A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-22 / 42. szám

I or nyák József Ez még a legelején volt, amikor Galambászt az akadémia alkalmazta és az Élettani Intézettől kapott megbízatást, hogy mogyorótyúkot lőjön. Három nap alatt tizennégyet lőtt, hatot egy reggel, négyet... Mindenikről jegyzetet készített, milyen magasan, hol, milyen környezetben lőtte, az intézetnél méréseket végeztek, összehasonlították a madarak adatait, de hogy mi célból, Galambász, nem értette. Igen-igen szép a mogyorótyúk vadászata; vetekedik a szarvasbikáéval. Megtörtént, hogy elment mogyorótyúkot lőni, és medvét lőtt s hiúzt lőtt, az hamarabb puskavégre akadt. Féltékeny madár. A kakas rögtön leereszti a szárnyát, ha gyanúsat észlel, szalad a tyúkhoz, terelgeti, hogyha nem megy, a szárnyával üti. Párjával élnek, ősszel a család szétmegy, tavasszal megint összejönnek. A kakasok nem tűrik egymást, verekednek; a kakas tavasszal úgy énekel: fütyül, dürrög. Mikor udvarol, nagyokat szökik, fel, magasan a földtől. Párokra szakadnak, elkülönülve élnek, kitartanak egymás mellett — a fajdnál a kakasok magánosak, mint a vén zord medvék, a mogyorótyúknál a kakas, mindig vigyáz a tyúkra. Hogyha elveszítik egymást, szólanak, hívják egymást és — így mennek lépre. Nehéz a vadászatuk. Mogyorótyúkot csak hajtással lehet lőni. Galambásznál hívásra ment, meghívta síppal őket, csak ő tudta őket így hívni. Tavasszal, mikor a kakas már nagyon féltékeny, sípolt, ilyenkor azonnal jön, a síp hangja neki a rivális csábítót jelentette. Nagyon figyelmes, le kell ülni, mozdulatlanul várni... Sokszor a vadász sajnálja meglőni. Amit az művel: jajong, megjátssza, hogy a szárnya el van törve. Húzza a szárnyát maga után, biceg, billeg. Bukdácsol, felhengeredik — elvezeti messzire a tapasztalatlan vadászt, és addig a csirkék meg a tyúk elrejtőznek. Különben is védő színük van. A csirkék csíkosak, mint a vadmalac vagy az újszülött tapir. Galambászt egy kakas egy kilométeren át vezette. Kacsos bokrosban természetesen. Azon vette észre magát, áll az erdőszélen, lóvá téve. Erre csak a nagyon hűségesek képesek. A minden áldozatot meghozók, akik roppant szeretik az életet. Galambász elmosolyodott az erdőszélen. És azon túl nagyon gondolkozott, hogy mogyorótyúkvadászatra menjen. Ahogy az ősz közelget Ahogy az ősz közelget, meghittebbek az esték, oktató csend a szívben, oktató szó a szájban, ahogy az ősz közelget. Magányosabb a csillag, fénye arcomra téved, keresi messzeségek derengő gyémánt cseppjét, tükrét az árvaságnak. Szemem is így kutatja melegét más szemeknek, emlékek édenéből kiűzött bűnösöknek könyörgő pillantását. Ahogy az ősz közelget, ők is indulnak hozzám, tétova mosolyukkal megérintik a lelkem, ahogy elibém állnak. Itt vagyunk mindahányan, derűsen, szomorúan, holt szavak íze árad szerte a kis szobában, szívünkben áldott béke. Két öreg A Duna-parton két öreg, két szótalan, beteg igás nézi, hogy úszik el az élet, a melengető napvilág. Már alkonyul, a szürke fákon megül az árnyék, szél zizeg, már összébb bújnak, árva varjak, már csak sejtik a nagy vizet. Köröttük homály — bennük is, kopár szobák, vak éjjelek, elárvult sóhaj, terhes álom, derengő, bús ablakszemek. De menni kell, mert hűs az este, és tántorogva, roskatag indulnak haza, börtönükbe a lombjavesztett fák alatt. Dénes György három verse Dúdolö Egyet sóhajtanék kettő lesz belőle kopog bolond szívemben a kismadarak csőre Pille havak szállnak csonttá fagy a bocskor kemencében aszalódik fanyarízű vackor Szél dudája dúdol álmot a mezőre tegyük el a búbánatot jövő esztendőre Dúdolj ráncos szájú megtöppedt anyóka pillog kint a hold világa szó hamvad a szóra Elnehezül lassan a megalvó lélek csak a havak hullongálnak szitáján az égnek Csak a vén szájakon bizsereg a halk szó dúdoljatok jó emberek dúdolj ébren alvó (Madármese)