A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-26 / 12. szám

Nevető vildj AMERIKA A kezdő filmszínésznőnek az a feladata, hogy belépjen az oroszlánketrecbe, ám a hollywoodi hősnő sehogy sem mer vállalkozni erre a jelenetre. A rendező biztatja: — Ne féljen, fiam. Ez az oroszlán kicsi korában tejen nevelkedett. Mire a sztár jelölt: — Az semmi. Én is azon nevelkedtem, mégis jobban szeretem a húst. Különös emberek lehetnek ezek az űrhajósok. Nem mindennapi emberek. — Miből gondolod? — Olvastam például William Anders egy válaszát az újságíróknak. Azt mondja, hogy az űrutazással kapcsolatos munkája annyira lefoglalja, hogy nincs ideje a feleségével is foglalkozni. — Ez könnyen lehetséges. — Lehet, de öt gyermeke van. Hány lenne, ha nem lenne űrhajós? • A kikapós tengerészfeleség mindennapos vendégét fogadja, és miután betessékelte a szobába, így szól hozzá: — Nagyon félek, Rafael. A férjem bármelyik hónapban betoppanhat! Egy hatalmas tengerjáró hajón menet közben potyautast fedeznek fel, mégpedig egy rendkívüli csinos lányt. Azonnal a kapitány elé vezetik. Jelentik, miről van szó. A hajóóriás legfőbb parancsnoka magánkívül kiabálja: — Az ördögbe is, most mit tegyek magával? A lány értelmetlenül pislog az öregedő tengeri medvére, és megkérdi: — Uram, ön még csak nemrég tengerész, ugye? A kis dél-amerikai államban halálra ítélnek egy katonaszökevényt. Már bekötötték a szemét, feláll a kivégző osztag, a vezénylő tiszt magasra emeli kardját, amikor hírnök érkezik a kör zeli parancsnokságról, és közli, hogy az elitélt amnesztiát kapott. Azonnal leveszik a kendőt az elítélt szeméről, mire a katonaszökevény körülnéz, és gúnyosan megszólal: — Mi az, hát már golyójuk sincs elég? • Egy Buenos-Aires-i szállodában egy jóképű spanyol fiatalember tévedésből belép egy idős amerikai hölgy szobájába. — Bocsánat, seAora — dadogja ijedten —, eltévesztettem az ajtót... — Nem, fiatalember, csak negyven évet késett ... ERDÖDY JÁNOS Az új vezer Űstí falai erősek, és Zsigmnod vezérel teletömték katonával a várost. Ágyúk tucatjai tátották torkukat a falakon. Zömök mozsarak, amelyek mázsás kő- és vasgolyókat köpnek; hosszú, vékonycsövű csatakígyók; vastörmeléket és kartácsot szóró seregbontó ágyúk; messzehordó falkonettok és afféle bömbölő szörnyetegek ls, amelyek hármasával összekötött láncos golyóbisokat lőnek ki. Mellettük a kézi lőfegyverek tömege, felporozva, minden pattantyús és puskás kezében az égő kanóc, bármely pillanatban szikrát adhatnak a lőporos lyukba. Lesz Itt durrogás, villogás, veszedelem és halál, ha megkezdődik az ostrom! — Ostrom? — tűnődött félig hanggal, félig csak magában Bálint diák. — Gyanítom, hogy Prokop vezér ostrom helyett szívesebben mérné össze az erőket idekint, a szabad térségen. — Igazad lehet — bólintott a pap. — Magam is inkább harcolok a mezőn, mint hogy nekimenjek a falaknak. Csúnyán beverheti fejét az ember. Egyet gondoltak mindketten: csakugyan oka lehet annak, hogy már a harmadik nap virrad rájuk Űstí falai alatt, és a vezér még egyetlen lövést sem adatott a városra. Sőt szigorúan megtiltotta, hogy egyetlen ágyút vagy puskát is elsüssenek. Pedig vannak itt faltörő nehézágyúk is — és csak hallgatnak. Az öblös csövek fenyegetőn merednek az ellenségre, de ez ideig csak a falakról tüzeltek őrájuk, bár nem sok kárt tettek a golyók a nagy távolság miatt. A szekérvár nem viszonozta a tüzelést. Pedig az északi és nyugati irányba kiküldött lovas portyázók tegnap már jelentették, hogy nagyszámú sereg közeledik a határ felől. Nem maradt titok a hír: minden katona tudta a roppant szekértáborban, hogy mára ideérnek Zsigmond és a hercegek csapatai. — Nyilván úgy tervezi Prokop, hogy előbb megütközünk a felmentősereggel; aztán a várossal már könnyebb lesz a dolgunk, hisz akkor már nem számíthatnak segítségre — találgatta Matej. — Ha nekimentünk volna Űstínak, és el is foglaljuk: nagy lenne a vérveszteségük, és így kellene szembeállnunk az északról érkező friss erőkkel. — Igaz. De így meg ők sokkal többen lesznek — Velünk az Isten — felelt az árvák jelszavával Matej pap. — Ez... biztos? — A diák szinte súgva kérdezte, nehogy a többiek meghallják. — Nem — felelt Matej, szintén nagyon halkan. — De a harcosok szilárdan hiszik. Es az igazságunkba vetett hit megkettőzi a bátorságot és az erőt is. A beszéd és elmélkedés ideje lejárt, mert éles kiáltás futott végig az előretolt őrláncon: — Lovak északnyugaton!... Százával, lovasok! ... És a szekérgyűrű elé kiállított őrszemek a parancshoz híven, futva vonultak vissza a tölgyfapalánkok mögé. Már látta mindenki a közelgő porfelhőt és a szürke gomolyagban a fegyverek és páncélok csillogását. A várfal őrsége is látta — örvendező torokhangú német csatakiáltás zúgott. Prokop vezér hirtelen megjelent, mintha a földből bukkant volna elő, s a Matej védelmére bízott sáncszakaszhoz ugratott. — Szekereket szétbontani, Matej! Kaput nyitni, innen... eddig! — Karjával jelezte a parancsolt nyitás szélességét. — Szekerek csatarendbe! Már tovább is vágtatott. Az emberek leugráltak. Gyors, gyakorlott mozdulatokkal bontották szét a szekereket összefogó láncokat. Hátratolták a nehéz szekereket, lovat fogtak elébük, elrendezték a nyolcvan szekér sorait. Csak a tölgyfa-palánkot hagyták meg elöl, hogy a távolból semmi változás ne lássék. Aztán — mozdulatlanság, várakozás. Figyelmet parancsoló kürtszó hallatszott onnan, amerre a vezér elnyargalt. És már jött is szájról szájra a parancs: — Ellenség északnyugaton. Minden tűzfegyver a lovasok irányába! Kürtjelre: sortűz! Wnyvek Janikovsrky Éva: Málnaszörp és szalmaszál Abban a régi házban, ahol recsegő falépcső vezet az emeletre, és a lépcsőforduló színes üvegablaka alatt oroszlános pad áll, a betoppanó idegen óhatatlanul titkok után szimatol. Különösen akkor, ha az Illető betoppanó vendég, Misu, aki amúgy is gyűjti a titkokat. Csuda dolgok történnek a régi házban, nemcsak az emeleten, hanem a földszinten is. S a titkok között nagy szerep jut százhuszonegy szalmaszálnak, amellyel csak félig lehet a málnaszörpöt kiszívni, a málnaszörpöt, amit pedig felnőttek és gyerekek egyaránt szeretnek. Janikovszky Éva, a népszerű gyerekírónő ebben a történetben is vidám események, groteszk helyzetek mögé bújtatja fontos mondanivalóját: az emberek hajlanak a jóra, a titkok mögött sokszor a jó szándék bújik meg, felnőttek és gyerekek apróbb-nagyobb vágyai teljesülhetnek, csak jól oda kell figyelni! A humoros, melegszívű gyerektörténetet Réber László mulatságos illusztrációi kísérik. Sánta Ferenc: Isten a szekéren Nagy utat tett meg azóta; regényei, filmje, a Farkasok a küszöbön című kötetben összegyűjtött újabb novellái — minden megjelent írása visszhangra talált. Az életadó fának, a szegényparaszti világnak növekedését, hajtásait követte tovább, s új témák is jelentkeztek közben, új hősökkel. Sánta ma már egyre inkább a mindnyájunkra érvényeset vizsgálja, azt, ami közös: a helytállást az emberi próbákon. Az igazat keresi újból és újból — egyre nagyobb súllyal, kristálytiszta logikával és szigorú tárgyilagossággal. Mintha valósággal szaggatnák hőseit, mintha tüzes vassal égetnék testüket-lelküket — mert nincs kímélet a számukra. S különösen nincs azok számára, akiket vállal, akiket szeret. Halálosan súlyos a harc mindegyik novellájában, gyötrelmes a próba, holott olykor nem több egy beszélgetésnél, terített asztal mellett, haragoszöld szőlősorok között... Fájdalom, szégyen, erőszak és hazugság szorításában jelképessé tágulnak és végigrajzolódnak a