A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-04 / 22. szám

A vadtulokból -szelíd tehénke A szarvasmarha legrégibb háziálla­taink egyike. Tízezer évvel ezelőtt, a korai kőkorszakban már háziállat volt. Bizonyítják ezt az anaui régészeti le­letek, melyek között a kutatók házi­állatként tartott szarvasmarhák csont­jaira is bukkantak. Ezek a leletek az időszámításunk előtti VIII. évezredből valók. Az új kőkorszakban már sok nép tenyésztette a szarvasmarhát. A kínaiak például 8000 évvel ezelőtt már biztosan tenyésztették egyik ősét, a tulkot, öt-hatezer évvel ezelőtt Egyiptomban, Mezopotámiában (az ókori Asszíriában és Babilonban), to­vábbá a Földközi-tenger partvidékén mindenfelé ismerték a szarvasmarhát. A vadtulok első szelídítéséről, fog­ságba ejtéséről kevés biztos adatunk van. A mai Görögországban, Vaphlo­ban találtak egy serleget, amely mint­egy 3000 éves lehet. Ezen dombor­művek láthatók, amelyek a vadtul­koknak kifeszített hálóval való befo­gását, és legeltetését ábrázolják. Ju­lius Caesar jegyezte fel, hogy az ak­kori Germánia területén, a Német­középhegységben az őstulkokat bőrök­kel letakart vermek fölött hajszolták ót. A verembe esett állat néhány na­pos éhezés után legyengült, ekkor megkötözték. Mi lehetett a mai szarvasmarha őse? A tudósok feltételezik, hogy több őse lehetett. Legvalószínűbb az őstulok, tudományos nevén Bos pri­migenius, illetve ennek több válfaja jöhet szóba. Az őstulok Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában nagyon elterjedt állat volt. Legtovább Len­gyelországban élt, ahol a jaktorow­kai erdőben 1564-ben még 30, majd 1599-ben 24 példányt jegyeztek fel. Hatalmasan fejlett állat volt, barnás­fekete, tömött szőrzettel. Jókora szar­vat viselt, előreirányuló, félméteres, hegyes fegyvereket. Ma már az ere­deti vadtulokról és változatairól is csupán csontmaradványok állnak ren­delkezésünkre. A szarvasmarhát kezdetben kizáró­lag húsáért tenyésztették, később lé­pett előtérbe igába fogása, és csak utoljára kezdték tenyészteni tejterme­lés céljából. Külön érdekesség a / szarvalakulás. A tenyésztők sokféle szarvalakulást ismernek, az egészen rövid csutak­sznrvtól a hatalmas csákószarvig mindenféle méretűt és alakút. A ré­gebbi fajták egyedei nagy szarvakat viseltek. A magyar szürke marhának is közismertek a nagy szarvformái. A szarvakat már egészen régi idők­ben „alakították" olyan alakra, ami­lyet a tenyésztő éppen szépnek talált. Arisztotelész, az ókor híres bölcselője jegyezte fel, hogy a borjak szarvát forró viasz vagy friss kenyér mele­gével puhították meg, majd a kívánt alakra formázták. Ma „szarvidomító­kat" használnak, mely a borjú fejére erősítve a növekvő szarvat a kívánt irányba tereli. Sokan hívei a szarvta­lanításnak. Három-négyhetes korban a szarv kezdeménye kis szemölcs for­májában jelentkezik. Ezt kimetszik, vagy vegyszerrel kiégetik, és később nem nő ki a szarv. A szarvasmarha hímje a bika, nős­ténye a tehén, kicsinye a borjú. Az ivartalanított bikaborjúból lesz a ti­nó, később az ökör. A nőivarú bor­jút később nevezik üszőnek. Az ökör jól kezelhető, jámbor jószág, lassú tempóban, de kitartóan, nagy terhe­ket vontat el. A bika fejedelmi megjelenésű, te­kintélyes, nagy erejű állat. Az óhin­du hitregék szerint a bika volt az el­ső élőlény. A bika a két régi kapu egyikének őre. A görög hitrege sze­rint Zeusz bikaalakban ragadta el Európát. Az egyiptomiak az Apis bi­kát részesítették vallásos tiszteletben. Indiában a teheneket ma is tisztelik. A vallás tiltja a tehenek levágását. Láthattuk a televízióban azokat a tün­tetéseket, amelyek India nagyvárosai­ban lezajlottak. A kormány ugyanis elrendelte a „szent" tehenek vágását. Több pap éhségsztrájkba kezdett, a felizgatott, fanatikus hivők pedig fel­vonulásokat kezdtek, hivatalokat tá­madtak meg, összetűztek a rendőr­séggel, katonasággal. A legutóbbi, megbízhatónak tekintett adatok sze­rint pedig Indiában körülbelül 40 mil­lió szarvasmarha kóborol szerteszét! Gondoljuk meg. hogy ezek egy ré­szének tervszerű vágása nagymérték­ben enyhíthetné a táplálkozási prob­lémákat. Emellett ez a rengeteg, gya­korlatilag teljesen hasznavehetetlen állat temérdek takarmányt fogyaszt el, aminek jó részét az emberek is megehetnék, vagy más háziállatokkal hasznosan etethetnék. Érthető ennek alapján, hogy az indiai kormánynak a szent tehenek ilyen nagy problémákat okoznak. A latin népek híres sportja és szó­rakozása volt a bikaviadal, amely né­hány országban még napjainkban is nagyon kedvelt. Az arénába terelt bikát először felingerlik, majd a tor­reádor karddal a kezében és vörös kendőt lobogtatva lép porondra. Vö­rös kendőjének a megvadult állat hússzor-harmincszor is nekiszalad. A viador elegáns, könnyed mozdulattal lép el a rohanó állat elől, míg végül a nézők tombolása közepette leszúrja kardjával. De az is előfordul, hogy egy eltévesztett mozdulat következté­ben a viador marad a porondon. A bikaviadalokról szólva tudnunk kell egy-két dolgot. Először is: a via­dalokon a mi bikáinknál kisebb testű példányokat használnak. A magyar szürke vagy a magyar tarka bikák 600—700 kg súlyúak. A hatalmas szar­vú magyar szürke bikákkal bizony a viadal sokkal veszélyesebb lenne. A másik érdekesség: általánosan hiszik, hogy a bikát a vörös szín ingerli. Ez pedig tévedés! Kísérletek bizonyítot­ták be, hogy a bika nem tudja meg­különböztetni a vöröset a többi szín­től, a bika ugyanis színvak! Torreádo­rok is megfigyelték, hogy a bika a meglengetett fehér posztóra ugyanúgy reagál, mint a vörösre. Támadásra tulajdonképpen az anyag mozgatása és nem a színe ingerli. höt 7 iÉ Mmmk

Next

/
Thumbnails
Contents