A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-08 / 40. szám

nőst, kizáró kérdések segítségével. A halott a hordágy billentésével „felel", amelyet természetesen az extázisban levő rokonok tartanak kezükben. A bűnös kijelölése úgy történik, hogy a halotti ágy a gyanúsított irányában meghajlik, míg az ártatlanoktól eltávolodik. Ha a „bűnöst" megtalálják, s az tagadni próbál, próbának vetik alá. A próba igen veszedelmes is lehet, különösen akkor, ha a gyanúsítottal mérget nyeleinek, szemébe mérget fecskendeznek vagy kezét forró olajba mártják. Akire hat a méreg, vagy vakon, égetten kerül ki a próbából, azt bűnösnek fogják fel, s a szokások által megszabott büntetést szenvedik: lassú tűzön égetik el őket, élve eltemetik vagy kiűzik a közösségből, ami az egyén pusztulását jelenti. Ez azonban szerencsére legtöbbször csak elmélet, a gyanúsított általában bűnbánat, és csekélyebb áldozat árán menekülhet: bocsánatot kér az elhunyttól, váltságdíjat fizet a családnak stb. A közösséget végül egy ökörrel engesztelheti ki, s a felek közötti békét közös lakoma zárja le, ami után a bűnös visszatérhet a társadalomba. De jobb félni, mint megijedni; s a fenyegetett közösség a védekezések sorával igyekszik biztosítani magát a titokzatos hatalmak ártalmai ellen. Immunizálás céljából amuletteket viselnek, varázsos erejű fegyverekkel látják el magukat, mágikus versikéket mormolnak, egyes cselekedetektől tartózkodnak, bizonyos ételeket nem fogyasztanak. Ha a varázsló-jós elsősorban boszorkányvadászattal foglalkozik is, más általánosabb feladatokat is el kell látnia. Látogatói számos hasznos és néha oktalannak tűnő kérdéssel ostromolják. Ki gátolta meg feleségem fogamzását? Ki küldte rám a leprát vagy más betegséget? Ki ölte meg a tehenemet? Vajon sikerül-e esőt bocsátanom kiszáradt földemre? Hogyan nyerhetném el az istenek kegyét? Az afrikai jós szerepe sokoldalú: bűvész, pszichológus, látnók, néha orvos vagy gyógyszerész. Varázsló nem lehet akárki. A toborozás fajtái helyenként változnak. A titkos „tudomány" gyakran atyáról fiára öröklődik. Másutt misztikus jelek által adják az emberek tudtára választásukat a természetfeletti hatalmak. Egy a. varázshatalom birtoklását, a •negszállottságot jelzi, ha valaki önkívületi állapotba kerül, érthetetlen szavakat mormol, értelmetlen dolgokat cselekszik, földön fetreng, bőrét végesre karmolja. Ekkor az oltár elé vehetik, s ha az istenek válasza kedvező, >eiktatják „hivatalába". A jövendő jós ivatása néha elrettentő. Egyesek elbeizélték, hogy a pigmeusok a jelöltet :gy tetemhez kötözik, egy árokba heyezik, s így hagyják három hosszú íapon át. Ha erről az avatási módról zóló elbeszélés nem ls teljesen hitees, annyi bizonyos, hogy az avatási >róbák mindenütt kegyetlenek. A hivatásos varázsló jósok a legfanáziadúsabb díszeket és öltözéket haszlálják, hogy a varázslat hatását fokoz;ák. Különös és rémítő fejdíszeket ölenek, arcukat sárgára, vörösre, felérre festik, testüket hamuval, állatlőrrel borítják, övükre mág.kus amuítteket függesztenek — nemritkán maom vagy emberkoponyákat. Varázsotokkal hadonászva lejtik bűvös áncaikat a beteg körül, miközben boáikra erősített csengettyűiket rázzák, varázsszavaikat üvöltve űzik ki a •eteg testéből a gonosz szellemet. A Fekete Afrikában űzött hagyomáyos, babonás gyógymódok valójában ;en összetettek: az értékes, tapasztaltokon alapuló, bölcs orvosi gyakoritot keverik a páciensre ható, baboás lélektani eszközökkel, ahol a bozorkányságnak, a Rossz megszemélyeített alakjának elsőrendű helye van. „Míg élek, harcolok az ottomán hóddal..." A címadó sort a Költő írta, de írhatta volna a Főkapitány is, hiszen nemcsak a nevük volt azonos — Zrínyi Miklósnak hívták mind a kettőt —, hanem a céljuk is: megszabadulni a töröktől, és megteremteni a Habsburgoktól független nemzeti haderőt. A Főkapitány még csak gondolt az önálló magyar hadseregre, a Költő azonban már le is irta gondolatait. A török áfium ellen való orvosság cimű röpiratában. Zrínyi Miklós, a szigetvári hős, már ifjú korában harcol a tőrök ellen. Katonai pályafutásának első kiemelkedő sikere azonban az 1542. évi hadjárathoz fűződik: Pest alatt nemcsak vakmerő párviadalokban vesz részt, és ad példát személyes bátorságából, hanem stratégiából is jelesre vizsgázik: váratlan rajtaütéseivel iszonyatosan megzavarja az ellenség sorait. Később mint horvát bán a bécsi udvarral és az intrikáló osztrák tábornokokkai „hadakozik". A Burg maradi, magyargyűlölő ural nem támogatják, sőt, gyakran akadályozzák törökellenes vállalkozásait. Zrínyi, aki elsősorban katona és csak azután diplomata, végül is megelégeli a hiábavaló szópárbajokat. Lemond báni tisztségéről és Szigetvár főkapitánya lesz. 1566-ban híre jött, hogy Szulejmán, a törökök harcias szultánja, betört Magyarországra, és rabolva-pusztítva, megállíthatatlanul halad előre. A félelmetes törők sereg nem titkolt végcélja: Bécs! Zrínyi Miklós, hogy lassítsa a törökök felvonulását, ki-klcsap a kontyosokra, s ezzel igen nagy károkat okoz Szulejmán seregének. A szultán — végül is — megunja ezeket a csípős kirajzásokat, s megváltoztatva eredeti haditervét: Eger helyett Szigetvárra indul. Az Almás-patak szigetén álló várat - amely öt földbástyával és 2500 főnyi magyar és horvát őrséggel, nevezetes végvára volt az akkori Magyarországnak — százezer emberből és ötszáz ágyúból álló török sereg veszt körül augusztus első napján. Az ostrom 7-én kezdődik, és pontosan egy hónapig tart. Ennyi ideig védi Zrínyi és a maroknyi serege — bámulatos hősiességgel — a várat, melynek minden talpalatnyi helyéért iszonyatos árat fizet a törők. Az ostrom utolsó három napját fgy írja le a kor egyik legkiválóbb történésze, Forgách Ferenc: „A törökök szeptember 4-én fölvonultatják az összes csapatokat, s zászlóaljakra és szakaszokra osztva őket, harcba készülnek. A vár bástyáiból a földet már elhordták vagy szétágyúzták, most a nyers fa alá száraz faanyagot, tüzet, fáklyákat vetnek, ettől a sáncok megerősítésére összehordott faanyag a közelben tüzet fogott, majd kigyulladtak tőle a katonák szállásai is. Ugyanakkor a romokért folyt harc és öldöklés. A törökök elnyomultak, alig volt a mieinknél lélegzetvételnyi idejük, az erőszak és tűz beszorította őket a sarokban bástyául szolgáló belső várba. A közben levő hidon az ellenség sokakat kegyetlenül eltaposott, levágott és letaszított. Az ostromlottak legnagyobb ínségre jutottak, minden elhagyta őket. kivéve lelkük bátorságát és állhatatosságát, mert már a remény is késői volt. Az ellenség sűrűn nyugtalanítja s szorongatja, ostromolja őket. majd szeptember 7-én, előkészítve mindent, tüzet okádó lövedékeket vet a közeli tetőkre, felhág a falakra, folyik a harc minden helyen. Végül is tűzzel és vassal a mieinket úgy megszorongatták, hogy azok elhatározták, hogy kinyitva a kapukat, kitörnek a külső várba, és itt egy tömegben harcolva, a legdicsőbb halállal vetnek véget gyönyörű küzdelmüknek. Beront az ellenség és körös-körül gomolyog, mikor a híd és a tér az ellenség összezsúfolt sokaságával van teli, az itt előre elrejtett, megtöltött és megcélzott hatalmas ágyúkat elsütik a szemben levőkre. Egy pillanat alatt hihetetlen pusztulás támad az ellenség soraiban, mert az ágyúkat nemcsak az összezsúfolt seregben amúgy is biztos és szörnyű veszteséget okozó ágyúgolyókkal töltötték meg, hanem ezenfelül megtömték őket vasdarabokkal és mindenféle fémtöredékekkel egészen torkolatukig, mit a robbanás és az ágyúgolyók lökése kivetett, s jégeső módjára halálos eróvel szóródott mindenfelé. Zrínyit, mikor ezek után kitörni készült, és harcával borzalmas látványt nyújtott a hídon belül egyszerre két puskagolyó járta át, miközben pusztulás, tűz és vas borította el az egész várat. A győzelem hatalmas és hihetetlen emberveszteségbe került, mert a szigetiek nemcsak élve, hanem még holtan is bosszút álltak az ellenségen. Az egyik toronyban Zrínyi Miklós — a költő (Thomas János rézmetszete) fíegenbás* párbajok ••• • ugyanis, mely puskaporral és gyújtólövedékkel volt megtöltve, mikor már minden remény elveszett, ügyesen meggyújtott kanócot helyeztek el. Mikor tehát elfoglalva a várat, a megszámlálhatatlan sokaság berontott, köztük az egész török tábor tisztjel is, és betöltötte a várat, a várost és a körülötte elterülő mezőt, a puskapor hirtelen meggyulladt, s a szétszóródó lövedékek és kövek, ahová csak hullottak, mindenütt elsöpörték az összezsúfolt ellenséget. A sebesültek, félholtak, megégettek s a levágottak hatalmas tömege borzalmas látványt nyújtott. Ez lett a vége a kereszténység egyik kulcsának, a szigetvárnak." A törökök. Szigetvár ostrománál — saját történészeik bevallása szerint — 25 ezer embert veszítettek. Tízszeresét a magyarokénak. A szigetvári Leonidász — ahogy az európai költők nevezték Zrínyit — emberfeletti küzdelmének és önként vállalt vértanúságának igazi jelentősége — annak erkölcsi hatásában mérhető le. Növelte a hatás rendkívüliségét, hogy a török hódítás legnagyobb hőse, Szulejmán szultán, aki hét ízben vezetett győzelmes hadjáratot Magyarország ellen, (ő vette be Belgrádot, Budát, Esztergomot, Temesvárt, Szolnokot, ő remegtette meg Bécset, és fojtotta vérbe Mohácsnál nemzetünk színevirágát) - Szigetvár alatt lelte halálát. A közhit és sok történész állítása szerint: afeletti dühében, hogy százezer főnyi hadseregével egy hónap alatt sem bírta bevenni a semmi kis — ahogy ő nevezte — „szarkafészket". Az irodalom nem késett megörökíteni, versben és prózában, a nagy eseményt. Magyar, horvát, latin, német, olasz és francia nyelven zengett Zrínyi dicsősége. Még az esemény évében jelent meg például Kolozsvárt, Heltai nyomdájában, a Sziget veszéséről való história című rimes krónika. A legmaradandóbb irodalmi emléket azonban a hős dédunokája, a költőhadvezér Zrínyi Miklós állította, amikor megírta Szigeti veszedelem című, 15 énekből álló eposzát, irodalmunk egyik maradandó büszkeségét. A költő Zrínyi Miklós — akárcsak dédapja — már ifjú korában elkezdi a harcot a török ellen. 1647-ben nevezik ki horvát bánná s ez időtől kezdve lesz diadalmas hőse a török háborúnak. De nemcsak hős katona, hanem költő és hadtudományi író is. A 17. szazadi magyar irodalom legnagyobb alakja. 1666. november 18-án, Csáktornya mellett, vadászat közben — vadkan áldozata lett. (A rossz nyelvek szerint sokáig őriztek egy puskát Bécsben, amelyre az volt ráírva: „ez a vadkan elte meg Zrínyi Miklóst!" - Lehet, hogy ez csak mendemonda, de az tény, hogy a Habsburgok sohasem voltak válogatósak, amikor hatalmuk megőrzéséről volt szó!) A leírások szerint mindkét Zrínyinek számos — győzelemmel végződött — vitézi bajvívása, párviadala volt. Mindketten — írják a kortársak — kiválóan forgatták a kardot, és jó lovasok voltak, s mindig készen álltak arra, hogy „bajt vívjanak" az ellenséggel. A szigetvári főkapitány — többek között — az öles termetű boszniai pasával, Mehemetjel vívott győztes párbajt. A költő Zrínyi meg éppenséggel a saját párviadalai alapján tudta olyan szemléltetően leírni a szigetvári hősök — mint például Deli Vid és a török Demirhám meg a többiek — párviadalait, vitézi párbajait. A Zrínyiek — a szigetvári hős is, meg a költő-hadvezér is — jól tudták, hogy a török elleni párviadalok a bátorság Igazi próbakövei. De végvári katonák — s a Zrínyiek azok voltak! — azt is tudták, hogy ezeken az életre-halálra szóló viadalokon nemcsak a jó hírnévért „megyen a harc", hanem a szabadságért, a haza becsületéért is. (Következő számunkban: Még valami a török—magyar párviadalokról...) hot 17