A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-12 / 10. szám

akinek a lakásajtaja becsapódott a huzattól? Fogas kérdés, annyi bizonyos, különösen, ha meggondoljuk, hogy Nóvák úr betegesen féltékeny felesége minden pillanatban betoppanhat. Mire határozza el magát a főhős? Ez persze attól függ, hogy férfiak vagy nők vannak-e többségben a nézőtéren. Mert ugye nem vitás, hogy a teremt és koronái a fiatalasszony érdekében rendszerint vállalják a Novak úr békés családi életét veszélyeztető kockázatot ... Viszont a gyengébb nem többnyire éppen ellenkezőleg szokott határozni... Csak az a kár, hogy minden előadáson csupán az egyik — a többség által kívánt — megoldást vetítik s ezért a nézők nem tudják meg, mi lenne, ha másként döntöttek volna? Vagy talán mégis sejtenek valamit? Tény, hogy se vége, se hossza a sorsdöntő pillanatoknak, az időnként hol a filmvászonról, hol pedig a kommentátorok részéről elhangzó sziporkázó bemondásoknak. Hogyan fogja fel a társszerző, a közönség ezt az aktív szerepét? Mondanunk sem kell, mindenki kitűnően szórakozik és szurkol a főhősnek vagy a többi szereplőnek. Rokonszenvezik velük, emberi gyengeségeikkel, megdöbbenéssel fogadja a nem várt fejleményeket. fgy azután nem csoda, hogy az előadáson az önfeledt felkiáltások sem mennek ritkaságszámba, akárcsak valamilyen izgalmas sportmérkőzésen. A közönség élvezi a gyors egymásutánban váltakozó abszurd helyzeteket... Senkinek sincs kedve hazamenni... És ez a cél. Ezért nem sajnálja senki a Svétozor moziban töltött idejét, még akkor sem, ha nem Hornicek és Neubauerová az élő kommentátorok, mert rajtuk kívül többen is váltakoznak ebben a szerepben és — sikerüket tekintve — nekik sincs okuk a panaszra. Ez pedig nagyon fontos, mert a jövőben további feladatok várnak rájuk is. „Az ember és háza" szerzői ugyanis ezzel a darabbal még nem mondták ki az utolsó szót. A Kinoautomat továbbfejlesztése már folyamatban van. Ez pedig örvendetes tény, hiszen a prágaiak máris szivükbe zárták ezt az újdonságot, melyre — ki tudja — talán a bratislavai közönségnek sem kell már sokáig várakoznia. Igaz ugyan, hogy a gépek beszerzése és felszerelése nem olcsó mulatság, ám tagadhatatlan, hogy a kultúra mindig pénzbe került. De a tapasztalatok azt is elárulják, hogy a befektetett pénz rendszerint kamatostól megtérül. Azután meg nem minden a pénz. KARDOS MARTA Leszja Ultráinkéi 1W4-böl voló fénykép« H-eszja Ukrainka (SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJA ALKALMABOL) Leszja Ukrainka (1871— 1913) Tarasz Sevcsenko és Ivan Franko mellett az ukrán irodalom egyik legjelentősebb klasszikusa. Eredeti neve Larissza Petrovna Koszacs-Kvitka. Nemesi családból származik, anyja írónő volt, apja elszegényedett földbirtokos. Kitűnő nevelésben részesült. Élete tragikus volt, nehéz betegség jutott osztályrészéül. Műveiben azonban forrongó szellemről, tettrekészségről tett tanúságot. Verseinek hangja nagyon emlékeztet Petőfi, Béranger és Sevcsenko költészetére. Contra spem spero című versében harcba hívja a leigázottakat, buzdítja a csalódottakat. ösi mese című költeményében, amelyet középkori történelmi motívumokra épít, a nép forradalmi lendületét írja meg. Énekek a szabadságról című versciklusának néhány darabja a Marseillaisere emlékeztet. Lírai költészetében a természet szeretete váltakozik a szív örömeivel és fájdalmaival. A korai kereszténység idejéből merítette témáját Katakombák című költeménye. Orgia című történelmi drámáját nagyfontosságú társadalmi kérdéseknek szentelte. Hangsúlyozza benne a művészet társadalomformáló erejét, elkötelezettségét népe szabadságharca iránt. Ebben a drámájában nemcsak a cárizmus népellenes politikáját ítélte el, hanem azokat is. akik — úgymond — elárulják a hazai műveltséget. Leszja Ukrainka egyik legeredetibb műve az Erdei dal című filozófiai dráma. Leszja Ukrainka olyan író, akinek vonzóereje az idő múlásával egyre növekszik. Louis Aragon írta róla 1956-ban: „Sevcsenko, Leszja Ukrainka és Franko Iván művei — olyan irodalom ez, amely nem ismer országhatárt." M. Nevrty A filmvászon varázsa Szűnni nem akaró tapsvihar. Vége az előadásnak. Lassan elhalványodnak a raffináltan megvilágított terem fényei, mégsem mozdul helyéről a közönség. Pedig semmi remény rá, hogy Miroslav Horníőek visszatérjen a színpadra és folytassa szellemes csevegését. Kár, nagy kár, mert bizony szívesen elhallgatná az ember még egy jó ideig ... Először a montreali világkiállításon mutatták be a Kinoautomatot. A csehszlovák pavilon előtt órákon át sorban álló kíváncsiak tömegéről, az előadások óriási sikeréről a hazai és a külföldi sajtó annak idején nem fukarkodott beszámolóival. Attrakció volt ez a javából. Nem is csoda, hogy aki tehette, látni akarta ezt az újdonságot. Érthető tehát, hogy nem fizettünk rá Kanadában erre a vállalkozásra, mely feltétlenül öregbítette a csehszlovák .kultúra jó hírnevét a világban. Ezzel magyarázható, hogy bár „némi" késéssel (a montreali Expo óta kerek négy esztendő telt el) idehaza is bemutatásra került az, ami 1967-ben úgy elbűvölte a világot. Igen, a prágai Svétozor mozi átalakítási munkái sajnos ennyi időt vettek igénybe, hogy végre a hazai közönség is élvezhesse a Kinoautomatot. A mozi pénztára előtt nap-nap után tolongó tömegek személyesen is meggyőződhetnek már R. Cinüera (a Kinoautomat szellemi atya), J. Rohác és V. Svitácek rendezők nagyszerű fantáziájáról, találékonyságáról. Miroslav Hornióekért, a kitűnő cseh színészért, lenyűgöző egyénisége, rendkívüli művészete miatt, nincs is talán, aki ne rajongana. Jól ismerjük valamennyien a tv képernyőjéről. Hornicek vezeti be a Kinoautomat itthoni előadásait, mégpedig egy húszperces dokumentumfilmmel. Nem is lenne teljes a prágai előadás a montreali rövidfilm levetitése nélkül, mely az Expo kat. De ez még semmi sem volna, ha időnként bele ne avatkoznának, félbe ne szakítanák az események folyását. Ilyenkor a közönségé a szó: az ő ízlésére, belátására bízzák, hogyan folytatódjon a film. Sorsdöntő pillanatok ezek, amikor minden nézőnek jogában van két lehetőség közül választania. A szavazás az ülőhelyekre felszerelt piros és zöld gombok nyomogatásával történik. Az eredmény a filmvászon szélén felszerelt, számozott piros és zöld villanykörték kigyulladásával ellenőrizhető. Ez azonban magában véve még nem volna elegendő, ha egy számitógép fel nem tüntetné a szavazatok számát. Ez elengedhetetlen követelmény, mert a film eseményei a közönség többségének a kívánsága szerint folytatódnak. Hogy jobban megértsék, néhány konkrét részletet is elárulunk az estéről estére bemutatásra kerülő filmből, melynek címe: Az ember és háza. Főszereplőjét, Nóvák urat (Hornicek) súlyos vád éri. Állítólag ő az oka annak, hogy a ház, melyben lakik, tűzvész martalékává válik. Ez azopban csak feltevés, mert a számos helyzetkomikum és kalandos história közepette kiderül, hogy... De ne vágjunk a fejlemények elébe, hiszen add'g még sok mindenről kell a nézőknek dönteniük. Elsősorban arról, befogadja-e otthonába Nóvák úr hiányosan öltözött, feltűnően csinos szomszédnőjét, látogatóinak kiapadhatatlan tömegeivel, a kanadai építészmérnökök pompás alkotásaival, sőt az ottani, négy év alatt felépült metróval is megismertet. és hogy művészeinknek nem volt könynyű dolguk, ha az ottani sok látványosság közepette is érvényesülni akartak, afelől nincs okunk kételkedni. Sajátos humoruknak, tehetségüknek, ügyességüknek köszönhették, hogy igyekezetüket teljes mértékben siker Jtoronázta. De vigyázzunk, a rövidfilmnek vége, kezdődik az előadás. Film, vagy szinház? — kérdezhetné valaki. Egyik sem, vagy ha úgy tetszik, mind a kettő, mert a Kinoautomat — a Laterna Magicához hasonló — csak részben játszódik le a filmvásznon, a többi az élő szereplők dolga: Horniceké és csinos, fiatal partnemőjéé: Zuzana Neubauerováé, aki jól megállja helyét nagy mestere mellett. Altalános derültség közepette, talpraesetten kommentálják mindketten a filmen látottá-