A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-15 / 2. szám

EMBERI SORSOK Egy csallóközi fiatalasszony levele Állandó olvasója vagyok a Hétnek, különösen az emberi sorsokról közölt írásaik érdekelnek. Sosem gondoltam azonban arra, hogy nekem is lesznek egyszer olyan problémáim, amelyekkel önökhöz fordulok. Huszonöt éves vagyok, hat éve mentem férjhez, két gyermekünk született. Egy széthullott családból származom. Mióta az eszemet tudom, a szüleim mindig el akartak válni, folyton szétszaladtak, aztán megint összementek. Mi gyerekek — hárman voltunk — sokszor szorultunk árvaházba, vagy a rokonokhoz. Én voltam a legöregebb és ezeket a családi kríziseket csak nehezen tudtam elviselni. A testvéreim nem vették olyan tragikusan szüleim veszekedéseit, s nem is szenvedtek annyit. Amikor tizenhat éves lettem, a szüleim végleg elváltak. Mivel ennek a lépésüknek mindig ellene voltam, kiestem mindkettőjük bizalmából. Különösen az anyám haragudott. Túlságosan sohasem törődött velünk, hűtlen volt az apámhoz, aki keserűségében ivott. Ilyen körülmények között nevelkedtem. Az elemi iskola után tovább tanultam. Kezdetben minden nagyon érdekelt, de a szüleim szétválása után közönyös lettem. Internátusban laktam, teljesen pénz nélkül. Úgy akartam ruházkodni, mint a társaim, de mindig csak egy szál ruhában jártam. Anyám azt akarta, hogy menjek dolgozni, és hagyjam a tanulást. Nem álltam kötélnek és így a családommal végleg szétmentem. Máig sem tudom, hogy hol élnek. A szünidőkben, vasárnap és ünnepnapokon nem volt kihez mennem. Nem volt pénzem, nem volt semmim és senkim. Barátnőim sem voltak. Amikor a legrosszabbul ment a sorom, megismerkedtem a mostani férjemmel. Paraszt szülők fia volt és már letöltötte a katonaságot. Kedves, szerény és nagyon gondos volt. Feltártam előtte a sorsomat, és ő mellém állt. Neki köszönhetem, hogy kijártam az iskolát. Segített, ahogy tudott. Beleszerettem és bíztam benne, bíztam, hogy együtt minden nehézséget leküzdünk. Az ő szülei kezdetben ellenezték a házasságunkat. Semmim sem volt, s ők másmilyen feleséget képzeltek a fiuknak. Ennek ellenére a férjem nem hagyott cserben, mihelyt nagykorú lettem és letettem az érettségit, összeházasodtunk. Közös életünket szószerint a semmiből kezdtük. Bennem csak a nagy akarás volt — meg akartam mutatni, hogy az én életem másmilyen lesz, mint a szüléimé. A szüleitől nemsokára az esküvő után elköltöztünk, lakást kaptunk, berendezkedtünk és mindennek nagyon örültünk. Később autóra is tellett. Hogy mennyire kellett takarékoskodnunk, azt talán mondanom sem kell. Minden nehézséget jókedvvel fogadtunk, boldogok voltunk, ha valamit sikerült vásárolnunk. Néhány évvel később elkészült a családi házunk is. Bizonyára most sokan azt mondják: mi kell még neki? Szép háza, autója, két egészséges gyermeke van. És tulajdonképpen itt kezdődik a dolog. A férjem zootechnikus az egyik birtokon. A munkája nagyon érdekli és elégedett a helyével. Csakhogy reggel hatkor elmegy a munkába és csak késő este tér haza. A gyerekeivel alig van, és ami a legrosszabb „hazahozza a gondjait a munkából" és ezzel befolyásolja az egész család hangulatát. Velem sincs ideje foglalkozni. Nem járunk se moziba, se színházba, egyáltalán sehová se megyünk. Nem ismerem a közös szabadságot, kirándulásokat. A legtöbb szombatját és vasárnapját is munkában tölti. Azt mondja, hogy enélkül nem mennek a dolgok. Ha néha korábban kerül haza, az újságokba temetkezik. Jaj annak, aki megzavarja. Rögtön kiabál, hogy már elege van az egészből, hogy még mi sem hagyjuk nyugodtan újságot olvasni. Ha javaslom, hogy menjünk valahová, ha megkérdem, hogy miért ülünk folyton otthon, azt mondja, hogy neki butaságokra nincs ideje. És így be vagyok zárva egész nap odahaza a gyerekekkel. Senkim sincs. A háztartás és a gyermeknevelés mellett arra sem jut időm, hogy barátnőket szerezzek, hogy valakivel elbeszélgessek. És különben sem értene meg senki, mindenki azt gondolná, hogy „mit akar még", hiszen kifelé az életem mindenki számára boldognak tűnik. Már kezdenek komplexusaim támadni, nem törődök magammal, semmi sem érdekel. Nem vetem a férjem szemére, hogy él-hal a munkájáért. Nem haragszom, hogy sokáig marad a munkahelyén, hogy szereti a foglalkozását De hogyan oldjam meg a többi dolgokat? A férjemnek nincs megszabott munkaideje, saját akaratából tölti munkával minden idejét. Engem viszont bánt, hogy a családra nincs ideje. Az utóbbi időben már veszekszünk, mert ingerlékeny, ideges és türelmetlen. Inkább korábban lefekszem, hogy amikor hazajön, apró butaságokon össze ne veszszünk. Félek, hogy mindezt sokáig nem lehet bírni. Kétségbe vagyok esve, a világon semmiért sem engedném meg, hogy a házasságunk szétessen. Meggyőződésem, hogy erre ő sem gondol. Javasoltam neki, hogy legalább néha engedjen egyedül moziba, vagy színházba. Nem enged. Azt mondja, nem illő, hogy az asszony szórakozni jár és a férj vigyáz a gyerekekre. Igy hát úgy érzem magam, mintha kolostorban élnék, vagy olyan helyen, ahol az embert erőszakkal tartják. Ne haragudjanak teljesen nyílt és őszinte vallomásomért. Ez az egyetlen módja annak, hogy feltárhassam a vergődésemet, hogy legalább egy kicsit kibeszélhessem magam. Hiszen napok múlnak el úgy, hogy egyetlen szót sem válthatok felnőtt emberekkel. Kérem önöket, adjanak tanácsot, hogy miként cselekedjek. Hiszen bizonyára sokan vannak önök között vagy a lap olvasói között, akik hasonló helyzetet már átéltek, és akinek van tapasztalatuk az ilyen házassági problémák megoldásában. Ha úgy tartják jónak, közöljék le a levelem, minden tanácsnak nagyon fogok örülni, amely lapjukban megjelenik, avagy hozzám levél formájában eljut és segítséget próbál nyújtani gondjaim megoldásában. Egy boldogtalan csallóközi fiatalasszony A szerkesztőség kéri lapunk olvasóit, hogy segíteni akaró, tanácsokat tartalmazó leveleiket címezzék a Hét szerkesztőségének, Bratislava, Obchodná 7. A legérdekesebb és legértékesebb tanácsokat, leveleket leközöljük lapunk hasábjain és eljuttatjuk a tanácsot kérő címére. A szerkesztőség A bemelegítésről Mióta az automobilt feltalálták, problémát jelent a motor bemelegítése. Nemcsak az amatőrök, hanem a szakemberek között sincs egységes nézet a bemelegítés időtartamára, pontosabban az elérendő hőfokra vonatkozóan. Fokozott jelentőségű ez a kérdés, amikor fagypont körüli a külső hőmérséklet. Ilyenkor nemcsak nehezebben éri el a motor az üzemi hőmérsékletet, hanem üzemközben is hidegebb levegőt szív be, s ez mindenképpen megnöveli az üzemrefoghatóság idejét. A bemelegítés ideje nagymértékben függ a kocsi típusától, beállításától. A kétütemű motoroknál nem okoz nagyobb elhasználódást az üzemi hőmérséklet alatti járatás, mert a keverék olajozás hidegen is megfelelő kenést biztosít. Ezzel szemben a négyütemű motorok hidegüzeme, amely alatt a 80—90 Celsius-foknál hidegebb hűtőfolyadékkal történő üzemet értjük, a kopások megnövekednek. Mivel az üresjáratban történő melegítés alatt is fennállnak az előbbiek, semmiképpen sem javasolható az a módszer, hogy üresjáratban próbáljuk- elérni az üzemi hőfokot. Ez egyes kocsiknál nem is járhat eredménnyel. mert terhelés nélkül nem melegszik fel a motor a kívánt értékig. Az ilyen melegítés egyébként is olyan hosszú időt vesz igénybe, hogy emiatt az elhasználódás összértéke kedvezőtlenebb, mintha menet közben — persze szigorúan kíméletes vezetés mellett — viszonylag lényegesen rövidebb idő alatt melegszik át a motor. Mindenképpen szükséges annyi melegítés, hogy a kocsi különösebb trükkök, szívatóhasználat, kuplungozás, gázzal való játszás nélkül vezethető legyen. Ez főleg a városi forgalomban fontos tudnivaló. Nagyon lényeges: a vezető tisztában legyen azzal, hogy a motorolaj csak késéssel követi a hűtővíz, azaz a motor hőmérsékletét. A legtöbb járműnél 10—20 kilométer után éri el a motorolaj a hőegyensúlyt, illetve az üzemi hőfokot. Amíg ez meg nem történik, célszerű kíméletesebben vezetni. Különösen akkor, ha nem használunk Multigrád, tehát télinyári olajat (hidegben a 40-es viszkozitású motorolajat használjuk). A közönséges nyári olaj télen anynyira „megkeményedik", hogy nemcsak a motor olajellátása romlik, de tönkremehet az olajszivattyú is. ORVOSI TANÁCSOK Az alacsony vérnyomásról A szív, valamint a belőle kiágazó verő- és oda vissza vezető vivőérrendszer egészséges állapotában zárt egység. A benne keringő vér látja el a szerveket az élethez szükséges oxigénnel. A vér eljuttatását az egyes szervekbe a szív munkája, az erek rugalmassága, a keringő vér mennyisége, egyszóval az érrendszerben uralkodó nyomás biztosítja. Ezt nevezzük vérnyomásnak. A merev falú cső nem tágul, de nem is szűkül, és ha ilyen falú csőbe folyadékot préselünk, a nyomás hirtelen meredeken emelkedik. Igy emelkedik az élő ember vérnyomása is, ha valamilyen izgalom, nyugtalanság, túlfeszítettség, betegség, mérgezés vagy egyéb elváltozás miatt az erek fala erősen megmerevedik. Az ilyen magas vérnyomás különösen alkalmas arra, hogy az erek falába mész rakodik le és úgynevezett érelmeszesedés alakuljon ki. Ezzel szemben, ha az erek fala petyhüdtté, tágulttá, lazábbá válik, vagy ha a benne keringő vér mennyisége kevesebb lesz, a vérnyomás leszáll, esik. Ennek következtében egyes szervek nem kapják meg a szükséges friss, oxigéndús vérmennyiséget. Ez okozza a vérnyomáscsökkenéssel járó panaszokat: sápadtságot, gyengeségérzetet, szédülést, rossz közérzetet, ájulást és egyéb kellemetlen tüneteket. A vérnyomáscsökkenés nem önálló betegség. Idegrendszeri zavarok, nagyobb vérveszteség, a vérképzés hiányossága egyaránt okozhat alacsony vérnyomást, amitől a beteg közérzete rosszabbodhat. Láttak már bizonyára zsúfolt helyen, gyűlésen, lakodalomban, templomban, sápadtan összeeső embert, leggyakrabban lányt vagy fiatalasszonyt? Az ok a vérnyomás hirtelen csökkenése és az, hogy ilyenkor az agy nem kap elegendő vért. Éppen ezért helytelen, ha az ilyen sápadt ájultat felültetik, feltámogatják, kart karba fűzve vezetik, holott ha lefektetik, perceken belül magához tér, a vérnyomás helyreáll, és ismét bőven áramolhat vér az agy felé. Az ájult ember eszméletét akkor nyeri hamar vissza, ha vízszintes helyzetbe hozzuk, szorító ruházatát megoldjuk, és valamilyen erősen ingerlő anyagot lélegeztetünk be vele, esetleg egyszerűen hidegingert alkalmazunk bőrére, arcára. Ha eszméletét visszanyerte, már megkísérelhetjük forró feketekávé itatását — esetleg egy korty tömény alkoholt —, mire a panaszok megszűnnek. Más a helyzet akkor, ha valakinek rendszeresen és állandóan alacsony a vérnyomása. Ha különleges panaszai nincsenek, nem szorul kezelésre, hiszen közismert, hogy az alacsony vérnyomású emberek gyakran soványságuk és könnyebb fáradékonyságuk ellenére hosszú életűek és egészségesek. Ha az alacsony vérnyomás azonban panaszt okoz, az orvos vérnyomásemelő gyógyszert (cseppet, vagy tablettát) rendel. Dr. R. A, • 20 Köt