A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-04 / 22. szám

Mintegy tízezer kilométernyi utat kell megtenni annak, aki Bratislavá­ból Havannába akar utazni. Hűvös, esős őszi időben szállunk be a Czechoslovak Airlines IL-62 min­tájú hatalmas repülőgépébe. Megje­lenik a csinos légikisasszony és közli, hogy 10 ezer méter magasságban, 900 óra kilométer sebességgel repülünk. Elhagyjuk Prágát, majd alig helyez­zük kényelembe magunkat, máris megjelenik alattunk Frankfurt, s nem sokkal később London — kivételesen ragyogó napsütésben. Észrevesszük, hogy elhagytuk az európai szárazföl­det, mert a stewardess kezdi megis­mertetni az utasokat a felfújható mentőmellények használatával, arra az esetre, ha netalán kényszerleszállást kellene végrehajtani az Atlanti óceá­non ... Hatórai légiút után végre ismét földet látunk kabinunk ablakaiból. Ez már Amerika! Gépünk leszáll a kana­dai Ganver repülőtéren, az utasok ki­nyújtóztatják elgémberedett tagjaikat. Néhányan kiszállnak, mi pedig tovább folytatjuk hosszú, mintegy 4 ezer ki­lométeres utunkat az Egyesült Álla­mok keleti partjai mentén. A távol­ban feltűnik New York hatalmas kő­rengetege, majd Philadelphia és Wa­shington. Egész jól ki lehet venni a Capitolium fehér kupoláját és a Pen­tagon ötszögű épülettömbjét. A Bahama-szigetek fölött repülhe­tünk, amikor sűrű felhők közé kerül a gépünk, de csakhamar újra kitisztul az ég, s megjelenik alattunk jobb kéz felől egy hatalmas zöld sziget, utunk végcélja: Kuba, számos kisebb part­menti szigetével. Kioltjuk el nem szívott cigarettán­kat, bekapcsoljuk a biztonsági öveket, s még van annyi időnk, hogy megsze­rezzük az első benyomásokat — ma­dártávlatból. Örök tűz az olajfinomí­tók tornyán, autók folyama a széles aszfaltozott utakon, egy apró emberi alak, aki sárga és kék zászlókkal in­teget, s máris gépünk kerekei alatt surrog a repülőtér leszállópályájának betonja. A világoskék miniszoknyás, szép szőke légikisasszony több nyelven bú­csúzik az utasoktól: „Nekem és a re­még a gyarmati időkben létrejött tör­ténelmi magva fejlődött erőteljesen, azóta elsősorban a külvárosok lakos­sága gyarapszik. Kubát 1492-ben Kolumbus fedezte fel. Havannát 1515-ben alapította Die­go de Velasquez spanyol konkvisztá­dor. A település számára először kije­lölt hely éghajlata egészségtelennek bizonyult, emiatt telepítették át Kuba jövendő fővárosát 1519—1521-ben mai helyére. Havanna nagy kiterjedésű város, egy öböl körül helyezkedik el. Az öböl hosszú, keskeny bejáratát a spanyolok idejében épült két erőd órzi, az El Morro és a La Punta. Ez utóbbinál kezdődik a Paseo de Marti (a Prado) és a rakpart, mely a régi, keleti vá­rosrészt köti össze Vedadóval, a nem­régiben még arisztokratikus nyugati negyeddel. A Vedado negyed parti részén modern, magas épületeket látha­tunk. A régi városrészben központi helyet foglal el a Paseo de Marti, a híres Prado. Ennek az utcának a kör­nyékén a házak jellegzetes spanyol gyarmati stílusban épültek, erkélyeik­nek díszes rácsozata s mindegyiknek galériával körülvett belső udvara van. A Pradóra néz a Capitolium épülete, mely méreteit tekintve is versenyre kelhet washingtoni társával. A városközpontot egy, az öböl alatt húzódó alagút köti össze Habana del Estével, a népi hatalom éveiben ke­letkezett új városrésszel, amelynek világos, sokemeletes házaival nem ok nélkül büszkélkednek építőik. Abban a szerencsében volt részem, hogy bejárhattam az egész szigetet, a Karib-tenger gyöngyét. Tegyünk te­hát egy kirándulást mi is. Skoda gépkocsink egyenletes tempó­ban fut a Havannai öböl partján épült remek autópályán. Magas hullámtörő­gát védi az utat, hogy el ne mossák az Atlanti-óceán hullámai. Egy-egy rakoncátlan hullám kocsinkat így is finom vízpermettel vonja be, de ez hamar megszárad. Átmegyünk az öböl alatt épült alagúton, megcsodáljuk az új városnegyedet és csakhamar ki­pülőgép egész személyzetének örö­münkre szolgált, hogy biztonságosan átszállíthattuk, önöket a nyugati fél­tekére." A hirtelen légnyomásváltozás miatt fülünk egy kis késéssel regisztrálja, hogy elcsendesedtek a repülőgép mo- . torjai. Havanna Jósé Martírói elneve­zett nemzetközi repülőterén vagyunk. Már a gép ablakain át látjuk a fogadó épület egész szélességét elfoglaló ha­talmas feliratot: „Cuba — Territorio libre de America" — „Kuba — Ame­rika szabad országa". Kitárulnak a repülőgép ajtajai, a lépcső aljánál bronzbarnára sült, nyá­ri ruhába öltözött kubai légikisasszo­nyok várják az utasokat. A hőméró 27 fokot mutat árnyékban. Eszünkbe jut a hideg, öszt, esős idő, amivel Bratislava és Prága búcsúztatott min­ket. Autóbuszok viszik az utasokat a 20 kilométerre fekvő fővárosba. Ki-kite­kintgetünk az ablakon. Mindenütt vi­dám, szívélyes, öntudatos emberek. A kubai szivar és jófajta kávé kelle­mes illata a levegőben. Két fiúcskát látok, az egyik fehér, a másik fekete, amint testvériesen megosztoznak egy adag fagylalton, amit itt „heladó"-nak hívnak. Csodálatosan szép 18 emeletes szál­lóban kapunk szobát. Tetőteraszán gyönyörű úszómedence, kilátással a tengerre. Havannában ez különben megszokott dolog, minden* modern szállónak van saját úszómedencéje. A víz kitűnő, üdítő. Ki kell használni az alkalmat, otthon úgyis még vagy fél évet kell várni, míg az ember a sza­badban fürödhet. Nyugat felől egy még magasabb, mintegy 30 emeletes épület zárja el előlünk a kilátást, amely nyitott könyv formájában épült. Ez a híres „Foksa", a modern építészet remeke. Szállodai szobánkból csaknem egész Havannát beláthatjuk. Rengeteg mo­dern toronyház. Nem hiába mondják, hogy Havanna a modern építészet vá­rosa. Noha óriási területen épült s csaknem kétmillió lakosa van, nem találni két egyforma házat. A legtöké­letesebb egységgé ötvöződnek itt össze a régi spanyol építészet emlékei a leg­korszerűbb architektúrával. A Miami­ban bevált példák nyomán épültek a modern és mégis ízléses hotelok, pen­ziók, üzlet- és irodaházak s a hatal­mas lakóháztömbök. Századunk negy­venes éveinek közepéig a városnak

Next

/
Thumbnails
Contents