tanítójának fia jelent meg, hogy oktassa a kisfiút. Jankó, a bácsi iránti hálájából megfestette a gácsi várat, utána a luéeneci (losonci) kálvinista templomot. Paszpartot tétetett a képekre, és belekerültek a Redlinger-féle üzletbe, ahol György tanár felfedezte értéküket és nekiesett Jankónak: — Te semmirevaló, csavargó művészfajzat, azt a kálvinista tqfnplomot nekem adod ajándékba. Majd ha egyszer érettségizni fogsz, segítek rajtad. — A kisfiú szeme megtelt könnyel, de nem tiltakozhatott. Elnézegettem életének két első és két utolsó képét. Mestermű volt az már akkor is, pedig senki nem tanította festeni. A két utolsónak mélyreható, látnokl pszichózisa van. Mind a kettő tájkép. Egyiken két egyforma fenyőfa áll, a színes ég alatt, kék hegyek övezik őket és színes alattuk a föld is. A másikon, a legutolsón már csak egy fa áll magában, az is kiszáradóban, fekete hegyek ölelik, a hegyek ölében hó, az ég sárga, a föld sötét. Az elsf mindkettőjüket, a második már egymagában maradt asszonyát ábrázolja. Amikor a várra nézek, Henrich Schliemann jut eszembe, a német lelkész fia, akinek apja hétéves korában mesélt Homéroszról, a vak költőről, Trójáról, Priamosz kincséről. — Ha nagy leszek, én megtalálom Tróját! — mondta. O volt a sárgolyó egyetlen fia, aki hitt létezésében. Sokáig kellett várnia, amíg anyagi helyzete megengedte álma megvalósulását. ötvenkét éves volt, amikor ásója először mélyedt a megálmodott földbe. Jankó Alexy nemzeti művész, egy életen át álmodott, tervezett kezdeményezett, verekedett a bratisfcvai vár újjáépítésének érdekében. Megélte. Gyermekkori álmát valóra váltotta s ezért képeinek egyetlen elhi- 1 vatott helye a bratislavai vár. — Addig nem halhatok meg, amíg ki nem verekszem férjem galériáját a várban — mondja Sára asszony. Valamennyien így érezzük, s azt hiszem, ez lenne legszebb születésnapi ajándéka, s megérdemelné, mert példás felesége volt a nagy művésznek. MOYZES ILONA 1