A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-25 / 25. szám

Pár napja került kezembe egy részletes jelentés a csehszlovákiai alkoholfogyasztás rohamos növekedéséről. Szlovákia néhány járásában oly rohamosan növekszik az alkoholfogyasztás, hogy ez már komoly aggodalomra ad okot. Nem sokkal később meghívást kaptam a Bratislava-vidékl járás Jednota Fogyasztási Szövetkezetének évzáró közgyűlésére. És láttam azt a jelentést, amit a szövetkezet vezető funkcionáriusai készítettek: Értékelték múlt évi tevékenységüket, s megállapították, hogy a szeszes italok árusítása terén az elmúlt évben rekordot állítottak fel. S ez a „rekord" az oka annak, hogy a pozitív eredmények szinte háttérbe szorulnak miatta. És a szeszes ital árusítás ilyen mérvű növekedéséről tesznek tanúbizonyságot az utóbbi években a statisztikai adatok csaknem az egész vendéglátó iparban. S ennek a végső kicsengése mi is lehetne más, mint: a társadalom demoralizálása, a munkaerővándorlás, az igazolatlan hiányzások, a csökkent munkaerkölcs, a balesetek számának növekedése a munkahelyen és a közúti forgalomban, az alkohol hatása alatt elkövetett bűnözések elharapódzása. Ezzel a problémával nagyon komolyan foglalkoznak a legfejlettebb tőkés államokban is, mivel az alkoholizmus veszélyezteti leginkább a társadalmi élet és a termelés ritmusát, rendjét. Az a jelentés is, amit nemrégiben az SZSZK Belügyminisztériuma adott át elemzésre a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, valóban aggasztó adatokkal szolgál. 1969-ben például Szlovákiában a szándékos emberölések, testi sértések 35,9 százaléka az alkohol rovására írható. A közrend elleni vétségek terén még nagyobb a százalékarány, 77,7 %. A közlekedésrendészeti kihágásoknál pedig az arány 66,1 százalék. E néhány adatból is kitűnik, hogy a bűncselekmények, vétségek, kihágások, szabálysértések számának növekedése szorosan összefügg a szeszes italok fogyasztásának növekedésével. Az alkoholizmus elleni harcban szabatosan és pontosan megfogalmazott jogszabályra, a 120/1962. (XII. 19) számú törvényre támaszkodhatunk. E törvény értelmében éppen az antialkoholista szervezetekre hárul a legfontosabb feladat az alkoholfogyasztás elleni harcban. Mondjuk talán inkább így, hogy hárulna... Éppen ezért még pontosabban kellene megfogalmazni e törvényt, olyan értelemben, hogy az antialkoholista szerveket sokkal komolyabban vegyék az illetékes állami és gazdasági szervek. Javasolták azt is, hogy a nemzeti bizottságoknak a törvény 4. paragrafusában rögzített feladatait pontosabban kellene meghatározni. Az eddigi gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy a nemzeti bizottságok nagyon felületesen végzik a fentiekből adódó kötelességeiket, feladataikat. Az idézett törvényben nincsenek pontosan meghatározva a nemzeti bizottságok feladatai. Vegyük csak ennek a törvénynek a 9. paragrafusát. Ez határozottan kimondja, hogy italos vagy részeg személynek nem szabad szeszes italokat kínálni vagy kiszolgáltatni. Az 1/d bekezdésben többek között szó van arról is, hogy táncmulatságokon sörön és boron, sport- és kulturális rendezvényeken pedig sörön kívül más szeszes italt nem szabad árusítani. Az 1/d bekezdés határozottan tiltja a háztartási pálinkafőzést, és a 2/b bekomolyan a munkájukat, egyes funkcionáriusok helytelenül értelmezik a 120/1962-es számú törvényt. Főként ott a hiba, hogy a büntető bizottságokban és az antialkoholista szervezetekben gyakran olyan emberek vannak, akik nem fogják fel teljes terjedelmében az említett törvény jelentőségét és magának a problémának a súlyosságát. Ráadásul a komaság-sógorság is annyira elburjánzott falvainkon és városainkban, hogy az illetékes szervek nem léphetnek fel teljes szigorúsággal a törvény megszegői ellen. Befejezésül íme egy példa, amely jól szemlélteti, hogyan is fest ez a gyakorlatban. Mindenesetre okulásul szolgálhat mindazoknak, akik a jövőben a 120/1962-es számú törvény kibővítésén, módosításán dolgoznak majd. Rovinka község Bratislava közelében, a bratislava-komárnoi főútvonal mellett fekszik. A Jednota nemrég adott át rendeltetésének egy szép, modern vendéglőt. A helybeliek között már akadtak olyan „hősök", akiknek nem tetszett a modern berendezés, a kulturált környezet. Leitták magukat, és amikor a vendéglő alkalmazottai a 120/1962-es számú törvény rendelkezései értelmében, meg aztán mivel már elmúlt a záróra, nem akarták kiszolgálni őket, feldühödtek és a székekkel törni-zúzni kezdtek mindent maguk körül. Mintha megvadultak volna. Ladislav Prokop kénytelen volt elhajtani Pozsonypüspökibe (Podunajské Biskupice) a közbiztonsági szervekért, mivel senki sem próbálta a jelenlévők közül megfékezni a garázdálkodókat. Az eset a hnb büntető bizottsága elé került. És mi történt? Majdnem semmi. Mert az az ötven korona, amit a bizottság elegendőnek tartott a garázda fiatalok megbüntetésére, nevetséges összeg. Gondoljunk csak arra, hogy a büntető bizottságnak, a közbiztonsági szerveknek és a vendéglő alkalmazottainak hány órájába került ez az „aprócska" ügy. A dolog egyetlen némileg biztató oldala az a tény, hogy a három „vidám" cimborából egy a bíróság elé kerül. Igaz ugyan, hogy nem a büntető bizottság jóvoltából. És hány, de hány hasonló eset történik naponta? Meddig tűrjük még ezeknek az alkoholistáknak a garázdálkodását? Talán nincs mód a megfékezésükre? SZLUKA JÓZSEF Prandl és arch. felv. kezdésből nyilvánvaló, hogy az üzletek és más könnyen hozzáférhető helyek kirakatába nem szabad szeszes italokat tartalmazó üvegeket tenni. Sajnos, más az elmélet és más a gyakorlat. Sok községben az emberek vígan főzik a „jó" hazai pálinkát és tud róla az egész község. A vendéglőkben és éttermekben italos és részeg embereknek is felszolgálnak szeszes Italokat, hogy a tervet „túlteljesíthessék" és ne essenek el az esetleges prémiumtól. A táncmulatságokon pedig csapolnak mindent, aminek szesztartalma van!... S az a legérdekesebb, hogy a sört és bort úgy árusítják, mintha ezek nem is tartoznának a szeszes italok kategóriájába. A boltok, üzletek kirakatai tele vannak a legcsábítóbb alakú és címkéjű palackokkal. Mi ez, ha nem az alkoholfogyasztás nyílt propagálása? Ugyanezt mondhatjuk az éttermekről is. Hiszen, amint már az eddigiekből is kitűnik, a szeszes italok propagálásával és eladásával nálunk minden üzlet túl akar tenni a másikon. A zöldségboltokban gyakran nincs az, aminek lennie kellene, de szeszes ital az mindig van bőven. Bratislavában még a dohányárudákban is árusítanak szeszes italt, mint „szuvenírt". Vagy nézzünk csak körül a csemege- vagy az édességboltokban. Minél előkelőbb az üzlet, annál nagyobb választékkal kedveskednek a Szélmalomharc? tisztelt vevőknek, már ami a szeszes italokat illeti. És egészen nyilvánosan csinálják. A szekrények és polcok csak úgy roskadoznak a palackok súlya alatt. Egyes édességboltokban a raktári készletnek több mint az 50 százaléka szeszes italokból áll. S talán senki előtt sem kétséges, hogy a szeszes ital nem az édességboltok polcaira való. Nem hisznek nekem? Nézzenek csak körül figyelmesen! Tehát egészen más az alkoholizmus elleni küzdelem az elméletben és a törvények tükrében, mint a gyakorlatban. Igaz, hogy a gyakorlat és a valóságos élet — s nálunk mindenekelőtt a terv — egészen más feladatokat tűz a vendéglátó üzemek elé. Ott vannak mindjárt a tervezett bevétel, a haszon, az árucsere-forgalom és nem tudom, hogy még miféle fajta mutatók. Mert ha valaki nem teljesíti az előírt tervet, rosszul vezeti az üzletet. És tegyük csak kezünket a szívünkre. Vajon kl adja ki könnyebben a pénzét, mint az az ember, aki ivott már egy „kicsikét"? Sajnos, a nagyon vaskos realitás az, hogy az elárusító vagy a felszolgáló személyzet nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy minden vendéget, vásárlót ellenőrizzen, vajon többet ivott-e már a kelleténél, mivel a fizetése éppen a terv teljesítésétől függ. Szerettem volna megtudni, mit is jelent ez a gyakorlatban, ezért felkerestem a Bratislava-vidéki járás Jednota Fogyasztási Szövetkezetének vezetőit, Teleky Gyula és Pócs József elvtársakat. Lássuk csak, mit mondanak ők: — Mi a gyakorlatban igen sűrűn találkozunk nem kívánatos esetekkel, ezeket azonban a legjobb akarattal sem tudjuk kiküszöbölni. Harcolunk a túlzott szeszfogyasztás ellen, mert ez csökkenti vendéglátóipari üzemeinkben a tálalás és a kiszolgálás kulturáltságát. Nagyon jól tudja, hogyan fest ez a gyakorlatban. Tervfeladataink már 1970-ben csaknem a lehetőségek határát súrolták. Nagy gondot okoz az ez évre tervezett bevétel teljesítése. A mi gyakorlatunkban az a legnagyobb ellentmondás, hogy amíg egyrészt rendszeresen iskoláztatjuk dolgozóinkat és megismertetjük őket a 120/1962. számú törvénnyel, sőt elrendeljük, hogy a törvény előírásaihoz tartsák magukat, a másik oldalon viszont ott van a terv, melynek a teljesítését tevékenységünk legfontosabb értékmérőjének tartjuk. Hogyan hozzuk a feladatainkat és ezt a törvényt összhangba úgy, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon? Ezt eddig még senki sem magyarázta meg nekünk. Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy ne szegjüh meg a 120/1962. számú törvény rendelkezéseit, de mindenre mégsem lehetünk tekintettel. Sajnos, nem segítenek a helyi nemzeti bizottságok. Egyes Ijelybeli lakosok már délelőtt bent ülnek az italboltokban, isszák a sört meg a pálinkát, de mondja csak meg, honnan tudjuk mi, kinek mikor van a munkaideje, vagy ki issza el egész családjának a pénzét? Nem akarjuk védeni a vendéglátóipari alkalmazottakat, de ismerje el, hogy ki hoz nekünk több pénzt a konyhára, mint éppen az, aki már felhörpintett valamit. Nagyon megnehezíti a munkánkat az is, hogy sokan már félig részeg állapotban állítanak be hozzánk, otthon isznak a „hazaiból" és azután nálunk duhajkodnak, kötekednek. Csak ne szolgáljon ki egy ilyen embert, meglátja, mit csinál az illető. És ha az italboltban véletlenül ott ülnek éppen a helyi funkcionáriusok, még ők mondják, hogy adjunk ezeknek az embereknek, amit kérnek, csakhogy nyugalom legyen az italboltban. Amint a válaszból is kitűnik, a nemzeti bizottságok egészségügyi és szociális szakbizottságai sem veszik