A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-21 / 20. szám

hoz akart menni! Kelepcébe csalta volna? Amikor idejött, nem látott senkit az udvaron. Kintről futóléptek döngő zaja hallatszik. Nem gondolkodik, az ösztönére hallgat. Lefut a pincébe vezető lépcsőkön. Balra, a fal mellé húzódik. A feje felett az emeletre vezető lépcső. A falhoz lapul. Nagyot dobban a szíve. Nyílik a kapu. Ketten futnak fel a lépcsőn! A feje felett dübörögnek a léptek. Jobbra tértek. Csak Annához mehetnek! Csengetnek, a kilincset rázzák, dörömbölnek. — Kiment volna? — kérdezi egyikük. — Nem láttam. — Én sem ... — Törjük be ... — Inkább az ablakot. Megyek ... Te maradj itt... Üjra gyors, döngő léptek. Helmut tapogatózik. Kilincset ér a keze. Kinyitja az ajtót. Pincefolyosó! Vagy húsz-harminc méternyire egy gyenge égő tompa fényt szór. Macskaléptekkel lopózik a fény felé. A zsebében a hangtompítós pisztolyra tapad izzadó keze. A lámpa fénykörébe ér. Lépcsőfeljárót pillant meg. A középső, az udvarra nyíló kapuhoz vezethet. Ha akarna sem futhat fel, az udvarról behallatszik az üvegcsörömpölés. Most ugorhatnak be Anna szobájába. Továbbfut. Kanyarodik a folyosó. Üjra lépcső! Itt a kijárat csak az utcára nyílhat! Felszalad a lépcsőn. Kirohan az utcára. Szemközt megpillantja a várakozó trolibuszt. Átfut az úttesten, és lihegve felkapaszkodik a buszra. Már indul is. — Szerencsém van... — lihegi csehül a sofőr mellett állva, a zsebében kotorászik, aprópénzt keres. — Mennyibe kerül a jegy? — Egy koronába. Háromkoronásat dob a perselybe, és letép egy jegyet. Hátramegy, egészen hátra, hogy az utasok a szeme előtt legyenek. Erősen fogózkodik, még mindig lihegve lélegzik ... Spiclik leselkedtek a háza körül!... Mit ér az elrontott életem? Egy tüzes ólmot, te nyomorult! Nem hagyok tanúkat magam után ... Csak kerüljek ki ebből a városból! Kurttal majd még beszélünk! Ramlhoz nem mehetek vissza, most már figyelhetik a környező utcákat... Taxit fogadjak? Vagy vonattal menjek Prágába? Vagy itt bújjak meg valahol? Hol? Ha Annát figyelték. Klatzot is figyelhetik! Gazemberek! Franken? Halder? Senki!!! Csak el innét!... Ütkereszteződéshez érnek. Leugrik a kocsiról. Néhány pillanat múlva egy másik számú trolibusz fut a megállóhelyhez. Felszáll erre. Üjra jegyet vált. Most már nyugodtan áll az utasok között. Még néhányszor átszáll majd, hogy megtévessze a nyomozókat... Felhívjam Kurt Fritzschét? Ha autót tudna szerezni ... A Safarik téri végállomásra érnek. Az l-es villamoson megpillantja a táblát: „Főpályaudvar." Felugrik a villamosra. Elgördül a Manderla mellett. Megállóhely. Továbbindul a villamos. Egy templom közelében áll meg. Helmut leszáll, és töprengve körülnéz. Megoillanatja a földalatti illemhely lejáratát. Lefut a lépcsőn ... * „Megszökött!" — futnak be a jelentések Baksa őrnagyhoz. — Klatznéval mi van? „Már bevitték a kórházba, a tüdejét lőtte át... " Baksa pattogó szavakkal adja ki rendelkezéseit: — Megszállni a városból kivezető utakat, a vasútállomást, a repülőteret, Klatz, Halder, Franken lakását, a taxiállomásokat! A székében hátradőlve cigarettára gyújt. Most már türelmesen várakozhat. Klatzné utolsó szavai zsonganak a fülében. „Véged van, Helmut! Véged..." гмш 11'j 11' k>t a'j i u E дпЯВ Щ i» MSllim •••Ii ^Вд^ДДЯЯИ »дТШд

ЩЦ

М дя м'Дтш WWpM IMlfMi.'BI IS I мм Я ШЮШ

ЯДЯИ! R Ж МШДЯж^ li

lii 11

j и í^1 И.'(и?.' Вж^М'И A. SZURKOV Szó a jövőnek Szabdalja az éjt az acél, az emberi életet őrzi, s nem tudja senki, kit ér, a mezőn holnapra ki dől ki. Mi nyugtalanok vagyunk. Mivelünk akármi megeshet. S előre számot adunk a jövendő évtizedeknek. Érdes lett bár a szavunk, sorsunkat, az álmot, a vágyat elmondani hűn mi magunk akarjuk az unokáknak. A kommunizmus: becsület minekünk és egyetlen élet. Fogadj el így: ilyenek vagyunk: lobogók, kemények. Magunkhoz a harc vezetett s a halált kellett letepernünk. Hát imádjuk az életet, s mint ördögök érte verekszünk. Büszkén fölemelve fejünk vágunk viharnak, a hónak s minden tettért felelünk, de mindig földi bírónak. Nem tartja lesütve szemét, ki az álmot elűzte a létért. Mert hit nem volt soha még szilárdabb, tisztább a miénknél. Rónay György fordítás A