A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-21 / 20. szám

— öt óra múlt, egész besötétedett — szólal meg Gálát. Baksa őrnagy Vrábelre tekint. — Telefonálhatsz Komoréért! Vrábel intézkedik. Néhány perc múlva Baksa asztalán megszólal a telefon. Az őrnagy veszi fel a kagylót. — Az istenért sem akarja elhagyni a celláját! — mondja aztán. — Mégis hatott rá a délelőtti beszélgetés. A munkásszállásról hallani sem akar, a cellában van a fogoly helye! Kihallgatásra jelentkezik! — Vrábelhez fordul. — Beszélj vele! Vrábel eltávozik. Ketten maradnak az őrnagy helyiségében. Baksa és Gálát. — Leimitz makacsul hallgat — mondja a kapitány. — Ha szembesítenénk az unokaöccsével... — A vasárnapot csak töltse ájtatossággal! Reggelig talán megokosodik — feleli Baksa. — Mindenáron a konzullal akar beszélni! — A konzulnak nem lesz kedve fogadni őt... — Csak azt tudnám kiszedni belőle, hogy ki telefonálhatott Prágából! Vrábel ront be a helyiségbe. — Itt a prágai cím! A magas, sovány, hegyes orrú férfi címe! Josef Ramlnak hívják! — mondja, s az őrnagynak átnyújt egy papírlapot. — lánnál a sovány, hegyes orrú ember ül. A másik ismeretlen, idősebb, jól táplált férfi, világosszürke kabátban, sötétszürke kalappal a fején ..." „Az autó a rózsavölgyi lakónegyedben köröz..." „ ... elment a munkásszállás előtt..." Az autó leparkolt a tejipari üzem mögötti sötét mellékutcában ..." „ ... Josef Rami a kocsiban maradt!" — jelenti maga Gálát kapitány. — „Az ismeretlen férfi Klatzné lakása felé tart..." — Ramlot azonnal lefogni! Valaki üljön az autójába! — adja ki az utasítást Baksa őrnagy a műszaki központban. „Értettem! Azonnal teljesítem a parancsot!" — feleli Gálát. — Bekapcsolta Klatzné lakását? A magnetofont is? — kérdezi Baksa a műszaki központ híradósától. — Mindent előkészítettem! Most kapcsolom... Baksa őrnagy figyel, hallgat. Klatzné lakásából csak zeneszó hallatszik. Az őrnagy bosszankodik. Miért nem kapcsolja ki a rádiót? Az órájára pillant... Még felhívhatom! Tárcsáz. „Halló! Itt Klatzné!" — Baksa ... „Jó estét! Már két órája idehaza vagyok..." Petrőci Bálint (Részletet közlünk a szerző új kémregényéből, mely a közeli hetekben jelenik meg a Madách Könyvkiadó gondozásában.) \ Komora nem akar a saját embereivel találkozni, az életét félti... Baksa olvassa a papírlapra írt nevet, címet, telefonszámot. — Hívd Prágát, Tománek kapitányt! — utasítja az őrnagy Vrábelt. — Amint lefogják, azonnal értesítsenek bennünket! Egy óra múlva maga Tománek kapitány jelentkezik. Baksa beszél vele. „Nem találjuk sehol!" — mondja Tománek. — „A feleségétől csak azt tudtuk meg, hogy még délben elment az autójával. Vörös Spartak ja van ..." Baksa feljegyzi az autó rendszámát, s arra kéri Tománeket, hogy a fejleményekről rendszeresen tájé, koztassa. Baksa rendelkezik. — Komorát vigyétek a munkásszállásra! A hasonmása lézengjen a portás körül, hogy a telefon közelében legyen! Klatznénak üzenjetek, az étteremben úgy intézze a dolgát, hogy azonnal hazamehessen! A szolgálatos kísérőket szereljétek fel zsebleadóval! * Este nyolc körül a műszaki központban egymás után veszik fel a rádiójelentéseket. „A prágai rendszámú vörös Spartak a külvárosba érkezett... A vo-Baksa a szavába vág. — Kevés az időnk! Minden pillanatban betoppanhat a látogatója. Ismeretlen férfi, nem tudjuk, hogy ki lehet! Ne ijedjen meg! Mi készenlétben állunk, minden lépését figyeljük! A rádiót kapcsolja ki, hogy a ház előtt figyelő embereink ... „Értem..." — Csak ezt akartam a tudtára adni. Legyen nyugodt! Baksa leteszi a kagylót. Hallgat és figyel. Klatzné már kikapcsolta a rádiót. Most már csak a könnyed léptek zaját hallani. „Mikor lesz vége ennek a cirkusznak? Mindig várjak valakire, mint egy őrült?!" Klatzné szavai aggályokat ébresztenek Baksában. — Csak el ne veszítse a fejét! — morogja maga elé. A műszaki központ egyik alkalmazottja papírlapot tesz az őrnagy elé. — Űjabb jelentés. „Az ismeretlen férfi betért Klatzné házába..." Baksa feszülten figyel. Klatzné lakásából rövid csengetés hallatszik. Ajtónyílás. Halk férfihang. „Anna!..." Szünet. „Nem ismersz rám?" — kérdezi a férfi. „Istenem! Te vagy az?! Ennyire megváltoztál?!" Németül beszélnek. „Nem vártál?" — kérdezi a férfi. „Hogy várhattalak volna! Azt írtad, hogy Görögországban... A kabátodat..." „Nem vetem le..." „Gyere be!" Léptek zaja. „Iszol valamit?" — kérdezi Klatzné. „Egy pohárkával." „Konyakot?" „Igen." Rövid szünet. „Egészségedre, Anna!" „Egészségedre..." Rövid szünet. „Nem tudom elhinni... Ilyen gyorsan?!" — mondja kételkedve Klatzné. „Mit ilyen gyorsan?!" „Nem kaptál semmi üzenetet?" „Milyen üzenetet? Beszélj!" „Reggel volt nálam egy férfi..." „Nálad van az a kis csomag?" „Igen." „Miért nem adtad át neki?!" „Ha átadom, akkor is idejössz?" „Nem." „Akkor csak Görögországban találkoztunk volna?" „Csak ott." „Micsoda hosszú idő..." — sóhajtja Anna. „Miért?" „Valóban nem kaptál üzenetet attól a küldönctől?" „Nem! Mit mondtál neki?" „Ha nagyon kell neked az a kis csomag, gyere el érte magad!" „A tavasszal találkoztunk volna ..." „Nem megyek sehová! Nyugodtan akarok élni! Nem bírom már tovább ..." „Nem értelek..." „Olyan nehéz ezt megérteni?" „Nem örülsz a találkozásunknak?" „Az elveszett évek nagy örömöt ébresztenek bennem," „Változtak a viszonyok, nem jöhettem előbb. Azt nem mondhatod, hogy megfeledkeztem volna rólad ..." „Köszönöm az ajándékaidat!" „Most is hoztam neked valamit. Tessék..." „Szép..." „Próbáld csak fel az ujjadra! Valódi gyémánt..." „Ha most nem jössz, nem kapom meg?" „Elküldtem volna valakivel... Sokat gondoltam rád, Anna ..." „Én meg átkoztalak!" „Nem érdemlem meg ..." „Elrontottad az életemet..." „Nekem sem volt könnyű... Te még szép vagy... Ha tehetném, magammal vinnélek..." „Csak ne mesélj! Akkor is így beszéltél!..." „Komolyan gondoltam." „Kíváncsi vagyok, mit mondanál, ha Leimitz úr átadta volna az üzenetet?!" „Kitől tudod a nevét?" „Neked ez a fontos?" „Kitől tudod a nevét?!" „Már fenyegetőzik a volt szeretőm?!" „Nem mondod meg?!" „Üriemberként illedelmesen bemutatkozott. Nem úgy, mint a Pernek barátod, aki befeküdt az ágyamba!" „Gazember!" „Nem te parancsoltad meg neki, hogy itasson le, ölelgessen, aztán altatót keverjen a poharamba, hogy ne lássam, mikor tűnik el a lakásomból?! S még azt mered mondani, hogy most is szeretsz engem?" „Mit mondtál Leimitznek? Mit üzentél?!" „Előbb felelj a kérdésemre!" „Mit akarsz tudni?" „Te parancsoltad-e meg Perneknek, hogy kurvaként kezeljen?" „Hogy gondolhatsz ilyesmire?" r „Csak kerüljön még egyszer a szemem elé!" „Nem fogod többé látni!" „Mit teszel vele?" „Az én dolgom ..." „Még a volt férjemet is lépre csaltátok?! Nem találtál mást? Még őt is tönkre akarjátok tenni? Ide külditek egy kis csomaggal, hogy rejtsem el! Azt hiszed, nem láttam át a szitán? A szerencsétlen azt mondja, valamit rejteget a felesége elől, nem meri otthon tartani... Leimitz meg berobog, és kéri azt a kis csomagot! Értékes csomag lehet, ha külön futárt küldtél érte! Ezt a gyémántgyűrűt a csomagőrzésért kaptam?" „Nálad volt a legbiztonságosabb helyen ... Mit mondtál Leimitznek?" „Kérdezd meg tőle!" „Most tőled akarom hallani!" „Csak végkielégítés ellenében adom át a kis csomagot!" „Mit jelentsen ez, Anna?" „Nem érted? Nincs szándékomban rettegésben leélni az életemet!" „Ezért költözködtél ilyen gyorsan?" „Ezt Leimitz is kérdezte, de nem válaszoltam rá. Nem értette volna meg..." „Nem vagy hajlandó tovább?..." „Nem!" „Mi legyen a végkielégítés?" „Mit ér az elrontott életem?" „Pénzt akarsz?" „Mit ér a te életed?" „Az életet nem lehet pénzben mérni." „Az enyémet lehet?!" „Végkielégítést akarsz? Vagy másra gondoltál?" „Utoljára akartalak látni!... Nekem ez is elég... Már nem vagy az, aki voltál... Vége a szörnyű álomnak! Fogd a gyűrűt! Boldogíts vele másokat!" • „Hol az a kis csomag?" „A helyén!" „Anna!..." „Végeztünk! Láttalak! Most már elmehetsz!" „Mindent megadok neked, amit csak kívánsz! Azért küldtek ..." „Nem érdekel, hogy miért küldtek !" „Minden összebonyolódott... Anna ! Ne tégy tönkre... Emlékszel, milyen boldogok voltunk?..." „Erre a boldogságunkra építettél?" „Ígérem, Anna, hogy soha többet ..., csak ..." „Csak most az egyszer, mi?! Pernekkel szeretnék még egyszer az ágyban hemperegni! Mit bámulsz? Hozd ide Perneket, és a szemed előtt!... Nem tetszik neked az utolsó kívánságom?" „Megőrültél?!" „Hozd ide azt a bikát, és a tiéd a csomag! Teljesítsd az utolsó kívánságom !" Rövid szünet. „Ne közeledj felém!" — kiált fel Klatzné. — „Kiáltok! Vékonyak a falak, a szomszédok meghallják!" „Add ide azt a csomagot!" „Soha! Érted? Soha!" „Ne mozdulj! Miért akartál az ablakhoz menni?!" „Kint vár a szeretőm!" „Nyomorult dög!" „Véged van, Helmut! Véged ..." Halk puffanás. „Jaj..." * Baksa felugrik a székről. — A Fecskét! Gyorsan kapcsolják a Fecskét! — Már jelentkezik. — Gyorsan tartóztassák le azt az embert! — mondja sietve Baksa. A másik híradóshoz fordul, — Riadóztassa Gálát századost! Küldje oda a mentőket! — rendelkezik az őrnagy. * Abban a pillanatban, amikor Baksa őrnagy felugrik a székről, Helmut kifut Klatzné lakásából. Kulcsra zárja az ajtót. A kulcsot zsebre vágja. Néhány pillanat múlva a kapunál találja magát. Megtorpan. Nem mehet ki! Anna az udvarra néző ablak-14 Kiöt