A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)
ó riások leszünk? Az 1900-as években 26 éves korában érte el az ember teljes testmagasságát, most pedig tizennyolc-tizenkilenc éves korában • Az utolsó 200 év alatt húsz centiméterrel, tíz évenként egy centiméterrel nőtt az átlagos emberi testmagasság * Az utolsó tíz évben már 4 cm a növekedés #A nagyvárosokban gyorsabb a fejlődés, mint vidéken • Óriások lesznek az élőlények és kipusztulnak vagy alkalmazkodnak a Földünk nyújtotta életfeltételekhez? Poltavánál történt. Azon a helyen, ahol XII. Károly svéd király és I. Péter cár seregei megütköztek. A régészek feltárták a tömegsírokat. Minden látszólag lényegtelen dolog érdekelte őket, amely lehetővé tette, hogy mélyebb betekintést nyerhessenek az akkori kor emberének életébe. Például megvizsgálták a két hadsereg katonáinak a csontvázát is. Megállapították, hogy a XVIII. században átlagosan 20 cm-rel alacsonyabbak voltak az emberek a mostaniaknál. Később összehasonlították az 1941-es átlagot az 1961-sel, s megállapították, hogy 20 esztendő alatt 8 cm-rel növekedett az átlagos emberi testmagasság. A növekedés tehát 200 év alatt 20 cm; 20 év alatt 8 cm. Az eredmény: az első esetben tíz év alatt 1 cm, a másodikban 10 év alatt 4 cm volt a növekedés. Ez az érdekes jelenség mindenütt megfigyelhető. Nem kétséges, hogy egyes korok emberei között lényeges különbségek vannak. Csupán véletlen ez vagy törvényszerű jelenség, amelyre egyelőre még a titkok fátyla borul? Mit tudnak a tudósok erről, s mit felelhetnek a címben megfogalmazott kérdésre? 1931-ben E. Koch német tudós elmélete szerint a napsugaraknak nagy hatásuk van a különféle szervezetek növekedésére. Közvetve abból indult ki, hogy a jelen kor emberei könnyebben és gyorsabban lesülnek, mint a régebbiek. Ezt az elméletet azonban megcáfolja az a tény, hogy azonos növekedés tapasztalható mind a meleg-, mind a hideg égöv alatt lakó embereknél. A negyvenes évek elején Mills amerikai tudós állatkísérletek során arra a következtetésre jutott, hogy a test növekedésére nagy hatással van az éghajlatváltozás. Ha azonban ez a feltevés megfelelne az igazságnak, akkor az emberek átlagos testmagassága kedvezőtlen időjárás miatt csökkenne. Az utóbbi ötven évben az emberek testmagasságának növekedését rendszeresen figyelik, s ilyen csökkenést nem tapasztaltak, bár gyakran változtak az éghajlati viszonyok. Sokan feltételezik, hogy a növekedés problémája szorosan összefügg a táplálkozással, az ételeknek mind a minőségével, mind pedig a mennyiségével. Vagyis azzal, hogy a szervezet több különféle vitaminhoz jut, mint régebben. Kétségtelen, hogy a táplálék nem kis mértékben befolyásolja az ember életét, de az erre a befolyásra vonatkozó feltevéseknek nincs tudományos alapjuk. Bizonyítékaim a következők: Európában az utolsó 20—30 év alatt nem volt lényeges változás az élelmiszerek minőségét és mennyiségét illetően, ennek ellenére rohamos az emberi testmagasság növekedése. További példa Japán, ahol az emberek az utóbbi két évtizedben sokkal jobban étkeznek, s az átlagos testmagasság növekedése ugyanúgy tapasztalható, mint más országokban. Megfigyeltem egy nagyon lényeges dalgot: a vidéki gyermekek, függetlenül az éghajlati övezettől, ahol élnek, lassabban növekszenek, mint a városiak. Ezzel tisztában van mindenki, pedig ellentmondásnak tűnik. A falusi életkörülmények ugyanis kedvezőbbek a városiaknál: egészségesebb és frissebb ételek, elégséges vitamin, tiszta levegő, elegendő napfény, fizikai munka stb. Vidéken kevésbé érvényesülnek az olyan káros tényezők, mint például a lárma, a zaj, melynek negatív hatása már bebizonyított tény. Az utóbbi 30 év folyamán a moszkvai gyermekek átlagos testmagassága 10 cmrel, a jaroszlavliaké 7 cm-rel nőtt, de ezeknek a városoknak környékén, a falvakban viszont csak négy centiméterrel. Hasonló lenne az eredmény, ha más városokban és környékükön végeznénk felmérést. Növekedési szakaszok Melyek tehát a falu és a város életfeltételei között a növekedést befolyásoló alapvető különbségek? Az étkezés? Az életmód? A levegő? Általános megfigyelés, hogy az újszülött feje nagyobb, mint a mellkasa. Megszületése után azonban a gyermek közvetlen kapcsolatba kerül a levegővel, lélegzeni kezd, s a mellkas rohamosan növekszik. 1900-as statisztikai adatok szerint a fej és a mellkas kerülete a gyermek egyéves korára egyenlítődött ki. 1937-ben már ez az idő a felére csökkent, 1967-ben pedig már a második—harmadik hónap folyamán bekövetkezett. De nézzük csak meg közelebbről a levegő problémáját. Éppen azokban az években vizsgáltam a városi levegő öszszetételét, amikor bevezették a mellkas mérését. Az alapvető változás a következő: észrevehetően megnőtt a levegő széndioxid-tartalma. Az pedig magától értetődik, hogy a levegő széndioxid-tartalmának már csekély növekedése is nagyban befolyásolja a légzés folyamatát. Ez pedig döntő befolyással van a mellkas és az egész szervezet növekedésére. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk a széndioxidnak azt a tulajdonságát sem, hogy a kalciummal vegyületet alkot. így a levegő széndioxidtartalmának növekedése egyrészt a szervezet fokozott növekedését, másrészt viszont ennek a növekedésnek a hirtelen megszakadását eredményezi, mivel a kalcium nagyon intenzíven halmozódik fel a csontokban. Ez pedig fékezi a növekedési folyamatot, Állandóan nő az oxigénszükséglet A paleozoikum (őskor) kezdete óta eltelt körülbelül 600 millió év alatt létrejöttek a nagy evolúciós ugráshoz szükséges feltételek. Az évmilliók folyamán kialakultak annak a feltételei, hogy az élet különféle formái leegyszerűsödjenek és megteremtsék a jelenlegi populáció alapjait. Két nagyon fontos tényezőnek volt erre döntő befolyása: intenzívebb lett az óceánokban a fotoszintézis és felgyorsult az oxigén felhalmozódása. Az életfolyamatban ez a kisülés a szilur korszakban jelentkezett újra, 410 millió évvel ezelőtt, amikor a növény- és állatvilág elterjedt a tengerekben és azok környékén is. A zöld táplálék túltengése, a meleg és nedves éghajlat nagyon kedvezett az óriásgyíkok gyors elszaporodásának. Ezeknek a hüllőknek óriás mennyiségű zöld táplálékra volt szükségük, s ezzel lassan megváltozott az oxigén és az általuk kilélegzett széndioxid aránya. Később ez a folyamat katasztrofális következményekkel járt. A növényvilág megfogyatkozása következtében csökkent a növények széndioxid-szükséglete, s ennek arányában az általuk kilélegzett oxigén mennyisége is. Ezért az állatok gyorsabb légzésre kényszerültek. Tüdejük megnagyobbodott a mellkasukkal együtt, s velük együtt növekedett a testük is. Ennek következtében gyorsan nőtt az oxigén-szükséglet, és megnőtt a kilélegzett széndioxid mennyisége. A zöld táplálék gyorsan fogyott, mivel az óriásgyíkoknak egyre több táplálékra volt szükségük. így azután bekövetkezett az az idő, amikor a növények már nem tudták regenerálni a kilélegzett levegőt és elegendő oxigént produkálni. Az élő szervezet reagálása pedig az volt, hogy kisebb lett a tüdő, s ennek következtében az állatok teste is. A Föld biokémiai struktúrája Nagyon jól magam elé tudom képzelni ezeket a szörnyeket, melyek alig bírják el saját súlyukat, kétség beesetten kapkodnak levegő után, s szívszélhűdés vagy agyvérzés következtében pusztulnak el. A természetben ezek után (a szó geológiai értelmében) nagyon gyorsan helyreállt az egyensúly. Az életképtelen állatok kivesztek. Az oxigén mennyisége megfelelő lett. Állandósult a légkör, a növények újra belélegezték a széndioxidot és elegendő mennyiségű oxigént lélegeztek ki. Ebbe az egyensúlyba nyúl bele az ember, s nagyon negatívan. A kemencékben, a motorokban, a gyárkéményekben és mindenhol, ahol vegyi anyagokat égetnek el, a szén egyesül a szabad oxigénnal, és ebből széndioxid keletkezik, ami lassan megfertőzi a légkört. Földünk légkörét átszűrik az élő szervezetek Most pedig nézzük az oxigén reprodukciójának a kérdését. Mi a szerepe ebben a Föld lakosságának? Az a levegő, amit az ember belélegez, 0,03 °/o széndioxidot tartalmaz. Csakhogy a kilélegzéssel százszor ennyi széndioxid kerül vissza a légkörbe. Közben viszont a levegőből belélegzett oxigén 7 %-a már nem kerül vissza az atmoszférába, mert a tüdő felhasználta. Ez a folyamat természetesen nemcsak az emberi szervezetben megy végbe, hanem minden élőlényébe^. S ehhez jön még ráadásul a Föld lakosságának hirtelen növekedése ... Vlagyimir Vernadszkij akadémikus kiszámította, hogy a Föld légköre évente többször keresztülhatol az emberek és az állatok szervezetén: az élőlények oxigént lélegeznek be és széndioxidot lélegeznek ki, míg a növények gázcseréje fordított. Közismert tény, hogy a növények — mivel oxigént lélegeznek ki, megteremtve ezzel a tüdővel lélegző lények életfunkcióihoz szükséges atmoszférát — nélkülözhetetlenek. Figyelembe vesszük ezt a tényt? Egyrészt tisztában vagyunk azzal, hogy az oxigénszükséglet állandóan nő, másrészt viszont egyre rohamosabb iramban irtjuk az atmoszférát regeneráló növényzetet. Az utóbbi 150 év alatt 4800 millió hektár erdőt irtottak ki. S azt meg ki sem merem számítani, hogy ugyanenynyi idő alatt mennyi széndioxidot „termeltünk". Az ellentétek egyre növekszenek. A zöld növényzet eltűnt a városokból, az ipari központokból, az utak és a műutak mellől, az iparvidékek terméketlen pusztasággá változnak. Már teljesen banálisnak tűnik a figyelmeztetés: „Óvjátok a növényzetet!" Az igazság nagyon is egyszerű, ezért nem veszik figyelembe. S mi történik ebben a helyzetben az emberrel? Alkalmazkodik? Vagy tovább nő, nő és . . . KORNELJ ARSZENYEV
