A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-06 / 31. szám

A fiatalasszony teafőzéshez látott, az őrnagy meg leült egy alacsonylábú székre. Kezét a két térde közé eresztette, s hosszan nézte a falon függő képeket. Keserűnek és fáradtnak látszott. Arcának ráncai megsűrűsödtek és elmélyültek. — Nagyon tehetséges volt — ismételte bólogatva, mintha csak magának mondaná. — Fehérkezű és hosszúujjú volt. Kissé törékeny, mint az anyja. Az ő természetét örökölte. Kicsi korában anyás volt, gyenge szívű, kerültfordult elpityeredett... Mégis engem kedvelt jobban, mint az anyját... A négy közül ő volt legbizalmasabb és a legragaszkodóbb ... Hallottad volna csak zongorázni! Keze alatt csobogott, bugyborékolt a zongora. Zúgott, mint a fenyveserdő és örvénylett, akár a tenger morajlása. Zengett, szárnyalt, szinte röpítette az embert... — Legyintett, cigarettát dugott a szája sarkába. — Volt... nincs... Elkészült már a tea, Nyinácska? — fordult a tűzhely felé egész más hangon szólva. Kitépte magát az emlékezés kesernyés hangulatából. - Igyál, fiú!... Várj, előbb csordítunk bele egy kis rumot, vagy vodkával szereted jobban? — Még sosem ittam vodkát — mondta Laci. — ö sem kínált meg? — kérdezte az őrnagy nyomatékkal és Lacira kacsintott. Laci tudta, hogy az óvónőre gondolt. — Nem kínált meg. A kislány a nagyapja ölébe szedkezett. Nagy buzgalommal szopogatta a hüvelykujját, közben Lacira függesztette nagy szemét. A számára idegen fiúval Ismerkedett és barátkozott a kormos szeme, s egyre több bizalom telepedett bele. A hét közepe táján befejezték a takarítást. Laci minden akaratát és tudományát összeszedte, hogy kedvé» ben járjon a hidegszemű fiatalasszonynak. Hiába. Továbbra is jeges és megközelíthetetlen maradt. Keményen tartotta magát, mint a februári fagy. Egyetlen szót sem szólt Lacihoz, s az ételt is úgy lökte elé, mint kutyának a csontot. A fürge és csacska kislánnyal viszont nagyon összebarátkozott. Négykézlábra ereszkedve az asztal alatt kergelőcskéztek. Az önfeledt játékban nagyokat kacagott a kislány, s már mindig a fiún csüngött volna, ha az anyja haragos és nyers hangon el nem parancsolta volna mellőle. — Miért gyűlölsz engem? — kérdezte Laci sértődött haraggal. — Nem bántottalak én téged ... — Talán bizony a nyakadba kellene ugranom?! — Nem kívánom én azt. — Hát akkor mit akarsz? — Mit akarhatnék?... Egy kis mosolyt, emberséges szót... ami pénzbe sem kerül. — Nem vigyoroghatok örökké — mondta az asszony nyersen. — A félhülyék szoktak örökké vigyorogni... Leszoktam a mosolygásról, megvan rá az okom... — mondta valamivel engedékenyebb hangon. — Beszélő kedvem sincs, hát aztán, nincs, olyan hihetetlen ez? ,.. Arról is leszoktam ... Évekig nem volt kivel beszélgetnem, meg most sincs nagyon. Te mit csinálnál az én helyemben? — Nem tudom. — No, látod! — Én sem jókedvemből vagyok itt, elhiheted — mondta Laci. — A frontra sem önszántamból mentem. Próbálta volna meg a férjed megtagadni a parancsot annak idején, s nem kimenni a frontra!... Vagy most: miért nem jön haza? Hiszen a háború már régen befejeződött!... Tudom, odamaradtak a testvéreid, fájhat... Nem én öltem meg őket. Igaz, megölhettem volna, ha úgy adódik a helyzet, meg ők is kinyírhattak volna engem, a fronton nem válogatott a golyó... Mégis azt gondolhatod, hogy én szerencsés vagyok, mert életben maradtam. Mondhatod, miért ne?... De olyan biztos vagy benne, hogy szerencsés vagyok!?... Ki tudja? A fiatalasszony tágranyílt szemmel nézte a fiút. — Lehet, hogy a front alatt meghaltak a szüleim meg a menyasszonyom. Hazamegyek a semmire, ha közben nem visz el az ördög és egyáltalán hazakerülök. Én kitől kérhetem számon a halálukat? Senki, semmi az ember. Játékszer. Megalázott, megtaposott és kiszolgáltatott féreg. Látod, alig múltam húszéves és már harmincnak nézek ki. A legszebb éveimet itt kell eltöltenem a szögesdrótok között. Kiért, miért?... Kinek a bűneiért kell szenvednem?... Fáj, hogy úgy bánsz velem, mint a kutyával, és fáj, hogy gyűlölsz. Tudom, legszívesebben a két kezeddel fojtanál meg ... Tessék, megteheted, egy hadifogollyal több vagy kevesebb, nem számít... Fojts meg, ha úgy gondolod, hogy azzal kiengesztelődsz és megszűnik a fájdalmas haragod ... Látod, én őszintén játszottam a kislányoddal. Menyasszonyt hagytam otthon, s lehet, hogy egyszer összeházasodunk és nekünk is lesz hasonló kislányunk vagy kisfiunk. Én játék közben erre gondoltam, erről álmodoztam, de te megcsúfoltad az álmaimat... Az édesapád kemény ember, de a keménységén is átsüt a meleg embersége. Érzem, hogy szeret. Engem, a kiszolgáltatott hadifoglyot. Talán egyik fiát látja bennem, mint ahogy én is egy kicsit az apámat benne... — Laci kiment a tenyérnyi udvarra, leült a betonjárda szélére és rágyújtott. Nemsokára kijött utána a kislány. Kissé megszeppenve állt mellette egy ideig, aztán hozzáhúzódott, majd az ölébe furakodott. Laci magához szorította és a haját csókolgatta. Erre aztán a kislány felbátorodva megelevenedett, Laci orrát kezdte pöckölgetni. A játékos tüsszentésekre nagyokat kacagott. A fiatalasszony könnyes szemmel nézte őket a küszöbről. Estefelé hazaérkezett az órnagy. Szokatlanul vidám és jókedvű volt. Vodkaszagú lehelete elárulta, hogy miért. Derékszíját leoldotta, nagyot nyújtózott és körülnézett a lakásban. — Derék munkát végeztetek — mondta elismerőn. — Nem nagyon pihenhetted ki magad — mondta Lacinak. No, nem baj, eljöhetsz holnap meg holnapután ls. Kedvedre kiheverészheted magad az udvaron ... Dohányod van? — Van ... Inkább maradnék a lágerban — mondta Laci, mire az őrnagy felkapta a fejét és rosszat sejtőn nézett egyikükről a másikukra. . — Mi történt? — kérdezte a lányától. — Semmi... — Valami mégis csak történt...? — Nem ... semmi — mondta Laci is. — Olyan arcot vágtok, mintha epébe haraptatok volna — mondta az őrnagy. Homlokán ráncokba futott a bőre. — Te, Laco! Megmondtam, hogy kéfele töröm a derekadat! — Ugyan, apa!... Miért szidod? Jól dolgozott, inkább ... inkább dicséretet érdemel, mint szidást. — Igen!? — mondta az őrnagy sokat jelentőn, összeszűkült szemmel. — Neked nincs egy szavad sem, Laco? — Nem tettem semmi rosszat... — Akkor rendben van — vonta meg a vállát a szikár ember. — Vasárnap azért eljöhetnél velem pecázni a folyóra — fordult Lacihoz, s kérdőn nézett rá. — Ezer örömmel — vidult fel Laci. — Majd bemegyek érted a lágerba.... Most elmehetsz. — Előbb megihatnál egy csésze teát — mondta a fiatalasszony. — Köszönöm szépen! Teázás után a kislány Laci nyakába ugrott és megcsókolta. — Holnap is gyere el! — mondta. — De biztosan gyere el, mert én nagyon szomorú leszek, ha nem jössz el! — Okvetlenül eljövök, kisbogár — mondta Laci és ő is megcsókolta a kislányt, az orrát is megpöckölte. A változatosság kedvéért most a kormosszemű tüsszentett nagyot. — Azért ennek a csöppségnek alaposan elcsavartad a fejét — mondta az órnagy csillogó szemmel —, hogy vinne el az ördög, te mihaszna! — Köszönöm a segítséget! És a vasárnapi pecázásról ne feledkezz meg! — mondta a fiatalasszony. — Én is elmegyek a kislánnyal, hacsak nem lesz rossz idő. — Folytatjuk — Qlkfriyvelc E. J. Görlich: A FEHÉR RABSZOLGA Az osztrák író izgalmas regénye Amerika történelmének abba a sötét korszakába vezeti el az olvasót, amikor még mindenki természetesnek találta a déli államokban, hogy a négerek rabszolgasorban élnek. Nem volt kivétel ez alól a jómódú déli ültetvényes lánya, Miss Susanne Brand sem. Édesapja váratlan tragikus halálával az anya nélkül felnőtt Susanne nemcsak teljes árvaságra jut, hanem szinte egyik napról a másikra előkelő kisasszonyból rabszolgalánnyá válik. Végrendelet híján — amely felszabadíthatná és a Brand's House úrnőjévé tenné Susanne-t —a „fehér rabszolga" éppúgy árverésre kerül, mint az ültetvény s a ház ingósága. Izgalmas, megrázó fordulatokban bővelkedő történet keretében ismerkedik meg az olvasó a fehér rabszolga és rajta keresztül a színes bőrű rabszolgák nyomorúságos sorsával. Szalay Lenke: MOGYORÓ - MOGYORÓ KINÖVI K AB AT J AT Nagykockás kabátjában, szőke haján félrecsapott svájcisapkával, vidáman lépeget az utcán az aprócska termetű Mogyoró, a második osztály tanulója. Az ő mindennapi életéről, mulatságos kalandjairól szól Szalay Lenke két közkedvelt regénye, amelyet egy kötetben nyújtunk át az olvasónak. Mulatságosan számol be az írónő Mogyoró balatoni nyaralásáról, örömeiről, problémáiról s arról a nagy diadaláról, hogy őszre öt egész centiméterrel magasabb lett, és végre kinőtte nagykockás kabátját. A kedves, humoros könyvet Réber László mulatságos rajzai díszítik. Eve Curie: MADAME CURIE Az életrajzi regényeket a rendkívüli dolgok teszik igazán érdekessé. Nos, Marie Curie élete bővelkedik ilyenekben. Lengyel tanár gyermekeként látja meg a napvilágot. Amint eszmélni tud, elnyomás alatt sínylődő hazájából a szabad Franciaországba megy — tanulni, hogy népén segíthessen. Elképesztő 1 nyomorban él, míg tanul, mégis kitüntetéssel végzi az egyetemet. Egész élete ilyen céltudatos törekvés, amellyel a századforduló egyik legnagyobb tudósává küzdi fel magát. Házassága is kivételes képességű emberek egymásra találásé élettársában, a később tragikus véget érő Pierre Curie-ben méltó segítőtársai talál, akivel együtt fedezik fel a rádiumot, s alapozzák meg a radiológia tudományát. Az első Nobel-díjat együtt kapják, a másodikat — férje halála után -már Marie Curie egyedül. Később harmadikat is kapott a Curie család: leányuk Irene Curie személyében. Madame Curie életének leánya méltó emléket állított ezzel a könyvvel. Senk: se tudta volna jobban bemutatni őt az utókornak, mint leánya, Eve Curie, aki nemcsak a világhírű tudóst látta benne, hanem a humánus embert és a szerető édesanyát is. Thury Zsuzsa: TŰZPIROS ÜVEGGÖMB Kabai Erzsi sudár növésű, szép lány, szőke haja vörösbe játszik, keskeny metszésű zöld szemének pillantását nehéz elfeledni. Nevetése magával ragadja a leányszállás legmogorvább lakóit is; ha szomorú, nyomasztó csend ül a soká§yss szobán. Sok minden történik Thury Zsuzsa kitűnő regényében, sok véletlen játszik közre, és sok félreértés oldódik meg, míg egy tavaszi vasárnapon ugyanaz a fiú kézen fogja Erzsit, hogy elvezesse abba az álombeli házba, ahol fellelheti elveszett gyermekkorát és jövendő boldogságát. Fekete István: HŰ A folyó fölött emelkedő magas part barlangjaiban emberemlékezet óta baglyok . ;nek. Áz egymást váltó nemzedékek mindig ide hordják zsákmányukat, itt költik ki és nevelik fel fiókáikat, engedelmeskedve a bagolyélet sok évezredes törvényeinek. De sorsuk összefonódott az e tájon élő emberek sorsával is; a tatárjárás, a török hódoltság, a szabadságharc néhány jelenete ott tükröződött nagyra nyitott, figyelő szemükben. Ebben a folyóparti barlangban született Hú is, itt táplálták szülei, de mielőtt kirepülhetett volna, megjelent a barlangban az ember, és magával vitte Hút és két testvérét. Ezzel kezdődik a történet, melynek során Hú sok különös tapasztalatot szerez az emberek világában, míg végül a második világháború kitörésekor visszanyeri szabadságát. A méltán népszerű, kitűnő író állatregényéhez Csergezán Pál készített művészi illusztrációkat.