A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-22 / 3. szám

Egy falu három büszkesége Tany (Tón), 1970 novembere. Szép Sándornak, a HNB elnökének teszem fel a kérdést: milyen három dologra lehet büszke a falu? Előbb azt hiszi, viccelek. Mikor azonban látja, hogy komoly a kérdés, igen sokáig „összpontosít", amiből arra következtetek, hogy nehéz lesz megtalálnia azt a három büszkeségnek nevezhető valamit. Kis híján beleizzad a „gyötrődésbe". Igy válaszol: — Első: büszkék vagyunk jól menő egységes földművesszövetkezetünkre, melynek százhúsz tagja van. Átlagos keresetük kétezerkétszáz korona. Második: büszkék vaqyunk arra is, hogy a nagy árvíz után sikerült a falut újjáépíteni. Véglegesen eltűntek a nádfedeles házak. Harmadik: az első köztársaságban er

ős volt falunkban a munkásmozgalom. A párt vezetésével sok sztrájkot szerveztek helyben és a környéken. Két idős kommunistát — Szép Lászlót és Titus Ferdinándot — éppen a közelmúltban tüntettek ki az „Ép:tésben szerzett érdemekért" című érmével és diplomával. — Milyen problémáik vannak? — teszem fel az újabb kérdést. — Az is akad — mondja az elnök. — A HNB épülete korszerű, 700 ezerbe került, de kihasználatlan. A földszinti helyiségekből egyet használ a posta, az emeletiekből meg egyet a HNB. Van elég maradhatós kultúrházunk, sajnos az is kong az ürességtől. A fiatalokkal nem foglalkozik senki... A falu arculata nem a legszebb — fűzi tovább a gondolatokat az elnök. — Pedig egy kis jóakarattal meq lehetne változtatni, széppé lehetne tenni. Ez is a nemzeti bizottság rovására irható. El kell ismernünk, kevés bennünk a kezdeményező készség és az akarat. További problémánk az, hogy a buszmegállóknál nincs fedett várakozó hely. A járásiak ugyan megígérték, hogy a jövő évben meglesz, ki tudja, valóra váltják-e az ígéretüket?! Mit fűzhet ezekhez a gondolatokhoz az újságiró? Talán csak annyit, hogy az egész falu összefogásával széppé, virágossá tehetik a községet, és a kultúrház is megtelhet embert nemesítő és gazdagító szóval, gondolatokkal, mert nem minden a jólét, csillogó autó, szép lakás, ha zárkózottá válnak használói, lakói. Az ember többre hivatott! (Ib) megelevenedik Zdenka elbúcsúzik a tanító nénitől és útnak indul. Magától aligha adta volna. Egyrészt, mert a maga módján szerette is talán a gyereket, másrészt, mert csekély jövedelmének (rokkantsági járulék) csökkentését vonja maga után, hogy a gyermekre ezután már nem kapja a nevelési, ill. családi pótlékot. Könnyen lehet, hogy jogaira fog hivatkozni, amelyeket már régen eljátszott. A lakásban, ahová a háenbé elnökével mentem, az asszonyt nem találjuk, csak elvált második férjét. Nemrégen jött haza a kórházból, ahol hetekig kezelték azokat a sebeit, amelyeket elvált felesége részeg dühében fejszével ejtett a lábán. Még sántítva jár. — Mi a véleménye, hogy a kislányt egyszerűen elvitték egy gyermekotthonba, az anyja megkérdezése nélkül? — tudakolom. — Az egyedüli megoldás volt, s már legfőbb ideje. Én is, anyám is, nehezen viseltük el a tudatot, hogy milyen körülmények között él a gyerek. Elvált feleségem, akit egyelőre nem tudok kitenni a lakásból, csaknem minden éjjel vendégeket fogad s hajnalig folyik a dorbézolás. A gyerek is velük van, hiszen a két szoba közül az egyik az enyém. Olykor kivitték a fürdőszobába. Hányszor vittem be magamhoz. Nem az enyém, de hathetes volt, mikor összeházasodtam az anyjával és fájt érte a szívem. Amióta visszajöttem a kórházból én sem merek otthon aludni, mert azzal fenyegetett, hogy egyszer agyonüt. Mit lehet tudni? Csak néha, mint most is, szellőztetni járok haza. Mikor találnak már végre neki valahol egy szobát? Hiszen nősülni szeretnék, de ide asszonyt, amíg itt lakik, nem hozhatok. A jéenbé elnök tanácstalanul vonja meg a vállát. Nem olyan könnyű lakást találni. Albérletbe senki sem akarja. Nem tudjuk kivárni Zdenka 27 éves mamáját. Könnyen lehet, hogy valahol kocsmában, presszóban ül s az alkohol ködében megint elviselhetőbbnek, szebbnek kezdi látni ezt a csúf világot. Zdenkával pedig gurul az autó. Gurul vele egy olyan világba, amelyet megismerve, emberinek és szépnek fog majd látni alkohol nélkül is, amelyet megtanul majd becsülni és szeretni, amelyben majd szívesen tanul, dolgozik, szívesen él. Zdenka aktája ezzel véglegesen- még nem zá- ' rul le a járás gyermek- és ifjúságvédelmi osztályán, csak egyelőre félreteszik. Ott fekszik majd a sok-sok akta között, amelyiknek mindegyike egy-egy olyan gyermeksorsot foglal magában, amely így vagy úgy kilendült a rendes kerékvágásból és szükségessé tette a beavatkozást. Remélem, és velem együtt mindazok, akiknek nem közömbös egy kiszolgáltatott, alig eszmélő kis ember élete, hogy a beavatkozás Zdenka esetében időben jött és megoldást jelent. ORDÖDY KATALIN — A tanító nénit. — Hát anyukát, apukát szereted-e? — Igen. — Apuka nem szokott megverni? — Nem — ingatja a fejét. — Anyuka? — Anyuka részeg szokott lenni. Zdenka még útközben megbarátkozik a gondolattal, hogy egy szép házba megy Kassán, ahol sok szép szoba van, sok hozzá hasonló gyermek és kedves nénik, olyanok, mint az ő tanító nénije volt. Nem érez vágyat otthona után, amelyet oly váratlanul hagyott el, nem érez vágyat anyja után sem. Hát az anya? Az anya hogyan reagál majd vajon, ha megtudja hogy a kislányt elvitték? Ilyen gyermekotthonba kerül Zdenka, amely majd az élet szép, és vidám oldalát is biztosítja neki.