A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-18 / 24. szám

0 Pangea, a rejtélyek kontinense 0 Eljegesedések a trópusi Afrikában, sivatagok Skandináviában! 0 Forró égöv Romániában? 0 Működésben a lasersugár Napjainkban szemünk előtt teszi meg az ember vakmerő lépteit a kozmikus térségek meghódítása felé. Ami tegnap még álom volt, ma valósággá válik, az ember megveti lábát a Holdon, s bölcsen puhatolózva egyre tovább hatol az idegen, ismeretlen csillagok rejtélyei felé, amelyekkel eddig hiába próbált megbarátkozni elméje, mert tudásvágya erőtlenül torpant meg Földünk gázburkának határain. Sokkal kevésbé látványos, de az ember és a tudomány számára semmivel sem kevésbé jelentős az a tevékenység, amelyet a kutatók hadserege végez mindenütt a Földön+ öf-eg bolygónk részletes, teljes megismerése érdekében. E tevékenység eredményei, a tudományos gondolkozás rostáján átszűrt földtörténeti adatok új és új kincsekkel gyarapítják az emberiség egyetemes ismerettárát s általuk egyre részletesebben ismerjük meg azt a végtelenül hosszú történelmi eseménysorozatot, amelynek során kialakultak a kőzetek, elválaszthatatlanul összefonódva az élet keletkezésének és felvirágzásának titkával. Az a kép, amelyet ma a kontinensnek körvonalaival kapcsolatban tankönyvek és térképek lapjairól olyan jól ismerünk, lényegében csak egy sok millió éves történelmi fejlődés során kialakult pillanatnyi állapotot tükröz. E fejlődés folyamán sok olyan korszak volt, amikor a mai szárazföldek zöldellő foltjait hosszú időre elöntötték a tenger hullámai, s a búzakalászos, pipacsos mezők a kék tenger mélyére sülylyedtek, hogy halak és kagylók birodalmává váljanak. Sok millió évvel ezelőtt Grönland most vastag jégtakaróval borított partjain buja trópusi erdők nőttek, kenyérfa és csodálatos virágú magnólia tenyészett ott, ahol ma eszkimó s fóka tengeti ínséges életét. A fagyos Szibéria térségein pedig egy félsivatagi éghajlat bizonyítékaként vastag sórétegek halmozódtak fel kicsapódás útján a tenger vizéből. Vajon a földtani törvényszerűségek másként nyilvánultak-e meg azokban az időkben, mint napjainkban? Ezzel kapcsolatban a kutatók már rég megállapították, hogy azokban a régmúlt földtani időkben bolygónk nagy éghajlati övezetei másként helyezkedtek el, mint napjainkban. A Tagadhatatlan tény, melyhez minden bizonnyal hányattatott, kapkodó életünk is sokban hozzájárul, hogy a cukorbetegek száma az egész világon egyre emelkedik. E megállapítás alól sajnos mi sem képezünk kivételt. Mert míg 1966-ban 102 000 cukorbeteget tartottak nyilván Csehszlovákiában, tavaly • már 154 000 ember szorult emiatt rendszeres orvosi kezelésre. Becslések szerint azonban legalább 50 000 a nyilvántartásban nem szereplő cukorbetegek száma nálunk, akik tájékozatlanságukban vagy hanyagságukban a számukra életet jelentő gyógykezelés helyett inkább a kór elharapózását és az ennek következményeképpen fellépő további súlyos betegségeket választják. „Természetesen, hogy ez a vétkes könnyelműség előbb-utóbb megbosszulja magát" — mondja dr. Jaroslav JirouS az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője. A hanyagság felmérhetetlen következményekkel jár A század elején — az inzulin feltalálásáig — a cukorbajnak (diabetesnek) sok százezer halálos áldozata volt. Ma már szerencsére más a helyzet, mert ha a beteg az orvos utasításait pontosan betartja, jóformán szó sincs kockázatról. Csakhogy ez nem mindig oly egyszerű, mint ahogyan elképzeljük. Előfordul ugyanis — és éppen ebben rejlik a kór alattomossága —, geológiai ókor (paleozoikum) végén (körülbelül 250 millió évvel ezelőtt) Dél-Amerikát és a trópusi Afrikát hatalmas jégmezők, gleccserek borították míg Skandinávia egyes vidékein sivatagi szárazság uralkodott. És érdekes, hogy ezzel egyidejűleg pl. a Bánát területén fanagyságú páfrányok alkotta dzsungel tenyészett, olyan növényzet, amely napjainkban csak a forró égöv őserdeiben találja meg létfeltételeit. A koralltelepek pedig, melyek napjainkban csak egyenlítői és trópusi sekély tengerekben élnek és fejlődnek, kedvező életkörülményeket találtak a mai Románia területének akkor nagy részét borító tengerekben: ottani jelenlétük még 10—15 millió évvel ezelőtt is — kimutatható. Mindezeknek a tényeknek az alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy fejlődésük során a szárazulatok talán vízszintesen elmozdultak eredeti helyükről, más szóval: hosszú évmilliók során jégtáblák módjára elúsztak képlékeny alapzatukon. Ezt a kontinensnek elmozdulásával kapcsolatos merész föltevést századunk eleién először a német Wegener mondta ki. Elmélete nagyon hamar népszerűvé vált. Alfred Wegener egvszerű és logikus föltevésének lényege a következő volt: A szárazulatok, melveket ma mint különálló kontinenseket ismerünk, eredetileg egyetlen, óriási méretű, összefüggő kontinenstömböt alkottak, a Pangeát. ezt azonban körülbelül 260 millió évvel ezelőtt nagy mélységű törések darabolták fel. s a törések mentén az elkülönült blokkok fokozatosan eltávolodtak egymástól. Az első nagy repedés az előzőleg egvséges Dél-Amerika és Afrika között jelent meg. hogy azután Amerika tömbje fokozatosan nyugatra ússzon el. s helvén az Atlanti-óceán medencéje alakulion ki. Közben újabb nagy törések is történtek, s ezek lehetővé tették, hoev több más kontinensblokk (Ausztrália, Antarktisz. Arábia. India. Észak-Amerika) is eltávolodjék Afrika mellől. Föltevése igazolására Wegener aprólékos és hosszan tartó kutatómunkát végzett, s célja érdekében a természettudományok legkülönbözőbb területeiről keresett bizonyítékokat. Például már első vizsgálatra szembetűnik Dél-Amerika keleti partvonalának és Afrika nyugati partjának hasonlósága, pontos egybeilleszthetősége. A továbbiakban őslénytani, rétegtani, kőzettani, a paleomágnességgel kapcsolatos és más területekről vett bizonyítékok tömegét gyűjtötték össze Wegener és követői, s egyre több szempontból támasztották alá a wegeneri eszmék helyességét. Kutatásaik alapján föltételezhetővé vált, hogy egyes nagykiterjedésű szárazulatok nyugatra siklása még napjainkban is folytatódik. Például — több kutató véleménye szerint — Grönland napjainkban is minimálisan évi 36 méterrel mozdul el nyugat felé! Igaz, hogy ezt a feltevést még nem igazolták megfelelően, pontos mérési adatokkal, s az említett számszerű elmozdulási érték már eleve túlzottnak tűnik (Wegener ott pusztult el Grönland kietlen jégpajzsán 1930-ban, miközben expedíciójával a sziget nyugat felé tartásának számszerű adatait és bizonyítékait kereste). Tovább sorolhatnánk az úszáselmélet helyességét igazoló érveket, de igazságtalanok volnánk, ha nem említenénk meg, hogy a Wegener-elméletet alátámasztó dokumentációs rendszer logikai építményében még ma is sok helyen rések tátonganak, s emiatt a kontinensek vándorlásának elméletét még ma is sok kutató tagadja. Ezeknek a tudósoknak az elmélettel szemben felhozott ellenvetései legalább olyan meggyőzőek, mint az úszáselmélet híveinek állításai. Napjaink mélyfúrásai, az újabb geofizikai és paleontológiái adatok, és — .első hallásra bármennyire ellentmondásosnak tűnik — a Holdról szerzett újabb és újabb ismeretek talán hamarosan el fogják oszlatni azt a bizonytalanságot, amely napjainkban e kérdés körül még fennáll. Érdekes megemlíteni, hogy az a lasersugárral működő retroreflektor, amelyet az Apollo-12 legénysége hagyott a Holdon, többek között arra is szolgál, hogy újabb információkat továbbítson a Földre a kontinensek esetleges elmozdulásairól. „Úsznak"-e a kontinensek? Kanadában, Alaszka hómezőin, Szibériában, a magyar Alföldön és mindenütt, ahol a farkasok régebben gyakoriak voltak, a félelmetes ragadozókkal vívott harcában az ember mindig maga mellett találta hűséges barátját, a kutyát. Sokan nem tudják, hogy minden háziállatunkat beleszámítva is, valamennyi közül a kutya él legrégebben az ember háza táján. Természetesen nincs pontos adatunk arra, hogy mikor háziasították a kutyát, de annyi bizonyos, hogy ez a hűséges barát mintegy 15 000 éve tartozik hozzánk. A kőkorszakbeli, főként az úgynevezett korai kőkorszakbeli leletek között a kutya csontmaradványait rendszerint megtalálják. Ebben az időszakban még semmilyen más háziállat nem volt. A kutya a vadászgató ősemberhez csatlakozhatott. Segített hajtani, becserkészni a vadat, és annak fclejtése után részt kapott a zsákmányból. Az ősember megbecsülte segítőtársát és maga mellett tartotta. Valószínű, hogy háziasítása nem egy 18 het