A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1971-09-10 / 36. szám
Kicíoda micfoda ? Kedves olvasóink, minden számunkban három híres személyiség — politikus, alkotóművész, tudós --^arcképét közöljük. Ki kell találni ezeknek nevét, vagy valamelyik alkotásuk címét. A szerencsés megfejtők között számonként 150.— korona jutalmat sorsolunk ki. A rejtvényhez szelvényt mellékelünk, amit a megfejtéshez csatolni kell. Többek kérésére közöljük, hogy a versenyszelvényt a lap megjelenésétől számított egy héten belül a helyes válasszal együtt be kell küldeni a szerkesztőségbe. A később beküldött válaszokat nem vehetjük figyelembe a sorsolásnál. 1. Szovjet politikus. 1931 óta az SZKP tagja. 1936-39-ben az SZU Tudományos Akadémiája Közgazdasági Intézetének tudományos munkatársa. 1939-ben a Külügyi Népbiztosság osztályvezetője. 1943-46-ban az SZU nagykövete az USA-ban. A szovjet küldöttség tagja a teheráni, a jaltai, a potsdami és a San Francisco-i konferencián. 1946—47-ben a SZU állandó képviselője a Biztonsági Tanácsban. 1957 óta külügyminiszter. — Neve? 2. Olasz politikus, az Olasz KP főtitkára. 1920-ban az Olasz Szocialista Párt tagja és Avant! c. lapjának munkatársa. 1921-ben az Olasz Kommunista Párt egyik megalapítója. 1925-ben Moszkvába megy, a Komintern vezetőségében dolgozik. A spanyol polgárháborúban Madrid védelménél megsebesül. Franciaországba menekül. 1941-ben kiadják Olaszországnak, ahol börtönbüntetésre ítélik, Mussolini bukása után kiszabadul, Rómában szervezi az antifasiszta népi ellenállást. 1945—64-ben az Olasz KP főtitkár-helyettese, majd főtitkára. — Neve? 3. A Spanyol Kommunista Párt emigrációban élő elnöke. Bányászcsaládból származik. 1918-ban írni kezd a vizcayai bányászújságba, 1920 óta La Passionaria néven. 1920-ban a KP egyik alapító tagja. 1935-ben a Komintern VII. kongresszusán a VB póttagjává választják. Aktívan részt vesz a spanyol polgárháborúban. 1939-ben emigrál. 1942- 60-ban a KP főtitkára. 1960 óta elnöke. 1945-ben részt vesz a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség megalakításában. 1964-ben Lenin-békedíj jal, 1965-ben Lenin-renddel tüntetik ki. Moszkvában él. — Neve? A 16. számú verseny nyertese Oláh Györgyné, Komárom, Sídl. IV. Bl. 6/B. 20 A színhely, az időpont lényegtelen ... Parkban, cukrászdában, strandon, vasúti váróteremben; délelőtt és este találomra szólítottam meg fiatalokat, hogy megkérdezzem tőlük: i /f+yy föfoyfaf* Mjjéwri-t (NÉMETH JÓZSEF zömök, fekete hajú fiatalember. Napbarnította, kisportolt felsőtestén citromsárga kiving feszül. 21 éves, a Szlovák Műszaki Főiskola harmadéves hallgatója.) — Júniusban és júliusban a könyveket bújtam, tanultam. Ez volt a legnehezebb évem, hiszen a szemesztervégi „adag" két klasszifikált beszámító és négy vizsga volt!... A két beszámítót még a vizsgaidőszak kezdete előtt, három vizsgát pedig a vakáció első felében sikerült letennem. Augusztusban néhány évfolyamtársammal nyári építőtáborban voltam. Minden évben járunk, az idei évet sem akartuk kihagyni. Ezúttal Zlatovcén, az S. O. S. gyermekváros építésében segédkeztünk. Csináltuk, ami jött: habarcsot kevertünk, téglát hordtunk, véstünk. Az előző évekhez hasonlóan, ez idén is nemzetközi építőtábor nyílt itt. Szovjet, holland, francia, angol és természetesen hazai főiskolások alkottunk három hétig egy nagyon jó kollektívát. Külföldi barátaink az újonnan fölvett, leendő elsősökkel Trenéínben laktak, mi, idősebbek pedig az épülő gyermekváros körül magasodó erdő szélén táboroztunk. Szerencsénk volt, az egész három hét alatt, csak egyszer esett. Esténként tábortüzet gyújtottunk, szalonnát sütöttünk. Volt, aki csak a fűre heveredett, volt, aki egy-egy üres talicskába telepedett. Gitárkíséret mellett daloltuk az Ó, O Rosi-t, a Bella csau-t vagy a Moszkva-parti estéket... A táborból hazajövet még pihentem egy hetet és azután akarva-akaratlanul ismét a könyvekbe temetkeztem, mert most már a legnehezebb próbatétel: a három szemeszternyi, összevont fizikavizsga!... (HALASZ KLÁRI, gimnazista. Mintha felszólítanák az iskolában — úgy válaszol: gépiesen, a válaszon mielőbb túljutni akarók félszeg igyekeztével.) — Az évvégi bizonyitványosztást követő ötödik napon már Bratislava parkjait csinosítottam. Négy hetet dolgoztam a városi kertészetben. Az időjárás kedvezett, így legalább remekül le is sültem. A keresetem? Tisztán hétszáz koronát kaptam. Nem tudom még mire fordítom, tervem, vágyam az több is van ... Augusztusban egy hetet a vidéki rokonságnál töltöttem, két hétig pedig a Balatonnál nyaraltam a szüleimmel. Nagy élmény volt ez számomra, mert először jártam ott. A vakáció utolsó napjait szorgalmas olvasással töltöttem, négy könyvet kaptunk kötelező olvasmányként a nyárra .. . (CSIKY ANDRÁS, huszonöt éves esztergályos. Már a kézfogásából sejtem a válaszát.) — Dolgoztam. Olyan nyár volt ez számomra mint a többi. Azaz, hogy mégsem... Három éve vagyok nős, az előző két évben nyolc-tíz napra mindig kiestünk valahová. Az idén azonban az egész szabadságomat lapáttal a kezemben töltöttem, sőt még a feleségem is... Szüleimmel együtt közös házat építünk. Munka után naponta ott dolgozunk estig, a szabadság alatt pedig egész nap! Igaz, megérte a fáradságot: az ősszel már beköltözhetünk, persze munka azért bőven marad majd jövőre is. De azért más lesz az, ha a mai albérlet helyett saját tető lesz az ember feje fölött... (BALOG TIBOR, a Priemstav h. v. szakiparitanuló-iskolájának diákja. Most lett harmadéves, júniusban „szabadul", azaz kézbe kapja a mesterlevelet. Kerek arcú, enyhén göndör hajú, nyílt szavú legény.) — A szakiparitanuló-iskolákon csak szabadság van, nem vakáció. A szabadság pedig — lényegesen rövidebb... Persze, azt a három-négy hetet is kétféleképpen lehet kihasználni: jól vagy rosszul... Ügy érzem, ez idén már okosabb voltam mint tavaly. Akkor csak lézengtem otthon, kószáltam a városban, egy-kétszer beültem valami moziba... Most minden napra volt műsorom: három hétig egy újságkihordót helyettesitettem. Reggel széthordtam a napilapokat, délután pedig a hetilapokat s egyéb postán rendelhető újságokat, folyóiratokat. Napközben strand vagy a barátom kis vasútja. Együtt bütyköljük a féltenyérnyi bakterházat vagy a rongyhegyekbe fúrt alagutat... Neki a szenvedélye, nekem pedig jó időtöltés ez a játék. (FEKETE EDIT, „gólya"! Azaz: beiratkozás előtt álló, októbertől elsős főiskolás. Hegyes gallérral díszített, apró mintás nyári ruha, divatos cherry frizura és most már — nyugodt tekintet!) — Miképpen töltöttem a nyarat? Vizsgázva és izgulva. Júniusban érettségiztem, nyolc nappal később fölvételiztem matematika—filozófia szakon a Komensky Egyetem Természettudományi Karán. Két hétig vártam a hivatalos értesítést, ha otthon voltam, már az ablakból lestem a postást. Aztán jött az értesítés: „Helyhiány miatt..." Néhány nappal később egy hír jelent meg az újságokban: pótfölvételik a SZMF vegyészeti és gépészeti fakultásán. Ismét tanultam és ismét vizsgáztam. Ezúttal a vegyészetin. Üjból kétheti feszült várakozás következett és megjött a második fejléces boríték is: fölvettek, a beiratkozásról még értesítenek! • Parkban, cukrászdában, strandon, vasúti váróteremben; délelőtt és este találomra szólitottam meg fiatal lányokat és fiúkat, hogy megkérdezzem tőlük: hogy töltötted a nyarat? A válaszok mindegyike kellemesen meglepett, hiszen azt bizonyítják, hogy fiataljaink gondolkozásában háttérbe szorult a passzív pihenés, a tétlen nyári lustálkodás gondolata. Többségük e helyett célszerű, okos beosztással használva ki a nyári vakációt. MIKLÓSI PÉTER • • • Tik-tak Apáink gyerekkorában volt a jo-jó, a mai húszonévesek serdülőkorában a hula-hopp jött divatba, most pedig megérkezett — egyelőre Nyugat-Európába - a tik-tak!... Egyes helyeken klik-klak-nak nevezik, de a tiktak elnevezés a használatosabb, mert az óra ketyegéséhez hasonlít, noha ez az új játék sokkal hangosabb hangokat hallat mint az óra. Igen egyszerű létesítmény: két, műanyagból készült golyócskából áll, amelyek fonálon lógnak és a játék mindössze annyi, hogy felülről, a fonal végéről ügyesen mozgatva kell a golyókat egymáshoz csapkodni. Nemhogy óra ketyegéséhez hasonló, de inkább géppuskaropogásra emlékeztető lármát lehet vele kelteni, ha ügyesen csattogtatják a golyócskákat. Az ügyetlenek viszont nem egymáshoz ütik a golyókat, hanem a karjukhoz, lábukhoz és így szerezhetnek könnyen, gyorsan kék foltokat. Beat-lexikon w Versenyszelvény WINTER JOHNNY - 1944-ben született Texas államban. A magas, „albino", Johnny egyike a legnagyobb rock és blues gitárosoknak. Játszik harmonikán és klarinéton is. Nemrég óriási sikerű hangversenyt adott a londoni Royal Albert Hallban, a Keef Hartley együttessel közösen. YOUNG NEIL — Ezt a magas, kanadai énekest a hetvenes évek nagy ígéreteként emlegetik a pop-világban. Tagja a Crosby Stills and Young együttesnek. Stílusa a country, a lírai hangvételű számok mestere, melyeket egyéni ötletekkel gazdagít. After the goldrush c. albuma a tavalyi esztendő egyik nagy zenei eseménye volt. ZAPPA FRANK — Egyedi, extravagáns, bizarr. Ezek a jelzők illenek a leginkább Frankra, a kísérletező, egyéni utakat kereső énekesre és briliáns technikájú szólógitárosra. Már 14 éves kora óta foglalkozik behatóan a zenével. A Mothers Of Inventlon-együttessel szokott fellépni. Egy-egy szereplésük igazi showműsort és zenei csemegét jelent a közönség számára.