A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-16 / 19. szám

) Emberi sorsok > Mit tennének az én helyzetemben? Az a nagy érdeklődés, a levelek áradata, amely a csallóközi fiatalasszony lapunkban közölt levelét kísérte és követte, felbátorít bennünket, hogy a szerkesztőségbe érkező, ta­nácsért folyamodó, súlyos emberi problémá­kat tartalmazó leveleket fokozatosan nyilvá­nosságra hozzuk. Az Emberi sorsok rovatát azért indítottuk, hogy ezen a téren is segít­hessünk olvasóinknak, tanácsra szoruló em­bertársainknak. Ezért szeretettel várunk min­den tanácsért folyamodó és jótanácsot nyúj­tó levelet. Mai számunkban egy kétségbeesett asszony igen tanulságos levelét ismertetjük kivonatosan. Végső kétségbeesésemben fordulok önökhöz tanácsért, hogy mit tegyek, mert úgy érzem, hogy nem bírom tovább az életet. Ahhoz, hogy megértsenek, ismertetem az életemet. A háború végén születtem. Édesanyám pár hónappal a születésem után meghalt, édes­apám kinn harcolt a fronton, én négyéves voltam, amikor hazajött a fogságból. Ismét megnősült, de a házassága kudarccal végző­dött. Elvált, aztán megint megnősült és oda­vett magához. Sajnos az új feleség szemében csak mostohagyerek voltam. RosszuJ bántak velem, s ezért tizenhárom éves koromban a nagynéném vett magához. De nála sem voltak sokkal jobbak a családi körülmények, sokat veszekedtek. Tizennyolc éves voltam, amikor megismerkedtem a jelenlegi férjemmel, ö ak­kor már huszonnégy éves volt. Azt hittem, hogy komoly fiú. A családomnak nem tet­szett, de én ragaszkodtam hozzá. Nyolchónapi udvarlásának kezdtek mutatkozni a következ­ményei, ezért egybekeltünk. Csak két héttel az esküvő előtt döbbentem rá, hogy nem hozzám való, de akkor már késő volt. Része­geskedett, garázdálkodott. Én azonban re­ménykedtem, hogy majd csak megváltozik és boldogok lehetünk. De sajnos nem így tör­tént. Még fiatalasszony voltam, de a férjem nemegyszer éjfél után jött haza a kocsmából. Sokat sírtam, de eleinte nem mertem szólni, panaszkodni senkinek. Az első nagy csalódás akkor ért, amikor megszületett az első kis­fiunk. Amikor hazameptem a kórházból, a férjem is nemsokára hazaérkezett, megnézte a kicsit, aztán lement egy sörre és egész éj­szaka nem jött haza. Másnap a sógorkám és az édesapám ment megkeresni, s így délután elő is került. De a nagyobb bajok csak ez­után jöttek. A férjem ugyanis nem tartozik a gyengéd, hízelgő típusok közé, pedig én na­gyon szerettem volna, ha néha szól egy-két kedves szót. Sajnos nemcsak kedveskedni nem tud, de durva is. Négyhónapos volt a kisfiam, amikor először megütött, mert részegen jött haza késő éjszaka és ismét el akart menni, de én nem engedtem, s így összevesztünk. Amikor dühében verni kezdett, odajött az anyósom, de őt is megverte. Ezután már gyak­rabban kijárt a verés. Mégsem mertem sem­mit tenni, mert azt mondta, hogy ha bíróság elé merem vinni az ügyet, hát agyonver. Pe­dig semmi rosszat nem tettem, dolgoztam, a családról, az ezután született gyerekekről ren­desen gondoskodtam. Először szövetkezeti la­kásban éltünk, de aztán építettünk egy csa­ládi házat és oda költöztünk. Itt teljesen po­kollá vált az életünk. Elzavarta tőlünk az anyósomat, és így teljesen védelem nélkül maradtam. Előfordult, hogy kést fogott rám, s én csak az ablakon keresztül tudtam mene­külni, máskor bezárkóztam a gyerekeimmel a szobába, de ő ránk törte az ajtót és a visítozó gyerekek szeme láttára vert össze. Egy alka­lommal pizsamában és hálóingben menekül­tünk a rokonainkhoz. Ekkor elhatároztam, hogy nem térek többé vissza. A rokonok köz­benjárására azonban mégis visszatértem. Köz­ben a sok italozástól a férjem megbetegedett és fürdőbe ment. Ott megismerkedett egy negyvenéves asszonnyal, akivel együtt élt. Amikor hazajött, ezt nem is tagadta, sőt ide­genek előtt, a jelenlétemben dicsekedett ve­le. Én ekkor követtem el a legnagyobb hibát, mert heccből kikezdtem egy fiatalemberrel, aki már régebben szimpatizált velem. Együtt jártunk, de semmi komolyabb dolog nem tör­tént köztünk. A férjem azonban kihasználta ezt a helyzetet és elzavart otthonról. Több éj­szaka gyerekestől a munkahelyemen aludtam, majd az egyik rokonunkhoz költöztem. Jelen­leg így élünk külön, mert nem enged be a házba, amely pedig közös szerzeményünk. En már nem akarok kibékülni vele, de úgy gon­dolom, hogy a gyermekeimhez és a lakáshoz jogom van. Kérem, adjanak tanácsot, hogy mit tegyek. Kihez forduljak, hogy ne üldözzön és hogy a gyerekeimmel ott maradhassak a lakásunk­ban. Kitől kapok jogvédelmet? Béküljek ki vele, vagy próbáljak új életet kezdeni nélkü­le? Fiatal vagyok s a három gyermekkel is képes lennék új életet kezdeni. Nagyon ta­nácstalan vagyok, mert falun élek és senki sem segít, még a rokonaim se. Ezért fordu­lok önökhöz. Egy kisiklott élet A szerkesztőség megjegyzése: Az eset jogi vonatkozású kérdéseit szerkesz­tőségünk jogi tanácsadója fogja kivizsgálni és levélben megválaszolni. A tökéletes férfi — Csak a nőknek köszönhetem, hogy olyan sokra tart­hatom magam, ők hitették el velem, hogy a mezőny egyik legtökéletesebb férfiúja vagyok — jelentette ki Karcsi, aki nagy nőcsábász hírében áll. — Pedig tulajdonképpen én monogám vagyok. Elég lenne nekem egy nő. Sőt, né­ha még egy is sok. Annak, hogy állandóan más nőkkel láthattok, pszichikai okai vannak — folytatta, és ez utób­bi kijelentésére még a társaságban lévő nők is abbahagy­ták a csivitelést. — Ifjúkoromban tömérdek gátlást okozott nekem, hogy azt hittem, szürke, jelentéktelen kis figura vagyok. Nincs bennem semmi, ami kiemelne a tucatemberek nyájából. És ekkor robbant be életembe a felejthetetlen, a meg nem ismételhető első szerelem. Ha jól emlékszem, Jucinak hívták, de lehet, hogy Sarolta volt a drága. Nem hittem, hogy e tünemény engem szeret. Ugyan, mit is imádna rajtam? A legváratlanabb helyzetekben megkérdeztem tőle: mi vonzót talál rajtam. Azt mondta, hogy a szép hullámos hajam ejtette rabul. Ekkor rájöttem, hogy ám­bátor szürke és jelentéktelen vagyok, de szép hajam van. — A következő Klári volt, aki állította, hogy senkinek sincs olyan gyönyörű, férfias baritonja, mint nekem. Szép haj, gyönyörű hang... ez is valami. De őrjítő gátláso­kat okozott, hogy vézna voltam, idétlenül sovány. Kati esküdött rá, hogy éppen aszkétikus szikárságom volt rá a legnagyobb hatással. Éva az orromba, Piri a fülcimpám­ba, Aranka az eszembe, Margit a kezembe, Franciska a szemembe szeretett bele. — Így emelkedett szerelemről szerelemre az értékem. Ha maradok az első szerelemnél, akkor ma is abban a hitben élnék, hogy egy szép hajú, jelentéktelen ügyefo­gyott vagyok. Így azonban szerelmeim meggyőztek, hogy szép, jó, okos, jellemes vagyok. Sőt! A legszebb, legjobb, legokosabb, leg jellemesebb, jelenleg éppen halálosan sze­relmes vagyok Zsuzsába, aki bevallotta, hogy elegáns tartásomba figyelt fel, és azért rajong értem, mert én vagyok a legszebb járású férfi a városban. És ha még találnék valakit, aki megállapítaná, hogy a fülem a leg­szebb, azt hiszem, én lennék a világon a legtökéletesebb férfi. — Naiv gyerek maga, Karcsika. Azt hiszem, a legnai­vabb a városban — szólt közbe Pötyi, akinek halálos sze­relmeit tizenötig számoltuk, aztán abbahagytuk. — Ezek a leg-ek nem magának szólnak. Ez a nők önbecsüléséhez kell, hogy azt hihessék: nem egy szürke átlagembert ajándékoznak meg értékes szerelmükkel. Látja, nekem is elég lenne egy férfi, ha abban az egyben meg lehetne ta­lálni mindazt, amire egy nőnek szüksége van. Lajost azért szerettem, mert a leggyengédebb volt. Pista a legudva­riasabb, Zoltán a legférfiasabb. Géza a legcsinosabb, Ta­más a legokosabb, Jenő a leghűségesebb, és Feri a leg­nagyobb csirkefogó. Lám, magának egy tucat nő kellett, hogy valamire becsülhesse magát. Nekünk legalább ennyi kell, hogy belőlük összejöjjön egy igazi férfi, amilyenről egy nő, hosszú lánysága alatt álmodozott. — Maga a legokosabb nő, akivel eddig találkoztam — mondta elragadtatással. — Magának viszont az ítélőképessége a legkitűnőbb — bókolt vissza Pötyi, aztán egy ideig elgondolkozva né­zegette Karcsit, majd halkan megjegyezte: — Csodálato­san szép fülei vannak. Karcsi boldogan elpirult. Láttuk, hogy még tökélete­sebbnek érzi magát, és senki előtt nem volt kétséges, hogy Pötyi férfieszményének mozaikokból összerakott, ed­dig még befejezetlen portréja ismét gazdagodik egy kö­vecskével. K. G. Nyíri Magda, Chvalová 2. okr. Rim. Sobota. 16 éves, kedveli a tánczenét, szeret táncolni. Hasonló korú fiatalokkal szeretne leve­lezni magyarul vagy szlovákul. Fényképes levelek előnyben. Lukács Klára. VeTké Kosihy 100. okr. Komárno. 16 éves, ked­veli a tánczenét, szeret táncolni. Kedvence az Express együttes és Karel Gott. Levelezés útján sze­retne megismerkedni hasonló ko-Práger Alica, Váhovce 217. okr. Galanta. 16 éves, szereti a tánc­zenét. Hasonló korú fiatalokkal szeretne megismerkedni levelezés útján. Fényképes levelek előny­ben. Forró Éva, Váhovce 45. okr. Galanta. 16 éves, szereti a tánc­zenét. Hasonló korú és érdeklő­désű fiatalok leveleit várja. Min­den levélre válaszol, de a fény­képeseket előnyben részesíti. Kovács Erzsébet, Veiké Kosihy 44. okr. Komárno. 16 éves, levele­zés útján szeretne megismerkedni hasonló korú fiúkkal és lányok­kal. Kedveli a tánczenét, szeret táncolni. Kedvence az Omega együttes. Minden levélre válaszol. rú és érdeklődésű fiatalokkal. Fényképes levelek előnyben. Richter Lajos, VÜ-4555/D, Cho­tusice, okr. Kutná Hora. 20 éves, jelenleg katona, de ez év őszén leszerel. Szereti a tánczenét, ked­venc énekese Harangozó Teri. Ha­sonló korú lányokkal szeretne megismerkedni levelezés útján. Minden levélre válaszol. A fény­képes leveleket szívesen fogadja. Bíró Izabella és Bíró Imre, Tr­návka 117. okr. Dun. Streda. Le­velezés útján szeretnének megis­merkedni olyan fiatalokkal, akik szeretik a beat zenét és gyűjtik a táncdalénekesek képeit. Minden levélre válaszolnak. 20 l-i^t;

Next

/
Thumbnails
Contents