A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-09-10 / 36. szám

Ilyen furcsa módon került be a VI. Károly című opera a zenetörténelembe. Ez az indulás azonban a megkezdett út végét is jelentette egyben, mert más operaházak is tudomást szereztek róla, milyen szerencsétlen körülmények kísérték Halévy operájának első három párizsi előadását és ezért egész Európában elutasították műsorra tűzését. Kilenc éven át az operáról szót sem lehetett hallani. Végre III. Napóleon császár, a nagy zenebarát, kijelentette, hogy égbekiáltó badarság az operát összekapcsolni az emiitett halálesetekkel. Felszólította a párizsi opera igazgatóját, hogy Halévy operáját vegyék fel a műsorra. Egyben megígérte, hogy az új bemutatón személyesen megjelenik. A császár kívánságónak természetesen nem lehetett ellentmondani, és a párizsi opera művészei készültek az új bemutatóra. Űjból Eugéne Massol énekelte a címszerepet. A színházat is újrafestették, és a párizsi előkelőségek türelmetlenül várták az előadás megkezdését. A nézőtéren ott volt a császári udvar színe-java, csillogtak az ékszerek, susogtak a drága selymekből készült ruhák. A zenekar már hangolt, csak a császár érkezésére vártak. De a császár késett. A közönség türelmetlenkedni kezdett. És ekkor sápadt, szemmellóthatóan izgatott férfi: az opera igazgatója, René Chartreaux lépett a függöny elé. A halotti csöndben bejelentette: — Hölgyeim és uraim, előre nem látott esemény következtében a mai előadás elmarad. A nézőtéren csalódott és meglepett emberek bámultak egymásra és természetesen azonnal megindult a találgatás. Vajon a császárral történt valami? Vagy talán Massolnak esett baja? Felidézték a régi szerencsétlen véletleneket, melyek az opera első előadásait kísérték. És Franciország még azon éjjel megtudta, hogy III. Napóleon császár ellen merényletet követtek el. Orsini anarchista a császári hintót megállítva az operába menet meg akarta gyilkolni a császárt. A merénylet hajszál híján sikerült ls. A császár a merénylet után természetesen azonnal visszatért a palotába, a zűrzavarban ötvennyolc ember vesztette életét, számosan megsebesültek. III. Napóleon császár pedig később rendeletet adott ki, melynek értelmében uralkodása alatt betiltotta J. F. Halévy VI. Károly című operájának előadását. B. A. Oszkár. 10. Kettős betű (ford.). 11. Levegő görögül. 12. A Majna folyó német neve. 20. Eszével felfog. 24. Régi súlymérték. 25. A lelátó öröme. 27. Férfinév 28. Szóvégződés. 31. Idegen Samu. 32. Nem egészen molett. 34. Római ötvenegy. 37. Fegyverét használja. 39. Angolna - németül. 40. Én - latinul. 42. I-betűvel a végén: becézett Teréz. 44. ... pasa 1553-ban Eger várát ostromolta. 45. Kutyafajta. 47. Ék! 49. Azonos magánhangzók. 50. Nem mozog. 51. Bartók Béla biogramja. 52a. E. I. 54. Nem halt meg. 57. Időmeghatározás. 59. Német hivatal 60. Festék. 61. Pusztít. 62. Csődör. 63 Nagy üzem (ford.). 65. Étel egynemű betűi. 67. Egyiptomi napisten. 68. Bánat. 69. Kettős megállóhely jelzése (Magyarországon. 70. Ismeretlen adakozó névjele. Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 13. 18. és 21. számú sorok megfejtése lapunk megjelenésétől számított 8 napon belül szerkesztőségünk címére: Bratislava, Obchodná 7. Az előző rejtvény helyes megfejtése: „Az új tanév küszöbén szeretettel köszöntjük a pedagógusokat és a diákokat." Botond párbaja (a bécsi képes krónikából). A párviadal vagy pórbaj - latin nevén: a duellum — két személynek kölcsönös megegyezéssel és az öldöklő fegyverek valamelyikével vívott olyan harcát jelentette, amelyet minden esetben kihívás és elfogadás előzött meg, s amely meghatározott időben és meghatárooztt módon zajlott le. A párviadal — ellentétben a perdöntő bajvívással — nem volt törvényes bizonyítási eszköz, és nem tartozott a „klasszikus" istenítéleti próbák körébe, néhány esetben mégis — a szó valódi értelmében! — perdöntő Jogi tényezővé vált, főleg olyankor, amikor a törvényszék szerepét a nép vagy a hadsereg vette magára. Az ilyen — elsősorban az ókorban lezajlott — párviadalnak a kimenetele azután sok mindent eldöntött: örökségi ügyeket, törzsi ellentéteket, területi vitákat. Dávid és Góliát harca példázza legjobban két nép háborújának — két ember viadalává való átváltozását: ők nem személyes indokból küzdöttek meg egymással, hanem népeik — a zsidók és a filiszteusok — képviseletében, egy véres háborúval fenyegető viszály eldöntésére. t A görögök és a rómaiak nem ismerték ezeket a személyes vitákat eldöntő párviadalokat. Jó bizonyság erre — egyebek között — Szókratész esete. ßcgenbcis * jmrbajdk Egyszer egy Ismeretlen olyan durván "ökte meg a nagy göl az elterült a földön. Tanítványai - miután talpra segítették — megkérdezték Szókratésztól, hogy bosszút áll-e a rajta esett sérelemért. Mire a bölcs igy válaszolt: „Ha megrúg egy szamár, talán veszekedjem vele?" (Szókratész legendás béketürését sok-sok mulatságos história őrzi. Ilyen a következő. Egyszer — amikor lakomát adott barátai tiszteletére — rossz természetű, házsártos felesége, Xanthippé, valamiért megharagudott a 'férjére, s előbb alaposan összeszidta, majd a fejéhez vágott egy vizeskorsót. Szókratész barátai erre szidalmazni kezdték az asszonyt, mire a filozófus így csillapította le őket: „Ne bántsátok, én vagyok a hibás. Tudhattam volna, hogy mennydörgés után — eső következik.") Nem mindennapi a következő eset sem. Egyszer az athéniek összevesztek a boeotlaikkal valami gazdátlan szántóföld miatt, amely ott húzódott a Boeotia és Attica határán. A két nép mármár fegyverrel támadt egymásra, amikor Melanthiusz athéni és Xanthusz boeotiai király — hogy népeiket megmentsék a háború borzalmaitól —, megegyezett abban, hogy életre-halálra szóló párviadalban döntik el a vitatott szántóföld tulajdonjogát. Az izgalmas párviadalban, amely egy folyó partján, a két nép szeme láttára ment végbe, az athéni király győzött, mire a béke is helyreállt a két szomszédos nép között. De a magyar történelemből is ismerünk olyan eseteket, amikor két jeles vitéz vagy két vetélkedő fejedelem párviadala — a közösség ügyét szolgálta. Amikor a lengyelek és a pomeránok között kitört a háború, a seregek úgy döntöttek, hogy a nemzeteik közt fennálló viszály eldntésére — a két vezér küzdjön meg egymással, méghozzá életre-halálra és a katonák szeme láttára. A lengyel király azonban nem volt hajlandó kiállni a párviadalra. A lengyel sereg becsületét végül is Béla herceg a későbbi magyar király, mentette meg, aki mint száműzött trónörökös tartózkodott akkoriban a lengyel király udvarában. A párviadal hosszú ideig tartott, hiszen Béla herceg is, meg a pomerán fejedelem is daliás alakú, híres harcos volt. Végül is egy lándzsaszúrás kirepítette a pomerán fejedelmet a nyeregből, mire gyalog és karddal folytatódott a küzdelem. Hoszszú és kemény harc után, amelyben a pogány fejedelem vitézül tartotta magát, Béla herceg győzött: egy erős kardvágással leterítette ellenfelét és az azonnal meghalt. A lengyelek hálás királya — bizonyos Míczyslav nevezetű, akit a magyar szóhasználat Meskóvá egyszerűsitett — a vitéz Béla hercegnek adta a lányát és fele királyságát. A nevével ellentétben nagyon ls fürge, nagyon is harcias Almos hercegről meg azt jegyezték fel, hogy addig nyugtalanította fegyveres híveivel bátyját, Kálmán -királyt, amíg az fel nem vonultatta ellene hadseregét a Tisza partjára. A szembenálló seregek főtisztjei ekkor összegyűltek, és hosszas tanácskozás után kimondták a verdiktet, hogy a magyarok nem látják okát, hogy miért kelljen vérengzést elkövetniük egymás ellen, kívánják tehát, hogy Kálmán és A^mos párviadalban mérkőzzenek meg egymással". Érdemes megjegyezni, hogy amikor a két testvér megtudta a főtisztek határozatát, mindkettő azonnal tábort bontott, és odébb állt. S mert három a magyar igazság, jegyezzük ide Árpád fejedelem egyik vezérének, Ügeknek a viadalát is. Amikor Ügek — az alpári síkon zajló csata során — megölte az örmény fejedelem fiát, a fiú apja, Huron, azt kiáltotta a magyar vitéznek, hogy harcoljanak meg ők ketten a fiúért és a győzelemért, minek szenvedjen ezért a nép. Amikor a két szembenálló csapat ezt meghallotta, azonnal kettévélt, és úgy nézte a vezérek viadalát. A két bajvivó, miután a lovaik megsérültek, gyalog folytatta a harcot. Ügek a közeli patakba szoritotta, s egy villámgyors csapás után bele is fullasztotta az örmény fejedelmet. Homérosz Iliásza számos izgalmas párviadalt tartalmaz — gondoljunk csak Paris és Menelaosz, Hektor és Aias, Akhilleusz és Hektor viadalaira, — ezeket azonban nem vehetjük igazi párbajoknak, mert olyannyira a kőitől képzelet szülöttjei, hogy a huszadik énekben például maguk az istenek is — ahogy ma mondanánk: — „beszállnak" a küzdelembe, és vívni kezdenek egymással. Ugyanilyen szépek, de a képzelet világába tartozóak a magyar mondavilág híres párviadalai is. Ezek közül említsük meg Atilla és Buda, hun királyok — valóban I — legendás párviadalát, mely a Hadisten kardjának tulajdonjogát volt hivatott eldönteni. A legenda szerint: háromszor csaptak össze, iszonyú erővel, amikor Attila — egy hatalmas vágással — leterítette bátyját, vagy ahogy Arany János írta, szinte láttató erővel: „Vállközön a kardját belemártá mellig." De említhetnénk még Töhötöm magyar vezér és a hatalmas termetű Galó bolgár vezér csatadöntő párviadalát, amelyben — hosszas küzdelem után — a magyar vezér győzött. Ismerjük Zoárd magyar főtiszt és Orentész görög bajnok kardpárbaját ls, amely azzal végződött, hogy a görög megadta magát, mire a lovagias Zoárd megkegyelmezett neki. S ugyancsak legendák szép szavai mesélik Árpád fejedelem és Alkész, görög vezér, illetve Arpéd fejedelem és Viddin bolgár vezér párviadalait. A párviadal nem a mondák és nem a legendák „találmánya". Ellenkezőleg: olyannyira emberi és valóságos szokása volt a régi világnak, hogy a barbár népek — különösen a germánok és a gallok — minden személyes vitájukat párviadalban döntötték el. Pauszaniász, akinek a görög sportélet — így az olimpiai játékok születésének — leírását köszönhetjük, még a legendát követi, amikor leírja Héraklész és Lepreosz evőversenyét. A hagyomány szerint — Írja Pauszaniász — Lepreosz Héraklész előtt kérkedett, hogy evésben nem maradt el mögötte. Mikor azután mind a ketten azonos időben levágtak egy-egy ökröt, és megsütötték lakomának, úgy lett, ahogy Lepreosz ígérte, semmivel sem bírta kevésbé az evést, mint Héraklész. Erre fegyveres párviadalra is kl merte hivni őt, csakhogy ebben a harcban Lepreosz alulmaradt, és meghalt. Ez az ókori legenda tragikomikus felhangokkal jelzi a későbbi korok virtusból, fogadásból, kérkedésből, bosszúból, vagy egyszerűen csak ostobaságból eredő párviadalait, párbajait, latin nevükön: duellumait. Csak hát ezek a későbbi párviadalok — már nem kezdődtek ökörsütéssel... (Következő számunkban: A törökmagyar bajviadalok.)