A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-30 / 17. szám

Előítélet, ó! Él bennünk néhány elképzelés a közönségről, úgyis mondhatnám, hogy előítélet, miszerint csak a szórakoztató darabokra megy be a színházba. Állítólag nincs semmi érzékük a szatírához, drámához, a komolyabb műfajhoz. Aztán külön előítéleteink vannak a kisebb-nagyobb falvak közönségének igényeiről. Ezek az előítéletek annyira belénk csontosodtak, hogy valósággal törvénynek tekintjük. Pedig ami a vidéki közönséget illeti, korántsem ez a helyzet. Elfogadja, megérti a jó darabot, különösen az ifjúság — ami igen örvendetes —, sokkal jobban, mint a városi közönség, melynek ízlése kispolgári hatások alatt áll. A Népművelési Intézet mellett működő dramaturgiai tanács a fentiek figyelembevételével ajánlotta a Csemadok csécsi színjátszóinak Szabó Magda: Kígyómarás című darabját. Igen jó kezekbe jutott a darab, mert a csécsiek előadásait zsúfolt nézőterek tapsolták végig. A Jókai-napokra készülnek, s talán nem esélytelenül. Koleszár István és Pelegrin Dezső rendezők hozzáértéssel és becsületesen végezték el a munkájukat, de a szereplőkről sem állíthatok kevesebbet. Polák Magda, Kiss Mária, Vilk Ilona, Pelegrin Anna, Dienes Sarolta, Sváb Jolán, Pásztor Mária, Szokol László, Hegedűs István, Vilk Gyula és a nagyszerű műszaki személyzet valóban remek munkát végzett. Ezek a fiatalok bebizonyították, hogy színházat mindenütt lehet csinálni: iskolákban, gyárakban, tanyákon, városokon, falun, pincében, garázsban, preszszóban, művelődési házakban és Csemadok helyiségekben, csak lelkesedés és akarat kell hozzá, no meg jól megválasztott darab, aminek van mondanivalója. A csécsi fiataloknak volt és van mit mondaniok, s vallják: „Ez a mi munkánk, és nem is kevés." Egy japán monda szerint megharagudott egyszer a Nap istenasszonya az emberiségre és elbújt egy barlangba. Hideg lett és sötétség burkolta a földet: a Nap nem kelt fel. Az emberek kétségbeesetten fordultak az istenekhez segítségért. Forrón és áhítatosan imádkoztak... Az istenek megszánták az emberiséget s megtanították őket zenélni, dalolni és játszani. Hosszú ideig tartott, míg mindezt megtanulták. Akkor aztán odamentek a barlanghoz, melyben a Nap istennője rejtőzött, s addig-addig kérlelték dalaikkal, engesztelték zenéjükkel és játékaikkal, míg végül sikerült őt kicsalogatni a barlangból, hogy fényével és melegével ismét boldoggá tegye az emberiséget. Azóta valahányszor napfogyatkozás van Japánban, az emberek hangszert vesznek a kezükbe, zenélnek, dalolnak és játszanak, míg elő nem búvik a Nap. Ez az előbújó napsugár aranyozta be az oroszkai (Rusovce) színterem közönségét is. A helybeli magyar oktatásnyelvű általános iskola ötödikesei Cstényi Anikó: Fajankó című mesejátékának előadásával varázsolták elő az elbújt napsugarat. Bitter Jánosné kíséretével a gyereksereg táncolt: Pereszlényi Gyurka, Érsek Zsuzsi, Katona Laci, Tóth Sanyi, Mészáros Erzsi és a többiek. A játékot Mészáros Sándorné, Fóti Sándor és Bitter János tanító tanították be. Derék, becsületes munka volt! NAGY LASZLO A legszebben táncoló csoport A fülekpüspöki (Biskupice) hnb épületében beszélgetünk Werner István elvtárssal, a nemzeti bizottság elnökével. — A Csemadok püspöki szervezete kitűnő munkát végez, tánccsoportját országszerte ismerik és elismerik, mindenhová meghívják, ahol valamilyen kulturális esemény van, s ugyanakkor nézzék csak meg a művelődési házunkat. Talán a falu legrosszabb állapotban levő épülete ... Saját szememmel is meggyőződtem róla, hogy Werner elvtárs mennyire igazat mondott. Ennek a csinos, gazdag községnek a kuftúrháza mór régen megérett a lebontásra. Hogy miért nincs új kultúrház, erre a kérdésre az illetékesek bizonyára alaposan megindokolt választ adnának. Nekem viszont Nyitragerencsér (Hrnéiarovce) jut az eszembe, ahol szintén baj van a művelődési otthonnal. A roskadozó épület egyik fele kovácsműhely ugyanis, a másik fele, a gerendás mennyezetű ócska helyiség pedig a kultúra „temploma". Mintha csak a szomszéd város (Nyitra, ill. Fülek) nemcsak gazdagítaná a környező falvakat, hanem bizonyos tekintetben ki is használná azokat, mondván: „Ha kultúrát akartok, gyertek hozzánk érte!" Hej, pedig igazuk van a fülekpüspökieknek, amikor panaszkodnak. Igaza volt Werner Istvánnak, amikor megjegyezte: — Kisebb falvakban gyönyörű kultúrházak vannak (gyakran kihasználatlanul), pedig kevés helyen dicsekedhetnek olyan kulturális színvonallal, mint nálunk. Korán érkeztünk a kultúrházba Molnár Tibor hnb-titkárral, a Csemadok helyi szervezetének elnökével. Még csak a legöregebb Csemadok-tagot, a hatvanhat éves Kovács Mihály bácsit találtuk ott. Elmondta, hogy már megalakulása óta tagja a Csemadoknak és évekig — mint instruktor — dolgozott a járási titkárságon. — Most már egészségügyi okokból nem vállalhatok funkciót. De azért, amint látják, tőlem telhetően segítek most is. Befűtöttem a fiataloknak, hogy ne vacogjanak itt. — Mi a véleménye Kovács bácsinak a fülekpüspöki tánccsoportról? ~ Az igazat megvallva, nem vártam a fiataloktól ezt a teljesítményt. Nagyon nehezen indult a kulturális munka, de most már panaszra igazán nem lehet okunk. Nagyon lelkesek a fiatalok, szívesen járnak a próbákra. — Minden olyan faluban, ahol van pár áldozatkész ember, fellendül a kulturmunka, mert a lelkes emberek értenek a kedvcsináláshoz, és a jó példa a legnagyobb vonzóerő — mondja Noskó Mihály, a helyi szervezet pénztárosa. — 1949-ben már volt egy tánccsoportunk, de az szétesett, csak most két éve alakítottunk ujat. Hogy milyen eredménnyel, azt igazolja a tavalyi zselizi ünnepsegen elert eredmény, ahol „a legszebben táncoló csoport" címet nyertük el! — szolt közbe Molnár Tibor. Szépek a fülckpüspöki táncos leányok, így azután nem is csoda, hogy a fiúk is szívesen eljárnak a próbákra Szólóznak a „legények" Stubnya Arnold felvételei — Most is meghívta együttesünket az egyik közeli szovjet helyőrség, s mondhatom, nem okoztunk nekik csalódást. — Milyen a tánccsoport felszerelése? — Azzal, sajnos, nem nagyon dicsekedhetünk. Egyébként mindjárt láthatják majd a saját szemükkel is. A ruháknak semmi közük az itteni népviselethez (székely népviselet), a kiselejtezett csizmákat pedig a losonciaktól kaptuk -• mondja Noskó Mihály. — Önök szerint, mi az oka annak, hogy a sikeresen szereplő együttesek is aránylag gyorsan felbomlanak? — Tudom ennek az okát is. A fiúk és a lányok az iskola elvégzése utón megnősülnek, férjhez mennek, bevonulnak katonának és vége az együtteseknek. Nálunk ez nem fordulhat elő egyhamar, mivel a tánccsoport tagjai még nagyon fiatalok, 15—16 évesek. De tanultunk a saját kárunkon is. A tánccsoport egyik legügyesebb tagja gondoskodik az utánpótlásról. Az általános iskola kisebb tanulóiból alakított egy kis tánccsoportot. • Közben lassan jönnek már a táncosok. Válogatott szép lányok és szálas fiúk, némelyik orra alatt már kis bajusz is díszeleg. Odaülnek a tükör elé „üzembe" veszik a szájpirosítót, a fésűt és a szemöldök-festéket, mert mindenki a lehető legszebb akar lenni a fényképen. A fiúk ugyanúgy, mint a lányok. Megérkezik Székely barátunk is, a „balettmester". Több mint húsz fiatal van együtt, de fegyelmezettek, figyelmesek, s ez bizonyára sikerült egyik titka. Székely leánytánc, Kalocsai páros, Eleki polka. — Állj! Űjra kezdjük!... Figyelem! Egy-kettő-három! Székely kultúrtárs a legkisebb hibát is észreveszi és alaposan megdolgoztatja a fiatalokat. Ha kell, tízszer-hússzor megismételtet egy tánclépést, egy forgást, Közöttük jár, velük együtt táncol, nem kíméli a saját izmait sem. Késő estig tart a próba, de másnap reggel ismét találkoznak. — Évről évre erősebb a mezőny, több a tánccsoport, igényesebb a nézőközönség, szigorúbb a bíráló bizottság. Pár évvel ezelőtt még elnézték a hibákat, Iliányosságokat, inkább az ügybuzgalmat értékelték, mint a tudást. De most már más a helyzet! — magyarázza lihegve. A próba alaposan igénybe veszi a táncosok izmát és türelmét, de akarat és kitartás van bőven a fülekpüspöki fiatalokban. Délelőtt a mi kedvünkért próbáltak. Délután újra próba és vasárnap délelőtt elölről kezdődött a „dreszszúra". — És mi a véleményük a modern táncokról? — Azokat is szeretjük! — Az a legjobb bennük, hogy azokat nem kell tanulni. Mindenki eltáncolhatja, akiben van egy kis ritmusérzék... És mindenki a saját vérmérséklete szerint.. — Az igazi mégiscsak a népi tánc... Fegyelmezett, felemelő és lelkesítő. Aki csak egy kicsit ért a táncokhoz és a lélektanhoz, annak mindent elárul az illető népről. Többet, mint a könyvek vagy a filmek Fülekpüspökin jó kezekben van a fiatalság. A fiatalok és az öregek megértik egymást, együtt dolgoznak a falu kulturális színvonalának emeléséért. Tudjuk, hogy a lelkiismeretes munka ebben az évben is meghozza megérdemelt gyümölcsét. S reméljük, végre a kultúrház ügye is napirendre kerül. N. LÁSZLÓ ENDRE 10 Köt