A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-08 / 40. szám

Kurucz Sándor felvétele Üj tudomány — a juventológia Az utóbbi évtizedekben számos tőkés ország ifjúságánál annyira előtérbe kerültek a problémák, hogy nemcsak a szakemberek, de a széles közvélemény figyelmét is felhívták magukra. Sok esetben kifejezetten olyan helyzet alakult ki, hogy a felnőttek és fiatalok közötti kölcsönhatás helyett e két korosztályt valóságos szakadék választotta el: felnőttek korábbi gondoskodása és irányítása helyébe az ifjúság kérdéseivel szemben tanúsított értetlenség és érdektelenség lép, a fiatalok pedig ahelyett, hogy megpróbálnának betörni a felnőttek világába, és elfoglalni a fontos „hadállásokat", lenézik mindezt, semmibe veszik, sőt nemegyszer megkísérlik, hogy elmeneküljenek ebből a világból, szembekerüljenek vele. Az utóbbi jelenség ma már annyira elterjedt, hogy sokak szerint általában jellemző a XX. század második felének fiatalságára. Nem csoda tehát, ha az ifjúság és a fiatalok problémája élénken foglalkoztatja korunk közvéleményét. Se szeri, ffe száma az ifjúság kérdéseivel foglalkozó vitáknak, tanulmányoknak, cikkeknek. Nap mint nap olvashatunk az Ifjúság okozta botrányokról, és rendzavarásokról, diáktüntetésekről, extrém Ifjúsági mozgalmakról, sőt az ifjúság bizonyos anarchista tetteiről. Az ifjúsággal kapcsolatos társadalmi problémákkal lépten-nyomon találkozunk az irodalomban és a' művészetben, a színdarabokban és filmekben, sőt az ifjúsági kérdések ma már tudományos kutatások tárgyát képezik. Az ifjúsággal foglalkozó korábbi hagyományos tudományágakon kívül (pedagógia, fiziológia és szociológia) számos országban (így Csehszlovákiában és más szocialista országokban Is) külön kutatóintézetek alakultak, melyek az Ifjúsági problematika komplex tudományos vizsgálatát tűzték ki célul. E tudományos kutatások nyomán kezd kialakulni az az önálló tudományág amelyet ma „juventológia" néven emlegetnek. Az ifjúsági kérdések publicisztikai és művészi megragadásával ellentétben a juventológia, az ifjúságszociológia tudományára az jellemző, hogy kizárólag a tényekre kíván támaszkodni, lehetőség szerint nem esetleges, kiragadott és szenzációs tényekre, hanem jellemző, reprezentatív tényekre. Az első nagyobb szabású felmérésre Csehszlovákiában 1059/1060-ban került sor (ezt 1970. őszén megismételtük) és a felmérés alapján megállapítható, hogy ifjúságunk (tanulóifjúságunk) rendkívül erősen kötődik társadalmunk kulturális tevékenységéhez. Nincs még egy korcsoport, amely olyan buzgó olvasója lenne a szépirodalmi könyveknek, mint a 15—18 éves fiatalok, olyan szenvedélyes újságolvasó lenne mint a 17 éves fiatalok. Filmjeink legbuzgóbb nézői a húszon aluli fiatalokból kerülnek kl, ugyanigy a színházak, kiállítások, múzeumok látogatói, a turistautak és kirándulások, országjárások résztvevői. A rádióhallgatás és a népszerű táncdalok „kultusza" ped'g éppenséggel a fiatalokat jellemzi. Ezt jelentősen elősegíti a televízióval való napi érintkezés, bár az is igaz, hogy a húszon aluli fiatalok előnyben részesitik a házon kívüli szórakozást. E tények vizsgálatánál nemcsak az ifjúság „ifjúság kulturális tevékenységének" mennyisége a fontos, hanem az is, milyen hatással van a társadalmi kultúrával való érintkezés az ifjúság pszichikumára. A mai ifjúság olyan gazdag kulturális ismeretekkel és információkkal rendelkezik, amelyekről az előző nemzedékek még csak nem is álmodhattak. Mai fiataljaink közvetlen kapcsolatban állanak a közélettel, társadalmunk kulturális és politikai eseményeivel, Semmi nem mutat arra, hogy ellentét lenne aközött, amit a társadalom kulturális szempontból a fiatal nemzedéknek ajánl, és aközött, amit e fiatal nemzedék tűz kl maga elé. De mi a helyzet a felnőttek világával, azaz az egyénekkel és az egyes társadalmi Intézményekkel kialakított viszony terén? A fiatalok mintegy 60 százaléka úgy Ítéli meg, hogy a felnőttekkel gyakori és közeli érintkezést tart fenn, 70— 80 százalékuk pedig meg van győződve arról, hogy Igen jó viszonyban áll a felnőttekkel, akik megértik és figyelemre méltatják őket. A fiataloknak 27—30 százaléka van azon a véleményen, hogy csak „ritkán van alkalma érintkezni a felnőttekkel". Ez a szám nem túlságosan nagy, de a fiatalok és a felnőttek kapcsolatóban meglehetősen fontos jelenségre hívja fel a figyelmet. Ehhez hozzá kell tennünk még azt is, hogy a serdülő fiatalok számára éppen a szülők azok, akikkel a legszorosabb élet- és társadalmi kapcsolatot alakítják ki. A fiatalok társadalmában fontos szerephez jutnak a kortársaik: barátaik és barátnőik (a fiúknál 20 százalék, a lányoknál 10 százalék) továbbá osztálytársaik, testvéreik. Ha azt vizsgáljuk, milyen szerepet töltenek be a fiatalok szociális világában a felnőttek vagy saját kortársaik, egy rendkívül fontos pszichológiai törvényszerűségre bukkantunk, amelyet „a funkcionalitás elvének" nevezhetünk. Arról van szó, hogy a fiatalok élményvilágában más emberek olyan fontosságra tesznek szert, amilyen szerepet a fiatalok életében, élethelyzetében betöltenek, amilyen mértékben a fiatalok társadalmi Igényelnek kielégítéséhez hozzájárulnak. Azaz, a fiataloknak nemcsak az számít, hogy valaki apjuk, testvérük, tanáruk, edzőjük, pajtásuk, osztálytársuk, hanem az ls, kitól milyen segítséget, tanácsot kaphatnak az élet különböző helyzeteiben. A fiatalember számóra rendkívül fontos körülmény, mennyire számíthat adott helyzetben egy másik személyre; ha csak ritkán, kevéssé számíthat valakire, akkor az illető tekintélye nyilvánvalóan csökken. Tudatosan szóltunk erről -az -elvről, minthogy a serdülők tórsadalomfelfogásónak számos rejtélyéhez ad kulcsot, egyebek között a felnőttekkel való viszonyukra is rávilágít. Egy 15—20 éves fiatal számára már nem elég az, hogy van apja, anyja, testvére, nagybátyja stb. Fontos számára az is, hogyan és mivel vesznek részt ezek a személyek az ő életében, milyen segítséget nyújtanak szómára a különböző társadalmi problémák és helyzetek megoldásához. A felnőttek és a fiatalok közötti jó viszony megköveteli tehát azt, hogy e két fél együttműködjön, mindkettő jelentsen és nyújtson a másik fél számára valamit. Ne csak egymás mellett létezzenek, de elegyedjenek is egymással, avatkozzanak be egymás életébe. E beavatkozásnak természetesen „funkcionálisnak" kell lennie, azaz fontos élet- és-társadalmi funkciónak kell eleget tennie. E tények alapján meglehetősen világos képet kapunk fiataljaink társadalmi helyzetéről, „állásáról". Ifjúságunk igen aktív kapcsolatot alakit ki a felnőttek világával, egyes felnőttekkel, valamint egymás között. Szó sincs a serdülő fiatalok és a társadalom közötti kapcsolat kiéleződéséről, sem arról, hogy ellentmondás alakulna ki egyén és közösség között. Vizsgálataink azt mutatják, hogy az egyén természetes módon Igyekszik kapcsolatot létesíteni a társadalommal és bekapcsolódni a közösségi formákba. . (Nővé Slovo) Jegyzőkönyv felvéve a 42. utcai rendőrállomáson, 196. felvéve 6-án Peeter Hinck rendőr fegyelmi ügyében. Watson Carson pénztáros: Mint köztudomású a bankokban pénteken a déli órákban a legnagyobb a forgalom. Azért, mert a munkások és alkalmazottak fizetése akkor érkezik folyószámláikra, és ők akkor veszik fel az arra a hétre szükséges készpénzt. Vizsgálatvezető: És még sincs biztonsági intézkedés? Watson Carson: Az elmúlt évek tapasztalatai után megtettünk minden reálisan megtehető óvóintézkedést. Az óvóintézkedések közé tartozik, hogy a lóba közelében a padlón létezik egy billentyű, melyet, ha lenyomok, megszólal a vészcsengő. Égy másik kollégánk ugyanakkor megnyomja az íróasztalán levő tasztert, mire a bejáratok vasrollói leereszkednek. Ezek az óvóintézkedések egy része. Vannak mások is. Mi nem tudunk minden intézkedésről, mindenki csak a védelmi intézkedések egy részéről tud, ezek az intézkedések azonban, úgy látszik, csak arra az esetre szólnak, ha a bankba egész banda tódul be. Ebben az esetben azonban nem igy történt. Emlékszem jól arra az öregúrra, aki... Illetve azt hittem, hogy öregúr, mert, mikor odalépett a tolóablakomhoz, akkor a tömegroham még nem következett be. Akkor csak felkészültem rá. Jól megnéztem hát az öregurat... Illetve azt hittem akkor, hogy úrral van dolgom. Ráncos arca volt, selymes ősz haja és nagyon nehezen lépkedett botjára támaszkodva. Mikor megszólalt, hangja reszketett. Iratmintát kért. Azt a formamintát, melyet mindenkinek kl kell töltenie, amikor felveszi pénzét folyószámlájáról. Bizony ez egy kicsit kellemetlen dolog, de ez is hozzátartozik óvóintézkedéseinkhez. Elhűlt a vérem, mikor elolvastam a szöveget. Körülbelül ez v(jlt ráírva: „Hallgasson! Nyugodtan csomagoljon össze tízezer dollárt, lehetőleg százdollárosokban, mosolyogjon és adja Ide. Szó sem lehet arról, hogy megnyomja a lábánál levő tasztert, mert a halál fia." Ijedten néztem rá az öregúrra, aki odatámaszkodott az ablakom előtt levő padkaszerű kiszögellésre, persze jó szélesen tartva két könyökét, nehogy valaki valamit is lásson. Jobb kezében azonban hangfogós pisztolyt tartott. Remegve engedelmeskedtem neki. Mit tehettem volna? Nem azt a benvomóst keltette, mint aki tréfál. Ha mór egyedül bemerészkedett a bankba... Eta Rlton tisztviselő: Minden héten a Szövetségi Bank 42. utcai fiókjónál veszem fel folyószámlámról azt az összeget, melyre úgy gondolom, szükségem lehet. Carson urat, a pénztárost, jól Ismerem, ö is ismer engem. Az emiitett napon is, mint máskor, megjelentem a bankban. Alig múlt néhány másodperccel tizenkét óra. Egy-két perccel előbb szaladtam ót irodámból. Az irodám a közelben van. Egy idősebb ember hátát láttam, odatámaszkodott Carson úr ablakához. Mögéje álltam, és vártam a soromat. Carson úr nagyon gyors. Egy pillanatban ez az előttem álló férfi megfordult, csak azt éreztem, hogy valami kemény tárgy bökdösi az oldalamat és az öregember, mert öreg ember volt, aztynondta nagyon halkan: „Maga mosr szépen velem jön, kisasszony. Azért, nehogy Carson úrnak eszébe jusson valamit csinálni, míg én nem leszek biztonságban. Értjük? Mert ha Carhi^tí io