A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-09-24 / 38. szám

Tizenkét lány bevallotta... A tettesek nevét és a színhelyet el kell hallgatnunk. Tizenkét fiatal lány becsülete érdekében, megnyirbált tisztessége védelmében. Az eset nem a napokban történt, de nem is túl régen, egy üzemben, ahol a művezetővel az élén húsz fiatal lány dolgozott. A történet „főhőse" a művezető volt. Ennek a tiszteletre méltónak egyáltalán nem nevezhető fiatalembernek igazán könnyű volt a dolga. Sőt az esetek zömében kényelmesen egyszerű. Eddig tizenkét lány vallotta be ... A művezető nem volt a lányokhoz kedves. Nem okos és ráadásul meglehetősen csúnya férfi. Mégis tizenkét lányt sikerült levenni a lábáról. A kíváncsi. Akkor éppen a második műszakban dolgozott. Műszak végén odaszegődött mellé a művezető és megkérdezte: — Hová, hová, kislány? — Haza. — Ezt te csak úgy gondolod — jegyezte meg a férfi magabiztosan. Betértek egy borozóba. A zenekar andalító, szerelmes dalokat játszott. A lány táncolni szeretett volna, de a művezető nem kérte fel. — Táncoljunk — ajánlotta a művezetőnek. — Ha nagyon akarod ... Tánc közben is hűvös maradt, közömbös. S a lány ezt egyre vonzóbbnak találta. Kihívóan mosolygott rá és várta, hogy valami bókot hall tőle, azt, hogy szép, vagy hogy jól táncol. A fiúk legalábbis eddig mindig ilyeneket mondtak neki. A művezető azonban zárkózott arccal hallgatott. Végül gúnyosan csak ennyit kérdezett tőle: — Még mindig haza akarsz menni? — Nem — felelte a lány őszintén. Újra bort rendeltek. Szorosan odabújt a férfihoz. Vajon hogy reagál erre?... Aztán meglepődött. A művezető kijelentette, hogy nincs nála egy fillér sem. A számlát tehát a lánynak kellett kifizetnie. A téli csizmára félretett pénzéből. Először kicsit boszszantotta a dolog, de aztán arra gondolt, hogy bizonyára nem utoljára vannak együtt szórakozóhelyen, máskor majd a férfi fizeti a „cechet". Hanyagul tette el a pénztárcáját, nagyvilági hölgynek érezve magát. Aztán elmentek és ... Másnap pocsékul érezte magát. Minduntalan sírva fakadt. Késő volt, ami megtörtént, azt már nem lehetett visszacsinálni. A művezető rá sem nézett. Egyetlen alkalommal szólt csak hozzá: — Mit bőgsz, te ostoba. Én nem csináltam neked semmi rosszat! Aki nem akarta elveszíteni a művezetőt Tizenhét éves, feltűnően szép lány. A fiúk versengtek a kegyeiért. Neki viszont a művezető tetszett. Amint belépett az üzembe, a művezető már másnap odament hozzá és azt mondta neki: — Hamarosan az enyém leszel! Mire ő meglepődve: — Dé én még nem akarok férjhez menni... — Hát részemről aztán ilyen veszély nem is fenyeget. Ez durván hangzott, s a lánynak rosszul is esett, de félt, hogy elvesztheti a férfit. Aztán jött a gyanús és piszkos lépcsőház. A művezető felvitte egyik barátjta lakására. — Tudod, hogy én még, szóval hogy... — mondta a lány félénken és a legszívesebben visszafordult volna. — Annál jobb, de majd elválik ... Amikor kijöttek a csúf szürke bérházból, a kislány szép szeme csúnya és dagadt volt a sírástól, mindig gondosan vasalt ruhája pedig rendetlen, gyűrött. A művezető unott arccal egy ismert slágert fütyörészett. Az új lány — Valaki jöjjön nekem segíteni — mondta egy napon a művezető. Ügy nézett végig a fejüket lehajtva dolgozó lányokon, mint a kapitány a hajóján. — No gyere te! — bökte meg az új lány vállát. A műhely melletti kis irodahelyiség felé vezette. Erről a szobáról sok mindent suttogtak. Az új lányt egy másik csoportból tették át ide, s még nem tudta, hogy mi vár rá. Nyugodtan követte a felettesét. Aztán a művezető belülről ráfordította a zárra a kulcsot. A lány sikoltozni kezdett, segítségért kiabált. A művezető pedig dühös volt, hogy valaki ellene mert szegülni. A lány még nem volt tizenhat éves. Senki sem ment segíteni. A lányok, akik csalódtak és megbánták tettüket, úgy vélték, járjon úgy más is. A három barátnő Szomorúan ültek együtt egy üveg bor mellett, s az élet hiábavalóságairól beszélgettek. Mindhárman szörnyen egyedül érezték magukat. Csak annyit tudtak, közös a sorsuk. Meggyalázták és elhagyták őket. Akkor még nem tudták, hogy ugyanazon személy miatt látják most üresnek és céltalannak az életet. Milyen ez a tizenkét lány? Az őrnagy a rendőrségen idegesen húzta ki a papírt az írógépből. Milyen címet adjon ennek a sok naiv butaságot és szomorúságot tartalmazó ügynek? A fiatal lány lassan írta alá a jegyzőkönyvet, közben a felette álló őrnagy elnézte gyerekes tarkóját és divatos rövid frizuráját. Gyerekfej, modern frizura és üresség. — S csak úgy, minden érzés nélkül mentél vele? — tört ki belőle a cseppet sem hivatalos kérdés. A lány természetesen nem felelt, mert mit is lehet erre felelni? Az egyik, mert kíváncsi volt, a másik, mert bámulta a művezető tekintélyét, a harmadik mert „egyszer úgyis túl kell esni rajta...", a negyedik, ötödik az érdekesség kedvéért, a hatodik, mert csúnyának hitte magát... Tizenkét lány vallotta be, de úgy tudják, többen is voltak, S ezek közül csak kettőt kellett megerőszakolni a művezetőnek. — És a szüleid, mit szól majd édesanyád — kiabál dühösen az őrnagy. — ö nem tud semmiről, mindig időben hazamentem. Nagyon kérem, ne szóljon a szüleimnek. Az apám agyonverne. — Természetesen a tizenkét édesanya nem tud semmiről. Csak a tizenkét lány, aki e „szép ismeretség" előtt mind érintetlen volt! — Az ördögbe is, hát létezik ilyesmi? — Az őrnagynak eszébe jut a saját fiatalsága. Hiszen őt is kergette a kislány édesapja nadrágszíjjal a kezében, mert hát nem voltak egészen szentek, de egy korty italnál sokkal többre becsülték a lányok tisztaságát. Kurucz Sándor felvétele — Mit mondsz a jövendőbelidnek te, te... ?! — kiált dühösen a lányra, aztán összeroskad. Egyszerre szörnyen öregnek, maradinak és szomorúnak érzi magát. Akkor döbbent rá, hogy felettesének szobája ott van a közelben, ő meg tegezi a lányokat s nem használ hivatalos hangnemet. Az üzemben pedig mindenki mossa a kezeit. Egy vezető beosztású dolgozó: A feleségem valamit megtudott az ügyről. S most van mit hallgatnom otthon, nap mint nap. Örökké szidalmaz, hogy fejétől bűzlik a hal. Micsoda cirkusz. Nem lehet ezt egy kicsit csendesebben elintézni? Egy másik vezető: — Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem sejtettem, mi történik, de kérem, engem elsősorban a munkaerkölcs érdekel, az, hogy a tervet teljesítsék a dolgozók. A művezetőre ebből a szempontból nem lehetett panasz. Ami pedig azt a „másik erkölcsöt" illeti? Ne haragudjanak, de az mindenkinek a magánügye! A kapus: — Igaz, hogy a lányokat műszak végeztével is behordta a művezető az üzembe és én tudtam a dologról, de engem nem azért fizetnek, hogy az „angyalkákat" őrizzem. Különben is egy kapus nem sokat tehet. A bajt máshol kell gyógyítani. Másutt kell előbb rendet teremteni... A „szerelem" mestere A művezetőt őrizetbe vették. Huszonöt éves, nős, egy gyermek apja. A családjával nem törődik. Magánkívül volt a dühtől, verte a cella ajtaját és ordított: „Ártatlan vagyok, ki tehet arról, hogy olyan hülyék voltak." Mármint a lányok. Minden sikerült kalandja után trófeaként feljegyezte a lány nevét a kis irodahelyiség egyetlen szekrényének oldalára. S a nevek viselői közül kettőre a terhesség művi megszakítása várt... Házasulandók iskolája 8 Régi felfogás szerint aki képtelen a féltékenységre, képtelen a szerelemre is. Mások szerint viszont a féltékenység a szerelem egyetlen bizonyítéka. Azt is állítják, hogy aki féltékeny, az szerelmes. Ebbfil is látszik, hogy a féltékenység igen gyakori vendég a szerelmesek házatáján. Nemcsak a fiatalok lehetnek féltékenyek, de az idűsek ls. A féltékenység igen sok változatban fordul elé — rejtetten, önbizalom hiányából eredően, önmagát marcangoló módon, önzö brutalitással és a másik fél minden lépését ellenőrző splcliskedésben. Itt csupán megemlítjük, előfordult már az is, hogy két hónappal a válás kimondása után a volt férj súlyos testi sértést követett el egykori feleségével szemben, csupán azért, mert azt idegen férfival látta sétálni. A féltékenység sötét szenvedély. Érdekes, hogy minden társadalmi rendszert túlél. A féltékenységet szinte minden józan ember elítéli. Nekünk azonban különbséget kell tennünk a megszokott emberi normák határát túl nem lépő és az abnormális féltékenység között. Az első változat abból az igen egyszerű felfogásból er'ed, hogy ami az enyém, legyen az intim testi kapcsolat, vagy csupán érzelmi vonzódás, ahhoz másnak semmi köze. A féltékeny ember a „tulajdonát" látja veszélyben forogni, fél, hogy azt elveszíti, mert ezt a veszteséget égbekiáltóan nagy Igazságtalanságnak tartja. Érdekes, hogy az önimádó, önző és hiú emberek sokkal intenzívebben és szenvedélyesebben féltékenyek, mint a szerények és az önkritikával rendelkezők. A mindennapi és abnormális féltékenység közt éppen az a különbség, hogy az abnormális féltékenység akkor sem szűnik meg, amikor a féltékenység oka megszűnik, továbbra is fennmarad és határozott jellemvonásává válik az embernek. Az ilyen féltékenység legtöbbször kibírhatatlan, megalázó, nevetséges a normális emberek szemében és ezért szinte lehetetlenné teszi a házastársak együttélését. A pszichológia mai ismeretei alapján szeretnénk a házasulandóknak tanácsot adni, hogy mit tehetnek e szerencsétlenséget és boldogtalanságot okozó szenvedéllyel szemben. Tanácsoljuk, hogy a házasodni készülő fiatalok időben gondolják meg, hogy vagy szeret az élettársam, és akkor nincsen okom féltékenységre, vagy nem szeret, és akkor mindenfajta féltékenység hiábavaló. Tudatosítaniok kell, hogy az imádott lénynek jogában áll szerelmünket nem viszonozni, hogy semmiféle féltékenykedl jelenetekkel őt magunkhoz vissza nem téríthetjük. Más kérdés azonban az, hogy érdemes-e bizonyos esi ben féltékenységet ébreszteni az élettársunkban, nevei tesen akkor, ha lanyhulni látjuk irányunkban a ragai kodását. Ügy gondoljuk, hogy Ilyen esetben sem szab: olyan eszközt alkalmaznunk, amely túllépi a „játék" me szokott szabályait. Ha például a feleség csupán azért t haza késő este, hogy felébressze maga iránt férje érde lődését, ez taktikai okból helyes lehet. Ezt a hatá azonban semmi esetre sem szabad túllépni, sőt mihely a férjben feltámadt az „érdeklődés", azt az elmarad valódi okának feltárásával nyomban kl ls kell elégít nünk. Ha felébredt a féltékenység élettársunkban, partnerün ben, akkor Igen lényeges, hogy hogyan viselkedünk a t vábbiakban. Őrültség a féltékenységet fokozni, éles: getni, „talp alá valót játszani neki", de az is esztelei ség, ha feleslegesen nagy energiát szentelünk a „leszi relésére", a vélt gyanúsltgatások megcáfolására. Fő, hoj mindig kimutassuk szerelmünket, mert ezzel mindenfaji gyanúsltgatásnak elejét vehetjük, elejét vehetjük az úi Dthello-komplezum kifejlődésének. Othello őrült félt kenységében megölte Desdemonát, akit a legjobban szí retett a világon. Példaja arra Int,' hogy a féltékenysl megöli a legnagyobb szerelmet is. Éppen ezért a be ti ges féltékenységtől mint rossz szokástól, méltatlan I megalázó érzéstől, a szeretett lénnyel szembeni nevetsl ges viselkedéstől tartózkodnunk kell. (Folytatjuk