A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-13 / 32. szám

Fiatolok egymás között Az uszodában, a napsütötte teraszon, három méterre tőlem, egy fiatal fiú és egy fiatal lány terül el. A fiú lehet úgy tizenhét éves, pattanásos és izmos. A leányka nagyon csinos, a melltartója keskeny pántlika, a nadrágja egy lehelet, egy sóhaj. Beszélgetnek. — Klassz a nap... — mondja a kislány. — Klassz — így a fiú. Ezután hosszabb szünet következik, majd megjelenik egy másik fiatalember. Ez szintén izmos, de szőke és nem pattanásos. Unottan nézelődik körül. A pattanásos megörül, hogy a társaság bővül, új szín, új hang költözik belé. Odaszól a szőkének: — Szevasz, Laji... Laji odalép, leteszi a bugyrát és kezet nyújt. — Szia. Aztán a lánynak is kezet nyújt. — Szia ... Klassz nap van... — Klassz... — szól a lány, és megigazítja a mellén a pántlikát, mert egy öregúr már percek óta szúrós szemmel nézi. Aztán megnézi, hogy jól igazította-e meg, szóval, mindent elkövet, hogy amúgy is fedetlen kebleire felhívja az uszoda figyelmét. Csak a két fiatalember nem néz oda; ők kebelbeliek. A kislány, érezvén, hogy a társalgás ellankad, mint Madame Sévigné, bevet egy témát. — Láttam „Őfelsége kapitányát". — Klassz volt? — Klassz. De van erről egy könyv is, az még klasszabb, az halálos. A kislányt ez a bővített mondat láthatóan kimeríti, végignyúlik, mint aki megtette a kötelességét. Most a pattanásos veszi át a szót. — Mit szólsz a Sandrihoz? — Mi van vele? Elájult? — Portásnak készül. — Hülye az? — Hát persze. Nem tudtad? — Nem. Most a pattanásos fiú megélénkült, és kiabálni kezd: — Ott a Csete. Szevasz, Csete. Gyere ide! A megszólított ijesztően izmos fiatalember, csupa gömb és dudor. Úgy feszül az egész fiú, mint egy robbanásra készülő rakéta. Az ember azt várja, hogy dobbant egyet, és ugrik vagy hetven métert. Odaléptet a társasághoz. Neki is van bugyra, azt ledobja és kezel. — Szia... Szia... A lánynak bemutatkozik, de csak egyetlen pillantással méri végig, mint a mészáros a levágandó borjút. Aztán törökülésbe leül, és előre mered. — Mi volt Miskolcon? — kérdi a szőke fiú. — Kinyírtam a palcsingert. A szája felhasadt neki a füléig. Amikor összeakaszkodtunk, azt mondtam neki: „Te, ide figyelj, nagyon megverlek, ne marhulj." Azt mondta erre, hogy fogjam be a pofámat. Hát nekiláttam. A végin kenni lehetett. — Klassz... — véli a pattanásos, és nézi a kislányt, minő hatással van rá a dolog. Az csak hasal, és babrál a pántlikával. De azért a szemében van némi elektromos vibrálás. A pattanásos folytatja a társalgást. Forszírozza a dicsőséget. — Milyen volt Bumiéknál szombat este? — Állati. Megittunk heten húsz üveg bort. Gyulus meztelenül beült a vízvezetékbe, a konyhába, és engedte magára a vizet. De nem szólt a marha, csak akkor tudtuk meg, amikor már az előszoba is tele lett vízzel. Aztán súroltunk reggel nyolcig. Állati jól mulattunk. Mindenki rosszul lett, kivéve engem. Én megittam még egy deci rumot, aztán hónom aló vettem a Rozit, és elmentünk moziba ... A kislány gyöngyöző kacajjal honorálja a történetet. Nagyon tetszik neki a dolog. Halkan mond valamit, amit nem értek, aztán csak ennyit hallok: — Tegeződjünk. Olyan furcsa nekem a magázódás, itt az uszodában mindenkivel tegeződöm ... — Szia... — Szia... A statisztává lett fiúk, a pattanásos és a szőke, elpárologtak. A pár egyedül marad. Hosszú percekig némán feküsznek, csak a lelkük beszél. Végül megszólal a kislány: — Jössz úszni? Az izomkolosszus feltápászkodik, és lusta léptekkel, hátra sem nézve elindul. Kifordult lábikráján táncolnak az izmok. A lányka alázatos riszálással követi. Ezek megtalálták egymást. Klassz! GÁDOR BÉLA Z. Minááová felvétele DORDZSIN DARDZSA mongol költő Holdjérta kert Sűrű lomb közt a kertbon Sétálva siklik a hold: Szorongás nincs szivében, Szomorúság nincs arcán. Mintha toll borítaná be, Mikor megcsillan az ágak közt: Páncélos lovagként áll meg, Pengéje vakítva villan. Szép lassan siklik a hold — Szél nem fúj, néma a lomb. A hold most selyemkendős lány, Ahol jár, páváskodnak a fák. Öröm gyullad szemében: Öreg tölggyel beszélget. Nyílt ég sima falán Nyírfa mögé csusszan csendben: Karcsú fa, könnyed, vidám — Karját kitárva fogadja. Szép lassan siklik a hold — Szél nem jár, néma a lomb. Alacsony szőlőfürtökre hajlik, Almák hívják aranylón — Ha álmából veréb riad fel: Hozzá is van csitító szava. Különleges vendég a hold, Különválni mégse akar — Nyúlánk fák és zömök fák Nyugaloto, béke gyermokei mind. Szép lassan siklik a hold — Szél nem jár, néma a lomb. Képes Géza fordítása LEÓN FELIPE En nem vagyok búvár Es holnap ezt mondja valaki: — Ez a költő sohasem merült le a tenger fenekére, nem ásott le a földbe a bonok és vakondokok alagútjaiig, nem látogatta végig a föld alatti tárnákat, nem bandukolt végig a fa sötét rostjai közt, nem vájta át a húst, nem lukasztotta át a csontokat... nem érkezett el a belekig, a zsigerekig, nem hajózott át az ütőerek csatornáin, nem úszott le a véren, hogy beleharapjon az emberek dermedt szivébe... De látta a férget a fa lombjai közt, a sáskafelhőt a toronyban a csillogó s körülzárt vörös vizeket a sárga harangszót déli időben a zöld nyálat az epileptikus sekrestyések lecsüngő ajkán. Megpillantotta a virágok közt ülő varangyot, a molylepkát az oltárterítőkön A Noé báriáját rágó szút és a zsizsiket a püspöksüvegben Megfigyelte az érsek hamis ás kacsingató szemét és így szólt: A kút kitikkadt árnyába belefulladt a Fény és csak a könnyek vastag kötelével lehet kimenteni onnan.