A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-09-17 / 37. szám

Az osztályharc „Az elmúlt évek tapasztalatai megtanítottak ben­nünket arra, hogy milyen káros következményekkel járhat, ha lebecsüljük a párt ideológiai munkáját és elhanyagoljuk a dolgozók ideológiai és politikai ne­velését. Társadalmunk továbbfejlesztése kérdései­nek gyors megoldása megköveteli, hogy megerősít­sük a szocialista ideológia befolyását minden szaka­szon" — mondotta Husák elvtárs kongresszusi be­számolójában. Korunkban két társadalmi rendszer — a kapita­lizmus és a szocializmus áll egymással szemben. A jelen korszakban a politikai hatalom kérdésével kapcsolatosan két alternatíva érvényes; vagy a munkásosztály politikai hatalma, mely megnyeri a dolgozók többi rétegét vagy a kapitalizmus politi­kai hatalmának alternatívája. Harmadik lehetőség nincs. 1960-ban sokan arra a következtetésre jutottak — a belső és külső feltételek mélyebb elemzése nél­kül —, hogy ha betetőztük hazánkban a szocializ­mus építését, ha befejeződött a termelő eszközök népi tulajdonba való vétele és eltávolítottuk az an­tagonisztikus ellentmondásokat, automatikusan meg­szűnt az osztályharc is. Abból a tényből, hogy a szocializmusban nincse­nek kibékíthetetlen ellentmondások a közgazdaság­ban, sem antagonisztikus osztályok, még nem követ­kezik, hogy az ideológiai harcnak nem kell osztály­harc jelleget öltenie. Miben rejlik az osztályharc ideológiai formájának alapja a szocialista országok­ban, így hazánkban is. A kapitalista gazdasági alap már nem létezik. A burzsoáziát gazdaságilag meg­semmisítettük. Létezik azonban még a burzsoá ideo­lógiának hazai bázisa. Ide tartoznak a volt kapita­listák, gyárosok, földbirtokosok és családtagjaik. To­vábbá ide sorolhatjuk a volt burzsoá ideológusokat, politikusokat, akik szintén részesedtek a tőke hasz­nából. Ezek alkotják a burzsoá Ideológiának a szociális alapját, szocialista jelenünkben. Lenin erről azt mondja: „E réteg nem tud megfeledkezni az »-el­veszett paradicsomról-«. Tudatában él az elveszett paradicsom és mihelyt alkalmat lát (főként ha vala­milyen fogyatékosságot észlel a társadalom irányí­tásában), saját körzetében a burzsoá ideológia aktív hirdetőjévé válik." Erről nagyon is sok tény ta­núskodik, főként a válságos 1968—1969 évekből. 4 burzsoá ideológiának mely a szocialista orszá­gokban hatást gyakorol, végezetül is megvan a gaz­dasági alapja. Nem a szocialista országokban, ha­nem ezeken kívül. Hisz létezik a kapitalista tábor. , A kapitalista országokból a burzsoá ideológia eljut hozzánk is. Nem ösztönösen és nem is véletlenül. Tudjuk, hogy a kapitalista országok kormányai mi­lyen összegeket fordítanak az ideológiai diverzióra. Tehát nem is csodálkozhatunk azon, ha ennek a vékenységnek bizonyos hatása van. Tekintettel ezekre a körülményekre, nem lel kétség afelől, hogy az ideológiai harcnak szociali társadalmunk feltételei között osztályharc jeli« kell hogy legyen. Társadalmunkban e valóságot már rég 1968 el szem elől tévesztettük. Magától értetődik, hogy ht burzsoá ideológia terjedése elé nem gördítünk m« felelő akadályokat, a szocialista társadalmon be továbbfejlődik, kialakul és nagyon sokféle vészé rejt magában. Ezen veszély főként akkor érzékeli tő, ha elgondolkodunk az osztályharc ideológiai egyes gyakorlati formái felett. A szocialista ors2 gokban az osztályharc gyakorlati formájára az ji lemző, hogy már nem folyik közvetlen harc oszi lyok ellen, politikai, illetve gazdasági területen, h nem a harc ideológiai vonalra tevődik át és ez a területen a frontok nem rajzolódnak kl olyan é] sen. Az ideológiai forma esetében nem folyik közv« len harc a burzsoá osztállyal szemben, hanem a n zetek a burzsoá ideológia ellen. Nem ellenség mi denki azok közül, akik a burzsoá nézetek hatása a kerültek. Ez megtörténhet. Maguk a dolgozók megtévedhetnek. A megtévedt dolgozó ember teh nem lehet ellenség. A nézet az ellenség. Ez elli folytatunk harcot és nem az emberek ellen. Ezi Nem kérek enni, Christine, csak egy korty pálinkát adj, semmi mást. Hogy apa hol van? A panzióban, magam ki­sértem vissza, miután minden lezajlott; a törvényszéki orvos adott neki egy nyugtató injekciót, de nem használt semmit, egész úton reszketett az öreg. Mit mondasz? Persze, meg fog nyugodni, de holnap kezdődik minden elölről, hi­szen ismered apát, meg fogja támadni a felmentő ítéletet, megint be fog jönni hozzám az irodába, és mulasztásai újabb és újabb listáját fogja lerakni elém, és megint meg fogja bolondítani az egész államügyészséget, abbeli igyekezetében, hogy meggyőzze őket: vádat kell emel­niök ellene. Vádat! Már csak ennek él: hogy vádat emeljenek ellene, cserben­hagyás miatt, bűnsegédi bűnrészesedés miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert bevonult katonának. Hiszen tudod, hogy . e téren művésszé fejlesztette magát, si­került az életét a hibák és mulasztások egyetlen láncolatává változtatnia: nem szabad egy öreg tisztiorvost lebecsülni, még ha olykor kissé zavartnak látszik is. Mániákus, az; ahogyan mások sörös­kancsókat gyűjtenek vagy festményeket, ő úgy gyűjti az indokokat maga ellen, hogy bíróság elé állithassák. Látnod kellett volna apát, hogy jelent meg a saját tárgyalásán: jókedvűen, fe­ketében, őszirózsával a gomblyukában, képzeld el, nem tehetek róla, de olyan volt, mint egy öreg vőlegény, abból a szánalmas fajtából, amely egyetlen ka­csintást sem hagy viszonzatlanul. Ahogy átjött a téren! Ahogy a botját lóbálta, és könnyedén megveregette vele a lám­paoszlopokat! Talán még fütyörészett ls, nem tudom, az ablakból figyeltük: egy boldog ember sietett a pere tárgyalá­sára. Hogy gyanút fogott-e? Nem, Christine, nem fogott gyanút, azt hitte, hogy a tár­gyalás kitűzése nem más, mint konoksá­ga jutalma, konokságáé, amellyel kierő­szakolta, hogy vádat emeljenek ellene. Mindvégig nem vette észre, hogy látszat­tárgyalás folyik, hogy ezzel akarjuk vég­leg kigyógyítani mániájából, beteges ön­feljelentgetéséből, hisz már az idegeire ment mindenkinek. Meg akartunk szaba­dulni tőle, ezért dolgoztuk kl az irodá­ban a tervet, ezért beszéltünk össze; Olaf, Dieter és Günter az én kedvemért vettek részt a játékban, ismered őket; segíteni akartak nekem. És éppoly der­medten figyelték, mint apa rózsás kedvét és később azt a pajkos elégedettséget, ahogy a lépcsőn felérve, Adam Kühlt üdvözölte. Hogy az ki? Az is Magrabován szüle­tett, mint apa, gyerekkoruk óta Ismerik egymást, Kuhl később a postánál szol­gált, most terhelő tanúként lépett fel. Képzeld, apa nemcsak felhajszolta azt a Kuhlt, hanem még az emlékeit ls se­gített feleleveníteni, hogy végre törvény elé állítsák, maga gondoskodott mindjárt terhelő tanúról is. Láttuk, hogy a köl­csönös üdvözlés közben valami ajándékot nyújt át Adam Kuhlnak: gesztusai és egyáltalán, ahogyan azt az embert kezel­te, akinek ellene kell vallania, háláról tanúskodtak. Gyöngéden karon fogta, és ahogy bementek együtt a törvényszék épületébe: lehajtott fejjel, szorosan egy­más meílett és mosolyogva, cinkosoknak hihette őket az ember, akik épp kiter­veltek valamit. Az igazat megvallva, ebben reménykedtünk mi is. Azt kérded, hol folyt le a tárgyalás? Nem a nagyteremben, hanem egyszerűen bevonultunk a nagy vizsgálati szobába, ott nem tűnt szembe, hogy nincs közön­ség, apa különben is olyan lelkes volt, hogy nem ütközött meg semmin sem. Megkapta végre a perét, és látnod kel­lett volna azt a buzgalmat, ahogyan el­foglalta a vádlott helyét, és azt a még nagyobb buzgalmat, ahogyan a szemé­lyére vonatkozó kérdésekre felelgetett Olafnak. Olaf vállalta az ügyész szere­pét, én voltam az ülnök, Dieter a bíró és Günter alakította a hivatalból kiren­delt védő szerepét. Olyan vádlottat, mint apa, még életé­ben nem látott az államügyészség. A sze­mélyi adataira vonatkozó minden egyes kérdésre legalább három választ adott, és nemhogy készségesen, hanem meg­szállottan, abbeli igyekezetében, hogy képet adjon a bíróságnak önmagáról, és már közben is érezhetted, milyen mód­szeresen törekszik rá, hogy rossz színben tüntesse fel magát. Mindent, a legegy­szerűbb válaszait is, önváddal telítette. Nem, Christine, nem azért vádolta ma­gát, mert enyhítő körülményekre pályá­zott; az első pillanattól fogva az volt az érzésem, hogy el akarja magát ítéltetni. Ott kellett volna lenned, amikor hivatali pályafutását felvázolta: doktori disszer­tációját eszerint egyik kollégája írta meg helyette, azt Albertinából eltaná­csolták, mert végzős hallgatóként tiltott műtétet hajtott végre, és pusztán elődje feljelentése révén sikerült tisztiorvossá kineveztetnie magát. Így kezdte. Hogy igaz-e ez mind? Igen, Christine, félek, hogy igaz. Az elején, tudod, ami­kor elkezdte ebben a modorban vádolni magát, amikor ott állt, és hol az egyi-Csáder László felvétele Siegfried Lenz

Next

/
Thumbnails
Contents