A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-05 / 9. szám
Mit tudunk a hónapokról? MÁRCIUS Ai ősi római naptárban ezzel a hónappal kezdődött az esztendő. Március 21-e a tavaszi napéjegyenlőség ideje, kezdete a tavasznak, az új életnek. Sok helyütt — hazánkban is — még a középkorban is március 25-től számították az új esztendőt. Nevét Marstól nyerte, aki nemcsak a háború, a csatazaj haragos istene volt, hanem a régebbi időkben a jó aratásért, a tavaszi-őszi vetések védelméért is hozzá könyörögtek. Az ö gyermekei voltak a — hagyomány szerint — Róma alapitója és első királya Romulus és testvére Rémus. Ovidius szerint Rémus rendelte el, hogy az év első hónapja apja nevét viselje. A görög-római mitológia szerint Mars (a görögöknél Árész) tartotta távol a terméstől az elemi csapásokat, a nyájtól a farkast. Szent állatai a farkas és a harkály, szent fája a tölgy. Márciusban többször is megemlékeztek róla. Lovas felvonulást, papi körmenetet és vidám aratás előtti ünnepet rendeztek tiszteletére. Ezen a földművesek kérték segítségét: áldja meg a földet, a jövendő termést, az állatokat és az ifjú rabszolgákat. Később ezek a földműveléshez kapcsolódó ünnepségek Cereshez (a görögöknél Déméterhez) az anyaföld és a gabona istenasszonyához fűződtek és áprilisban tartották őket. Az idők folyamán Mars isten is változott: mert harcias tulajdonságai mindinkább megmutatkoztak. A rómaiak ősatyjuknak tekintették, a hadrakelt sereg pártfogójának, a római állam egyik fö védőjének. A régi magyar kalendáriumok Böjtmás havának nevezték, utalva arra, hogy ez az előző hónapban kezdődött böjt második hava. A napfordulókat, mint egy-egy új évszak beköszöntőit már a legrégibb népek is megünnepelték. A földműves társadalmaknál különösen jelentősek voltak, hiszen a földműves termelő munkája az évszakokhoz igazodik. A magyarországi népszokásokban is megtaláljuk a régi természeti ünnep emlékét. Március 21-én felöltöztetett szalmabábut — szláv szóval: kicevice vagy kiszebaba — hordoztak körül, majd énekszó kíséretében elégették nagy vízbe dobták: „Haj ki kisze, haj ki, Menj ki kisze, kicevice, Kicevice villö, behoztuk a zöld ágat, Gyüjjön rád a himlő, Termésünket a jég eső el ne verje, villö Haj ki kisze, kicevice, gyüjjön rád a himlő" (A villö ugyancsak szláv szó és a szláv mitológiában az elhalt menyaszszonyok lelkét jelentette. A kice-hordásl némely helyen böjt-kihordásnak is mondták. Azt jelezték ezzel, hogy minden régi rossznak vége, új élet, új termés születik.) Március hónao állatövi jegye a Kos. A görög mitológia Phryxos és Hellé testvérek sorsával magyarázza, kik bosszúálló mostohájuk elől aranygyapjas kos hátán menekültek a Feketetenger melletti Kolkhiszba. Útközben Hellé leesett a kosról és a tengerbe fulladt. A megmenekült Phryxos az aranygyapjas kost feláldozta az őt oltalmazó istennek. Később az aranygyapjú megszerzéséért folytatott vállalkozások a mitológiai hősök egész sorát indították Kolkhiszba. Most pedig kezdjen hozzá a festéshez — szólt a doktor, amikor felkeltek az ebédtől. — Nem kezdene hozzá az arcképemhez, Vincent? Jó lesz, ugye, ha így ülök modellt,\ ahogy vagyok? — Szeretném közelebbről megismerni, doktor úr. Félek, így nem sikerülne az arckép úgy, ahogyan szeretném. — Talán igaza van, talán igaza van. Akkor fessen mást. Szeretném látni, amikor dolgozik. — A kert egyik része nagyon megtetszett, azt szeretném lefesteni. — Helyes, helyes! Majd felállítom a festőállványát. Gyere, Paul, hozd a Monsieur festőállványát a kertbe. Ö majd megmutatja, hol akarja felállítani. Kíváncsi vagyok, megfestette-e már más festő is a kertnek azt a részét, amit kiválasztott. Mialatt Vincent dolgozott, a doktor körbe-körbe szaladgált körülötte, s elragadtatásának vagy megdöbbenésének jeléül élénken gesztikulált, máskor pedig tanácsokat adott Vincentnek éles fejhangján, meg-megszakítva szóáradatát hangos felkiáltásokkal. — Igen, igen, ezt mos; sikerült megfognia. Ide most minél több vöröset! Most vigyázzon. Az a fa úgy nem lesz jó. Igen, igen, most már megfogta. Ne, ne így. Nem kell több kobaltkék. Ez itt nem Provence. Értem. Ige i, igen, épatant (meghökkentő). Vigyázzon. Vigyázzon. Tegyen egy kicsivel több sárgát arra a virágra, Vincent. Igen, igen, pontosan így. Milyen élővé tudja tenni a dolgokat. Egy pillanatra sem nyugszik az ecsetje. Ne, ne, kérem ne így. Vigyázzon. Nem olyan sokat. Ah, igen, már látom. Merveilleux! (Csodás!) Vincent egy ideig elviselte Gachet megjegyzéseit, de aztán elfogyott a türelme. Odafordult a körülötte szaladgáló kis emberhez és így szólt: — Kedves barátom, nem gondolja, hogy megárt az egészségének ennyi izgalom? Mint orvosnak tudnia kell, milyen fontos megőrizni nyugalmunkat. De Gachet képtelen volt nyugton maradni. Amikor Vincent elkészült a festéssel, bement a házba, hogy megmutassa a doktornak ,,Az arles-i nő"-t, amelyet magával hozott. A doktor félrefordította fejét, fél szemét behunyta és •fürkészve vizsgálgatta a képet. Látszott, hogy önmagában mérlegeli érdemeit és hibáit, aztán kijelentette: — Nem, nem tudom elfogadni. Nem tudom teljesen elfogadni. Nem értem, mit akar vele mondani. — Én nem akartam vele semmit mondani — szólt Vincent. — Ha úgy tetszik, ez a kép az arles-i nők szintézise. Színekkel akartam kifejez,ni a jellemét. — Hiába — mondta a doktor gyászos hangon — mégsem tudom teljesen elfogadni. — Megengedi, hogy megnézzem a gyűjteményét? — A legnagyobb örömmel, menjen és nézze meg minden képemet. De én itt maradok ezzel a hölggyel, a végén talán mégis egyetértek vele, Vincent jó órahosszat nézte Gachet képeit Paul készséges kalauzolásával. Az egyik sarokban Guillaumin-nek egy ágyon fekvő nőt ábrázoló akt kéoére lett figyelmes. A képpel láthatólag senki sem törődött és a vászon itt-ott már megrepedezett. Vincent éppen Guillaumin aktját nézegette, amikor Gachet doktor izgatottan beállított és egész sereg kérdést intézett Vincenthez „Az arles-i pő"-ről. — Egész Idő alatt csak ezt a képet nézte? — kérdezte Vincent. — Igen, igen. Lassanként kezdem megérteni. — Bocsásson meg, ha figyelmejtetem rá, de egy csodás Guillaumin. Ha hamarosan be nem rómáztatja, tönkremegy. Gachet meg sem hallotta, amit mondott. — ön azt mondja, rajzban Gguguint követi ... Nem értek egyet önnel ... ezek a kontraszt színek .. . ezek tönkreteszik a nőiességét. . . nem teszik éppen tönkre, de ... szóval még jobban kell megismernem ... de már kezdem érteni... lassan... lassan... valósággal kiugrik a vászonból, ahogy nézem. A nap szerelmese VAN GOGH ÉLETE EGYIKE A LEGTRAGIKUSABB MŰVÉSZSORSOKNAK. RENGETEGET DOLGOZOTT, FESTETT, KÍSÉRLETEZETT, DE SOHA EGYETLEN KÉPÉT SEM VÁSÁROLTÁK MEG. MINDEN KEZDEMÉNYEZÉSE KUDARCBA FULLADT, MINDEN SZERELME CSAK ÚJABB SZENVEDÉS, MEGALAZTATAST HOZOTT SZAMARA. VÉGÜL ELMÉJE ELBORULT, SAJÁT KEZÉVEL VETETT VÉGET ZAKLATOTT ÉLETÉNEK. S ALIG NÉHÁNY ESZTENDŐVEL HALÁLA UTÁN NEVÉT SZARNYRA Önarckép pipával KAPTA A VILÁGHÍR ÉS A LEGNAGYOBBAK SORÁBA EMELTE. Felvonóhíd Arles-ban 16 l-mt -