A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-09 / 14. szám

nek ugyan kissé költséges az üzemeltetése, tiszták és kényelmesek, gombnyomásra működnek. — Számokat mondhat? — Sok tízezer darabot gyártunk minden fajtából, elégedjenek meg ennyivel. Inkább meglepjük a piacot. Higgyék el, hogy ezek az emberek minden tőlük telhetőt megtesznek, s nem ők tehetnek róla, hogy a kereslet nagyobb, mint a kínálat. — Hová szállítanak ki kályhákat? — Legtöbbet a Szovjetunióba és Magyarországra. — Az ötéves tervvel kapcsolatos feladataik? — A mi feladatunk az új ötéves tervben is csak az lehet, hogy minél több és jobb gyártmányt bocsájtsunk a fogyasztók rendelkezésére. — A „vörös Fülek" dolgozói bizonyára tettek felajánlásokat a CSKP megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére. — Értékes újításokkal, felajánlásokkal, kötelezettségvállalásokkal ünnepeljük mi is pártunk jubileumát. A technikai részleg dolgozói 2 millió korona megtakarítását és 2100 brigádéra ledolgozását vállalták eddig. A termelési részlegek ez idáig 800 000 korona megtakarítását és 5000 brigádóra ledolgozását vállalták. — Hogyan tudnak ilyen összegeket megtakarítani? A zománcos edényeket többnyire nők csinálják — Mindjárt megértik. Az új gyártmányok bevezetési idejének lerövidítésével, anyag- és árammegtakarítással, a selejt csökkentésével, gazdaságosabb munkamódszerek bevezetésével és elsősorban a munkásöntudat fejlesztésével. Tovább fejlesztjük a „Mindenki szocialista módon" munkaversenyt, hogy mindenki a sajátjának érezze az üzemet, gazda legyen a saját munkahelyén, vegye ki részét a terv előkészítéséből .. i Színek és fények Bakó István mechanikussal a zománcozóba mentünk át. — A világ minden részébe összesen harminchat országba szállítunk zománcedényt, — mondja büszkén a fiatal mechanikus. — Ez már szebb, tisztább munkahely, mint az öntöde! — jegyzem meg megkönnyebbülve. — Az férfiaknak, ez pedig inkább nőknek való munka. De ez sem leányálom. Képzeljék csak el, hogy nyáron itt 40—45 fokos hőségben dolgoznak ezek a lányok, asszonyok. Ott állnak a lecsiszolt vasedények: fül nélkül, füllel, nedvesen és szárazan, de még klégetés nélkül. Poharak, csuprok, teáskannák, tálak, lámpaernyők. Minden darab sok-sok kézen megy át. Itt köszörülik, ott festik, a fedelét illesztik rá, amott meg már vas állványokra rakják. Kinyílik a kemence ajtaja, bent reszket a türelmetlen vörös levegő, és egy gombnyomásra becsúsznak a még fénytelen zománcos edények a tüzes gyomorba. Bezárul az ajtó! Eltelik egy-kéthárom perc, az ajtó újca kinyílik, és már jönnek ki az edények. Szinte pillanatonként változó színek, a szivárvány összes színe ragyog fel a szemünk előtt, ahogy lassan lehűlnek. Csodálatosan szép dolgokat látunk itt, amik sajnos nem kerülnek az üzletekbe, ajándékba készülnek — külföldre. — Milyen a hőmérséklet a kemencében? — 600—700 fokos. Gondolhatják, hogy mi van itt nyáron. Nehéz munka ez, de aki megszerette, az el nem menne innét a világ minden kincséért sem. Itt válogatják a már kiégetett edényeket, amott ecsettel hajolnak szép teáskannák fölé és húznak rájuk hajszálvékony arany csíkokat, festenek rá szép mintákat. Csend van, mindenki tudja, mi a teendője és iparkodik azt a lehető legjobban elvégezni... Csend van és péntek délután háromnegyed kettő. Még negyed óra, és e műszak száméra vége a hétnek, de még mindenki a helyén ül, fegyelmezetten végzi a munkáját, hiszen minden perc számít. Nem könnyű munka (Stubnya Arnold felvételei) Most nyílik meg a gyárkapu és jönnek a követ kező műszakra. Jönnek az anyák és gyermekeikrő beszélnek csodákat. Jönnek az apák, talán a szom bati mérkőzésről vitatkoznak ... Jönnek a lányol és a fiúk: összenevetnek... És él a gyár, zúgnak, dolgoznak a fáradhatatlai gépek, pattanásig feszül a munkások izma, a mér nökök vitáznak: Hogyan tovább? Hogy jobb legyen olcsóbb legyen! Zara Gyula, az öntöde pártszervezetének elnöki egy fiatal munkással vesződik. — Nem és nem megy! — panaszkodik a fiú. — Csak türelem, fiam... Nézd, így kell ezt esi nálni! + Vörös Fülek ... Füleki kommunisták ... Fülek munkások... A forradalom és a sztrájkok és a kemencék tüzé ben edzett nép, félig munkás — félig paraszt, dol gos, lelkiismeretes és igazságszerető nép. Fejet fölött most is ott lebeg az 1936-os általános sztrájl vörös zászlaja. Olyan vörös, mint a folyékony vas ... Olyan vörös, mint a szíved vére, mint a nemzet kőzi proletariátus vörös csillaga. N. LÁSZLÓ ENDRI I Egy mézes hét -egy bunda — Hát drága Mazákné asszony, én már régen beszélni akartam magával... Egy nagyon komoly ügyben! — mondta titokzatosan Babinec úr, amikor összetalálkozott szép szomszédasszonyával. — Ne mondja, Babinec úr... Majd meghalok a kíváncsiságtól! — így a szép szomszéd. Babinec úr torkát köszörülte, majd belekezdett a mondókájába: — Tudja, drága Mazákné asszony, én tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok férfiszépség vagy leányálom és azt is tudom, hogy körülbelül húsz évvel idősebb vagyok magánál... De hát mindketten szabadok vagyunk, otthon nem vár ránk senki... En megözvegyültem... — Én meg elváltam a férjemtől, mert... Különben ezt most hagyjuk! Folytassa, Babinec úr. — Boldogult feleségem nagyon takarékos volt, neki köszönhetem, hogy most van mindenem, de mi hasznom van belőle? — Igaz, nagyon igaza van, Babinec úr, — bólogatott Mazákné. — Sajnos, gyermekünk nem született és most olyan egyedül vagyok ... Már nem bírom tovább ... Mindenemet odaadnám, ha még egy pár évig boldogan élhetnék! Természetesen, nem kívánnám ingyért. A szekrényben van feleségem bundája, igazán gyönyörű darab. Tizenkét ezer koronába került. S ahogy így elnézem magácskát, úgy érzem, olyan, mintha csak magára öntötték volna. Ha csak egy kicsit kedves lenne hozzám, a magáé lehetne ... Senki sem tudná meg, elmennénk üdülni a Tátrába... Csak egyetlen egy hétre... Igazán — könyörgött a gavallér. — No, bocsásson meg, — pironkodott Mazákné. — Ez mégsem megy csak úgy, maga huncut. Ezt előbb meg kell gondolnom. Pár nap múlva meglátogatta Babinec urat: — Látni szeretném azt a bundát! — De csak felpróbálni adom oda... — óvatoskodott az özvegy. Mazákné felvette a bundát, nézegette magát a tükörben és nemsokára elutaztak egy előkelő tátrai szállóba. Az asszony le akarta „törleszteni" a bunda árát, a férfi egy „csipetnyi boldogságot" akart. Amikor azután az üdülésből hazatértek, Mazákné asszony ment az ígért jutalomért. Babinec úr kikacagta a szépasszonyt: — Drága asszonyom, csak nem hiszi azt, hogy engem a gólya költött?! — Micsoda?" tsak nem gondolja, hogy ingyen adtam oda magam, eg\ ilyen embernek?! — Borítsunk fátylat a múltra! -nevetelt Babinec úr. — Azt hiszen nem tettem kárt magában. És mind kettőnknek jót tett a tátrai levegő. — No várjon csak, elbánok én ma gávall — fenyegetőzött a szépasszony és becsapta az ajtót maga mögött. Babinec úr nemsokára bírósági idé zést kapott, mivel állítólag megerő szakolta Mazákné asszonyt. — A Tátrába mentem üdülni, -mondta az asszony. — Ugyanabban c hotelban szállt meg ez a vén gazember is. Az illem kedvéért beszélten vele néha pár szót. Éjszaka bekopogott hozzám, hogy valami nagyon fontosat akar mondani. Amikor beengedtem, rámvetette magát és megerőszakolt ... Babinec úr nyugodtan végighallgatta az asszony „vallomását", amikoi azután szót kap, kezében már ott var, a corpus delicti, az igazolás, hogi egész idő alatt egy szobában lakott Mazáknéval. Tehát a megerőszakolásról szó sem leheti Mazákné asszony zokogott, ájuldozott és végül mindent bevallott.. A bunda pedig ott maradt Babinec út szekrényében. Ki tudja, még hánt fiatalasszonyt csal vele lépre.