A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-06 / 31. szám

Fizetésnapon A pénz itt van a bal zsebemben. Ripi-ropi-ropogós szá-á-za-a-so-o-ok. Jókedvűen elindulok hazafelé, sej, de hazafelé. Menjek taxival? Füttyentek egy taxisnak, beülök a hátsó ülésre, rágyújtok egy szivarra és ... Apropó, szivar! Melyik lehet a legjobb szivar! Veszek egy doboz szivart a legfinomabb fajtából, és vacsora után rágyújtok... Apropó, vacsora! Hol lehetne jól vacsorázni? Aranypipacs. Vacak hely. Négy Ász vendéglő? Nem rossz ötlet. Eszem egy fogast vagy egy süllöt vagy egy... Azt hiszem, ott cigánybanda muzsikál... Ácsi! Egy cica, két cica, száz cica, haj, megfogta az ici-pici egeret... A pénz itt van a bal zsebemben. Itt van a tőke felhalmozva a bal zsebemben, és én vagyok a tőkés. A tőkés hazafelé tart, kivételesen a saját lábán, mert elküldte a kocsiját... Nem kérem az autót. János, nyugodtan hazamehet, olyan tiszta ma a levegő, azt hiszem, nem fog ártani egy kis séta... Igenis, tekintetes úr!... Csak azt tudnám, mibe fektessem a tőkémet? Szentisten, hol van a pénz? Nyugalom, itt van a bal zsebemben, a bal páncélszekrényemben. Nemcsak a pénz van benne, hanem ritkaság számba menő gépkapcsok, diplomáciai iratok: egy-két elhasznált mozijegy, átszálló és fél kiló, kincset érő dohánypor is. Vigyázni kell! Átteszem a tőkét a bal páncélszekrényemből a jobb páncélszekrényembe. Hej, de csinos kis cica ment el mellettem ... Egy cica, két cica, száz cica, haj!... Utána menjek? Szép szeme volt, imádom az álmos szemű nőket. Nem megyek utána. Itt a pénz a jobb zsebemben. A feleségem szerint én egy lump... Apropó, feleség! Elfeledkeztem róla, hogy odahaza vár az én kicsi feleségem! Hála istennek, boldogan élünk. Megértő asszony. Ha hazamegyek, megmondom neki: kis szivem, ma nem adom oda a fizetésemet. Mire ő azt fogja mondani: ahogy akarod, kis szívem. Megértő asszony a feleségem, meg fogja érteni, hogy férfi nem lehet pénz nélkül... Apropó, pénz! Beteszem a farzsebembe, ott jobb helyen van. Csak azt tudnám, mibe fektessem? Veszek magamnak egy öltönyt, néhány inget, könyveket meg ezt meg azt... Aztán hazamegyek, és otthon szépen megvacsorázom. A házi koszt többet ér, mint a vendéglői koszt, és különben is, a Négy Asz, az egy lebúj. Tudom már, mit fogok csinálni. Hazamegyek, és megkérdem az asszonytól: akarsz, fiam, egy cipőt? Itt van rá a pénz, vedd meg! És adok neki néhány ropogós százast, mert nekem van szívem, mert én egy jó férfi, gavallér férj vagyok. Akarsz egy pulóvert is? El van intézve. Odaadom a pénzt. Ami marad, az az enyém. Isten ments, nem kell nekem egész fizetés: egyharmad a tiéd, kétharmad az enyém. Így igazságos. Nem vagyok én szőrös szívű kapitalista, akinek mindene a pénz, a pénz, a pénz. Én a szemébe röhögök Mammonnak, és az arcába kiáltom hogy egy cica, két cica, száz cica, haj!... Apropó, cica! Üj tervem van: a fizetésem kétharmadát adom oda a feleséjemnek, és egyharmadát elteszem én. így sokkal igazságosabb. A feleségem meg fogja érteni: férfi nem maradhat pénz nélkül, férfi pénz nélkül: félkarú óriás ... Tudom én nagyon jól, hogy a pénz csak gond! A mező liliomának nincs pénze, és mégis boldog. A pazsirtának van pénze? Nincs. Nincs. De jondja sincs! Nem kell beosztania a 'izetését, nem kell számolgatnia, nem cell... Apropó, számolgatni! Döntöttem: az egész fizetésemet odaadom í feleségemnek, aztán kérek egy kis zsebpénzt. Mindig ad zsebpénzt, ha najyon kérek ... Megértő asszony. Megyek hazafelé. Fáradt vagyok. Füttyentsek egy taxinak? Majd otthon. Ügy olcsóbb. MIKES GYÖRGY Sóhaj a nyári utcán Ha komolyalt, ha szendék, ha huligánok, sose voltak ilyen szépek még a lányoki Ha vállra hull, ha kurta a frizurájuk, napba néz már az én szemem hogyha rájuk. Ha miniben, ha maxiban, ha nadrágban — mért voltam én ifjú az ántivilágban, mért nem mostani mint a kóró téli szélben, forgok csak az áldott nyári napsütésben I Zelk Zoltán Halottaim Izgatottabbak az élőknél, nem ölelnek, csak hadonásznak, úgy szeretnek, csak fenyegetnek, ujjukkal szívemre mutatva számonkérik mindenegy percem, mit gyűjtöttem haláluk óta. Az vagyok nékik, aki vélük, aki akkor, közöttük voltam — bánják is ők, ha térdig járok a vénség lekaparhatatlan, csontomra száradó sarában: ők futni vágynak, én is fussak I ők táncot vágynak, én is járjam az ifjúság jeges lépcsőit, a hegedűszó meredélyéti Velük, velük, velük, tapodtat se nélkülük, én lettem hűtlen, én hagytam el a régi udvart, én álltam föl a régi asztal mellől, melyet ők körbe ültek a lámpafény holdudvarában. Velük a földön és a földben — ez a parancs. S hogy ne feledjem: aki lányra ha még ránézek, fölírják annak homlokára, csikorgó maradék szavamra, süllyedő, horpadt egeimre, holnap leomló falaimra. három verse Visszhang Mikor már csak a visszhang, mikor már semmi más, csupán a visszhang, mikor már csak a csillagokon túli csönd s e fülrepesztő csönd torkán a visszhang — mikor az évszak nélküli magányban, a lombtalan, a sivatag magányban a régi esők kopogását hallod s a lejtős évek csatakos kövén a régi lépteket — mikor a legyek őszi haláltánca két üveg közt a régi ablakon úgy dübörög, úgy visszhangzik fölötted, hogy nincs hang más, mit befogad füled —: ami elhangzott, te már csak azt hallod, ami leomlott, téged bekerít, meredélyek, kaptatok, szakadékok, fekete Tejút hajdan vándora ülsz már visszhanggal betömött fülekkel emlékeid szögesdrótja mögött. * A költő nemrégiben megjelent Bekerített csönd című kötetéből