A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-27 / 34. szám

6 hot, Irány: Kelet-Szlovákia! Síkságok, lankák, dombok, kisebb-nagyobb hegyek közt kígyózik az út szalagja, melyet fák, zöld lombok sze-I gélyeznek. Felettünk a derült ég feszül, mint kékitőbe mártott óriási lepedő, közepéről forrón tűz lefelé a napsugár. Falvak, városok maradoznak el mögöttünk, miközben a nap korongja egyre vörösödik és a távoli látóhatár felé közeledik, akárcsak ml utunk végcéljához: Kassához (Koäice). Frissen, üdén fogad az „öregifjú" város ódon épületeivel, sokasodó új toronyházaival. Hamiskásan szemünkbe pislognak a kigyúló neonfények és a csil-N logó kirakatok. Az utcákon pezseg, forr az élet... Hófehér vibrálás Nem tudom, ki hogy van vele, de az én képzeletemben uralkodóvá válik a fehér szín, ha orvosokra, ápolónőkre és kórtermekre gondolok. Igaz, a ma épülő kórházak falait már színesre mázolják, állítólag jobb hatással van a betegekre. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak bennem, amikor beléptem a Középfokú Egészségügyi Szakiskolába, a hatalmas épületbe, ahol 745 tanuló készül a hivatására. Éppen óraközi szünet volt. Valósággal belecsöppentem a csinos lányok csengőbongó kavargáséba. Fiatalságuk és vidám életkedvük ezernyi színe és hangja töltötte be a tágas folyosókat. (Ennyi fiatal teremtés közt érzi csak igazán az ember, milyen kár, hogy eljárt felette az idő!) Nyüzsgés és nyugtalanság Igen, ilyenek a mai fiatalok. Mintha parázson lépkednének. Ez nemcsak mozgásukra, hanem gondolkodásukra is jellemző. Talán innen ered a beat muzsika szeretete, meg az is, hogy egyszerre, azonnal szeretnének mindent elérni. Pedig a valóságban nem megy minden olyan könnyen. Az Iskola négyéves és érettségivel végződik. Innen kerülnek ki az egészségügyi- és gyermeknővérek, a a gyógyszerészeti-, egészségügyi-, röntgen-, és fogászati laboránsok, a rehabilitációs dolgozók, valamint a higiéniai szolgálat asszisztensei. Urbánsky Ladislav iskolaigazgatóval a távolléte miatt nem beszélhettem, de a három helyettese közül dr. Szőke Istvánnal igen, aki elmondta, hogy a 745 tanulón kívül az esti tagozatnak 30, a levelező tagozatnak pedig 120 hallgatója van. Valóságos nagyüzem! A tanulók közt szép számmal akad magyar nemzetiségű is, akik — dr. Szőke István szerint — igen jól megállják a helyüket. (Itt ötlött eszembe a gondolat: miért ne nyithatnának egy magyar osztályt is, hiszen az előadók és a tanárok közül sokan tudnak magyarul is?!) Évente mintegy 150 végzős hallgató hagyja el az iskolát, akik helyben, vagy a kerületben helyezkednek el. Megtekintettem az iskolában rendezett kiállítást is, mely hűen tükrözi a párt 50 éves harcát, munkáját, eredményeit. A leendő fogászati laboránsok Sárosi István, Mrázik István és dr. Szőke vezetésével szintén rendeztek egy kiállítást, mégpedig a maguk által készített szemléltető eszközökből. Szép és jó munka volt, érdemes megnézni. Az új diákotthon Váleková Katarína, az iskola gazdasági ügyeinek a vezetője, készségesen megmutatta az új diákotthont, melyet múlt év szeptemberében adtak át rendeltetésének. Az épület korszerű, berendezése célszerű és ízléses. 288 tanuló lakik a 98 háromágyas szobában. Van az épületnek tágas étterme, hallja és kultúrhelyisége, beépített színpaddal. Száz kényelmes fotel ölében pihenhetnek a diákok, nézhetnek tévét, olvashatnak, táncolhatnak, de alkalmuk van közös mozi- és színházlátogatásra is. Havi 40 korona a szállásdíj, napi 10 korona 50 fillérért pedig bőséges és ízléses reggelit, tízórait, ebédet, vacsorát kapnak. Azt is elmondta Váleková Katarína, hogy a tanulók jó érzik magukat, szépen öltöznek, mindenük megvan. De mit mondanak ők, a tanulók, valóban elégedettek a sorsukkal, helyzetükkel? Gondolomra kiválasztottam közülük egyet, hogy megkérdezzem. — Kicsi korom óta az volt a vágyam, hogy fogászati laboráns legyek —• mpndta Plavéák Ibolya, 18 éves, harmadikos, csinos és kedves kislány. — Hiába is kérdezné, hogy miért, nem tudnám megmondani... Ha végzek, Királyhelmecen szeretnék elhelyezkedni. Remélem, hogy sikerül, hiszen eddig minden sikerült, semmiben sem csalódtam ... Nem, nem akarok rögtön férjhez menni. Előbb dolgozni szeretnék, egy kicsit élni, s csak aztán házasságot kötni, érti ugye?... Egyébként nagyon szeretek énekelni, kedvelem a beat zenét... mint minden fiatal, és hát... szeretem az életet... Kissé talán banálisan hangzik, de így van, miért is ne szeretném? Hiszen mindenem megvan, szép környezetben élhetek és tanulhatok, és hát a jövőm se kilátástalan. Ez nagyon lényeges, talán a leglényegesebb! Kékfényű acél Véletlenül mentem el a magyar gimnáziumba, ahol éppen ünnepeltek. Mit és hogyan ? ... Az iskola fennállásának 20. évfordulóját, de nem hangos hűhóval, dobveréssel, hanem csendesen, munkával, s a minőség javításával. — Az elmúlt húsz év megtanított arra — mondta Ritzkó Béla iskolaigazgató —, hogy iskolánk csak akkor lehet életképes, ha az oktatói-nevelői munkánk eredményei legalább olyan jók lesznek mint a testvér szlovák iskoláé. Valóban, a húsz év sok mindenre megtanított bennünket, de bebizonyította azt is, hogy van létjogosultsága az iskolánknak. Igaz, sok pedagógus elhagyta az iskolát — kényelmesebb helyre ment, az is Igaz, hogy több szülő is kételkedett bennünk, és 1950-ben sok volt azoknak a száma, akik nem jósoltak nagy jövőt iskolánknak, kis híján eltemették. Szerencsére azonban az akkori vezetőség másként vélekedett. Bízott, hitt a jövőben és nem alaptalanul. Mi most is húszéves perspektívában gondolkodunk és joggal, hiszen ebben az évben nyílt meg az óvoda a Teraszon, 50 elsőst vettünk fel, és a gimnázium első évfolyamában is 70 lesz a tanulók száma. Ezzel szorosan összefügg az a tény, hogy egyre több fiatal képesített tanár kerül az iskolánkra, sőt az is igen örvendetes, hogy iskolánk volt diákjai, akik itt érettségiztek, szintén visszajöttek és hasonlón hozzánk, ők is húszéves perspektívában gondolkoznak létünkről... Komoly tartalmú adatok — A húszéves évforduló szorosan összefügg pártunk megalakulásának 50. évfordulójával. Ennek a jegyében május elején találkoztunk az ungvári Zalka Máté ifjúsági klub tagjaival és az iskola igazgatóságával, ami nagyon hasznos volt mind-Galambok és emberek a téren Plavéák Ibolya: „...és hát a jövőm se kilátástalan"