A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-16 / 19. szám

atléta termetűek. Szellemileg általában visszamaradottak, nemegyszer kimondottan degeneráltak. A fölös számú nemi kromoszómával rendelkező személyek száma kevés. Orvosi statisztikai adatok szerint fiú újszülötteknél 1000 közül kettő, leány újszülötteknél 1000 közül egy ha akad. Több országban végzett elég nagy számú vizsgálat azt mutatja, hogy a szel-" lemileg visszamaradt bűnözőknél a nemi kromoszóma-rendellenesség sokkal gyakoribb; férfiaknál elérte vagy meg is haladta a két százalékot, a nőknél pedig fél-egy százalék között mozgott. Így jutottunk el a kérdés lényegéhez. Az a tény, hogy a szellemileg visszamaradt bűnözők (s egyes esetekben az „intelligens gonosztevők" között is) jóval nagyobb számban fordulnak elő nemi kromoszóma-rendellenességek, megengedi azt a feltételezést, hogy a bűnözők egy részénél valóban veleszületett determináltsággal állunk szemben. Más kérdés viszont az, hogy a rendellenes kromoszóma számmal rendelkező egyének feltétlenül bűnözőkké válnak-e vagy sem? Nyilvánvaló, hogy a bűnözésre való hajlam a társadalmi körülményektől függően kiteljesedhetik, de korlátok közé is szorulhat. A kromoszóma — rendellenességeknek tudományos és orvosi vonatkozásaikon kívül, igen komoly társadalmi és jogi vetületei is vannak. Orvosi és kriminológiai vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a nemi kromoszóma-rendellenesség jellemző szellemi, pszichikai tünetcsoporttal párosul. Pl. a „dupla Y" kromoszómás egyének általában rendkívül agresszív természetűek, hirtelen haragúak, érzelmi állapotuk igen gyorsan változik. Öröklési terheltséggel sújtott egyének természetesen a múltban is éltek. Feltételezhető, hogy az emberiség történetében nemegyszer jelentős szerepet játszó „véreskezű" kényurak, diktátorok, kiskirályok esetében is nemi kromoszóma-rendellenesség állhatott fenn. E személyiségekről a kortársi leírás, feljegyzés alapján ránk maradt jellemábrázolások a kromoszómarendellenességre jellemző tüneteknek a jelenlétéről számolnak be. A nemi kromoszóma-rendellenességnek bűnügyi-jogi szempontból van egy igen figyelemre méltó oldala. Vajon a bűnözők esetében figyelembe veendő vagy sem enyhítő körülményként, ha bűntettük öröklési, genetikai ártalom következménye? A közelmúltban több európai országban büntették enyhe ítélettel a szándékos emberölést, mivel a gyilkosoknál kimutatható volt a „dupla Y" kromoszóma-rendellenesség. Ezek azonban a jogi gyakorlatban csak kivételes eseteknek számíthatók. A bíróságok — ma még általában — nem veszik figyelembe ezt a genetikai ártalmat ítéletük meghozatalakor. Erre példaként hozhatjuk fel a chicagói R. E. Speck tömeggyilkos elleni ítéletet. Ez a bűnöző 1966 nyarán nyolc ápolónővér-tanulót gyilkolt meg. Annak ellenére, hogy kimutatták nála a nemi kromoszóma rendellenességet (dupla Y kromoszóma), az USA legfelsőbb igazságszolgáltatása jóváhagyta a halálos ítéletet. Helyesnek kell elfogadnunk azt a nézetet, miszerint a kromoszóma-rendellenesség mint öröklési, genetikai determináltság érvényesül, azonban ilyen esetekben is számolni kell a környezeti — elsősorban társadalmi — tényezők módosító, előnyös vagy hátrányos hatásával. Más szóval az, hogy a genetikai terheltség bűnözésben nyilvánul meg vagy sem, külső környezeti tényezők befolyásától függ. Fejtegetéseinket az alábbi megállapítással zárhatjuk: Vannak ugyan kromoszóma-rendellenességgel terhelt bűnözők is, de ... mivel a bűnözők és a bűncselekmények száma messze fölülmúlja a rendellenes kromoszómaszámú egyének számát, a kromoszómarendellenesség és a bűnözés közötti összefüggés nem általános érvényű. SZABÓ ZSIGMOND Magdó (Kövesdi Szabó Mária) és Móka (Csendes László) Tamási Áron darabjának bemutatója után csak kétféle véleményt lehetett hallani a közönség és a szakmabeliek szájából: a többség lelkesen ünnepelte a témaválasztást, a színészeket, a rendezőt, tetszett a zenei aláfestés és a koreográfia, néhányan viszont maradéktalanul szembeszálltak a produkcióval, kifogásolták azt is, hogy egyáltalán a színpadra került. Alig akadt, aki a két véglet közötti arany középutat választotta volna. Ez a tény elgondolkoztató, de ugyanakkor nagyon logikus is. Tamási darabja nem szerepel gyakran a színházak műsorán, máig is vita tárgya, hogy az eredeti vagy az átdolgozott változat kerüljön-e színpadra. Mit láthatott a kassai (Koäice) bemutatón a néző. A Thália márcsak azért is dicséretet érdemel, hogy műsorra tűzte az Énekes madarat, mert ezzel a költészet forrósága és tisztasága mellett tett hitet. Az Énekes madár a szerelemről és az őszinteségről, az áskálódásról és a hamiskodásról szól. Helyzetei, dialógusai helyenként — nem félek leírni a hasonlatot — shakespeari magasságokba és mélységekbe csapnak. Egy kis túlzással Romeo és Júlia történetét és atmoszféráját idézi a darab, de nem abból a talajból nő ki konfliktusa és hangulata, mint a veronai szerelmesek történetéé, hanem az észben és érzelmekben nem kevésbé gazdag székely valóságból. Szellemesebbnél szellemesebb párbeszédeket hallunk, mindvégig szikrázó humor szövi át a darabot, s ez az atmoszféra kezdettől végig jellemző a darabra, nincs törés benne, nincsenek üresjáratok. Vitázni lehet azon, hogy a tizenhat éves Móka szerepét játszhatja-e idősebb színész? Nem válik-e ezzel ösztönszerűen kevésbé hitelessé a figura? Vitázni lehet azon is, hogy a huszadik század embere milyen felfogásban játssza végig Máté vagy Lukács szerepét, hogyan hajlik vissza abba az annyira eredeti és olyan különleges világba, ami a székely góbét olyannyira jellemezte, és esetenként ma is jellemzi? A részletkérdéseket a szakma legjobbjai döntsék el, nem az én feladatom vizsgálatuk. Én sikeresnek és meggyőzőnek éreztem a bemutatót, élveztem a tisztaság győzelmét a hamisság fölött, élveztem a színeket, a ritmust, a zenét és azt, hogy a szerelem, ez a legtisztább érzés ismét legyőzte a rosszat, ismét diadalt aratott. Meggyőződésem, hogy az Énekes madár forró sikert arat majd a legtöbb faluban és kisvárosban. Véleményem szerint Beke Sándor legjobb munkái közé sorolható ez a rendezés, rögtön a Romeo és Júlia után következik. A koreográfia, a zene, a díszletek elősegítik a darab egységének kialakítását, jó megoldás volt a darabba zene- (Ág Tibor) és táncszámokat beiktatni (koreográfus: Quittner János). A szereplők megtették a magukét, pedig nehéz dolog lehet egy ilyen szerény számú társulatnál újabb és újabb „bőrbe bújtatni" a színészeket. A közönség még jól emlékszik az előző darabokban mutatott játékukra, de ennek ellenére nem volt illúzióromboló a szereplésük. Mókát Csendes László, Magdót Kövesdi Szabó Mária, Esztert Gombos Ilona Lukácsot Lengyel Ferenc, Reginát Szabó Rózsi, Mátét Várady Béla játszotta. Vendégként Kirszt Klárát láthattuk, szerepelt továbbá Érsek György és Horváth Lajos. és szinte a társulat valamennyi színésze, akiket az Üj Nemzedék tánckara egészített ki. A zenei kíséretet Harakály Tibor és kamaraegyüttese biztosította színvonalasan. Ismétlem: a szakma valószínűleg vitázik majd még a részleteken, és vitázzon is, ez a feladata. Én úgy vélem, az Énekes madár sikeres darab lesz, megnyeri az igazságot szeretők szivét, és ezért köszönet a Tháliának. (bt) Moka (Csendes László), Eszter (Gombos Ilona), Regina (Szabó Rózsi) és Köményné (Kirszt Klára) Lukács (Lengyel Ferenc) és Máté (Várady Béla) (Sárközi Ferenc felvételei)