A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-16 / 19. szám

a bratislavai főposta igazgatója? Minden ember meglepődik, ha váratlanul táviratot kap. Szorongó szív­vel bontja (el a gondosan összehajtott papírlapot, hogy megtudja, mi az a sürgős és igen fontos hír, amit a rokonai vagy közvetlen hozzátartozói akarnak véle közölni. Én is így jártam, amikor nagypénteken hazaérkez­tem a munkából és a postaládámban nem kevesebb, mint öt táviratot találtam. Szorongva vizsgáltam őket és csakhamar megállapítottam, hogy az öt távirat közül egy sem szól nekem, hanem a közvetlen környék szá­momra ismeretlen lakóinak. Először azt hittem, hogy valami tévedés történt, de csakhamar megtudtam, hogy a szomszédom postaládájában is jónéhány nem neki címzett távirat lapult. Mosolyogtunk és arra gondol­tunk, hogy a húsvét előtti sok munkában úgylátszik a posta a segítsé­günket kéri és arra vár, hogy majd mi továbbítjuk a címzetteknek a távi­ratokat. Biztonság kedvéért azonban fölhívtuk a főposta távíróosztályának ügyeletes vezetőjét, hogy megtudjuk, mi a teendőnk. Az ügyeletes megkért, hogy maradjunk nyugodtan, nemsokára jelent­kezik nálunk majd egy másik postás, aki a hibát kiküszöböli és a távira­tokat kikézbesíti. Sajnos az új kézbesítő csak késő este érkezett és amikor megnézte a táviratokat, nagy többségükről megállapította, hogy már el­késtek. így I. A. bolgár állampolgár nem kapta meg a születésnapjára szóló gratulációt valahonnan Bulgáriából a kedves feleségétől. Továbbá P. E. nem kapta meg az értesítést, hogy átveheti az utalványára érkezett személygépkocsit, és bizonyára bosszankodott, hogy a szép húsvéti napo­kon továbbra is gyalogolnia kellett. Bizonyára meglepődött az a perbeté­rői (Pribeta) érkező nagymama is, akit senki sem várt az állomáson és nem kapta meg a húsvéti sonkát az a címzett sem, akit maga a posta értesített, hogy vegye át a főpályaudvarra érkezett csomagját, és úgyle­het K. Pista is összeveszett Z. Katival, amiért nem várta a megbeszélt helyen. Ez csak néhány azok közül a táviratok közül, amelyek nem érkez­tek meg a címzetteknek vagy legalábbis nem érkeztek meg időben, mert az én postaládámba kerültek valami „furcsa" véletlen folytán. Ügy gondoljuk, hogy az eset némi magyarázatra szorul, hiszen az em­berek nem azért küldenek táviratot, hogy azt a posta ne továbítsa a cím­zetteknek. Csakis fontos és igen sürgős közölnivalót bíznak a távíróra és elvárják, hogy gyorsan, pontosan a címzetthez továbbítsák azt. Tekintettel arra, hogy több ilyen és ehhez hasonló panaszt hallottunk a posta mun­kájára vonatkozólag, lapunk hasábjain kérdezzük a bratislavai főposta igazgatóját, hogy mindez hogy eshetik meg? (szj) irodalmi kávéházban: a jövő hónap­ban. Végigtelefonálom a Rokokót, a Pod branou-t, a Karlíni Zenés Szín­házat. Ez utóbbiban a West side slo­ryt játsszák. Legnagyobb meglepeté­semre kapok jegyet. A híres amerikai musicalnek nagy közönségsikere van. A tömegverekedés-jelenet láttán (kiváló koreográfiára táncolják kitűnő táncosok) ütemesen tapsol a közönség. Jómagam még másnap is a musical egyik dallamát fütyülöm. Harminc ko­ronámba került ez a dallam, akárcsak egy művészlemez. A kiállításon A „CSKP 50 éve" című kiállítást majdnem a kétszázezredikként néz­tem meg. Ritkán megtekinthető, fon­tos dokumentumokkal mutatja be a párt harcát megalakulásától napjain­kig. Az elrendezés, miként azt a láto­gatási könyvbe többen bejegyezték, világszínvonalú. A munkásmozgalmi, majd a kommunista sajtó megsárgult lapjaitól az illegális ellenállási harc emlékeit őrző, a Szlovák Nemzeti Fel­kelést, és a Prágai Felkelést, majd a felszabadulás utáni évek harcait, küz­delmeit bemutató képes anyagig szám­talan dokumentum bizonyítja, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja, minden tévedés ellenére, lényegében mindig következetesen harcolt népeink szabadságáért, jobb életéért, a szocia­lizmusért. A kiállítást — s mintegy a párt har­cát, küzdelmeit — szinte zenei záró­tételként, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal kötött baráti s együttműködési szerződések foglalják össze: mint a párt internacionalista politikájának legszebb bizonyítékai. Zs. Nagy Lajos tok vannak. Az egyik kétablakos pici házon emléktábla: „Itt lakott Franz Kafka". Ezen jobban meglepődöm, mint magán az Aranycsinálók utcáján. S ha már itt vagyok, megnézem a Daliborkát is, az egykori várbörtönt. Egy automata beszélőgép egy koroná­ért elmondja, hogy a kozojedi Dalibor lovagról nevezték el, aki itt rabosko­dott. Rajta kívül még egy sereg híres fogolyról tudunk, például Frantiäek Antonín Sporkról a liberális helytartó­ról. öt adóhátralék miatt zárták ide, továbbá egy hölgyről is, bizonyos Alí­beta Zahrádkováról, aki férje meg­gyilkolása miatt került börtönbe. A börtön, amely sziklakútra emlékeztet, (a foglyoknak egy nyíláson át juttat­tak ételt, italt), szintén nagyon rideg. Borsózó. háttal indulok vissza a sza­badba. Mozik, színházak Végignézem a mozik műsorát. Iz­galmas című filmeket vetítenek, ilyes­mit, hogy „Szerelem kettesben", íves Montand-nal főszerepben. Sorbaállok jegyért, jegy nincs, se mára, se hol­napra, se azutánra. Így járok a „Hel­lo Dolly"-val, „Bűn és bűnhődés"-sei és a „Majmok bolygójá"-val. Minden jegy elkelt. Színházzal próbálkozom. A Nemze­tiben az Álarcosbált adják. Jegy leg­feljebb a jövő héten lesz. A Viola

Next

/
Thumbnails
Contents