A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-25 / 25. szám

A kapitány észrevette Margitot, széles mozdulattal mutatott a szürkére, íme, asszonyom, meghoztam a paripát, nyerítene, felágaskodna, ha bírná az elejét, szegény! Hangosat nevetve szalutált, köszönt és táncos léptekkel elment. — Van már lovunk, István — mondta Margit. — Három varjú sem lakna jól a húsával. Csak a nagy csontjai... — Jó nagycsontú állat, ráférne néhány mázsa hús — így István. — A végén még elkapom tőle a koszt. — Kanca vagy csődör? — Meg sem néztem — mondta István nevetve. A ló alá hajolt. — Csődör ez, hallod, legalábbis az volt valamikor. — Hány éves lehet? — kérdezte Margit, mintha most az lenne a világ leglényegesebb és legfontosabb kérdése. István megmarkolta és szétfeszítette a ló pofáját — nem kellett nagyon erőlködnie —, hosszasan vizsgálta a fogát. — Nem több hatévesnél, a nyakamat teszem rá, hogy nem több — vidult fel István. — Meglátod, Margit, nevelek én ebből olyan csődört, hogy egy év múlva beugratom vele a falu összes kancáját! — Nevetett. — Ügy járnak majd hozzánk a gazdák, mint a jó kútra vízért. Margit nevetése köhögésbe fúlt, könnybelábadt a szeme. — De nagy marha vagy, István! — mondta végül, de olyan kedvesen, hogy inkább becézésnek tűnt, mint sértésnek. Annak is vette István, s felmelegedett tőle a szíve: végre Margit is tud már nevetni és lassan viszszatér a régi életkedve. Csak az a rusnya köhögés ne kínozná, meg ne égetné szemét a láz esténként! István bízott a katonaorvos segítségében. Váratlanul az öreg Szarkáné jött be az udvarba. Jöhetett bármerre, mert a kerítést kidöntötték és földbe taposták a tankok. Azóta is úgy van. Majd elkészül újra, ha vége szakad mindennek. Lesz kerítés is meg más is. Különben ki tudja? — Agyonisten jó napot! — Magának is! — Margitnak úgy tűnt, hogy mióta nem látta a talpig feketében öltözött lompos asszonyt, nagyon megöregedett. Arcának ráncai megsűrűsödtek és elmélyültek, kiserkent a szakálla, bajsza, mint a kamaszoknak, a dereka is meghajlott kissé és furán billegetve a farát lépkedett. — Isten hozta! — invitálta Margit befele, de az öregasszony inkább a napsütötte tornácon ült le az alacsonylábú sámlira. Széles szoknyája szétterült a földön, mint a petrence alja. — Hát átvészeltétek, Margit? — At... Eddig át... Mink át.., de nem maradt semmink, se lovunk, se tehenünk. Jaroslav Foglár: SÜNDISZNÓ A KETRECBEN Jaroslav Foglár érti a módját, hogyan kell a serdülő fiúk képzeletét lángra lobbantani, könyvének bizarr címe olvasás közben átütő erejű, igazi élményünkké válik. Aki a Sebes Nyíl fiainak izgalmas kalandjait megismerte, egyszer s mindenkorra híve marad a szerző kedvenc fiúközösségének, s fiatal magyar olvasói, első magyarul megjelent műve után, egy csapásra megtanulják majd Jaroslav Foglár nevét. Moldova György: SÖTÉT ANGYAL 1957 novemberétől 1960 áprilisáig ível Válent Csaba felnőtté válásának tőrté— Orosz ló? — bólintott a szürke felé az öregasszony. — Ki tudja? — mondta István még mindig a lovat vizsgálgatva. — Orosz kapitány hozta... ajándékba! — s nevetett. Nagy nehezen járásra bírta az állatot, hátra vezette az udvarban, kötőfékjét a sörényére dobta és ott hagyta. Nem kellett attól tartania, hogy elszalad. A szérűben maradék takarmányt nyalábolt össze és a ló elé vetette. A ló beletúrt a puha pofájával. megszagolgatta aztán lassan ropogtatni kezdte a lucernaszénát. — Ha megéred a holnap reggelt... szóval ne félj, jó kezekbe kerültél... Az ám, még a nevedet sem tudom — morfondírozott magában István a ló mellett. — Kereszteld meg a lovat, Margit! — kiáltotta a tornác felé. — Névtelen állatot nem kerülgethet az ember az udvarában. — Legyen Csillag a neve — mondta Margit rövid gondolkodás után. — A Csillag az szép név ,.. — Miért éppen Csillag? — Mit tudom én. — Jó, legyen Csillag — mondta Tstván, aztán a ló felé kiáltotta, mintha bizony megértette volna az oktalan állat. — Csillag lesz a neved, hallod!? — Csodák csodájára a ló lassan felemelte a fejét és csendes nyerítéshez hasonló hangot adva ki magából Istvánra bámult. — Isten az atvám, hogy magyar Daraszté volt és valóban Csillag névre hallgat! — mondta még István, aztán elmosolvodva legyintett — nagv marha vagyok én —. leült és rágvintott. Két füst között kérdezte. — Mi újság. Szarkáné asszony? — Üiságnak úiság, amit mondok, csak azt nem tudom, hogy ió-e vagy rossz ... Tegnap éjjel hazajött a tiszteletes úr veje. az orvosszázados. A Laci parancsnoka. nete; sorsának háttere az ország fokozatos konszolidálódása. Különös életű emberek, útkeresők és úttévesztők arca bukkan fel Csaba körül: Teleki igazgatóé, a szép Valié, Kengyelszkyé és mindenekelőtt öry Éváé, akinek vonzó lényére hosszú éveken át rokonszenvvel emlékszik vissza a könyv figyelmes olvasója. Hét esztendő telt már el a Sötét angyal első megjelenése óta; aki újra olvassa a regényt, tudja, hogy Moldova Gyölrgy pontosan idézte fel az ötvenes évek legvégének hangulatát, atmoszféráját. De a regény nemcsak azokat köti le, akik múltjuk egy darabját keresik benne. Válent Csaba küzdelmes ifjúságának története újra és újra meghódítja a fiatal olvasók szívét. — Honnan tudja? — élénkült fel István. Margit szemében is remény csillant, aztán hirtelen elkomorodott: ha együtt voltak, együtt is jöttek volna haza. Tán csak nem érte baj a fiukat? — Honnan tudja, Szarkáné aszszony? — kérdezte Margit is. — Tudom — mondta az öregasszony konok-makacsul azzal az elhatározással, hogy hiába is faggatják, többet nem árul el. Félt. Különös ízű, háborús félelem telepedett rá, mint ahogy nyirkos falra a penész szokott. Félt az oroszoktól — pedig nem volt miért —. félt mindenkitől, talán saját magától is. Féltette a vagyonát, amit az unokájának és Lacinak szánt és rettegett a bizonytalan holnaptól. Sok mindenfélét suttogtak az emberek a faluban, hogy ez lesz, az lesz, ezt meg azt csinálnak majd az oroszok, hogy a véneket elpusztítják, a munkabírókat Szibériába hajtják, s hogy az itthon maradottakat is kancsukával terelik majd a munkába, meg ehhez hasonlókat. — Beszélni kellene vele — mondta végül. — De a világért sem említse nekik, István, hogy tőlem tudta meg! Kocsis István készülődött: kefével lesuhintotta a ruháját, ünneplő kalapot tett a fejére — mintha bizony anélkül nem is Kocsis István lett volna —, különben sem törődtek akkoriban az emberek azzal, hogy ki miben jár, hogyan öltözik. Mintha az a különös, felbolydult, halálveszélyt rejtegető állapot szétszórt volna minden hagyományt. István azonban még akkor is tartotta magát a régi regulához: ha úr elé áll az ember, legalább a kalapja legyen ünneplő. Bár sosem tisztelte valami nagyon a papokat, akkor mégis megalkudott önmagával, hiszen a fia ügyében készült hozzá. Kónya Lajos: KICSI A VILÁG A gyermekkor színes, változatos világa elevenedik meg Kónya Lajos önéletrajzi regényében. Egy költő emlékezete fordul vissza a gyermekkorba: ebbe a legsúlyosabb és leglégiesebb, ebbe a gyötrelmes és tündéri, maradandó és illanékony, a sorsát leginkább meghatározó korba, amelyben a hányattatásokon és történéseken csak a gyermeki képzelet játékai tesznek túl, s amelyben a tenger mégis megmarad az álmodozás partjai közt, tehát korántsem teljesül minden. De feleletet ad arra is a kötet, hogy Kónya végül is hol van hát igazán otthon? A franciaországi ködös télben a Károlibiblia ódon nyelve köti elszakíthatatlanul az elhagyott hazához. Tatabánya szénporos-füstös légkörén túl messzi városok vonzását érzi, a művelődés, a tapasztalás lehetőségére vágyik. Fábry Zoltán: VIGYAZÖ SZEMMEL (fél évszázad kisebbségben) Üj könyvében Fábry Zoltán fontos dokumentumanyagot gyűjtött össze Európa, Közép-Európa és a csehszlovákiai magyarság öt évtizedes tapasztalatairól. Az elhájasodott, pocakosodé tiszteletes úr nyájasan fogadta Istvánt, mikor azonban megtudta, hogy miről van szó, egyből megváltozott a magatartása, elhidegült. — Bárcsak angyal szólna magából és mielőbb hazasegítené őt az isten! — mondta az égre tekintve apró disznószemével. Valóban nem volt nagyobb a szeme a mellénygombnál. — Nem tudom, honnan vesz ekkora képtelenséget, Kocsis István — mondta még a tiszteletes és csodálkozással tárta szét a karját. István meglepődött és egy pillanatra elbizonytalanodott: valóban bolondokat beszélt volna a Szarkáné? Lehetetlen. Ha ő egyszer azt mondja, hogy itthon van a százados, az halálbiztos, akár mérget is vehet rá az ember. — Márpedig én úgy tudom, hogy itthon van! — Nincs itthon, ha mondom! — tiltakozott a tiszteletes úr hirtelen-ijedten, s tuszkolta volna Istvánt kifelé. Istvánt nem kellett küldeni, indult magától is. Egyre jobban elöntötte a méreg, kis híján elkáromkodta magát. Mielőtt azonban végleg elment volna, a tiszteleteshez fordult. Szikrányi tisztelet sem volt a hangjában, szavában. — Rendben van... Majd én megtudom az igazságot, ha magára uszítom az oroszokat! Előráncigálják azok a vejét a föld alól is, s vele együtt maga is szorul, az biztos!... Tesz itt rendet a táncos kapitány, nyugodt lehet! A tiszteletes úr nagyon megijedt, száz színt váltott az arca, szinte felnyögött kínjában. — A nagy istenre kérem, István, ne marjuk még mi is egymást, hiszen anélkül is sok a közös ellenségünk. — Nincs nekem ellenségem, legfeljebb maga az! — mondta István, s nagyot, hangosat káromkodva elment. A tiszteletes úr meg csak állt és nézett utána, mint egy néma kőszobor. Estefelé Csilla, a tiszteletes úr lánya parasztosan öltözve, szemére húzott bolyhos fejkendővel állított be Kocsisékhoz. Apja nevében is bocsánatot kért, s mindent elmondott .Laciról, amit a férjétől hallott. — Több mint valószínű fogságba esett — fejezte be a fiatalasszony a mondókáját, aztán még egyszer bocsánatot kért és elment. Margit csendesen sírdogált. István sem találta a helyét. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Végül némileg megnyugodva Margit mellé ült. — Ne sírj, hallod, örökké, hiszen a sok könnytől kiáznak már a szemeid!... Él a fiunk, hidd el, hogy él!... Fogságba esett, él. —Folytattuk— Csakúgy, mint a számos Fábry-könyv, e gyűjtemény ls egy gazdag életmű része. Olyan életműé, amelynek vannak időálló tényei, megállapításai, de ugyanúgy vannak tévedései Is. A kötet írásaiból felsorolhatnánk tételeket, gondolatokat, amelyek visszamenően vagy akár a jelenben is vitathatók. Viszont az írások többségében Fábry gondolatai, diagnózisai ma is érvényesek, időállók. Időállóvá teszik őket azok az erkölcsi princípiumok, amelyekhez Fábry mindig visszatér — az antifasizmus, antiimperializmus és a vox humana hitvallása. William Faulkner: MÍG FEKSZEM KITERÍTVE Meghalt egy tanyasi öregasszony, Addle Bundren, s most az övéi — férj és öt gyerek — szekérre rakják a maguk ácsolta koporsót, hogy az elköltözött földi maradványait — végső meghagyása szerint — a városban, rokoni csontok között helyezzék örök nyugalomra. Felkerekednek, viszontagságos, hosszú úton szekereznek végig, hogy a szó szoros értelmében „tüzön-vizen át" végbevigyék, amire szavukat adták. Az 1930-ban született regény a modern amerikai próza klasszikus mesterének egyik legmegrendítöbb alkotása. gjföwrfc 14