A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-11-12 / 45. szám

Oldat -nézetből A kőműves Nagyon határozott és magabiztos, úgy mozog, mint egy többszörös válogatott futballista a pályán, ha harmadosztályú csapat ellen játszik — se hasonlat csak azért sántít, mert nincsenek hatvanéves labdarúgók. Elmondom neki, mit akarok, milyen munkát várok tőle. Látom, idegesíti öt a magyarázat, toporog, a fejét forgatja, cigarettára gyújt, szemem közé fújja a füstöt, minden mozdulatán látszik, alig várja, hogy munkához láthasson. — Akkor hát gyerünk, mozgás! — kiáltja s erélyesen hátbaveregeti a malterkeverő-segédmunkást. Örömmel állapítom Meg: ilyen szakemberem még nem volt, amióta elkezdtem a házjavítást, ilyen lelkes, szorgalmas, odaadó. A szobák pillanatok alatt megtelnek mészporral, a padló vakolathulladékkal, a bútorokat ujjnyi vastagon borítja a szürke porréteg. Megkérdezem, nem csukhatnánk-e be legalább a szobaajtót, de rámripakodik, meg akarom-e öt fojtani, vagy szilikózist akarok neki okozni? a bútorokat majd letörölgetjük a végén: csak semmi zűr! Semmi zűr! Abban igaza van, hogy szörnyű nagy itt a por, nem is igen látom mit csinál. Később észreveszem, hogy kivette az ablakot, amelyik helyett nagyobbat teszünk. Közben elugrom sörért: ne szomjazzon. Akkorra kiveszi azt az ablakot is, amelyiket nem kellett volna kivennie. Megtévedtem, mondja, és dolgozik tovább. Majd visszatesszük, gondolom keserű szájízzel. — Maltert! — kiáltja a mester olyan hangon, mint egy bezupált őrmester. Segítek maltert kevern. és már hordjuk is teli vedrekkel. — Zsírosabbat, a fene egye meg. — kerget vissza bennünket. Telerakjuk cementtel s visszük neki. Ránk se néz, azt mondja, szaladjunk meszet oltani. Mire ismét benézek hozzá, akkorra befalazza a bejárati ajtót. — Most aztán hol fogunk bejárni? — érdeklődöm félénk mosollyal. Káromkodik, mint egy bakonyi kanász, hogy hát azt nem mondhattuk neki előbb? Csak a számat tátom, ahelyett, hogy megmagyaráznám mit, hogyan akarok. Ojra veszi a vésőt és kivágja a falat, beteszi az ajtót. Ezután már el se merek mozdulni mellőle. Csakhogy ez sem segít. Három napig dolgozik, aztán fizetnem kell. Fizetek. A mester köszönés nélkül távozik. Végre nyugodtan körülnézhetek a lakásban s megállapítom, hogy sokat csinált, jókora munkát végzett. De aztán rádöbbenek, hogy az egyik ajtó nem csukódik, a másikat az istennek se bírom kinyitni. Az ablak félresikerült, a másik, amikor megpróbálom nyílik-e: rámzuhan. A bejárati ajtónak eddig nem volt semmi baja, most hogy kivette és újra betette, ferde és kajla és se nem nyílik, se nem csukódik. Az egyetlen dolog, amivel meg lehetek elégedve, a dolgozószobám mennyezete. Azt nézem hanyattfekve, „vérző lélekkel" és vékonyabb pénztárcával, nézem, hogy megnyugodjam. Szép, egyenes, szabályos, megnyugtató plafon. Igaz, hogy azt viszont nem 6 csinálta. A történelem feljegyezte, hogy mikor 1520-ban a hódító Cortez először találkozott Montezum azték királlyal, ettől színaranyból készült különböző használati tárgyakat és ékszereket kapott, de különösen kiemelnek egy kocsikerék nagyságú hatalmas aranytálat. Feljegyezték a krónikások, hogy értéke 20 000 arany peso volt. Cortez a legnagyobb tisztelettel válaszolt Montezum üdvözlő szavaira, elfogadta az ajándékot és viszonzásul csiszolt üvegből készült színes gyöngyfüzért akasztott a nyakába ... Vagyis már nagyon régen Ismerték a műdrágakövek készítésének módját. Csehországban 1376 előtt működött az első középkori üveghuta Sklenaficéban, Vysoká nad Jizerou közelében. Ugyanakkor Jablonecban már két évtizede készültek üveggyöngyök. Tehát Jablonecban a bizsutéria gyártása hat évszázados múltra tekinthet vissza. A történet persze nem olyan egyszerű, és bizony nem egy kötetre valót lehetne írni arról, hogyan is kezdődött az egész, hogyan jutottak arra a gondolatra, hogy a drágakövek és a féldrágakövek helyett csiszolt követ, üveget, az arany és ezüst helyett pedig más olcsóbb fémeket" használjanak fel. Pedig kézenfekvő a válasz: haladni kellett a divattal. Mert bizony divatba jött az ékszerviselés, aminek nagyon egyszerű következménye az volt, hogy élelmes és ügyes ötvösök mindig újabb alakú ékszereket hoztak piacra. Aki pedig tehette, nem akart elmaradni a divattal. Az aranyat és ezüst ékszereket drágakövekkel, féldrágakövekkel díszítették. Nem volt ez probléma mindaddig Csehországban, amíg a Jizera völgyében elég ilyen ékkövet találtak. Mikor aztán már kiapadtak a lelőhelyek, rájöttek arra, hogy ezeket üvegből készült utánzatokkal lehet helyettesíteni. Tudták ezt tapasztalatból, hiszen már Velencében is gyártottak ilyen divatékszereket. Csak a titkára kellett rájönni, hogyan lehet elérni a színhatásokat. Ezt is kifürkészték és ezzel megkezdődött Jablonecban a bizsutéria, a divatékszergyártás. Hatalmas új iparág fejlődött ki, termékeit ma már több mint 120 országba szállítjuk a legkülönbözőbb formákban. A bizsutéria gyártása újabb lendületet vett a második világháború után, s ekkor született meg a gondolat, hogy ezeket a készítményeket kiállításokon, főleg nemzetközi divatékszerkiállításokon kell bemutatni az érdeklődőknek. A csehszlovák bizsutéria ipar nagy sikerrel szerepelt Brüsszelben, Montrealban, Leningrádban, Milánóban, Tokióban és még folytatni lehetne a felsorolást. Jablonecban pedig az idén megrendezték a III. nemzetközi bizsutéria-kiállítást Ennek a nemzetközi kiállításnak ;gész csehszlovák anyagát láthattuk a közelmúltban a bratislavai kultúrparkban. Újdonság számba ment itt, hogy a kiállított bizsu-tárgyakat meg lehetett vásárolni. Azonkívül állandó divatékszer-bemutató is volt a kiállítás egész tartama alatt, és több csehszlovák vállalattal karöltve ruha divatbemutatókat is rendeztek. Valamikor nagyon régen, amikor még nem is volt történelem, a világ valamelyik részében megszületett a Szépség. Bölcsőjénél ott állt három tündér. Az élső bűvös hatalmat adott a Szépségnek, hogy az embereknek örömet ajándékozhasson. A másik úgy határozott, hogy a Szépségnek a világ minden népe számára érthető nyelven kell szólnia. A harmadik tündér a Szépségnek örök kísérőként rendelte a Múzsákat az ihlet bőkezű ajándékával. És azóta bejárja a világot, ledönti a nyelvi korlátokat, örömet oszt és megszólaltatja a múzsákat. Persze csak békében, mert fegyverek zajában némák maradnak a múzsák. De ez a tétel fordítva is érvényes: ha a múzsák szavát hallgatjuk, elnémul a nyugtalanságot hintő gonosz szavak dobpergése. A múzsák őrzik az emberiség örök vágyát, hogy a Szépség nyelvén megértsék egymást. ba minden mennyiségben