A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-30 / 17. szám

Az utolsó tárgyalás (Balról jobbra: Deák Sándor érdemes művész, Ajtay Andor és Básti Lajos, Kossuthdíjas kiváló művészek és Szendrő Iván Ha elmondod, letagadom filmgyár stúdiójában megfigyelhettem, hogyan készül szatirikus játéka tévé-változatának egyik legizgalmasabb jelenete. Az első benyomás — őszintén be kell vallanom — lehangoló. A stúdió külseje ütött-kopott, de bent sem érzem a barandovi műhelyek impozáns nagyvonalúságát, technikai felszerelésének tökélyét: a zavartalan munka elemi előfeltételeit. Annál nagyobb a meglepetésem, hogy a sok hiány és zavaró momentum ellenére — a szomszédságban folyó felvételezés zörejei áttörnek a rosszul szigetelt falakon — idebenn Kalmár András, a tévé-játék rendezője vezetésével, példás művészi munka folyik. Az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy az aránylag szűk helyen stílusosan, imponáló arányérzékkel épültek fel a játék díszletei, a tanácsterem, az igazgatói iroda, az orvosi rendelő, az üzem irodaépületének büféje, a könyvtárszoba és Abel bácsi, a játék egyik főhősének otthona. Belépésünk percében a játék nagyjelenetének olvasópróbája és technikai beállítása folyik. Az igaz- , gatói szobából áttekinthetem a nagy fegyelemmel pergő munkát. Háttal felém a Zsabka igazgatót játszó Básti Lajos ül, a rendező magyarázatát hallgatja, majd szöveget memorizál a súgó segítségével. Ha nem is látnám olykor oldalt forduló fejének jellegzetesen kiművelt arcvonásait, értelemtől sugárzó szemét, felismerném minden emberi indulatot, érzést és gondolatot tökéletesen kifejező zengő hangjáról. Évtizedek óta megszámlálhatatlanszor láttam nagy szerepeiben, s azt hittem, hogy nem érhet meglepetés, de itt, ebben a testi közelségben mégis felvillan arcjátékában egy-egy új vonás, valami szerepéhez illő sunyian ravaszkodó és egyben ördögi is, amit eddig sohasem figyelhettem meg rajta. Jobbjánál a legszebben beszélő magyar színészek egyike, Ajtay Andor ül, ősz bajuszát simogatva. A rutinjára támaszkodik, hogy ilyen meglepően nyugodt? Fél órával később, amikor a kész jelenetet, a felvételt a lehallgató kocsiban figyelem, egy villanásra megváltozik ő is: minden idegével és izmával átlényegül, a szerep szerint Ihásszá válik. Szemközt, az asztal végében Zsabka ellenfele, a háttérbe szorított, könyvtárossá degradált, nagytudású Ábel bácsi ül — Páger Antal a megszemélyesítője —, s mint a jelenet folyamán kiviláglik, ő is kimagasló művészete, nagy emberábrázoló ereje minden árnyalatával él, hogy összecsapása sokévi munkája megrablójával jelesre sikerüljön. Viki orvosnőt a szép és nagyon tehetség«» Almási Éva játssza — tegnap az Ármány és szerelem Lady Milfordjában láthattam —, csupa érzés és költészet ez a fiatal színésznő, akiben a mai legnagyobbak méltó utódját sejtem. A játék „sextettjében" felismerem Simon Zsuzsát; művészi alázat és a szakma szeretete kell, hogy egy Kossuth-díjas színész-tanár párszavas szerepet vállaljon a siker érdekében. Jóval dél után elkészül a „kényesnek" jelzete nagyjelenet, s rövid pihenő, ebédszünet következik. Az én „munkám" azonban még nem ér véget. Ki kell még faggatnom Gáspár Margitot, hogy mit akart négy esztendővel ezelőtt szatirikus darabjával, amelyet most Siklós Olga, a veszprémi bemutató dramaturgja dolgozott át tévé-játékká, a néző értésére adni. — Darabom afféle szakorvosi tanácsadásként íródott — feleli Gáspár Margit. — Arra akart figyelmeztetni, hogy gálád kis kinövések sok bajt okozhatnak, ha tűrjük gyötrésüket. Csak bólintok. Felesleges közbevetnem, hogy mint minden vérbeli szatirikus, a szerző ez esetben is átvette a sebészorvos szerepét, aki késével a kórokozó góchoz nyúl. — Nálunk manapság minden sérülés orvosolható — folytatja —, kivéve azt, amit maga a sérült is rejteget, leplezget. Elvégre „néma gyereknek anyja sem érti a szavát". A legtisztább oltalmazó szándék sem segíthet az olyan honpolgáron, aki fűnekfának megsúgja, mi a sérelme... de ha rá akarod bírni, hogy álljon ki a maga igazáért, dühösen rádförmed: „Ha elmondod, letagadom!" Íme, a jellegzetes cím magyarázata. Ám e látottak után ennyivel nem érem be. Magyarázatot várok arra is, hogy mit akart a szatíra kipellengérezni? — Egyrészt a kiskirály-típust és azokat a leleményes módszereket, amelyekkel az ilyen kiskirályok helyenként még ma is meg tudják őrizni a maguk „önkény-rezervátumát." Másrészt azok kerülnek pellengérre, akik megalkuvó, gyáva hallgatásukkal úgyszólván lehetetlenné teszik, hogy a felettük basáskodó csibész lelepleződjék. — Valóban csak csibésznek érzed a Zsabka-féléket? — kérdem. Keveslem a jelzőt, mert ártalmasabbnak tartom ezeket a zsarnokokat a kis károkat okozó csibészeknél. És fel kell tennem azt a kérdést is, vajon ma a megváltozott világunkban, épülő új rendünkben mért él még a zsarnokság és szolgalelkűség hajlama? — Mert sok évszázad, évezred káros örökségét nem lehet az emberek vérmérsékletéből néhány évtized alatt kiirtani — hangzik a felelet. — Átmeneti korunkban nem egy régi, rossz adottság él tovább a lelkek mélyén. Szerintem nincs fontosabb feladat, mint az, amire az én kis hősnőm, Viki, az orvosnő teszi fel az életét. Hozzá hasonlóan mindnyájunknak azon kell iparkodnunk, hogy korunk lelki alkatának „röntgen-képe" minél előbb megtisztuljon a foltoktól. Úgy vélem, hogy Gáspár Margit szavai nem szorulnak magyarázatra. A játékot a nyár vagy az ősz folyamán látjuk majd a képernyőn, és akkor alkalmunk lesz meggyőződni arról, mennyire sikerült a rendezőnek és a játék szereplőinek a szerző igényes szándékait valóra váltani. Hogyan készül egy tévéjáték Gáspár Margit közvetlenül a felszabadulás után, az 1945—46-os évad végén, Új Isten Thébában című nagysikerű szatírájával tette közismertté nevét és került egyúttal az új magyar drámairodalom élvonalába. Siklós Olga úttörő jellegű tanulmánykötetében (A magyar drámairodalom útja 1945—1957) találóan írja, hogy Gáspár Margit darabját az idő és az írónő kitűnő színházi, politikai értéke „rendelte" meg, és így lett az évad eseménye, emlékezetes sikere. „A felszabadult színházhoz ez a felszabadult szatíra illett a legjobban. Nem a múltról rántotta le a leplet, melyről ezt már mindenki leránthatta kockázat nélkül, nem a közelmúlt eseményeit tárgyalta új vagy régi beállításban — de a máról írt: ma." A tizenöt évi szünet után, 1961-ben színre került Égi háborúban, amelyet nálunk Giricz Mátyás kiváló rendezésében a Nyitrai Kerületi Színház mutatott be, az első magyar politikai szatíra írója tágította témakörét: mondanivalójában rokonszenvesen felcseng az értelmetlen öldöklés ellen tiltakozó humánum hangja. Az egy esztendővel később bemutatott, és nagy sikerrel sokfelé játszott Hamletnek nincs igaza című drámájában — nálunk a Szlovák Nemzeti Színház Kis Színpada játszotta — szintén közéleti tematikát érint oly művészi eszközökkel, amelyek a darab maradandóságát biztosítják. Újabb öt esztendő múlva a Veszprémi Petőfi Színház „fedezi fel" újra a kitűnő színműírót Ha elmondod, letagadom című szatirikus játéka bemutatásával. Gáspár Margit ismét görbe tükröt tart a néző elé, de nem kajánkodva, a puszta mulattatás kedvéért, hanem a ferdeségek leleplezésével, a hibák kinevettetésével elindítva a gyógyulás folyamatát. Áprilisi pesti utam egyik nagy élményének tartom, hogy az írónő kíséretében egy délelőttön át a A tévéjáték szextettje Básti Lajos (Zsabka) és Páger Antal (Ábel bácsi) Básti Lajos (Zsabka) és Almási Eva (Viki doktornő) (Markovics Ferenc felvételei)