A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-04 / 22. szám

A vadtulokból -szelíd tehénke A szarvasmarha legrégibb háziállataink egyike. Tízezer évvel ezelőtt, a korai kőkorszakban már háziállat volt. Bizonyítják ezt az anaui régészeti leletek, melyek között a kutatók háziállatként tartott szarvasmarhák csontjaira is bukkantak. Ezek a leletek az időszámításunk előtti VIII. évezredből valók. Az új kőkorszakban már sok nép tenyésztette a szarvasmarhát. A kínaiak például 8000 évvel ezelőtt már biztosan tenyésztették egyik ősét, a tulkot, öt-hatezer évvel ezelőtt Egyiptomban, Mezopotámiában (az ókori Asszíriában és Babilonban), továbbá a Földközi-tenger partvidékén mindenfelé ismerték a szarvasmarhát. A vadtulok első szelídítéséről, fogságba ejtéséről kevés biztos adatunk van. A mai Görögországban, Vaphloban találtak egy serleget, amely mintegy 3000 éves lehet. Ezen domborművek láthatók, amelyek a vadtulkoknak kifeszített hálóval való befogását, és legeltetését ábrázolják. Julius Caesar jegyezte fel, hogy az akkori Germánia területén, a Németközéphegységben az őstulkokat bőrökkel letakart vermek fölött hajszolták ót. A verembe esett állat néhány napos éhezés után legyengült, ekkor megkötözték. Mi lehetett a mai szarvasmarha őse? A tudósok feltételezik, hogy több őse lehetett. Legvalószínűbb az őstulok, tudományos nevén Bos primigenius, illetve ennek több válfaja jöhet szóba. Az őstulok Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában nagyon elterjedt állat volt. Legtovább Lengyelországban élt, ahol a jaktorowkai erdőben 1564-ben még 30, majd 1599-ben 24 példányt jegyeztek fel. Hatalmasan fejlett állat volt, barnásfekete, tömött szőrzettel. Jókora szarvat viselt, előreirányuló, félméteres, hegyes fegyvereket. Ma már az eredeti vadtulokról és változatairól is csupán csontmaradványok állnak rendelkezésünkre. A szarvasmarhát kezdetben kizárólag húsáért tenyésztették, később lépett előtérbe igába fogása, és csak utoljára kezdték tenyészteni tejtermelés céljából. Külön érdekesség a / szarvalakulás. A tenyésztők sokféle szarvalakulást ismernek, az egészen rövid csutaksznrvtól a hatalmas csákószarvig mindenféle méretűt és alakút. A régebbi fajták egyedei nagy szarvakat viseltek. A magyar szürke marhának is közismertek a nagy szarvformái. A szarvakat már egészen régi időkben „alakították" olyan alakra, amilyet a tenyésztő éppen szépnek talált. Arisztotelész, az ókor híres bölcselője jegyezte fel, hogy a borjak szarvát forró viasz vagy friss kenyér melegével puhították meg, majd a kívánt alakra formázták. Ma „szarvidomítókat" használnak, mely a borjú fejére erősítve a növekvő szarvat a kívánt irányba tereli. Sokan hívei a szarvtalanításnak. Három-négyhetes korban a szarv kezdeménye kis szemölcs formájában jelentkezik. Ezt kimetszik, vagy vegyszerrel kiégetik, és később nem nő ki a szarv. A szarvasmarha hímje a bika, nősténye a tehén, kicsinye a borjú. Az ivartalanított bikaborjúból lesz a tinó, később az ökör. A nőivarú borjút később nevezik üszőnek. Az ökör jól kezelhető, jámbor jószág, lassú tempóban, de kitartóan, nagy terheket vontat el. A bika fejedelmi megjelenésű, tekintélyes, nagy erejű állat. Az óhindu hitregék szerint a bika volt az első élőlény. A bika a két régi kapu egyikének őre. A görög hitrege szerint Zeusz bikaalakban ragadta el Európát. Az egyiptomiak az Apis bikát részesítették vallásos tiszteletben. Indiában a teheneket ma is tisztelik. A vallás tiltja a tehenek levágását. Láthattuk a televízióban azokat a tüntetéseket, amelyek India nagyvárosaiban lezajlottak. A kormány ugyanis elrendelte a „szent" tehenek vágását. Több pap éhségsztrájkba kezdett, a felizgatott, fanatikus hivők pedig felvonulásokat kezdtek, hivatalokat támadtak meg, összetűztek a rendőrséggel, katonasággal. A legutóbbi, megbízhatónak tekintett adatok szerint pedig Indiában körülbelül 40 millió szarvasmarha kóborol szerteszét! Gondoljuk meg. hogy ezek egy részének tervszerű vágása nagymértékben enyhíthetné a táplálkozási problémákat. Emellett ez a rengeteg, gyakorlatilag teljesen hasznavehetetlen állat temérdek takarmányt fogyaszt el, aminek jó részét az emberek is megehetnék, vagy más háziállatokkal hasznosan etethetnék. Érthető ennek alapján, hogy az indiai kormánynak a szent tehenek ilyen nagy problémákat okoznak. A latin népek híres sportja és szórakozása volt a bikaviadal, amely néhány országban még napjainkban is nagyon kedvelt. Az arénába terelt bikát először felingerlik, majd a torreádor karddal a kezében és vörös kendőt lobogtatva lép porondra. Vörös kendőjének a megvadult állat hússzor-harmincszor is nekiszalad. A viador elegáns, könnyed mozdulattal lép el a rohanó állat elől, míg végül a nézők tombolása közepette leszúrja kardjával. De az is előfordul, hogy egy eltévesztett mozdulat következtében a viador marad a porondon. A bikaviadalokról szólva tudnunk kell egy-két dolgot. Először is: a viadalokon a mi bikáinknál kisebb testű példányokat használnak. A magyar szürke vagy a magyar tarka bikák 600—700 kg súlyúak. A hatalmas szarvú magyar szürke bikákkal bizony a viadal sokkal veszélyesebb lenne. A másik érdekesség: általánosan hiszik, hogy a bikát a vörös szín ingerli. Ez pedig tévedés! Kísérletek bizonyították be, hogy a bika nem tudja megkülönböztetni a vöröset a többi színtől, a bika ugyanis színvak! Torreádorok is megfigyelték, hogy a bika a meglengetett fehér posztóra ugyanúgy reagál, mint a vörösre. Támadásra tulajdonképpen az anyag mozgatása és nem a színe ingerli. höt 7 iÉ Mmmk