A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-15 / 2. szám

Léva (Levice) városát általában a llbalertályokról Ismerik és Ismerték már lónéhány évtizeddel ezelőtt is. Aztán nagy hírre kapott a lévai Siklóson bányászott aragonit, amelynek híre és a belőle készült tetszetős disz és használati tárgyak külföldre is eljutottak. Azt, hogy Léva aranykezű kézműveseket termő város is volt, csak a „gyükerek" (ahogy magukat a város őslakosai nevezik) és a közelebbi környék tudta. Miért, miért nem, ki tudná megmondani —, hiszen Itt nem bányásztak aranyat mint Körmöcön —, aránylag mindig sok volt az aranyműves. Öltek kis műhelyeikben, amelyeket nem a birtokukban lévő kevéske arany és drágakő világított be, hanem a lázasan dolgozó fantáziáé, amellyel egy-egy ékszerdarabnak formát adtak. Elsősorban nem a meggazdagodás vágya hajtotta őket, hanem az alkotásé. A felszabadulás után egy Időben úgy nézett ki, hogy ennek az Iparágnak befellegzett, pedig nem volt másról szó, minthogy új alapokra kellett fektetni, összedugták hát felüket a lévai aranyművesek, és a „Viribus unltis" jelszavával tömörültek. Ez lett aztán alapja,, a később megalakult „Lesk" nevű művészeti szövetkezetnek. A „Lesk" csendes kis utcában székel, sem díszes portálé, sem feltűnő cégtábla nem hivja fel rá a figyelmet. Minek 1st A szorgos, ügyeskedő kezek munkáját, az arany, ezüst és ékkövek csillogását elrejtik a falak, mindaddig amig a kész áru nem kerül az üzletek kirakataiba s ragyogása lel nem erősödik a kirakatnézők szemének csillogásától. Es nemcsak a mi kirakatainkban kelletik magukat a lévai aranyművesek munkái, hanem külföldi kirakatokban Is megállásra késztetik a járókelőket. Ez mind szép. De az érdekes az, hogy miképpen jut el egy ékszerdarab a kirakatig. Ezért csöngettem be a Lesk gondosan zárt ajtaján, hogy ezt megtudjam. Bozóky László, a szövetkezet fiatal Igazgatója semmiből nem csinál titkot, végigvezet valamennyi műhelyen annak az embernek nyugodt önérzetével, aki /ól tudja, hogy elégedett lehet az Itt folyó munkával. Elégedett, jól mondom, de mindig csak egy időre. Aztán megint azon törik a fejüket, hogy lehetne még jobb eredményt, még nagyobb üzleti sikereket elérni. Előkerülnek a trezorból az aranyrugók. Durva hasonlattal a pamlagok rugóihoz hasonlíthatnám formára, csak persze merevek és vastagabbak. Negyedévenként érkezik ide ez a drága szállítmány, 12 kg súlyban. Ez persze finomarany, köznyelven „tiszta arany", azaz 24 karátos. Ezt dolgozzák fel 14 karátosnak, és az ilyen „felhígítás után 20 kg ékszeraranyat nyernek belőle. Csehszlovákiában az elfogadott szokásos ékszerarany 14 karátos. A szövetkezet életében akkor állt be virágzás, mikor 1966-ban szabad ára lett az ékszernek. Azóta nem okoz gondot a jegygyűrűk vásárlása, sem az, ha valakit ízléses arany vagy ezüst ékszerrel akarunk meglepni. A szövetkezetnek közben 84 alkalmazottja lett, ezekből 46-an aranyműves mesterek. A szövetkezet évente két fiút küld a prágai Solunába, ahol kitanulhatják a mesterséget. A mesterséget, amely már beleolvad a művészetbe. Vizsgáiknak betetőzéséül egy remekbe készült ékszert Stefan Banic (az ejtőernyő feltalálójajemlékműve az új épület előtt magkezelés folyik, az első emeleten az útlevél, vízum és menetjegy kezelés, itt találjuk a várócsarnokot is. A második emeleten két vendéglőt és kávéházat találunk, külön a külföldi és külön a belföldi vendégek részére. — Melyik vállalat építette? — A Doprastav. — Mikor kezdték építeni? — Hat évvel ezelőtt. Sajnos elég sokáig elhúzódott. — De legalább elégedettek az eredménnyel? ^ — Bizonyos fogyatékosságok" észleltünk az átadásnál (pl. a tetőszerkezet néhány helyen beázik). Az építővállalat kötelezte magát, hogy megjavítja. Máskülönben csak dicséret illeti őket, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy szinte minden taposztalat nélkül fogtak hozzá az építéshez. — Bármilyen repülőgép, mondjuk a Concord is leszállhat a pozsonyi repülőtéren? — Erre ugyan nem rendezkedtünk be, de ha egyszer valamelyik Concord ide tévedne, le akarna szállni, kockázat nélkül megtehetné ... Verebek a csarnokban A várócsarnokba, amelybe az üvegfalakon át három oldalról is zuhog a fény, kaktuszok, leónderek és egyéb növények között az utasok feje felett és lába alatt verebek csivitelnek. Betévedtek ide s úgy látszik nem találják a kijáratot. Ügy látom senkit sem zavarnak, a legtöbb utas és az alkalmazottak nagy része szeretettel szemléli a szürke madárseregietet. Tolán azért van ez, mert eszükbe jut, hogy az alapötletet, a repülés alapötletét a madaraktól tanultuk. Mindenesetre jó ötlet volt. Időt nyertünk általa. ZS. NAGY LAJOS Prandl Sándor felvételei 4 iUdiitkl Működik" az új büfé Interior